Tot El Camp

Copa del Rey - Real Murcia - FC Barcelona

2017. október 24. - Szvob.

55620091.jpg

Papíron egy ilyen mérkőzés vagy mérkőzéspár végkimenetele semmilyen értelemben nem lehet kérdés, ennek okán nem is ez lesz az este érdekessége, hanem az, hogy Ernő Művész Úr, mit kezd egy sztártalanított, B csapat játékosokkal teletűzdelt Barcával, milyen játékot, taktitkát látunk majd, hogyan próbálja majd ki és próbálja majd beépíteni az arra érdemeseket egy leendő első csapatba. 

A Real Murcia egy klaszikus spanyol kiscsapat, Murcia városából, ami - ki nem találjátok - Murcia régióban található. Az alakulat száz éven túli kora ellenére többnyire a 2-3-4 ligákban vitézkedik, de néhányszor megjárta már az első osztályt is, legutóbb a 2007/2008-as idényben, ahol utolsóelőttiként távoztak is. 

Két fontos évet azonban mindenképp ki kell emelni a csapat életéból: az 1975-ös és az 1986-os éveket és elsősorban nem azért mert akkor történetesen pont az első osztályban kergették alabdát, hanem azért mert ebben a két évben ez a két férfi volt a csapat edzője:

001-kubala_puskas_alairt_b98p.jpg

Igen, Puskás és Kubala.

Ferenc 1975-ben, László pedig 1986-ban koptatta a murciai padot.

Mindez természetesen ne okozzon nekünk szívfájdalmat, vagy lelkiismeretfurdalást, hogy ma este egy dicső katalán győzelemnek szorítsunk, ahol végre szerepet kaphatnak a jövő reménységei is - jelentsen is ez bármit. De amit még a győzelemnél is jobban várok személy szerint az az, hogy: egy teljesen új felállású csapattal, új játékosokkal, új szereplőkkel és szerepekkel is képes-e Ernő bá hozni ugyanazt a nyugalmat és magabiztosságot, amit a bajnokikon és a BL mérkőzéseken tud?

Meglátjuk.

21:30 DigiSport

Indulónak pedig álljon itt a kiváló SUBSCRIBE zenekar FALL OF MURCIA MERCIA című dala. Sok köze nincs semmihez, de én szeretem. 

 

 

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása