Tot El Camp

Business as usual

2017. április 03. - Bendak

c8bpbohxyai_6gu.jpg

Granada CF - FC Barcelona 1:4

A FIFA-vírus miatt óvatosan, de azért optimistán, mondhatni fékezetten habzó szájjal vártuk az újabb Barca meccset, s így utólag kijelenthető, teljes mértékben ki lettünk szolgálva. Lucho variált imitt-amott a felállás során, a csapat pedig játszott mindent a szokásos 4-3-3-tól kezdve a 4-4-2 klasszik ill. gyémántig, ami épp megfelelt. Hajtás után pontozunk.

A banda gyorsan elkapta a játék fonalát, és még így Messi, Umtiti, Piqué és Dani Alves Iniesta nélkül is szép és látványos támadófutballal pumpálta fel a saját, és egy kicsit talán a mi önbizalmunkat is a nagy menetelés előtt. A sérülések miatt azért persze nem teljesen őszinte a mosolyunk, a gépezet azonban nagyon úgy fest kezd összeállni: kondicionálisan rendben vagyunk, a kulcsjátékosok formaidőzítése is (idén végre) hihetetlen mód a megfelelő pillanatra lett kalkulálva, s ami a legfontosabb, a csapat játéka is kifejezetten bíztatónak tűnik masszív középpályás játékkal az élen. Április, itt jövünk.

Ter Stegen – csak a szokásos. Egy kis passzjáték, egy kis védeni való, egy kis gól.. az utóbbiről persze nem tehet, mindenesetre sajnálatos, hogy egy rendkívül harcias Granadát sem tudunk nullán tartani. Tudom, lényegtelen.. nem ezen fog múlni. (7)

Sergi Roberto – A szépnevű Bekanty Victorien Angban gyerek nem sok csuszát tudott megenni mellette, vagy lehet, hogy csak ennyit tesz ha van egy überfaszán muzsikáló balkán fanatik mellette. A hátsó munkálatok elvégzése mellett jutott ideje és energiája felrohangálni is, a Rakitic – Pákó duóval pedig egész pofásan lehozták a jobb oldalt. Újabb sárga persze újabb idióta szabálytalanság után újra megjött; kicsit túlpörgette magát a srác. (7)

Mascherano – nagyon kellett egy vezér hátra, aki terelgette S.Robertót és Mátyást a magasságost is. Ez a stílus pedig, ahogy megjelenik a semmiből a támadó mellett, mint megvagy hadnagy a kis bunkósbotjával, az valami fergeteges. Szinte hiba nélkül hozta le a meccset. (8)

Mathieu – Nem nagyon emlékszem olyan meccsére, amikor ne követett volna el valami ordas nagy hibát, tegnap pedig már-már „aggódtam”, hogy csak az ellenfél kapuja előtt sikerül elbalfaszkodnia a dolgokat, de végül csak kibújt belőle a régi jó Mátyás. A gólnál is sikerült kissé elbambulnia, de ott nem ő volt elsősorban a ludas (értitek ugye, lúdas.. eh). Kiegészítő embernek ilyen meccsekre megfelel, minden másra ott a maszterkard csokiszörny. (7)

Jordi Alba –  picsogós kis mókus, még akkor is, ha tegnap egész jól nyomta. Lucho néhány meccsre a taktikai változtatások miatt padoztatta, erre a válogatott szünet alatt telesírja a sajtót, hogy nem bíznak benne Barcelonában. Vagy az van, hogy ennyi Luchóval eltöltött év után sem képes felfogni azzal az egybites mogyorónyi agyával, hogyan működnek a mesternél a dolgok, vagy csak szimplán egy ripacs. Nagyszerű kis bal bekk, aki sokat segít a támadások során, ill. a sebessége a visszazárások során is kulcsfontosságúnak bizonyult már nagyon sokszor, de az ilyen viselkedéstől én speciel a falra tudok mászni. Hány éves vagy misimókus? A gólpassza mondjuk istenkirály(lány)volt. (7)

Busquets – Ha Lalyos nem játszik ekkorát, nálam a meccs embere lett volna. Szintekkel volt a granadai verőemberek fölött. (8)

c8ce3wpw0aejkax.jpg

ez is egy lehetőség "hajilag"... 

Rakitic – Véégre Iván. A BDSRSTNT! VÉGRE! Ez hiányzott, ez kellett, ezt akartam látni már hónapok óta. Bátor, bevállalós, határozott, konstruktív, kreatív, kemény. A gólja mákos volt, de a tegnap este mutatott játéka mellett teljesen megérdemelt. A középpálya stabilitásában kulcsszerepet játszott, a meglepően támadó felfogású játéka mellett S. Robertónak is nagyszerűen besegített, a sérójával meg majd (remélem) csinálnak valamit. (7,5)

Andre Gomes – az elején, amikor feltűnt mint jobb szellő, kicsit behasaltunk mindannyian. Ez olyan volt, mintha Quentin Tarantino Kelemen Annával akarná eljátszatni Teréz anya szerepét, egy spagettiwesternben. Rafinha sérülése után aztán Lucho húzott még egy váratlant, és Pákót tolta fel a gyepre Denis Suarez helyett, így a portugál mehetett végre „classic useless” KP-t játszani. Nem ér persze folyamatosan elővenni szerencsétlen gyereket, akiről első edzője is meglepetten nyilatkozta, hogy „nem hittük volna, hogy egyszer egy ekkora csapatban játszik majd”, de tény, tegnap még ez ellen a Granada ellen is sikerült kilógnia. Az önbizalma kissé megtépázottnak tűnik, a játéka egysíkú és kiszámítható, a védőmunkájáról pedig a bekapott gól előtti szituáció sok mindent elárul. Az igazán nagy megmérettetések még csak most jönnek, és ha lenne egy használható Arda, Vidal, vagy Rafinha, még azt is megkockáztatnám, hogy talán kevesebbszer látjuk majd a pályán, de így... Ennél (jóval) több kell angyalom. (6,5)

c8cbpmtumaacs6l.jpg

Rafinha – Lucho váratlant húzott azzal, hogy nem a „szokásos” helyén kezdette, hanem Iniesta posztján. Csak arra tudok gondolni, hogy a Neymar – Rafinha – Alba sebességgel és kreatív erővel akarta szétzilálni a Granada védelmének jobb oldalát, de ez sajnos sosem derülhetett ki. A tehetségesebbnek tartott Alcantára gyereknek nagyon nincs szerencséje a sérülésekkel, pedig óriási szükség lenne rá a következő néhány hétben. A legfrissebb hírek szerint egész Áprilisra kiesett.

Neymar – nekem úgy tűnt kissé fáradt volt a kakadu. A sprintek, rágyorsítások, keresztbemozgások mind megvoltak, de fejben nem igazán volt toppon. A 100. gólja mindazonáltal csodás mérföldkő, reméljük sok-sok évig folytatja még nálunk. 7,5

Suarez – Lalyoska az Isten. Messi távollétében mindenki azt várta, Neymar veszi majd át a karmesteri pálcát... és bár lehet ez volt az eredeti terv, mégis Lalyos labdái, passzai és megmozdulásai borították rá a bilit a hazai csapatra. A 33. percben azt hittem becipeli a labdát a védővel a hátán a kapuba, a gólja pedig micsoda pazar megoldás volt. A Pákónak kiszórt gólpassz közben igaz, bal kézzel kicsit átrendezte Kravets orrát, de aggódni nem kell, kapott cserébe dögivel. Az elcseszett rabonája mindenesetre arról árulkodik, hogy a két fenomén mellett nem csak összjátékban, de technikailag is sokat fejlődik a huncut dagi. Gól, gólpassz, kulcspassz meg egy rakás elszerencsétlenkedett helyzet = vegytiszta Lalyos performansz. (9)

c8ckek0wsaeha46.jpg

Die Fantastischen Vier

Paco – Rafinha sérülése után szinte mindenki D. Suarez, esetleg korai Iniesta cserét vizionált, erre Lucho trollkodott egyet.. és hát mit játszott a fiú, te szent ég. Amikor idekerült nyár végén, szó szerint nyikkani sem mert. Az önbizalma a padlón volt, egy egyeneset nem tudott labdába rúgni, olyan esetlenül, idegenül mozgott, mint vigvik a konditeremben. Az elmúlt hetekben azonban végre kezdi megtalálni régi önmagát, és bár még mindig messze a tudása alatt teljesít, jó volt látni, hogy ilyen meccseken a csapat számíthat rá, akár egy ilyen, számára teljesen idegen pozícióban is. Nagyszerű gól, faszipántos gólpassz, s ha azt a Neymar szögletet is rendesen eltalálja magamra tetováltattam volna a fejét. (7,5)

Iniesta – rozsdás még a lelkem, de az a két érintésből lenyomott mozdulatsor, ahogyan elküldte Wakasót gyufáért majd a saját tizenhatosának sarkától átrakta Paco lábára a labdát a túloldalon, az már a kopasz zsenit idézte. Idén mindössze 8 mérkőzésen volt kezdő, ami egyrészt tökéletesen tükrözi Lucho mennyire óvatosan kezeli, márészt pedig azt, hogy a Don idén három nagyobbacska sérülést is elszenvedett. Vigyázni kell rá, mint a hímes tojásra, hisz óriási szükségünk lesz rá a hátralévő hetekben, hónapokban.

Alena – mindig jó és izgalmas La Masia kölköket látni az első csapatban.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása