A Barça közelmúltjának eseményei magukkal hozták, hogy kiérdemeljük „a futball leghálátlanabb szurkolótábora” kétes értékű címet. Ugyanis Pep személye olyan szinten elhomályosít minden(ki) mást, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni a közelmúlt egy másik kiemelkedő alakjáról, akit bárhol máshol napi szinten (fel)emlegetnének.

A kép is elárulja, hogy Frank Rijkaardról van szó, ebben a posztban pedig arra törekszünk, hogy legalább egy napig nagyon is beszéljünk róla, egy – a hajtás után olvasható – interjú okán. (Ez a hálátlanság ügy persze messze nem igaz, de valamivel muszáj volt kitöltenem a kép melletti helyet.)

Az interjú 2008. júniusában, közvetlenül a távozása után készült, mégse idejétmúlt. Mégpedig azért nem, mert örök érvényű gondolatok vannak benne, meg azért sem, mert – ha kissé késve is, de – betekintést enged nekünk abba, milyen is volt ő.

Szokásom szerint itt is igyekeztem kigyomlálni a felesleges köröket, ahol eredetileg hat mondatban találtam két érdekes gondolatot, az nálam egy, legfeljebb két mondat. Szintén igyekeztem lenyirbálni a „házisajtó” (Barça magazin 2008. júniusi szám) túlzó ömlengését, az eredetiben hétszer(!) szerepel a „több, mint egy klub”, nálam „csak” kétszer, az is csak azért, hogy érthető legyen a teljes szöveg.

Öt év itt töltött idő után milyennek látod a Barçát?

Akik itt élnek Barcelonában, pontosan tudják és értik, hogy miért több ez, mint egy klub. A külföldieknek itt kell élniük és dolgozniuk ahhoz, hogy lássák és megértsék, mit jelent ez.

És te már megértetted?

Amikor megérkeztem, sokan akarták nekem elmagyarázni, mi hogyan működik, és mik legyenek az elképzeléseim. A szavak csak szavak, de az évek során magam is felismertem, napról-napra tisztábban láttam azt, ami addig homályos volt. Amikor kívülállóként érkezel, azt gondolod, hogy a „több, mint egy klub” azt jelenti, hogy az FC Barcelona az egyik legnagyobb klub a világon. Azt gondolod, a jelszó az eredményesség listájával egyenlő. A klub valóban az egyik legnagyobb a világon, ám az itt élő emberek adnak pontos információt számodra és ezt felfedezni sokkal érdekesebb is. Elmondhatom, hogy sikerült betekintést nyernem ebbe a világba, de nem tudom elmondani néhány mondatban azt, aminek a felfedezéséhez hosszú évekre volt szükségem.

Inkább az érzelmek, vagy a szavak embere vagy?

Az érzések gyakran több erőt képesek közvetíteni, mint sok szó. Ez az öt év érzelmileg nagyon intenzív volt, hasonló érzés, mint egy száguldó vonaton robogni. Visszanézel, és azt látod, hogy nagyon gyorsan elszaladt az idő. Mindent, ami itt történt a büszkeség motiválta, ez a szenvedély dolgozott bennem minden nap. Ezekben az években az életemet egyetlen központi gondolat irányította: a csapat működni fog. Az érzelmek fontosak, de ha nem fordítod őket gyakorlati tevékenységre, mit sem érnek. Ma nyugodtan mondhatom, hogy a szívem egy része itt marad emberként és sportemberként is.

A gyorsvonatról leszállva hogyan látod az eseményeket?

A kérdés találó, én soha nem a „miért?” megközelítést szeretem, hanem a „hogyant?”. Nagy kockázat, ha életünket úgy éljük, hogy azt személyes céljaink sorozatának tekintjük. Hamar megbotlik az, aki nem veszi tekintetbe a környezetét, nem veszi tekintetbe mások okait és motivációját. Sokkal gazdagabb lesz az életed, ha beilleszkedsz a környezetedbe, elfogadsz másokat és elfogadtatod magad másokkal. Ezért gondolom, hogy a legfontosabb kérdés a hogyan.

Ez emlékeztet engem Konsztantinosz Kavafiszra, az üzeneted ugyanaz, mint az „Ithaká”-nak…

Így van! Soha ne hagyd, hogy személyes céljaid elhomályosítsák az utazásodat, mindig vedd észre a környezeted szépségeit utazásod során. Az én esetemben ez a valahova tartozás büszkesége volt, mindazzal a tisztelettel, amit a Barcelona, mint intézmény megérdemel. Mindvégig a legjobb tudásom szerint cselekedtem és a cél mindvégig az volt, hogy örömet adjak a klub közönségének, akik nagyon megérdemelték már a sportsikereket. Nagy hiba lett volna bezárkóznom és csak a magam szemén keresztül figyelni a környezetemet, nagy hiba lett volna, ha nem osztom meg másokkal a saját utazásomat. Nagyon sok barátságot kötöttem ittlétem alatt és ezek legalább olyan fontosak, mint az eredmények.

Nem félsz attól, hogy nem értetted meg a helyzetet?

Nem, miért mondod ezt? Tudom, hogy itt nyerni kell. Mindig nyerni. Mégsem vagyok csalódott, mert vannak emberek, akiknek sokat adhattam és vannak, akiktől sokat kaptam. Az eredmények nagyon fontosak, tudom. Ugyanakkor az utolsó két évben is nagyon sok barátom állt mellettem, akikre örökre büszke leszek. Bármi történt, az, hogy jó barátokat hagyok itt, elégedetté tesz engem.

Mit adott neked az FC Barcelona?

A klub nekem egyedülálló lehetőséget adott, esélyt kaptam arra, hogy bizonyítsak. Ezen kívül a klub bizalmat is adott nekem, márpedig enélkül lehetetlen sikert elérni. Végül pedig nagyon sok támogatást adott, így élhettem meg számtalan szép pillanatot.

És mit adtál te az FC Barcelonának?

Ezt nem nekem kell megmondanom… Nem tudom. Maradjunk abban, amit mondtam: része voltam egy nagy klubnak és egy kicsit része voltam a városnak és Katalóniának.

De az érkezésed mégiscsak megváltoztatta a klubot…

Remélem, hogy egy kicsit én is hozzá tudtam tenni, de csak egy aprócska darab voltam a nagy egészben. Ami számít, az, hogy mindenki teljes szívvel hozzátette a magáét, és mindenki tette a dolgát. Nem látok különbséget az én személyem és a többiek között.

Meg tudnád fogalmazni, hogy miben más a Barcelona környezete?

Azt kell mondanom, hogy sok minden hasonlóképpen működik a Barçában, mint Hollandiában. A rendszer nem volt szokatlan számomra, az Ajax Akadémiáján nevelkedtem, nagyon sok a közös vonás. A környezet? Mások az egyes személyek és mások a klub méretei, de egyébként a klub, mint rendszer nem volt számomra újdonság.

Milyen érezni a külső nyomást?

Én azt hiszem, ez a világon mindenütt hasonlóképpen működik. Ha jók az eredmények, akkor a játék minősége a kritika tárgya, ha pedig rosszul mennek a dolgok, mindenki el akarja mondani, hogyan kellene jobban csinálni. Ezt én tudomásul vettem és soha nem is panaszkodtam emiatt.

Milyen az edző élete a Camp Nouban?

Az edző a csapat különleges része. Ha nyersz, tetted a kötelességed, ha veszítesz, akkor te vagy a hibás. Ez az edző élete. Persze mindenki érzi a külső nyomást, de ezt a tézist el kell fogadni, és tisztelettel kezelni a kritikát. A nyilvánosság nagyon fontos, a csapatnak pedig kötelessége kiszolgálni a közönséget.

A Camp Nou közönsége valóban olyan hűvös, mint ahogy azt tartják?

Attól függ. Amikor a közönség érzi, hogy a csapatnak támogatásra van szüksége, segítenek. Viszont a szurkolók úgy gondolják, csak egy bajnok Barça játszhat jó focit. Ugyanakkor, ha a csapat már bizonyított, a közönség hajlamos arra, hogy kritikákat fogalmazzon meg. Például ha nyerünk egy meccsen, gyakran hallani azt, hogy nem volt olyan jó a játék, mint egy, vagy két évvel azelőtt. Ezek megszokott dolgok, ugyanakkor veszélyesek is, mert a játékosokat arra ösztönözheti, hogy folyamatosan a múltban keressék a megoldást. Én folyamatosan küzdöttem ez ellen, mert ha a játékosok magukénak érzik ezt a gondolkodásmódot, akkor veszíteni fognak. Ők is, és a csapat is.

Szóval a túlzott elvárások elronthatják a csapatot?

Ez olyasmi, amit csak akkor tudsz megtanulni kezelni, ha itt vagy. A saját nevelésű játékosok gyerekkoruk óta ebben a környezetben élnek, ők már tudják, hogyan működik ez. A külföldieknek viszont meg kell szokniuk és meg kell tanulniuk elfogadni. Csak minőségi játékosok kerülhetnek a Barçába, de ez önmagában nem elég, ha nem bizonyítanak. A csapatnak mindig ki kell szolgálnia a közvéleményt.

És mi történik, amikor jönnek a sikerek?

Ha a csapat sikeres, a támogatást is meg fogja kapni. De ha elégedett szurkolókat akarsz, akkor a csapat játékának vonzónak kell lennie, nem csak sikeresnek. A lényeg, hogy szórakozást nyújtson a csapat, és akik megnézik a meccseket, azoknak pozitív érzéseket közvetítsenek a látottak.

A „Dream Team”-ről azt tartották, hogy a végére belefáradt a győzelmekbe. Ez történt a te csapatoddal is?

Nem! Éppen ellenkezőleg. A nyilvánosságnak soha nem elég a győzelmekből, egy Barça szurkoló mindig többet és többet akar. Amikor a stadion elcsendesül, az mindig hatással van a csapatra, mert érzik, hogy aggasztó a helyzet. Viszont a közönség nem képes elfogadni, hogy az eredményekért néha szenvedni kell, nem mindig mennek könnyedén a dolgok. Vannak országok, ahol a közönség kilencven percen át énekel, történjék bármi a pályán. Barcelonában ez nem így van, itt azonnal reagálnak a szurkolók az eseményekre.

Amikor az edző észreveszi, hogy elcsendesül a stadion, azonnal azon kezd gondolkodni, hogy hol a hiba?

Én mindig törekedtem arra, hogy figyeljem a reakciókat, amit a közvélemény közöl a csapat felé. Amikor szenvedtünk, soha nem próbáltam azt a látszatot kelteni, hogy nem vagyok a csapat része, sőt annál inkább igyekeztem magamra vállalni a felelősséget, magamra irányítani a figyelmet. Ezentúl mindig az volt a célom, hogy ritkán legyen ok a kritikákra. Törekedtem arra, hogy az eredményesség mellett a csapat szórakoztassa a szurkolókat.

Thuram azt nyilatkozta, hogy a Barçából hiányzik az egyensúly, hiányzik a kiegyensúlyozottság. Egyetértesz ezzel?

A Barçáról nem lehet általánosságban beszélni. Nem mondhatod azt, hogy a klub, vagy a csapat ilyen, vagy olyan. A történelemben mindig is voltak és lesznek jobb és rosszabb időszakok. Ez törvényszerű. Milyen a Barça? A jó pillanatokban harmonikus a csapategység és harmonikus a kapcsolat a szurkolók és a csapat között, de a következő héten, ha vereséget szenvedünk, mindez már nem is igaz? És mi lesz egy újabb hét múlva, ha megint győzünk?

Megfordítom a kérdést: ha nincs egyensúly a csapatban, akkor nem fog győzni a Barça?

Szerintem nagyon sok tényezőt kellene figyelembe venni ahhoz, hogy erre pontos választ adhassunk. Egyensúly a csapaton belül, harmónia az öltözőben, a csapat kapcsolata a környezettel, a szurkolókkal, az újságírókkal. Nagyon sok hatás alakítja a csapatot és a klubot.

Nagyon bonyolult a Barcelona, ugye?

Nem bonyolult, könnyű megmagyarázni: akkor jönnek a győzelmek, ha a csapat dolgozik. Sok tehetség és minőség van ebben a csapatban, de munka nélkül nem tud eredményeket elérni senki.

Cruyff nyolc évet töltött a Camp Nouban edzőként, Van Gaal és Venables hármat, Lattek kettőt. A Barçának lehet valaha egy Alex Fergusona?

Nehéz ezt összehasonlítani, mert az angol és a spanyol labdarúgás között jelentős különbségek vannak. Itt választások vannak, az elnökök új személyzetet hoznak magukkal, például a Manchester Unitednek viszont egy tulajdonosa van, ők úgy működnek, mint egy vállalat. Ha ott a tulajdonosi kör változik is, a vezetőség nem fog automatikusan. A Barçában ez teljesen más. Itt gyakran változhat a vezetőségi struktúra, ez pedig azt jelenti, hogy sokszor az alapoktól kell újrakezdeni a csapatépítést is. Nem valószínű, hogy valaha is lenne olyan edző, aki évtizedekig ülhetne a Barcelona kispadján.

Menotti azt mondta, hogy a Barcelona a történelmi vészhelyzetek klubja, és amikor te érkeztél, akkor is hasonló volt a helyzet. Egyetértesz a szavaival?

Jól hangzó gondolat, de szerintem túlzottan drámai. Én azt gondolom, a Barcelona nagyon nehéz időszakot élt meg, mielőtt idejöttem. Sok nehéz évet élt meg a klub és sokan gondolkoztak azon, mi hiányzik, amikor a szenvedély megvan? A válasz persze egyszerű: a befektetett munka.

Ki napjaink Barcelonájának legfontosabb láncszeme?

Az edzők nagyon sokat tudnak beszélni arról, hogy ők személy szerint mit akarnak, de nem fognak elérni soha semmit a csapatuk nélkül. Ezért mindenki nagyon fontos és mindenkit ki kell emelnem. De ha csak egyetlen személyt nevezhetek meg, akkor Puyolt kell mondanom. Ő a kapitány, ő képviseli a csapatszellemet, az ő kivételes ereje segítette át a csapatot nagyon sok nehézségen. Mindenképpen meg kell említenem még Ronaldinhot is. Az érkezése kulcsfontosságú volt, ő hozta a játék örömét, a boldogságot, a szépséget. Lehet, hogy a Barça győzhetett volna nélküle is, de biztosan több idő kellett volna a sikerekhez. Szívből remélem, hogy visszatalál a helyes útra. Szívből remélem, hogy láthatom őt a pályán, amint a legjobb képességei szerint mutatja meg a játéka egészen kivételes minőségét.

2006. május 17-én a Barça szurkolói voltak a földkerekség legboldogabb emberei. Te, mint szakember hogyan élted meg ezt az éjszakát?

Feledhetetlen! Igen, feledhetetlen pillanatok voltak számomra! De tovább is megyek: megismételhetetlen! Örökké hálás leszek azoknak, akik lehetővé tették, hogy jelen legyek és közvetlenül érezhessem, milyen érzelmeket váltott ki az a győzelem a szurkolókból és az itt élő emberekből.

Ha a Barcelona valamikor a jövőben újra játszik a Bajnokok Ligája döntőjében, Frank Rijkaard is ott lesz?

Nem is kérdés, szívből örülnék, ha mehetnék.

Mit éreznél akkor, ha a csapat győzne abban a döntőben?

Egy gyerek őszinte boldogságát és önzetlen örömét.

A poszt eredetileg 2012. november 22.-én jelent meg a blogon.