A hétközi, meglehetős blamára sikerült vidéki túrát követően, szerencsénkre és a Sevillának köszönhetően, kaptunk ajándékba egy 3-0-ás vigasz-tapaszt, így ma délután más elvárás nem is igen lehet, mint rosszkedvre borítani a baszk elvtársakat és maradni a tabella élén.

Győzni és három pontot szerezni - ennél nem is kívánhatunk többet.

Vagyishát a lófaszt. Dehogynem!

Azt kívánhatjuk, hogy a Barcelona játsszon úgy, ahogy az a Barcelonától elvárható.

Azt kívánhatjuk, hogy a játékosok teljesítsenek úgy, hogy méltók legyenek a mezükre.

Azt kívánhatjuk, hogy Ernő bá’ méltán híres pedagógiai érzékével és tapasztalatával bassza tarkón a csapatot és szedje őket rendbe lelkileg.

Azt kívánhatjuk, hogy Ernő bá’ csinálja azt, amihez ért, és amit tavaly alappal csodáltunk: építsen újra magabiztos, higgadt és ütőképes csapatot.

Azt kívánhatjuk, hogy fokozatosan építse újra az adott alapokon a csapat játékát, ha ehhez újra vissza kell nyúlnia a 4:4:2, vagy a 4:2:3:1 felálláshoz, akkor nyúljon!

Azt kívánhatjuk, hogy a védekező harmad legyen tökös, fókuszált és kemény.

Azt kívánhatjuk, hogy a középpályánk legyen gyors, határozott és kreatív.

Azt kívánhatjuk, hogy a támadóink játsszanak örömmel és pontosan.

Azt kívánhatjuk, hogy a bajban a csapat dacosan, büszkén de határozottan és higgadtan reagáljon, ne essen kétségbe egy-két bekapott találattól. De leginkább kerülje el.

Azt kívánhatjuk, hogy a csapatkapitány járjon elől a jó példával és tüzelje fel a brigádot, ahogy azt az égvilágon semmiire nem jó válogatottjával meg tudta tenni Nigéria és Franciaország ellen.

Azt kívánhatjuk, hogy a csapat legyen csapat, nem néhány unott és tanácstalan világsztár bóklászása a labda körül.

És ha mindez megvalósul, mást már nem is kell kívánni, mert az összes többi jön magától.

Felszívni a taknyot! Hajrá!