Tot El Camp

Tét nélküli tétmeccs

Szuperkupa: Sevilla 1-2 Barcelona

2018. augusztus 15. - Szvob.

0_fbl-esp-supercup-barcelona-sevilla.jpg

Félig-meddig elkezdődött a szezon, vagyis lezajlott a nulladik mérkőzés, ami az előző szezon kései zárása, de még hivatalosan nem az eleje az újnak, viszont inkább ide tartozik, mint oda. Szóval értitek. 

Ez a fajta átmenetiség és viszonylagos tétnélküliség jól érzékelhető volt a játék hektikus minőségén és a csapatok hozáállásán is, mert noha voltak a meccsnek igazi tétmeccsre emlékeztető szakaszai is, azért alapvetően a semmilyen és a biztonsági játék volt az uralkodó jellegzetesség mindkét csapat felfogásában. 

A Barca hozzávetőlegesen 10 perc futballal mutatta meg, hogy körülbelül mi várható tőle a bajnokságban, a Sevilla pedig azt, hogy igenigen szívesen elkerülne egy bődületes zakót, ezért inkább a bekkelést/kontrázást választja a nyílt sisakos küzdelem helyett, ennek minden kockázatával és minden lehetséges előnyével együtt. 

A lehetséges előnyök egyike volt, mikor a nyolcadik percben, az egyébként is kiválóan támadó Jordi Alba mesteri fejessel hozta helyzetbe Murielt és az amerikai barbecue-túrán maradt védelmünk meg csak nézett, mint Mészáros Lőrinc egy elvesztett közbeszerzésre, míg Sarabia megoldotta, hogy lássunk focit is ne csak biztonsági lődörgést. 

Az este nagy említendője az is, hogy Ernő megvillogtatta kísérletező és támadó felfogású énjét is: a tavalyi szezon arculatát meghatározó, konzervatív 4:4:2 helyett volt minden, mint egy NAV árverésen,  4:3:3, 2:5:3, 4:2:3:1 és mindez leginkább azért, hogy Ernő meglelje azt a hatékony játékrendet, amiben Messinek nem kell futnia. Mert Messi nem fog futkározni, ezt szinte biztosra vehetjük, következésképp olyan megoldás kell és olyan kollégákkal érdemes erősíteni a csapatot, ahol Messinek nemfutó helye lesz. Ne tévedjünk: a faszi egy buszmegállóban állva, vagy sörpadon ücsörögve is el fog tudni dönteni meccseket, és minél kevesebbet kell futkosni és kockáztatni, annál tovább teheti ezt meg. Az érem másik oldala, hogy ennek okán viszont  a kilométer fog hiányozni a csapatból: így mindjárt érthetőbb, hogy a középpálya fizikalitása miért is ennyire fontos (Paulinho, Vidal).

Ernő nagy húzása volt a kezdeti felállás teljes átalakítása a második félidő második felében, Dembele balról jobbra tétele és egy 4:2:3:1-es formáció kialakítása, ami annyira meglepte a Sevillát, hogy elfelejtettek a lövés előtt kilépni a pehelysúlyú franciára. Képzeljük el, mi lett volna, ha még csatárunk is van, nem csak egy jóllakott Lalyosunk?

 0_spanish-super-cup-barcelona-v-sevilla_1.jpg

 

Néhány nap múlva, teljesen éles helyzetben már okosabbak leszünk, hogy úgy mondjam: jobban fogjuk látni hol is tartunk. 

__

 

Ter Stegen - 7 - A gólban nem volt benne, védett szépet is, tulajdonképpen vétlenül csinált egy tizenegyest, amit aztán hárított, pontosabban kifeküdt. Korrekt teljesítmény, szokásos fókuszáltság. 

Semedo - 7 - Noha fura volt látni, hogy Muriel kétszer is lefutja, alapvetően nem volt rossz meccse, csak talán még nem eszik meg minden reggel egy gőzmozdonyt, hanem csak egy negyedet. Alapvetően komfortosabban mozgott mint tavaly és ez már önmagában jó jel. 

Lenglet - 6 - Hát, ő, izé. Ennél én azért egy picit többre számítottam, eléggé vérszegény bemutatkozás volt ez az új szerzeménytől, nem mutatta azokat a tulajdonságokat sem, amiket a tengerentúlon, és jobb lesz figyelnie, mert a Barca manapság nem egy türelmes csapat. 

Piqué - 7 - Ha nem lő gólt, simán Lenglet-szint, Muriel belőle is hülyét csinált, szerencsénkre esetében tudjuk, hogy  amúgy mire lehet tőle számítani. 

0_spanish-super-cup-barcelona-v-sevilla-2.jpg

Alba - 6 - Támadásban sokat segített - mindkét kapura. Kulcspassza nélkül nincsen Sevilla vezetés, viszont az első félidőben nélküle Barca támadójáték sem nagyon van. 

Busquets - 6 - Úgy tűnt, mintha sem a formáját, sem az erejét nem igazán lelte volna még meg. Ritmusra sem volt az igazi, viszont legalább tempóra sem. A játékán igazi javulást Rakitic beállása javított, hogy legalább a feladatok megoszolhattak.

Arthur - 6 - Nem tudom mire várt, vagy hová tartalékolt, de kicsit biztonságinak tűnt a passzjátéka - az 5 oldalra adott labdára jutó egy előre adott labda az ő posztján nem egy túl jó arány. Mivel az előszezonban többet és izgalmasabbat mutatott, rövidesen kiderül, hogy élesben is megy-e az okosfoci, vagy a teher megöli pálmát. 

Rafinha - 5 - Nem úgy tűnik, mintha meghálálta volna az esélyt, amit Ernő bá adott neki a bíztató előszezon okán. Tartok tőle, hogy a srác az örök majdnem kategórájában ragad, ráadásul notóriusan többet akarunk belelátni valamiért annál, amit valójában mutat. 

Messi - 8 - Az ismét megváltozó szerepéről már nyúlfarknyit írtam fent, többet most sem tudok, csak a döbbenet marad, hogy ennyire kevés fizikai efforttal, hogy a búbánatos kékeresbe lehet valaki ennyire hatékony? A kérdésre a választ nem fogjuk megkapni igazából soha, mert ahhoz Messivé kellene válnunk, de az új szerepéről többet fogunk már tudni az ősz közepére. 

Dembele - 8 - Bal láb? Jobb láb? Balszél? Jobbszél? Ropilábnak teljesen mindegy. Nem szeretnék túlozni, de ez itt kérem a 100.000.000 eurós játékosok klubjának szintje. Hatékony passzok, jól használt területek, felvállalt (és megnyert) 1v1-ek. Ezt kell tudnia és ezt kell csinálnia Dembelének, mert ez a szerepe, ez a posztja, ezért vettük és ezért kerül ennyibe. A góljánál kiköptem a tökmagot. 

soccer-supercopa-de-espana-sevilla-1-barcelona-2.jpg

Suarez - 4 - Hajlamos vagyok egyetérteni azzal a nézettel, hogy ha ez így megy tovább, elmehet rajta a szezon, mivel a csapatból kitenni nem lehet, ha pedig pályán van és ezt a teljesítményt nyújtja, szinte már jobb lenne, ha inkább nem is lenne ott senki, mert akkor legalább nem számítanának rá. Vagy lenne helyette egy aktív fal, amiről legalább tudjuk, hová pattan vissza a labda. Lalyos jelen formájában értéktelen a csapat számára, de az eladása mégsem valószínű. 

Rakitic - 7 - Totál megbízható, még nem csúcsformában, de nagy profiként hozta amit kellett.

Coutinho - 6 - Sem jobbak, sem rosszabbak nem lettünk vele. 

Vidal - Kevés volt az ideje, hogy bármit mondani lehessen. 

__

Ernő bá - 8 - Láthatóan dolgozott a csapat felkészítésén, bátran nyúlt a formációhoz és olyan faszányosan szervezte át a brigádot meccs közben, hogy az ritka nagy tudatosságra és felkészültségre vall.

 

1534101098_580249_1534112049_noticia_normal.jpg

 

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása