Fene tudja már, hogy, de a napokban visszatévedtem ahhoz a poszthoz, amit a Liverpool elleni bukás után küldtem ki az éterbe tavaly májusban. És mivel sokatmondó, visszaráncigálom ide felütésként. Az utolsó sorát legalábbis mindenképpen: „…lehet szeretni ezt a csapatot, lehet szorítani ennek a csapatnak, de szívvel-lélekkel rajongani érte? Hát, az nagyon nehéz.”

Lehetséges persze, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de elkötelezett Barça szurkolóként is azt gondolom, pillanatnyilag az érdektelenség határozza meg elsősorban a kapcsolatomat a csapattal. Olyan fokú érdektelenség, amikor az áthelyezett clásicót annyira izgatottan várom, hogy amikor hazaérek a munkából, jut eszembe a hírek átlapozgatása közben, hogy AZNAP van!

Nem kezdek bele a Valverdézésbe (hopp! mégis), de tény, hogy ez a Barcelona úgy is tud kiábrándító lenni, hogy nem történelme mélypontját éli meg. Bőségesen vannak győzelmeink hétről-hétre, elég jó a keretünk, a helyzetünk, joggal várhatunk eredményes szereplést, trófeák is akadnak, mégis nulla érdeklődéssel várom a következő meccsünket. Vagy például folyamatosan lesem az órát balfenn, mikor ketyeg már le, miközben véghezviszünk egy - amúgy - szenzációs fordítást a helyi rivális ellen. És közben leginkább azért nem alszom el rajta, mert másnap írni kellene róla valamit.

A tegnapi meccs forgatókönyve önmagában a gólok alakulását tekintve kibaszott jó volt! Simán beleférne a szezon egyik legjobb meccsébe, még úgy is, hogy végül nem győztünk. A tegnapi meccs ugyanakkor egységében nézve zs kategóriás is volt, mert a rendező, a vágás, a dramaturg csinált belőle egy irgalmatlanul rosszul ütemezett, totál érdektelen filmet. Ahol a film első fele annyira vontatott, hogy a végére már csak a nézőtér fele marad a helyén, és hiába üt nagyot a vége, addigra az unottságig lefáradt agyak képtelenek felpörögni az igazi élményhez.

Még anno Ronaldinho kapcsán mondta el az egyik újságíró azt a korszakról, hogy egyszerűen nem hagyhattál ki Barça meccset, mert nem tudhattad, miről maradsz le. Az viszont tuti volt, ha kihagytad, le is maradtál valami káprázatról. Ami ismétlésben visszanézve már nem olyan katartikus. Ezt ugyanígy elmondhatjuk több későbbi időszakról is, akár egy egyéniség, akár maga a csapat adta meg. Most viszont? A meccseink többségének érdemi tartalma letudható két-három perces összefoglalókkal. Gondolatok a meccsről.

Neto bebizonyította nekünk, miért is akkora kincs ter Stegen. Nem a kapott gólok lényegesek számomra, sem Neto kritikája, inkább az, hogy Stéga mennyivel tökéletesebben, gördülékenyebben illeszkedik a passzjátékba.

Jó terv volt a szélső védőkkel folyamatosan nyitogatni az oldalakat, kár, hogy ez végül csak Alba felfutásaira korlátozódott alig tíz perc után.

Egyre inkább azt gondolom, hogy Lenglet legnagyobb hiányossága az, mennyire nem képes olyan szinten részt venni a támadójáték építésében, mint például Piqué, vagy Umtiti. Labdakihozatalokban nagyon egyoldalúak vagyunk vele, ez pedig meghatározza azt is, melyik oldal indulhat meg elsősorban. Amíg a passzjáték jobb oldalon jellemzően Piqué-jobbvédő-Messi felfutással, területnyitással Messinek, miközben a középpályás vagy szintén területet nyit, vagy biztosít a háta mögött, a bal oldalon ugyanez kimerül abban, hogy Messi átível Albának egy keresztlabdát. (Itt jegyezném meg, hogy Alba első érintései gyakorlatilag lenyűgözőek. Ez talán egy kevéssé hangoztatott megállapítás.)

Elképzelhető, hogy én látom rosszul, de nem értem sem Piqué, sem Busquets folyamatos kritikáját. Mindketten a csapat legjobbjai közé tartoztak tegnap.

Verhetném akár magára de Jongra is, hogy elbukta nekünk a meccset, de nem akarom. Persze hiba volt elkezdeni cselezgetni, ugyanakkor addigra már le kellett volna zárni a meccset. Persze városi derbi, meg hasonlók, az Espanyol mégis egy irgalmatlanul gyenge csapat pillanatnyilag, mi pedig lófülét nem csináltunk egy egész félidő alatt.

Vidal behozatala jó ötlet volt, mert bejött, a piros utáni csere ugyanakkor hiba, mert nem. Griezmann lényegesen jobb védekezésben, mint Messi, kontrában, mint Suárez, nem volt jó ötlet éppen most megpróbálni ragaszkodni a támadójátékhoz. Ezek a mondatok ugyanakkor pontosan leírják, hogy az eredmény alakulása minősíti alapvetően az edző döntéseit. Utólag persze.

Messit lehet rotálni, csereként játszatni, pályáról lehozni. Ettől nem lesz kevesebb sem ő, sem az edző. A csapat alkalmanként több. Csak ugye ő az egyetlen kapaszkodó, amikor baj van, ez viszont sok - különböző idő alatt - felhalmozódó, összegződő hatás eredménye, amibe sokadszorra most nem megyek bele.

Suárez gyakorlatilag brutális formában van. Az utóbbi 11 meccsén 7 gól, 11 gólpassz, az utolsó 10 bajnoki gólunk mindegyikében benne volt, akár szerzőként, akár passzadóként. Nem is kérdés, hogy a meccs embere volt tegnap is.

Csapongok össze-vissza, mert ugyanolyan kínlódás írni valamit erről a csapatról, mint nézni. De az is lehet, hogy csak a téli, ünnepek utáni letargia az oka mindennek. Viszont kaptok a végére egy idealizált képet, amolyan hangulatjavítóként: