Megvan

Facebook Tweet Tetszik

2017. november 22. - vigvik

Tavasszal, miután börtöncsíkos barátaink egykedvűen tették ki a PSG hátsójának emlékétől örömében löttyedt pöcsünket a BL-ből, még azt találtam írni, hogy "az olasz futball meg köszöni szépen, de megvan". Nem ragadtattam el túlságosan akkor sem magam, de határozottan jobbnak láttam a helyzetüket.

Jó régen volt, talán a fiatalok nem is emlékeznek rá, de az én korosztályom igazából az olasz foci dominanciáján nőtt fel. Sacchi majd Capello Milanja a 90'-es évek elejét uralta (egy ideig a Dream Teamünkkel társbérletben), 7 év alatt három nyertes és két bukott BEK/BL döntőt produkálva. (Itt jegyezzük meg feltétlenül, hogy az általuk éppen skippelt, felejthetetlen 92'-esbe is jutott egy talján alakulat, a Sampdoria - eszem a zúzájukat). Gyakorlatilag zökkenés nélkül vette át a Milantól a stafétát a Juve, akik '96 és '98 között ugyanúgy háromszor masíroztak a fináléba zsinórban, mint az azt megelőző három esztendőben piros-fekete cimboráik - és éppúgy csak egy trófeát tudtak behúzni. Összességében '89 és '98 között, tíz kiírásból csak egyetlen egyszer, 1991-ben fordult elő, hogy nem szerepelt olasz csapat a döntőben.

Az ezredfordulóra aztán ez az elképesztő széria megtört, és ideiglenesen a spanyol csapatok (főképp a Real Madrid) lettek a BL csúcsragadozói, de az olasz klubfutball virágzott. Óriási tülekedésben volt a Milan és a Juve trónjáért a mindig pénzhegyekben dagonyázó Inter mellett a szintén telepumpált Lazio, a Parma és a Roma is. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a játékosok minőségét tekintve ekkoriban volt csúcson a Serie A. 2003 és 2007 között, némi pihenő után vissza is tért a Milan Európa tetejére, a páratlan években elkövetett BL döntőiből csak a középsőt bukta el - de azt is hogy, ugye...

Nagyjából ekkortájt csúcsosodott ki az olasz válogatott sikersztorija is, a VB bronz és ezüst ('90 és '94), majd EB ezüst (2000) után 2006-ban a Squadra Azurra a világ tetejére került. Pusztán az eredmények alapján azt hihette az ember, hogy a calcio örök. Azonban már a zajos vébésiker előtt kirobbant a hírhedt calciopoli botrány, amitől az olasz klubfutball érthetően megtorpant.

Az Inter 2010-es csodaévében a hót vén Materazzi és a még hót vénebb Toldo nevezhetők olasz nemzetiségű főszereplőknek, de pl. a BL-döntőjében, a kezdő tizenegyben éppen tizenegy légiós szerepelt. Gattuso furcsa nyilatkozata is ekkoriban született, amelyben azt találta mondani, hogy szívesen átadná ő a helyét fiataloknak, de egyszerűen nincs jobb. (Segítsetek ki egy hivatkozással, nem találom sehol.) Szóval azért akadtak problémák, de még 2012-ben is EB döntőbe jutott a válogatott (igaz minek...), az utóbbi években pedig éppen a Juventus hozta azokat az eredményeket, amik a bevezetőben kiemelt idézethez vezettek: az olasz futball megvan.

Ez a VB kiesés azért valamelyest helyrerakta most a fejemet, azt hiszem. Mondom, gyakorlatilag azon nőttem fel, hogy az olasz foci az etalon, és valahogy a lelkem mélyén kívántam, hogy az legalább részben maradjon így - bármennyire is nem kedvelem magát a klasszik digó stílust. Bennem mostanra érett meg, forrott ki végleg, hogy ki merjem mondani, amit valószínűleg sokan már eddig is így láttak: az olasz foci kikerült a legbelső körből, a legszűkebb elitből. Így utólag kicsit újraértelmezném tehát az ismételgetett mondatot: megvan, megvan, mint ahogy a dédimamánk is megvan...

Bár időben roppant látványos az egybeesés, de nem feltétlenül a calciopoli lehet ennek a visszaesésnek az elsődleges oka. A minőségi olasz játékosok hiánya szembeötlő, és azok az emberek, akik most legjobb korban lévő húzónevek a világfutballban, 2006 környékén már ott lebzseltek a tűz körül. Persze azért okozhatott törést a fiatal játékosok kibontakozásában a botrányos közeg, ezt nehéz kívülről megmondani.

Mindenesetre taszíthatunk most az olasz futballhangulaton még egyet lefelé, mert ez a Juve nem tűnik annyira acélosnak, mint a tavaszi verziója. Bonucci távozása alpjaiban rengette meg a hátsó sort, a 14 beszedett gól a bajnokságban nagyon soknak tűnik Juve-mércével nézve. Ráadásul valami teljesen érthetetlen oknál fogva elkezdték Buffon helyére beépítgetni Szczesnyt. Most eltekintve attól, hogy tényleg kurva nehéz leírni a nevét, ez akkor is egy olyasmi, mint egy kissé öregedő, de szépen karban tartott Volvóból átülni egy 12 éves Opelbe. Az átigazolásaik nyáron csupa főnyereménynek tűntek (legalábbis ár-érték arányban), de se Matuidi, se Douglas Costa egyelőre nem váltja meg a világot, és összességében inkább a tavalyi csapat maradékának tűnik ez, mintsem valami új innovációnak. Mindenesetre természetesen dőreség lenne leírni őket, már csak a tavaszi eredmények okán is...

Pláne, hogy nálunk is viszonylag sok a fajsúlyos sérült, és a hétvégén a bajnokságban ha nem is sorsdöntő, de nagyon fontos meccs következik. Abszolút nem lenne meglepetés egy kicsit felforgatott kezdő. Piqué helye biztos, mivel ő a hétvégén úgysem játszhat, illetve a bajnokságban a gollövőlistán Ronaldótól továbbbra is egy gól lemaradásban vergődő ter Stégen is borítékolható a kapuban. Ezeken kívül én bármit el tudok képzelni, akár Vermaelen is kaphat némi játékidőt, de az is lehet, hogy nem akarjuk az utolsó fordulóra hagyni semmiképp, és lényegében a szokásos kezdőt fogjuk a pályán látni - nem akarom megtippelni, Valverde miképp fog matekozni. Az eddigiek alapján nekem nem tűnik nagy kisérletezőnek, talán majd pont most.

De akárhogy is csűröm-csavarom, az a makacs tény, hogy egy árva pont nekünk elég a csoportelsőséghez, nekik viszont egy esetleges vereség még akár ici-picit kényelmetlen is lehet, kombinálva az idei hozzáállásunkkal és az olasz ellenféllel - és persze mi aztán nem vagyunk olyanok, még véletlen se, de mégis - összességében nekem egy erősen iksz-szagú meccset sejtet...