Tot El Camp

Intenzitás

2017. január 20. - Bendak

copa del rey real sociedad fc barcelona átoktörők ámokfutók

Mielőtt még valaki sérelmezni kívánja a mai pontozást, annak előre leszögezném, hogy a tegnapi „átoktörő“ győzelem se nem volt látványos, se nem volt Barcás, ezért az egyéni értékelések során is inkább máshonnan közelítettem meg a játékosok teljesítményét. Hajtás után szoci verés.

 

Nagyjából öt percnyi játék után többet tett le a csapat az asztalra, mint a legutóbbi Anoetában eltöltött teljes kilencven perc során. Azon a döntetlennel végződő találkozón a legnagyobb gondot természetesen a labdakihozatalok jelentették. A Sociedad letámadása teljesen szétzilálta a középpályánkat, és mivel a csaptrészek közt túlságosan nagy volt a távolság, nem tudtunk megragadni az ellenfél térfelén, és játszani a játékunkat. Lucho erre az alkalomra azonban úgy fest sikeresen felrázta a bandát: a csapatrészeket sokkal közelebb rendelte egymáshoz, így például az is többször előfordulhatott, hogy Sui védekezésnél visszalépett a társak felé, így „kialakítva” egy extra megjátszható embert. Iniesta és Rakitic rendre a középpályás védekezést irányító Busitól néhány méterre helyezkedett, és persze a Messi-Neymar duó is rendszerese visszaléptek az emberükkel a vonal mellett, amíg nem sikerült létszámfölényt kialakítani, és elválasztani a labdát cipelő játékost a pettyestől. A középpálya kompakt volt és rendkívül intenzív. A Sociedad felpasszolt labdáit azonal lereagálta a védelem, és már az átvétel pillanatában két ember liheget Vela, vagy Wilian Jose nyakába.

copa del rey real sociedad fc barcelona átoktörők ámokfutók

A középpálya és a védelem ennél közelebb már nem is helyezkedhetne egymáshoz : hat a három ellen

További kulcskérdés volt a labdatartás megoldása, ami ugyebár a Barca játékának alapját képezi. Ha nincs nálunk, szenvedünk. Ez, a már említett összehúzott csapatrészeknek, és a gyorsan átjátszott középpályának köszönhetően szintén megoldódott, ugyanis a csapat így képes volt gyors ütemben áthelyezni a hangsúlyt az ellenfél térfelére. S mivel a támadók többet járatták a labdát, a védelem is többet pihenhetett, ráadásul a súlypont áthelyezésnek hála így mindig volt megjátszható szabad ember. A szabadon megjátszható ember a Barcelona számára pedig a legnagyobb érték, mivel így kedvünkre formálhatjuk a támadásvezetéseket. S ha mi formáljuk a támadásvezetéseket, úgy és ott húzhatjuk szét a Szoci egyébként kifejezetten dinamikus védelmét, ahogy az nekünk megfelel(t). 

copa del rey real sociedad fc barcelona átoktörők ámokfutók

Lalyos Messivel és Neymarral zavarja meg az ellenfél támadásépítését, míg Busiék kontroll alatt tartják a középpályát

A mérkőzés során többször is előfordult, hogy gyors labdajáratással átjátszottunk 20 méternyi területet, majd visszafelé a játékot lassítva kiloptuk a lendületet Illaramendiék lábából. Luis Enriqének és Unzuénak sikerült megfognia Eusébiót, akinek néhány cserén, és a mélyről felívelt labdáin kívül üresen kongott a fegyvertára.

Cillessen – így teljesüljön minden kívánságom: megvan a „clean sheet”, ráadásul egy lélektanilag rendkívül fontos mérkőzésen. Igaz, túl sok intervencióra nem volt szükség részéről, de ne menjünk el a tény mellett, hogy lábbal ő sem ügyetlen, ami egy ilyen intenzíven letámadó ellenféllel szemben kulcsfontosságú. (6) #táskák

Digne – az elején még az miatt aggódtunk, hogy ne váljon kínossá a tangó Velával, de nagyjából fél óra után kezdtem elhinni, hogy le tudja darálni a mexikóit, s végül így is lett. Mire Eusébio lecserélte, már rég  Chimichangát csinált belőle a francúz. Lucho jól számolt Digne képességeivel, aki fizikai párharcokra bontotta le kettejük párharcát. Carlos pedig bár nem gyenge fickó, a két meccs kihagyás után ekkora nyomás mellett nem tudta felvenni a mérkőzés ritmusát. Ahogyan Lufi is írta az év eleji jellemzésében, a srác sosem lesz a világ legjobb baloldali védője, de mindig odateszi magát, legyen bárki is az ellenfél. Részemről az egyik legkellemesebb igazolásunk. (7) #LeChef

Umtiti – a bután eladott labdája után aggódtam, hogy ne essen szét fejben, de Samu csak megrázta magát, és ment tovább. Igaz, néha kissé dadogott a laszti a lába alatt, de a védők közül ő próbálkozott a legtöbbet hosszú labdákkal Neymar vagy Lalyos felé, s az egyik ilyenből született a büntető is. A Sociedad egyik nagy fegyvere a fejjáték, így óriási szerepet játszott azok eliminálásában Xabi Prietóékkal szemben. Lassan hetente vágja pofán valaki az ellenfél közül, de ahogyan a vigvik is mondta, randább már nem lesz. (7) #csokiszörny

copa del rey real sociedad fc barcelona átoktörők ámokfutók

Ezt még gyakorolni kell..

Pique – Figyeltétek mennyit pofázott? Szinte semennyit (önmagához képest). Willian Josét tökéletesen semlegesítették, a hátsó sort pedig szinte hiba nélkül irányította. Sem földön, sem levegőben nem tudták legyűrni, az egy kapura tartó lövés pedig önmagáért beszél. (7) #elpresidente

Sergi Roberto – úgy fest Vidal „visszatérésével” újra konkurenciát kapott, ezért próbált a szokásosnál többet hozzátenni a csapat játékához... eleinte. Aztán rövid úton kiderült, hogy ez túl sok lenne, így Lucho visszarendelte az eredeti tervhez, őrizni a széleket. Felfutások persze azért megvoltak, ahogyan a taktikai faultok is, de az sajnos szembetűnő, mennyire nincs összhangban Messivel. Talán csak egy alkalommal sikerült megkerülni a védelmünket az ő oldaláról. (6,5) #középpályásagyereknemvédő

Busquets – számomra a meccs embere. Sokkal kevesebbet találkozott a labdával (50 passz alatt), de fantasztikusan irányította a középpályás védekezésünket. A kiugratása Neymarnak hajszál pontos volt, kár,hogy a kakadu rosszul tolta meg Rulli előtt. Ahogyan már említettük volt, ha több társ van körülötte, neki is könnyebb a dolga, ergo többet tud hozzátenni a csapat játékához. (8) #origo

copa del rey real sociedad fc barcelona átoktörők ámokfutók

Az új "csabialonzó" 

Ha Sergio volt a középpálya agya, akkor Iniesta és Rakitic feleltek az egyensúlyért. A Sociedad támadásainak szélekre szorításában és azok megállításában kulcsszerepet kaptak, ugyanis nekik, valamint a visszalépő támadóknak köszönhetően tudott a csapat folyamatos létszámfölényt kialakítani a térfelünk szinte minden területén. Andrést (6,5) végül prevenciós célzattal lecserélte a miszter, a hétvégére pedig a hírek szerint kimenőt kap majd. Rakinak (6,5) vele ellentétben további meccsekre van szüksége ahhoz, hogy újra játékba lendüljön, s hogy ez a folyamat felgyorsuljon, az Eibar ellen remélhetőleg újra a kezdőben kap szerepet. Egy jó Iván felér másfél Gomessel. #starsky&hutch

Suarez – a ravasz dagi úgy adott gólpasszot, hogy labdához sem ért. Neymar gólja előtt ugyanis Umtiti labdáját nemes egyszerűséggel átlépte, amivel egy pillanatra sikerült kizökkentenie a védőket, ez a pillanat pedig bőven elég volt Neymarnak, hogy Rulli tizenhatosáig nyargalhasson. Ezen túl Lucho rengeteg munkára késztette azzal, hogy a szokásosnál mélyebbre húzta, és így kellett lifteznie az ellenfél védői és a saját középpályánk között. Megérte. (6,5) #csülökcsárda

copa del rey real sociedad fc barcelona átoktörők ámokfutók

Leo mélyen visszalép, hogy segítse a labdakihozatalt

Messi - Hétszeszentség, hogy Lucho megitatott vele vagy öt liter kávét és belétolt két-három kék pirulát, mert így felpörögve, harcra készen már nagyon régen láttam. Leo visszazárt, labdát szerzett, és rendre feltűnt Busi mellett, hogy az központot uralni tudják. Nem volt cifrázás, nem cselezett le hat védőt egymás után, nem szólózott keresztbe a saját szórakozására, simán beáldozta a saját játékát a csapat érdekében. Nagy szerepet játszott abban, hogy a második félidőre a játék többnyire az ellenfél térfelén összpontosuljon, így az ő keresztmozgásaival és labdajáratásával le tudtuk venni a terhet a hátsó sorról. A sárgája meg vicc kategória... (7) #kecske

Neymar – félelmetes a srác még így is, hogy nincs csúcsformában. A kiharcolt büntetőt végre magabiztosan értékesítette, a csapat pedig el tudta hinni, hogy ez most meglehet. Busi kugratása után begyalagolhatott volna akár a kapuba is, a Messi sarkazás után pedig lehetett volna önzetlenebb is, de ne legyünk telhetetlenek. Az önbizalma kezd helyrerázódni, az indulási sebessége pedig egyszerűen páratlan, talán világviszonylatban is. A végére érezhetően elfáradt, ezért is számítottam egy Turan cserére, de az „átoktörőt” nem lehet csak úgy lecserélni. (8) #zsugabubus

copa del rey real sociedad fc barcelona átoktörők ámokfutók

Labdavóóót, spori!... bmeg..

Andre Gomes – Iniesta cseréjeként egész gyorsan felvette a ritmust. Az eladott labdák és a kapu előtti „töketlensége” bosszantó, de a fizikai jelenléte rohadtul nem ízlett a látens baszkoknak. Egyébként meg „guess what”, a fickó fiatalabb mint Sergi Roberto. (6) #pedigkinézvagyharmincnak

Denis Suarez – Rakitic elemei merülőben voltak, így Luis Enrique meghozta az egyetlen logikus döntést, és behozta Denist. Vele természetesen kilóra könnyebbek lettünk, de a cseréjével együtt a csapat taktikát is változtatott. A fáradó szocialista lábak ellen újra előtérbe került a labdajáratás, s mivel Messi is közelebb helyezkedett, Denisnek is megfelelő partnere akadt ebben. #egyéltöbbszalonnát

Real Sociedad - FC Barcelona 0-1

 

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása