Atléti, Calderon, sorsdöntő - csak a szokásos.

Próbáltam összeszedni, az utóbbi években hányszor kívántam Simeonénak, hogy a sírásó legyen az utolsó barátja. Maradjunk annyiban, hogy többször, mint ahányszor megnéztem a Süsü, a sárkányt - pedig az sem kevés. De közben igazából arra jöttem rá, hogy nem is annyira a szentségeléseket kell összegyűjteni. Sokkal inkább azt érdemes kiemelni, ahogy az Atléti átvette a Real korábbi perdöntő szerepét, jelesül, hogy sokáig rendre a Clásicókon dőltek el a szezonjaink. Gondoljunk csak 2011 tavaszának 18 napos El Clásico Tourjára, az elképesztő kupacsatákra, vagy arra a szimpla tényre, hogy 7 éven keresztül (éppen 2011-gyel bezárólag) az a csapat nyerte a La Ligát, aki az őszi klasszikust.

Legalább három éve azonban szezonjainkat alapjaiban az Atléti elleni teljesítményünk határozza meg. Tata valószínűleg még mindig felkel éjszaka egy-egy idegnyugtató szalonnázásra, ha velük álmodik. De Luchónak is vegyes érzelmei lehetnek a barbárok irányába: hiába 2015 csodálatos januárja, eddig tényszerűen kizárólag a Trikó volt képes Enriquét megakadályozni egy komoly trófea elhódításában. (Rágjuk azért ezt kicsit meg.)

Akárhonnan is megyünk neki ennek a bajnokinak, nagyjából a szezon múlik rajta - és itt most nem feltétlenül a végén megszerzett fémtárgyakra gondolok. Lehet úgy vállalható ez az idény, hogy a végén nem nyerünk semmit, de totális káoszba is fulladhat, annak ellenére, hogy a végén behúzzuk a kupát. Szóval most igazából az a kérdés, megmenkülünk-e egy régen látott széthullástól, és egy azzal járó, - habitustól függően - apátiában vagy idegállapotban töltött tavasztól. Ne ámítsuk magunkat egyelőre bajnoksággal, amikor a jónevű Leganyéz ellen nagyjából 12 perc játékra vagyunk képesek, és csak a kapusunk szerencsemalac farkába kapszkodva zsákoljuk be a három pontot az utolsó pillanatban. Nem a Realt, meg a logarlécet kell nekünk egyelőre figyelni, hanem mondjuk passzolni négyet egymás után. Ilyen szempontból nem szerencsés dolog pont ezekbe a kváziszektás hentesekbe botlani, egy gyengébb ellenfél lepofozása akár szolgálhatna némi gyógyírként is megtépázott lelkünknek, de nézzük a dolog jó oldalát: legalább idejekorán elválik a szar a fostól.

A sok sóder között akadt néhány komolyanvehető nyilatkozat is, amik a stílusunk, identitásunk megtalálásáról szóltak. Oké ezek is a megszokott dumák, de bevallom, én egy ideig azt hittem, szándékosan megyünk lefelé mostanság a megszokott útról. Ezek szerint azonban nagyobb a gond... Volt most egy szép, hosszú hét a felkészülésre, s engem leginkább az foglalkoztat, tesznek-e valami igazán radikálisat a stratégáink a dominancia visszaszerzéséért. Például megdugnak-e a kispadon egy hangyászsünt. Nem kell sokat agyalni, hogy eljussunk a három védő lehetőségéig.

Egyrészt ha tervezünk rágurítani az ezrelék törtrészében mérhető maradék esélyünkre a BL-ben, akkor azt kizárólag így tehetjük meg (emlékeztetnék a Milan elleni csodás fordításra). Aztán ott van a több mint problematikus jobb bekk kérdés. Nem akarom bántani Sergi Robertót, de jelenleg nem tűnik alkalmasnak arra, hogy egymaga elvigye a posztot a szezon végéig. Harmadrészt meg ez a masszív taktikai változtatás egy olyan meghatározó jelentőségű impulzusnak tűnik, ami esetleg kimozdíthatja a csapatot a lejtmenetből. (A közelmúlt hosszabban regnáló edzői is rendre bepróbálkoztak ezzel: Rijkaard hamar feladta, Guardiola viszont kissé érthetetlen módon pont akkor váltott vissza a 4-3-3-ra, amikor már épp működni látszott a 3-4-3.) Rövidtávon ellenérv, hogy talán nem egy ekkora meccsen kellene először kisérletezni ezzel. Meg aztán Mascherano kiesésével most vagy Albával, vagy neadjisten Mathieuvel kellene az Umtiti-Piqué párost kiegészíteni - mindkettő verzió tangabugyi jellegű hátsó sort ígér, ami csak kis területet véd, azt is sikertelenül. (Ellenben egy Umtiti-Piqué-Masche trióra anyósomat is rábíznám.) Mindezek fényében én a gálakezdőt várom, bár az nagyjából borítékolható, hogy Raki helyén Gomes fog kezdeni, mert csak. Ezzel egyébként az utolsó pillanatig megmaradna a 3-4-3 lehetősége, még ha kicsi is az esély rá.

A szezon egyik legfontosabb és legnehezebb mérkőzése következik. Az utóbbi években ahhoz szoktunk, hogy az ilyeneken általában trófeák sorsa múlik, de legalábbis a BL-végső fázisában történnek. Most, ahogy a címben is utaltam rá, inkább azt érzem, az utolsó esélyünk, hogy megmentsük a veszni látszó szezont. Mérsékelten vagyok optimista.

Spanyol bajnokság, 24. forduló
Atlético Madrid - FC Barcelona
Vicente Calderon, vezeti: nabazmeg... Mateu Lahoz... Nem kéne még ennek pihenni a keddi csúcsteljesítménye után?
Kezdés: 16:15, Sport2