Előrebocsájtom a poszt nem önmarcangolásról, vagy önostorozásról szól. A poszt csupán leírja azt, amit most már elkerülhetetlenül be kell látnia még annak az utolsó szál elvakult Puyol arcképét a saját tarkójára tetováló fanatikus szurkolónak is, aki néhány éve még elképzelhetetlennek tartotta: itt a vége. Ennyi volt. A korszak, amely nagyjából tíz évvel ezelőtt a szemünk láttára tarolta le a világot és indított hódító útjára, véget ért.

S mint minden hatalmas birodalmat, végül az FC Barcelonát sem elsősorban külső erők kényszerítették térdre. Belülről rohadt szét.. s esett darabjaira.

Pedig nem így indult, sőt, a Guardiola utáni időszak után is úgy éreztük van még tovább ebben a csapatban. Jött Lucho, és egy "szörnyet teremtve" úgy borította a póker asztalt a zsetonokat finomkodva tologató cuncimókusokra, ahogyan előtte senki. Újabb fellángolás, újabb piedesztál a legyőzhetetlenség illúziójának csarnokában. Lobogó zászlók, növekvő profit, minden a legnagyobb rendben.. sose halunk meg!

Aztán valamiért elkezdtük játszani ezt a számunkra idegen játékot, s elkezdtük nagyban szórni a zsetont. Addig emeltünk a téten, addig szórtuk a pénzt és fogadtunk folyamatosan a zöldre, amíg rá nem jöttünk(?), ez nem a mi játékunk. Ezt a Real jobban csinálja.. mert ők mindig ezt csinálták, így sok-sok éves tapasztalattal jobban, okosabban, kifortabban csinálják. Megvették a legjobbakat, a legnagyobbakat, majd ebből építették fel gyorsan az elefántcsont váraikat.. ez az ő játékuk a kezdetektől fogva. Nem a miénk. Letértünk az utunkról, s most ott bóklászunk valahol a mézeskalács házikó, meg Mordor között...

Lassú halál volt ez. Nem olyan, mint a Cruyff csapaté, amelyet szó szerint meggyilkolt Capello Milánja. Nem kérem. Mi inkább lassan kivéreztettük magunkat, s most levegőért kapkodunk. Talán csak Messi miatt történt mindez így. Miatta volt ilyen hosszú lejáratú a haláltusánk. Cipelte, húzta az igát, amíg bírta. Fizikailag, mentálisan, frontálisan... Hittem benne persze én is, hogy volt még egy nagy dobás ebben a gerincben... sőt, lehet, hogy még mindig van. De vajon megéri ez nekünk hosszú távon? Hátha kijön egy lépés valamikor jövőre, amit majd a saját orrunk alá dörgölhetünk diadalittasan, hogy "nolátod!" (aztán sokáig semm).. mondom hátha... vagy itt az ideje felismerni azt, amit Messi is kimondott a tegnapi meccs után egyfajta ultimátumként. Változtatnunk kell a dolgokon. Nem csak beszélni róla, nem csak ígérgetni.

Hogy mit hoz a sors - rövidtávon - jelenleg nem nehéz kitalálni. A spirál erős lejtemenetet predesztinál, amit nagyon nehéz lesz az aktuális felfogással, kerettel, vezetőséggel véghez vinni. Jöhet egy újabb tűzoltás, jöhet egy újabb kölcsön, egy újabb játékos.. sőt, Messi szavai után az is lehet, hogy futunk még egy kört a kakadunál (talán már nem csak a médiacirkusz kedvéért). Meg elküldjük Setiént, aki legalább akkora csalódás, mint áldozat ebben a történetben... pedig ez nem is a mi játékunk. Ezek nem mi vagyunk. Edzőcserék. Eszetlen vásárlások. Tudhatnánk már, hogy ez nem a mi játékunk.

Szívesen mondanám itt a kis mondókám végén, hogy most talán valami új, valami friss dolog kezdődik újra. Talán újra láthatunk kinőni a földből és a La Masiáról egy következő égig érő paszulyt, aminek a tetején megint lesz egy aranytojást tojó tyúk... és persze jön egy edző, aki a klub jelképe volt, és lesz... s megint a szemünk láttára tarolja majd le a világot és indul hódító útjára.. de miért tenném, amikor te is tudod, hogy nem így lesz. Még egy darabig nem...