Gyanítom, hogy többen Valverde ekézéséről szeretnének olvasni a tegnapi gyalázat után, ezúttal nem is fog csalódni senki: egyértelműen Valverde nyakába varrom az egészet. Nem azért, mert őt a legkönnyebb megtalálni, hanem azért, mert az évek óta fennálló kétségeink és bizalmatlanságunk megtestesülése volt az egész meccs.

Az arányok érzékeltetésére utánanéztem, a keretünk értéke durván harmincötszöröse a Granadáénak. És ahogy a szünetben írtam, mindössze két olyan játékosunk (Perez és Firpo) volt a pályán a kezdőben, akinek az értéke önmagában ne lett volna nagyobb, mint a komplett Granada. És ilyen különbségeknél nincs magyarázat. Felesleges is belekezdeni.

Itt nem játszik az, hogy idegenben vagyunk, hogy vacak a pálya minősége, hogy hiányoznak kulcsjátékosaink, hogy sérülésből érkeztek vissza kezdőembereink, hogy az új érkezőknek időre van szüksége a beilleszkedéshez, hogy a Granada több alkalommal is átcsúszott brutálisba a pályán, miközben végig tudatosan provokált minket. De az se, hogy a Nap hét óra előtt felkelt, este hét előtt meg lenyugodott Magyarországon.

Nekem most senki ne jöjjön azzal, hogy ki kell elemeznünk a szituációt, hogy javulnunk kell, hogy önkritikát kell gyakorolnunk, pláne azzal, hogy ez a játékosok hibája. Mert nagyjából ezek hangzottak el utólag, érzésre a tízezredik alkalommal is. Valverdének kurvára volt egy egész nyara, hogy kitalálja, mitől pocsék a csapat idegenben, a pályák minősége évtizede rossz gyakorlatilag mindenhol, önkritikát eddig is gyakoroltunk minden egyes gyalázatos meccs után, és persze fogadkoztunk, hogy keményebben dolgozunk mostantól.

Nyár elején volt bennem olyan gondolat is(!), hogy becsülöm Valverdében a kitartást, a hitet abban, hogy a hatalmas nyomás ellenére is vállalja a kihívást, amit a csapat irányítása jelent. Halvány gondolat volt akkor is, már inkább gondolom azt, hogy teljesen mindegy, mi vár ránk ebben a szezonban, azzal tud a legtöbbet ártani, ha marad. És ideje lenne, ha nem kizárólag a játékosok akarnának önkritikát gyakorolni, hanem Valverde tenné meg ezt. Akkor pedig rájön, hogy egyetlen észszerű döntés áll előtte opcióként. Ha meg nem ismeri fel ezt önerőből, talán közölhetné vele valaki.

Egyéni értékelő, ahol ezúttal nem pontoztam a játékosokat, mégpedig azért nem, mert azzal minősíteném őket. Ezt pedig ebben a helyzetben nem akarom megtenni.

ter Stegen – több bajunk is van, de Valverde tehetetlensége talán abban mutatkozik leginkább szembetűnően, hogy képtelen fejben összerakni a csapatot. Jele ennek ez a hektikus viselkedés meccsről-meccsre akár váratlanul is, de jele az is, amikor a társaság egyik leginkább eltökélt tagja kis híján potyagólba zavarodik.

Semedo – nem tudom másként mondani, Valverde egyik következetes baromsága, hogy a baloldalon játszatja őt. Oké, Firpo távolról sem volt a helyzet magaslatán, egy jó pszichológiai érzékkel rendelkező edző azonban képes lett volna megoldani a szünetben, hogy biztosítsa őt a bizalmáról, de pláne, hogy ennek köszönhetően játékos a második félidőre jelentősen feljavuljon. Ehelyett inkább megalázzuk őt, a lecserélésével az egész világ felé kommunikálva, hogy gyorsan „megbukott”. És még tetézzük is azzal, hogy Semedo is leromlik annak köszönhetően, hogy minden előnyét elveszti, amikor folyamatosan a jobb(ik) lába felé erőlteti a labdát, ezzel meg sok időt veszít és haszontalanná válik a játéka.

Piqué – ha van jele annak, hogy komoly bajok lehetnek a háttérben, az egyik az, amikor a csapat egyik vezéregyénisége erőtlenné válik. Márpedig én ezt éreztem rajta tegnap. Sok mindennel meg lehet találni őt, de egy dolog kétségtelen: mélyen elkötelezett híve a klubnak, a címernek. És amikor már rajta is érzékelhető a kétségbeesés, akkor joggal feltételezhetjük, hogy nagyon nem jó az öltöző általános harci állapota.

Lenglet – miközben arról beszél a szakmai stáb, hogy rotálni kell, mert hosszú a naptár, a középső védőink gyakorlatilag pihenő nélkül tolják a szezont eddig, de bennem felmerül egy kérdés: Todibo több mint fél éve itt van, miért nem alkalmas még arra, hogy bevethessük őt bármikor? Pláne, ha a Granadához közel hasonló erőt képviselő csapatok ellen lépett már pályára korábban is.

Firpo – ha nagyon akarom, megtalálhatom őt bűnbakként, de nyilván nem akarom. Ő is csak egy újabb példa arra, hogy az A mellett mennyire nincs B terve sem Valverdének. Persze, váratlan volt Alba kiesése, kényszerhelyzetet szül, ha nincs idő a beilleszkedés tervezett ütemezésére, de az edzőnek ekkor is képesnek kell lennie felkészítenie – akár közvetlenül a meccs előtt – a hirtelen mélyvízbe dobott új játékost. Néhány jól irányzott mondat, esetleg egy hosszabb személyes beszélgetés az önbizalom megerősítésére, egy rövid tájékoztató, hogy a játékos számára egyértelműek legyenek a feladatai, vagy az, hogy mik is az elvárások felé… ilyesmiket tudok elképzelni ebben a helyzetben. Csak persze nyilván nem Valverde lesz, akiről feltételezem, hogy ez egyáltalán eszébe jut. Ha meg igen, akkor képes hitelesen lekommunikálni ezt a játékos felé.

de Jong – egy újabb Valverde tünet az, amikor egy másik környezetből érkező játékos – talán még nem eléggé elrontva – a csapat legjobbja lesz majdnem kizárólag annak köszönhetően, hogy eltökélt és megalkuvást nem ismerő. Tavaly Vidal volt, akit elsősorban emiatt dicsértünk, még akkor is, ha neki sajátja ez a felfogás, pillanatnyilag nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy idővel akár Frenkie-t is képes lehet elcseszni ez a – mondjuk ki – kártékony környezet. Amit – szintén mondjuk ki – a vezetőként abszolút alkalmatlan edző generál.

Rakitic - S.Roberto – párba veszem őket, mert a tegnapi szereplésük jól megmutatja nekünk Valverde régóta fennálló hibáját: képtelen időzíteni a játékosokat a szezonon belül. Ötletszerűen csapong a rotációban, szinte már zseniális érzékenységgel képes felmérni, mikor melyik játékosnak árthat a legtöbbet azzal, hogy az ellenfelek és a pillanatnyi szituáció függvényében a leghatékonyabban tegye rossz időben a rossz helyre őket. A képhez persze az is hozzátartozik, hogy amíg eleve nincs egy összeszedett terv a csapat mögött, addig nem is várhatjuk, hogy majd a játékosok képesek lesznek alkalmazkodni és helyesen reagálni erre a mostanra állandósult csapongásra.

Perez – tartom a véleményem, hogy nem igazán érzem őt késznek az első csapatra, és további kérdéseket vet fel a tény, hogy egy Granada szintű ellenféllel könnyedén szembekerülhetne a B csapatban is. A dolog másik oldala persze, hogy amikor az egész kompánia – beleértve a húzóembereket is – képtelen professzionális, vagy egyáltalán futballcsapatnak látszani a pályán, akkor nem konkrétan rajta kérem számon a hibákat és a problémákat.

Griezmann – ha valahol tetten érhető Valverde ötlettelensége, talán a bal oldali támadó kérdése lesz, ahol körülbelül tíz éve egyetlen valóban a posztján játszó ember volt nálunk: Neymar. Csak amíg a kezdeti nehézségek után Henry és Villa képes volt említésre méltót alkotni úgy is, hogy kiszorult a számára leginkább komfortos pozícióból, ugyanez Coutinhóval nem történt meg és nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy feltételezzük, Griezmannal sem fog. A kérdés pedig azért igazán fontos, mert a csapat legdrágábban megszerzett játékosairól van szó, az elvárások emiatt hatványozottak feléjük. A csapat általános szerkezetét márpedig az edző határozza meg, az ő felelőssége lesz, hogyan oldja meg a támadók helyezkedését, ha már Messi befelé irányuló mozgása miatt NEM tehet elé egynél több középső támadót. Ráadásul nem csak a taktikai mozgásokat kellene gondosan és pontosan meghatározni, de azt is meg kell oldani, hogy ezek a méregdrága játékosok nagyon gyorsan sikerélményekkel is gazdagodjanak, különben elkerülhetetlenül csúsznak egyre mélyebbre egy mentális spirálban.

Suárez – van a harci szellemnek az a tünete, amikor a játékos képes átmenni hisztisbe, mert nem mindig és mindenkor minden úgy van, ahogy ő azt szeretné. Talán Alves az egyik leginkább érzékletes példa erre, nála láthattuk szinte folyamatosan ezeket a műsorszámokat a pályán. A problémám az, hogy ugyanezek a hisztik Suáreznél nem a mindent felülíró győzelmi vágy jelei, inkább a bizonytalanságé, alkalmanként a kétségbeesésé.

Fati – sajnos „azt várom”, mikorra lesz képes Valverde kiölni belőle ezt a lenyűgöző bátorságot. Minden elismerésem azért, hogy ez a szinte még gyerek úgy tudott életet lehelni ebbe a tegnap széteső csapatba, ahogy az a legtapasztaltabb kulcsjátékosoktól elvárható nehéz helyzetben.

Messi – tavaly sokszor elhangzott, hogy Messi menti meg Valverdét a nyilvánvaló bukástól, most már élőben is végignézhetjük, mennyire igaz volt ez. Mert most ő sem teszi meg ezt a szívességet neki, így pontosan láthatjuk, mit is „épített fel” az edző valamivel több, mint két év alatt.  

Vidal – nyilván nem hibáztatom a tizenegyes miatt, csak azt tette ami miatt kedveljük őt: harcolt.