Tot El Camp

RCD Espanyol - FC Barcelona

Muszájvendégség a köcsög szomszédnál

2018. december 08. - Szvob.

img_5687108e91717.jpeg

 

A cél ismert, a feladat adott: ha már át kell menni, legalább ne hívjanak minket szívesen legközelebb.

Tovább!

Az idei kiírás brutális szétlőttségét tökéletesen jelzi, hogy egy annyira zagyva teljesítményt nyújtó csapat, mint az Espanyol stabilan az első tízben képes tanyázni (10, 4, 7, 4, 8, 6, 7, 5, 2, 5, 2, 5, 5, 7 voltak az eddigi helyezése), úgy hogy a meccsei felét sem nyerte meg:

14-ből, mindössze hatot hozott, ötöt bukott, hármon ikszelt a ragyás szomszéd.

(A cikk írásának időpontjában éppen a kilencedik helyen tartózkodnak, de ez egy fordulóközi állapot, mivel a Getafe a péntek esti döntetlenével a kilencedik helyéről a hatodik helyre katapultált.)

Az áruló katalóniaiaknak sikerült még a kupában is kikapni, idegenben a Cadiz csapatától szenvedtek 2:1-es vereséget (muhaha), hogy aztán otthon egy szenvedős 1-0 eredménnyel biztosítsák a továbbjutást. Érdemes viszont azt is látni, hogy egy kivétellel a nyert meccseik mindegyikét otthon játszották (a Huesca otthonában sikerült csak idegenben győzedelmeskedni) és egyetlen esetben kaptak csak ki saját pályán.

1027425842_jpg.jpg

Egyből lábra, ahogy tanultuk.

A formájukra nem lehet panaszunk (nekik persze igen, de azt ki nem szarja le), tekintve, hogy az utolsó három meccsüket zsinórban elvesztették (ezúttal az otthonit is a Girona ellen, nemhiába, azok rendes katalánok), így azért korántsem mutatják egy világverő alakulat képét. Jelenleg legalábbis.

 1024011282_jpg.jpg

"Nincsen hangotok! Parasztok, nincsen hangotok!"

A rossz szájszagáról és bárdolatlan modoráról híres Barcelona-alsói csapat játékát követve elég jól látszik, hogy bővelkednek eladott, vagy homályba passzolt labdákban, amiket tökéletesen ki lehet használni, amennyiben a Barca jól oldja meg a high-pressinget. Mindazonátal az is látszik, hogy Rubi fattyai egészen stabilan képesek nyomás alatt védekezni és abból gyors kontrákat vezetni, (különösen a széleken) és meglepően gyorsan váltanak a 433-ról 4141-re, vagyis három kulcsa lehet a Barca győzelemnek:

az egyéni hibák kihasználása, a pontos és gyors széljáték, valamint a kontrák semlegesítése ugyanitt.

 

910316274_jpg_0.jpg

Palika egy, a favellákben tanult rutinmozdulattal keresi Lalyos brifkóját a legutóbbi találkozók egyikén.

 

A fentiekből kiindulva és ismerve Ernő mentalitását nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy az Alba – Coutinho és a Semedo -  Dembele párosok adják majd a vonal melletti sebességet. Miután a nyomáshoz stabil és fizikálisan is jó középpálya kell, gyanúm szerint a Rakitic – Busquets – Vidal hármasra teszi a garast a főni, míg a hátvédsor eddig nem említett tagjai Piqué és Lenglet lesznek várhatóan, a pálya két végén pedig Stéga és a Kecske. Mint mindig.

 1052623036_jpg.jpg

A meccs simán nyerhető és nyerendő is egyben, úgyhogy nem kéne sokat pöcsölni, meg kell mutatni, hogy Katalónia a katalánoké (meg az argentinoké,  baszkoké, franciáké, horvátoké, miazmás) nem pedig a király köpendő pribékjeiké, akik örüljenek neki, hogy a jóérzésű, dolgos városiak még nem rugdosták ki őket a kikötőn és a reptéren túlra.

Pedig má’ majdnem.

 

 

Várható kezdők:

Barcelona (4-3-3): Ter Stegen; Semedo, Piqué, Lenglet, Alba; Rakitic, Busquets, Vidal; Messi, Dembele, Coutinho

Espanyol (4-3-3): Diego López; Javi López, David López, Hermoso, Dídac; Darder, Roca, Granero; Pérez, Iglesias, Piatti

Vezeti:

Carlos Del Cerro Grande

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása