Gyorsan lelövöm a poént, de azt gondolom, a tegnap este legnagyobb értéke, hogy hűek maradtunk önmagunkhoz. Elkezdtük egy konkrét felfogásban a meccset, azután jött a „kötelező” kontragól, amely hiába fogott meg átmenetileg minket, kitartottunk és folytattuk, amit elkezdtünk. Ráadásul addig folytattuk, amíg időben végérvényesen le nem zártuk a meccset. Márpedig ez az utóbbi években nem igazán volt jellemző ránk.

Megénekeltük már néhányszor - ,és lehet, hogy még fogjuk is -, én azt gondolom, ez az egész fiatalítás, generációváltás, játékreform elsősorban a középpályáról szól. Azon belül pedig arról, hogy a labdát állítjuk-e a középpontba, vagy a párharcokat. Ha utóbbit, akkor vélhetően rossz úton járunk, tekintve, hogy az leginkább a passzív futball fontos eleme, vagy másképp: passzív futballt eredményez. És azért is, mert a múlt(unk)ból (is) jól tudjuk, alapvetően a labdát kell a középpontba állítani ahhoz, hogy aktív focit kapjunk eredményül.

És nincs itt szó tiki-takáról, sem a Guardiola-korszak visszasírásáról, feltámasztásáról, inkább csak szimplán a modern támadófociról. Amelyet ugyan a Pep-csapat tett (újra) népszerűvé világszerte, de a jelenlegi képviselői még akkor se játszanak konkrétan tiki-takát, ha annak több elemét is (fel)használják. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ha bármelyik csapat ma támadófocit akar játszani, akkor rengeteg mozgást kell a pályára vinnie. Azért, hogy a labda nagy sebességgel járhasson, így pedig területet nyithasson a védekező csapatban, illetve azért, hogy a le,- illetve visszatámadás hatékony lehessen. Éppen csak elvárható energia befektetésével ez pedig nem megy. És nem is fog.

Azt látom, hogy elindultunk ezen az úton, mert ha eredményben nem is mutatkozott meg, a Bilbao ellen is érezhetően törekedtünk erre. Hogy aztán tegnap, ideális körülmények között be is jöjjön minden. Azt eddig is tudtuk, hogy a feltolt játék nagy szabad területet hagy maga mögött, relatíve könnyen lekontrázható, szinte tálcán nyújtja a lehetőséget az ellenfélnek, hogy gólt szerezzen. Ami sokkal fontosabb, hogy ennek ellenére sem hagytunk fel az elsődleges szándékunkkal, ez pedig végül eredményességben is megmutatkozott.

És az esetleges(en korai) hurráoptimizmust kissé megtörve, némi kérdőjel a végére. Mert a tegnapihoz hasonlót láthattunk már tavaly is a pályán néhányszor, azonban csak a legritkább esetekben történt ez meg idegenben. Tetszik, amit lát(t)unk, kaptunk egy remek vasárnap estét, addig azonban, amíg nem sikerül ugyanezt a szellemiséget következetesen felvinni a pályára más stadionokban is, csak félmunkát végeztünk.

Elégedetten pedig akkor dőlhetünk hátra, ha majd sikerül - közel - állandósítani egy egész szezonon keresztül.

Egyéni értékelő:

ter Stegen – két gólt kapott, miközben igazán nem hibáztatható egyikben sem. Ami meglepő pillanat volt, amikor a hírhedten professzionális német számítógép-agyát elöntötte a stadion hangulata és átment brazil cselgépbe. A saját kapuja előtt, egy az egyben tökig letámadva - 7

Alba – már éppen kezdett megfogalmazódni bennem, mennyire hiányzik neki Messi az igazi kibontakozáshoz, amikor rájöhettem, hogy éppen eléggé jó társak voltak mellette ahhoz, hogy képes legyen többször is gyilkosan megérkezni az ellenfél védelme mögé. A gólja pedig úgy lett tökéletesen kiszámíthatatlan ütemű, hogy valójában a hezitálást éreztem mögötte, mert nem tudta eldönteni, mit csináljon a labdával. De végül annyira közel volt a kapus, középen meg senki nem érkezett jól, hogy inkább ellőtte - 8

Lenglet – ő volt az, akin éreztem itt-ott bizonytalanságot, vagy akár hibát, viszont nem látom értelmét a védelmen „leverni” konkrétan a kapott gólokat. A legutolsó emberek továbbra is kiszolgáltatottak a kontráknak, ha magasan helyezkedünk, van, amikor nincs választási lehetőség: bármi áron meg kell állítani az ellenfelet - 7

Piqué – azt látom rajta, hogy most ért el arra a pontra, ahol az idővel megkopó sebességet bőven pótolni tudja az előrelátó helyezkedéssel. Pláne mert az ő esetében az a bizonyos sebesség soha nem is hatott ránk a lenyűgöző döbbenet erejével - 500

Semedo – én azt gondolom, nem különösebben érdemes többet gondolkozni ezen, ő legyen az első számú jobbvédőnk. Biztosan lesznek majd hibái védekezésben, de ha valóban áttérünk a „rúgjunk többet, mint kapunk” felfogásra, annak nem sok jelentősége lesz. Tekintve mennyi pluszt ad a csapatnak a sebessége és a jó ütemű felfutásai támadásban. Is - 8

Busquets – Xavi mondta nemrég, hogy a csapat miatt szenved és, ha nem is akarunk ennyire kategorikusak lenni, beláthatjuk, hogy lehet igazság a szavaiban. Egy, a „szent labdatartás” szellemében kondicionálódott játékosnak érthetően könnyebb dolga lesz akkor, ha olyan társak vannak körülötte, akik állandó passzopciót kínálnak, még inkább, ha bátran rájuk is meri bízni a labdát. És ezzel nem akarok minősíteni senkit se pro, se kontra, inkább arra próbálom kihegyezni, hogy nem jobbak, vagy rosszabbak ezek a társak, sokkal inkább más karakterek. Két különböző egyéni szituációról beszélek, amikből értelemszerűen könnyebben alkalmazkodik ahhoz a játékos, amelyik a vérévé vált. És ezzel minden bizonnyal komfortosabban is érzi magát a pályán, mert megmutathatja a valós tudását - 8

de Jong – korai volt még neki ez a feltolt pozíció, ha kényszerből is kellett meglépni. Ahogy például Sergi Roberto, ő is univerzális középpályás, én azt gondolom, idő kell ahhoz, hogy egy formálódó csapatban, új érkezőként meglegyen az az összeszokottság, ami a támadóharmad sűrűségében (is) kihozza majd a tudását. Ennek ellenére folyamatosan benne volt, hogy jó néhányszor sikerült megpörgetnie a háromszögeléseket, ez pedig – jól tudjuk – nagyon hasznos a csapatnak. Mert kiváltja azt, hogy mindenáron egyéni cselsorozatokkal tudjunk csak ellenfél sorokat megbontani. Egyelőre közvetlenül a védők előtt tud igazán jó lenni, de nincs kétségem, hogy idővel kimagasló lesz bárhol a pályán - 7

S. Roberto – szerintem már az se tudja, hogy mi a fenének tette őt be jobbvédőbe, aki annak idején egyáltalán kitalálta. Ezt a mostanra már bizonyítottan tévedést. Oké, persze univerzális, mert elsősorban a játék alapelemeiben kiváló, persze a szívét kiteszi a pályára minden meccsen, de a tegnapinál világosabban nehéz bemutatni, miért is a középpálya az igazi helye. Hozzátéve, hogy már az előszezonban láttunk tőle ilyen „iniestaxavisan” löbbölt gólpasszt. Nem annak örülök, hogy Rakitic most már nemistudomhányszorosan hátrébb kerülhet a rangsorban, hanem annak, hogy újabb bizonyítékát láttunk annak: a középpálya nagyon is (jól) tud működni, ha elsősorban okos, kreatív játékosokat teszünk oda. Két gólpassz, három kulcspassz, egy ziccer, ami közvetlenül neki köszönhető. Nem is kell(ett volna) többet mondanom - 9

Rafinha – már az előszezonban érezhető volt, hogy márpedig ő nem szeretne kölcsönbe menni, itt akarja bizonyítani, hogy érdemes az első keretre. A fiatalokhoz hasonlóan végig nagyon sokat dolgozott a pályán, néhol meg is tudta csillantani a „brazilosságát”, és tegnap is nagyon sokat adott a támadásoknak. Kellett is nagyon, hogy egyénileg sokat adjon, a pálya elején annyira beszűkül a terület, hogy hiába az összjáték fontossága, van, amikor már csak egy jól sikerült csel(sorozat) lesz képes megbontani az ellenfelet. Vagy akár az, hogy egy-, félérintésekkel pörgessük fel a játékot. És ebben ő döntő faktor tudott lenni tegnap. Egy apró megjegyzés, ami a végén többször is feltűnt: feleslegesen és túlzottan cifrázni akart már mindent. És ugye minden sokkal szebb lenne, ha nem motoszkálna bennünk folyamatosan a gondolat, hogy mikor dől ki (ismét) a (fél)szezonra - 8

Perez – Cruyff beszélt egyszer arról, hogy amikor egy játékosnak éppen nem megy a foci, dolgozzon sokat a pályán, akkor hasznos marad a csapat számára. Azt gondolom, ez a megállapítás duplán igaz a fiatalokra. Természetes az, ha egy fiatal játékos egy magasabb szintbe csöppenve, akkor sem tudja feltétlenül megmutatni a valós tudását, ha az egyébként ott van benne. Ha viszont ez a szituáció beáll, még mindig ott marad számára a sok mozgás, az elszántság, a folyamatos aktivitás, bárhova is kerüljön a pályán. Nála is éreztem, hogy nem kizárólag a kötelező minimumot teljesíti, bátran vállalkozik még akkor is, ha az elején néhol hiba csúszott a megoldásaiba. A vezetésünk után már a Betis is jobban kinyílt, Semedo is aktívabban tudott fellépni mellé, végül gólban is összegződött a meccse. Az előszezonjával együtt ez már ígéretes, meglátjuk, mi lesz belőle - 8

Griezmann – az első félidő végén az fogalmazódott meg bennem, hogy azért hiányoznak nagyon a támadók, mert folyton olyanok érkeztek meg helyzetbe, akiknek értelemszerűen nem a befejezés az erősségük. Ezért aztán nem is észszerű elvárás feléjük, hogy ott helyes döntést hozzanak a pillanat tört része alatt. Aztán végre rá is kijött egy figura, gól is lett belőle azonnal. Várjunk még a végleges ítélettel (néhány hónapot legalább), az mindenesetre máris feltűnő, hogy összjátékban pontosabb, ügyesebb, okosabb Suáreznél. És ez kulcs volt a meccsen. Valamint kulcs lehet a továbbiakban is, nyilván nagy segítség a középpályának, ha számíthatnak összjátékban (is) a legmagasabban helyezkedő játékosra. (Azért pedig külön hálásak vagyunk, hogy nem következett be a rémálmunk egy bohóckodós gólörömmel. Amiről egyébként azóta megtudtam, hogy fortnájtos, vagymiaszentségesfapapucs volt!) Két gól, egy gólpassz, a góljai pedig mentálisan sorsdöntőek voltak, nem is kell tovább magyarázni - 10

Vidal – nagyjából így kell megérkeznie egy egyértelmű közönségkedvencnek a szezonja első meccsére. Megkapja az ovációt a beállásakor, azután kivált egy kisebb hangrobbanást is a stadionban a góljával. Ha szeretnénk is, hogy a középpályánk minél inkább tolódjon a játék irányába az erő helyett, nyilvánvaló, hogy fontos szerepe lesz még ebben a szezonban.

Fati – éppen egy középkezdésre érkezett, először azt hittem, csak poén, hogy máris mutatta, menjen csak neki az első passz. Aztán kiderült, hogy nem, meglepően tökösen állt be(le) a meccsbe. Egy pillanatig sem jött át, hogy utólag kiderült, borzasztóan ideges volt, édesapja elmondása szerint napok óta alig evett és aludt. Ígéretes az első benyomás, persze, de nehogy azt higgyük, hogy a La Masia - meg egyébként a világ összes topklubjának utánpótlás-rendszere - nincs tele hasonlóan ügyes és gyors srácokkal. Borzasztóan korai még bármit is mondani róla.

Firpo – nyilván nem egy agyonnyert meccs a legideálisabb szituáció megmutatnia magát egy új embernek, de szokta a légkört.