Emlékeim szerint eddig két alkalommal mondtam előzetesen azt, hogy esélyesei vagyunk a következő meccsnek, ami azért döbbenetesen magas szám, mert alig kezdődött el a szezon, ráadásul én meg eddig összesen írtam két beharangot. Tekintve, hogy mi lett a vége, nyilván nem marad más számomra, mint az, hogy ezúttal sok mindent írhatok, de a saját esélyeink mellett semmit.
De valójában nem azért nem mondok ilyet, mert csúnyán megtréfált minket ez a szezon eleji hullámvölgy (döntetlen-vereség-döntetlen egyébként verhető ellenfelekkel szemben), hanem azért, mert 1. a BL-ben 2. idegenben, 3. angol csapat ellen akkor se mondanék ilyet, ha rommányertük volna magunkat sorban a szezon kezdete óta. Vegyük is sorra, miért.
A Bajnokok Ligája a közhelyek gyűjteménye, de attól még hatványozottan igaz, hogy 1. itt nincs könnyű ellenfél, 2. elég rossz öt perc és bukott minden, illetve 3. a labda kerek (választékosabbaknak legyen gömbölyű). És akármerről is próbáljuk magyarázni, az előbb felsorolt közhelyek mind igazak. Amikor néhány éve toronymagas esélyesei voltunk a BL-nek (meg egyébként mindennek), az egyik ok a dominanciánk volt a pályán, aminek jó ideig ténylegesen nem volt ellenszere, így aztán a nehéz ellenfél tétel egyszerűen nem volt igaz. És még akkor sem sikerült minden szezonban BL-t nyernünk. Szintén, amikor néhány éve toronymagas esélyesei voltunk a BL-nek (meg egyébként mindennek), a másik ok a kimagasló koncentrációs készségünk volt, ami a tiki-taka követelménye, egyébként pedig jól jön kiélezett helyzetekben is, mert elkerülhetők vele azok a bizonyos „rossz öt percek”. Illetve a labda kerek kitétel meg tényleg akkora közhely, hogy szót nem érdemel bővebben, de úgy adta ki a legelső mondat íve, hogy valami harmadik szempont is legyen megemlítve. Lépjünk is tovább.
Azt hiszem, nem szükséges sokat magyarázni az idegenbeli mutatóinkon, a statisztika mindent elmond majd. Az utóbbi két szezonban ugyanis döbbenetesen gyalázatos sorozatot sikerült összekalapálnunk. 10 meccsből van 3 győzelmünk (Borussia, Celtic, Sporting mindegyik a csoportkörben), 3 döntetlenünk (ebből 2 a csoportkörben, már mindegy helyzetben) és 4 vereségünk, mindez 7-14-es gólkülönbséggel! Máris „tetszetős”, de vegyük még ehhez ugyanezt az időszakot hazai pályán: 9 győzelem, 1 döntetlen, 36-2-es gólkülönbség. Ez is döbbenetes, csak lófülét nem ér, ha közben tudjuk, hogy két szezonban is a legjobb nyolcra volt elég mindez. A konklúzió pillanatnyilag annyi, hogy valamit mindenképpen tennünk kell ezzel, ha tényezők akarunk lenni/maradni, különben nem számíthatunk jobb eredményre idén sem. És ha már el kell kezdeni valahol, akkor kevés alkalmasabb pillanat lehet, mint egy nagyon nehéz idegenbeli meccs, de még a csoportkörben. Azt hiszem, ezen nincs mit többet magyarázni, léphetünk is tovább.
Az angol csapatok ugyanis nem véletlenül jelentenek számunkra sorozatosan problémát. (Leszámítva az Arsenalt, de egyrészt régen találkoztunk velük, másrészt ők nem abban az értelemben angolok, mint a többiek.) Amiben ugyanis mindenképpen verhetők vagyunk, az, ha az ellenfélnek sikerül fizikai küzdelemre kényszeríteni minket. A Pep-csapat filozófiájának egyik eleme/következménye az (volt), hogy a játékosok kiválóak játékban, nem tudnak azonban érvényesülni „közelharcban”. Az állóképesség persze megvolt akkor is, mert alapja annak, hogy bírják a kilencven percet a játékosok, mivel azonban alkalmatlanok voltak fizikai párharcokra, az elmélet egyik sarkos pontja volt eleve elkerülni a fizikai kontaktust, mert az automatikusan a csapat vesztét jelentette volna.
Pep-csapat már nincs, legfeljebb a nyomai, ugyanakkor azt gondolom, hogy az egyik problémánk éppen ez az átmeneti állapot. Már nem vagyunk annyira jók a játékban, hogy önmagában a labdajáratással elkerülhessük a fizikai küzdelmet, ugyanakkor a csapat jelentős része továbbra sem alkalmas párharcokra. És a játékospolitika érezhető is ebben a dilemmában. Valverde nem véletlenül ragaszkodik Rakitic-hez, nem véletlenül kellett neki Paulinho, idén Vidal. De oka van annak is, hogy miért dicséri Luis Suárezt akkor is, ha közben meg igencsak messze van a legjobb önmagától. Mert elengedhetetlenül szükséges számára, hogy legyenek akik kiváltják a hiányosságokat, ha a pályára vitt fizikai munkáról van szó (csapatszinten).
És most szembejön velünk a Tottenham amely bizony angol csapat, fizikálisan pedig nyilván erősek. És nem fogunk meglepődni azon, ha a saját erősségeikkel akarnak dominálni, azaz fizikai mutatók tömegére igyekeznek majd lefordítani a meccset. Gondolok ezalatt pályára vitt futásmennyiségre, átlag,- és csúcsebességekre, valamint fizikai párharcok számára is. Kérdés pillanatnyilag az, hogy ez milyen mértékben fog sikerülni nekik, mert mi meg éppen ezt akarjuk elkerülni, és valószínűleg az fogja eldönteni a meccset, hogy kinek az akarata érvényesül majd ebből a szempontból.
Bajnokok Ligája, B csoport, 2. kör
Tottenham FC – FC Barcelona
21:00, M4 Sport
