Nohát és nohát, valamint hümm és hümm. Miközben ezt a világirodalmi klasszikusokat porbatipró nyitómondatot leírom, még nem tudom a forduló számunkra második legérdekesebb végeredményét (Sevilla-Girona délben), de úgy tűnik, a totalitárius kaotizmus közepette is kezd letisztulni a kép a táblázaton. A bajnokin.

Ugyanis az van, hogy a kezdeti zagyváskodás után decemberre eljutottunk a pontig, ahol a jól megszokott csapatnevek sorakoznak az élen. Persze nem kezdek most jósolgatásba, de azt gondolom, ez mostantól így marad, és minden valószínűség szerint egyre markánsabban el is húznak ezek a csapatok, hogy egymás között döntsék el a trófea sorsát. Aminek a legjobb helye amúgy hol lenne máshol, ha nem nálunk?

Nálunk pedig az van, hogy őszintén meglepődtem. A keddi kezdőn. Személy szerint már teljesen belefásultam abba, hogy valami ésszerűt reméljek, ehhez képest sikerült felküldeni egy tartalékos csapatot egy teljesen érdektelen meccsre! Sőt, Valverde még fokozta is nekünk a közhangulatot, megpendítve azt a sajtótájékoztatóján, hogy januárban bizony dobja ő a ’csába a kupát, felpattintja a második sort, aztán lesz, ami lesz! Már legalábbis erre utal az, hogy a „Busquets és Rakitic?” kérdésre azt mondta: januárban tervezik több kezdőjátékos pihentetését is. Én pedig az egész szurkolótábor nevében nem mondhatok mást: úgy legyen! A keddi meglepetés után pedig azt mondom, hisző lettem, adok még egy esélyt a csodának. De legalábbis kivárom. (Megj.: a hisző nem egy létező szó, de a hívő meg mást (is) jelent.)

Amit az aktuális ellenfélről legfontosabb tudni, hogy majdnem ugyanolyan az első számú mezük, mint a mienk, vagyis tartalmaz kék, meg piros függőleges csíkokat. Mivel pedig ők vannak otthon, mi ezúttal nem tudjuk felvenni a sajátunkat. Vagyis a maradék kettőből kell választanunk. Amit még fontos tudni róluk, hogy őket kaptuk a kupában januárra, vagyis érdemes lesz kettőzött erővel figyelni a meccset. Nektek azért, hogy fel tudjátok mérni őket, nekünk pedig azért, hogy emlékezzünk rájuk pár hét múlva. Mert marhára kellemetlen helyzet, ha fogalmad nincs, mit várhatunk az ellentől, miközben alig három héttel azelőtt bajnokin is láthattuk már egymást! Csak ugye az érelmeszesedés meg feltartóztathatatlan, de hiszem, hogy semmi baj, amíg egy ilyen bonyolult szót (fel-tar-tóz-tat-hat-at-lan) sikerül elsőre helyesen legépelnem. (Az viszont már kevésbé biztató, ha a kevésbéből kesvébé sikeredik. A második, javított változatra is.)

A Levante pillanatnyilag a hetedik, verték a Betist, az Alavést, a Getafét, a Realt, a Leganést és a Bilbaót, az előző fordulóban lejátszották a szezon minden bizonnyal egyik toptízes meccsét (Eibar 4-4), ugyanakkor, ami idevág, hogy pont hazai pályán csapta meg őket irgalmatlanul (2-6) a Sevilla. Lehet példát venni, nekem pedig ki kell találnom valami újat a beharangokra, mert márciusban már négy bekezdést kitesz majd önmagában, mire felsorolom, hogy a soros ellenfél miket játszott addig a bajnokságban.

A tavalyi eredményeink a Levante ellen nem mondják meg nekünk, mire számíthatunk ma, ugyanakkor arról mindenképpen emlékezetes marad az idegenbeli, hogy ott buktuk el a veretlen bajnoki szezon lehetőségét. A hazai meg egyértelmű volt. Csak ugye nem otthon jellemző ránk a váratlan pontvesztés, idegenben vannak inkább bajaink. Viszont a „madridok” meg most már jönnek folyamatosan ránk, egyszerű a helyzet: győzelmi kényszerben vagyunk. Hát akkor csináljuk azt, amihez értünk: győzzünk!

Spanyol bajnokság 15. forduló

UD Levante – FC Barcelona

20:45