Tot El Camp

Spanyol bajnokság, 19. forduló: FC Barcelona - Granada CF

2016. január 09. - Bendak

beharang fc Barcelona Granada cf vigvik lady karneval

Óriási szerencse, hogy a három lobotómiával felérő Espanyol meccs közé "bepofátlankodott" a Granada, hisz így lenyugodhatnak a kedélyek egy kicsit Barcelona mindkét felében. Kiereszthetjük a fáradt gőzt, mindenki a maga módján. Az egybites Diopot persze összezavarhatják majd aktuális ellenfelük klubszínei, de a lényeg ugyanaz lesz:  ne maradjon vérnyom a térdmagasságban elkövetett pároslábú becsúszások labdaszerzési kísérletek után. Mi pedig a kakaskodások helyett végre tényleg a labdarúgásnak szentelhetjük a kilencven perc java részét. Hajtás után három dolog, amit az elmúlt héten megtanultunk és egy rendhagyó Granada beharang. 

 

1. Tudtuk mi persze az elejétől fogva, hogy egy új edzővel felpaprikázódott városi rivális (mert_ennél_bizony_semmivel_sem_több) elleni meccs olyan, mint amikor pucéran szaladunk végig este a tóparti csóványoson (hogy a szúnyogok miatt kétszer annyit csípjen... ott is), de hogy Galca egymás után kétszer is azzal küldi ki a játékosait, hogy „Fiam, érezzék a törődést!”, és közben előretartott kézzel a „Nem ejtünk túszokat!” nemzetközi jelét mutogatja, az elég sok kérdést felvet a sport tisztaságával és saját nézeteivel kapcsolatban is.beharang fc Barcelona Granada cf vigvik lady karneval2. Van akinek ez még mindig újdonságként hat, de a spanyol bírói kar és a Spanyol Labdarúgó Szövetség a fegyelmi bizottsággal a seggükben körülbelül olyan, mint a repülő majmok serege az Óz a csodák csodája című klasszikusban. Feketébe öltöznek, megkapják az ukázt valakitől a fellegvárban, össze-vissza rohangálnak, csúnyán néznek, teljesen véletlenszerűen osztogatják a tockosokat, s ha úgy látják jónak, kiszórják ezt, vagy azt. Mi meg csak állunk és bámulunk értetlenül, ahogyan Montoya szokott a jobb szélen, mivel:  

3. Sportdiplomácia terén még mindig rettenetesen gyenge a vezetőség. Régóta vesszőparipám a dolog, de egyre inkább sűrűsödnek azok az események, amelyek miatt más, akár kisebb csapatok elnöksége is akkora cirkuszt rendezett volna, hogy még Kiszel Tünde is belepirul. Nem kívánok most listát írni, mert akkor a büdös életben nem jutunk el a Granadához, de azért enyhe aggodalomra ad okot, hogy Barték csak ölbe tett kézzel nézik, amikor az ellenfél kismillió néző előtt megtapossa a csapat és a világtörténelem egyik legnagyobb játékosát. Ami persze az öltözőben történik - amit még Lucho is elviccel - az persze fontos. Ott kell közbelépni. Fellebbezünk! Azt a terem búráját! (Amiből szintén nem lesz lószar sem.) Nem a pályán történtek miatt, vagy hogy kiálljunk a csapat egy tagja mellett, aki az évek során enyhe túlzással többször is bizonyította, hogy egymaga többet tesz az egyesületért és ki meri mondani az igazságot... azt leszarjuk. Sőt. Elhatárolódunk tőle. Gyönyörű az üzenet értéke... 

beharang fc Barcelona Granada cf vigvik lady karneval

Visszatérve az ellenfélre: örülünk a Granadának, de azért nem becsüljük le. Igaz, Sandoval együttese a kiesőzóna körül táncol hétről-hétre, de ez senkit ne tévesszen meg. A keretük az erőssége alapján jóval magasabb helyre predesztinálja őket, a múlt hétvégén pedig egy nagyon meggyőző produkcióval paskolták meg Eméry Sevillájának piros-fehér pattanásos fenekét. Kemény letámadás, ötletes támadójáték, ráadásul javuló forma és még vesztenivalójuk sincs. Oké, a szerdai kupameccsen egy négyest kaptak a Mestallában,de erről az összecsapásról azért tudni kell, hogy a Granada három védővel állt fel, kvázi azt sugallva az ellenfélnek és a saját szurkolóiknak, hogy „Rendben, essünk túl rajta.” Mivel előrelépni úgy tűnik, idén sem tudnak, újra a bennmaradás kierőszakolása a cél. Gyenge pontjuknak egyértelműen a labilis védekezés számít, hisz a ligában is a második legtöbb gólt kapták (a Rayo után). Akire érdemes odafigyelni, az a mindössze 19 éves Adalberto Penaranda, aki négy gólnál jár a bajnokságban, és több topcsapat radarjára is felkerült.

Ideát valódi csoda, hogy – még egyszer köszönjük meg Diopnak – senki sem sérült meg, sőt, Rafinhán kívül mindenki bevethető. Az új érkezők beépítése mostantól csakis Lucho döntésein múlik, azaz: vagy bedobja őket a mélyvízbe, és "kifulladásig" játszatja őket, hogy mihamarabb szokják a stílust és a tempót, vagy fokozatosan építi be Vidalékat, hogy év végére tökéletes összhangban és lehetőleg csúcsformában tudják megadni a mostanság sokszor hiányolt pluszt a cserepadról. A mestert ismerve nagy rá az esély, hogy mindkét módszernek helyt ad, azaz rettegett szakáll többször is a kezdőben találhatja majd magát, a madárcsontút pedig lassacskán ereszti rá a csordára. 

beharang fc Barcelona Granada cf vigvik lady karnevalAz elmúlt két mérkőzés újra rávilágított a tényre, hogy a csapat bár hátul és Ardáékkal végre középen is elegendőnek tűnik a szezon hátralévő részére, de a támadószekciónk amellett, hogy a világ legjobbja, darabra kevés. A klub és Lucho már nem is titkolja, hogy Nolito az egyetlen, aki iránt érdeklődünk, s ha kell, kivárunk az újra megnyíló transzfer ablak végéig. Denis Suarez szintén megoldást jelenthet, de még mindig csak végső opcióként tekint rá a vezetőség, Douglas és Sandro pedig mehetnek isten hírével. A gond csak az, hogy a kutyának sem kellenek.

Összefoglalva tehát: Az eszpanyol tahó banda, a repülő majmok idióta állatok, a vezetőségünk nyámnyila, a Granada kellemtlen ellenfél, Turanék beilleszkedése megkezdődött, kell egy támadó, vigvik pedig szereti Karel Gottnak öltözve énekelni a Lady Karnevalt, és az „Én pici pónim”-at nézni szombat reggelente a Minimaxon.

FC Barcelona - Granada CF

Kezdés: 16:00

beharang fc Barcelona Granada cf vigvik lady karneval

 

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása