Cikksorozatunk első részében rövid történelemi utazást tettünk a Katalánok földjén, hogy megismerjük az okok egy részét, amelyek ahhoz vezettek, hogy október elsején a tartomány a Spanyolországtól való elszakadásáról népszavaz. De kik ezek a katalánok? Mit akarnak? Miért hőbörögnek mindig? Elnyomott kisebbség vagy összeférhetetlen szakadárok? Hogy jutottunk el egyáltalán idáig? Vannak még válaszok. Három részes cikksorozatunk második része következik.

Jó szórakozást!

Katalónia nyelvi, politikai és gazdasági szempontból is alapvetően különbözik a többi spanyol tartománytól. Mind a katalán, mind a spanyol nyelv latin eredetű, de egészen különböző dialektusaiból származnak. A spanyol (a modern kasztíliai) a rómaiak által Északnyugat-Spanyolországban beszélt nyelv változatából ered. A katalán viszont eredetileg a középkori francia nyelv délkeleten beszélt változata, az úgynevezett régi okcitán, amely az ott beszélt latin nyelvjárásból alakult ki.

A katalán tehát nyelv az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek nyugati csoportjába tartozik, legközelebbi rokona az okcitán (provanszál) nyelv. A nyugati újlatin nyelvek számos vonását hordozza, így közel áll hozzá még az aragóniai, a francia, a portugál és a spanyol és a standard katalán nyelv mellett számos egyéb nyelvjárása is van.

Beszélői száma mintegy 10 millió fő, többségük Spanyolország területén, néhányan Andorrában, s megint mások Franciaországban élnek, a nyelv Valenciában beszélt nyelvjárását pedig egyszerűen valenciainak nevezik.

A legkorábbi utalás egyébiránt a katalánokra (Catalanenses), mint népre, a latin nyelvű Liber maiolichinus című olasz eposzból származik 1120-ból. Ez egyben az első forrás, amelyben említik Katalóniát (Catalania) is.

A mai Katalónia területén ibér népek, majd kelták éltek, akik összeolvadtak velük, így alakult ki az i. e. 8. századra a keltibér nép,  akik számos betörő nép (föníciaiak és punok) uralma alá kerültek, akik végül kolóniákat alakítottak ki a part mentén, mint pl. Barcino (a mai Barcelona). A pun háborúk után Kr. e. 206-ban a karthágóiak helyére a rómaiak érkeztek és költöztek be.

Kis nyelvészeti- és eredetkitérő után (olvasom ám a kommenteket) folytassuk a holistartottunkkal. Aki lemaradt volna az első részről, az pótolja, aztán mehetünk tovább.

Katalónia napjainkban

Már az 1990-es évek elejétől folyamatosan alakítottak a Katalán Autonómia statútumon, viszont a tényleges reform lehetősége csak 2003 végén, a regionális választások kapcsán vált elérhető céllá. 2005-ben a katalánok megpróbálták kivívni a pénzügyi függetlenséget, de sikertelen volt a kezdeményezés a Spanyol kormányzattal szemben.

Az autonómia-folyamat igen fontos állomása volt viszont a 2006-ban elfogadott új Katalán Statútum. A statútum célja az volt, hogy az alkotmányos kereteken belül a lehető legnagyobb mértékű önkormányzást valósítsa meg. Ez a törekvés olyannyira sikerült, hogy 2010-ben a spanyol alkotmánybíróság úgy értékelte, hogy a statútum több ponton már túl is lépte az alkotmány kereteit. Az alkotmánybíróság 2010-es határozata a katalán statútumról meghatározó jelentőségű, mert ebben a határozatban a bíróság értelmezi a spanyol területi berendezkedés több lényeges pontját, és ezzel együtt hozzájárul a pontos keretek kijelöléséhez.

A 2008-as gazdasági világválság Spanyolországot is jelentősen sújtotta. A gazdasági krízis felerősítette a katalánok függetlenedési törekvéseit, ugyanis Spanyolország többi részéhez képest a katalán gazdaság kevésbé volt sebezhető, kevésbé volt kitett a hitelválság okozta drágulásnak és bizalmatlanságnak. A katalán gazdaság ekkor a spanyolországi GDP 20%-át adja, pedig csak a lakosság 16%-a él Katalóniában, miközben Katalónia csak az ország területének 6%-t foglalja el. Katalán közgazdászok azt állítják, hogy 8 százalékkal több adó hagyja el Katalóniát, mint amennyit a régió a központi kormányzattól kap, s emiatt a katalánok úgy vélik, hogy erejükön felül támogatják Spanyolország többi részét.

Ennek következtében a politikai diskurzusban folyamatosan forró téma maradt a függetlenedés ügye, további jelentős politikai, igazgatási aktusok nélkül. A spanyol alkotmánybíróság korábban ugyanis rigorózusan kijelölte a határokat aminek egyenes következménye lett, hogy a politika sokkal inkább az utcára terelődött és a 2012 szeptember 11-n, a Katalónia függetlenségért megtartott tömegtüntetésen 1,3 millió ember tett hitet az elszakadás mellett.

A 2012 novemberében megtartott választásokon a korábban kormányzó, a függetlenséget támogató katalán párt, bár nem szerzett abszolút többséget, a függetlenség párti erőknek már összesen 54%-os többségük volt a katalán parlamentben, így erővel léphettek a tettek mezejére.

2013 szeptemberében Katalóniában ‒ a Balti-élőlánc mintájára ‒ több százezer ember 400 kilométeres élőláncot alkotott a tartomány függetlenségének és egy erről szóló népszavazás megrendezésének a támogatására, majd 2014 januárjában a katalán parlament elfogadta a Szuverenitási Nyilatkozatot. A Nyilatkozatot támogatták a katalán nacionalisták (CIU), a baloldali republikánusok (ERC), az ökoszocialisták (ICV) és a szeparatisták (CUP). A Nyilatkozat ellen pedig a konzervatívok (PPC), a szocialisták (PSC) és a Ciutadans polgári mozgalom szavazott.

Az Artur Mas vezette jobbközép Konvergencia és Unió (CiU) kormányzó párt a függetlenedésről népszavazást akart, amit a katalán parlament végül 2014. november 8- dikára írt ki, de hogy mit kérdezzenek, ez már korántsem volt ennyire egyértelmű. A föderalisták és a szeparatisták között ugyanis nézeteltérés volt abban, hogy mit is akarnak, ezért a népszavazáson végül két kérdésben kellett döntenie az embereknek:

Az első kérdés: akarja-e, hogy állam legyen Katalónia?

(Ebben a kérdésben a szeparatisták és a föderalisták is egyetértenek.)

A második kérdés: független állam legyen-e Katalónia?

 (Ebben már nem volt teljes az egyetértés.)

Így azok az emberek, akik különálló katalán államot szeretnének, de nem támogatják a függetlenedési szándékot, egy igennel és egy nemmel, a függetlenségpártiak két igennel, azok pedig, akik egyáltalán nem támogatják Katalónia függetlenedési szándékát, nemmel voksolhattak volna. Ezzel a rendszerrel minden katalánnak meg lett volna a lehetősége, hogy arra az opcióra szavazzon, amit leginkább preferál: hogy Katalónia független állam, vagy állam a spanyol államban, vagy továbbra is Spanyolország autonóm közössége legyen. A Spanyol Néppárt és a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), mint Spanyolország legerősebb pártjai azonban ellenezték a referendumot.

2014 őszén a spanyol központi kormányzat az érvényben lévő alkotmánnyal szembenállónak tekintette a tervezett függetlenségi népszavazást, és panaszt nyújtott be ellene az alkotmánybíróságnál. A spanyol alkotmánybíróság szeptemberben felfüggesztette a népszavazás megtartását, amit ugyan 2014. november 9-én végülis megtartottak, de nem ügydöntő referendumként, ezért eredménye nem is lett kötelező senkire nézve.

A nem ügydöntő referendumon minden 16 év feletti személy leadhatta voksát: 7 milliós lakosú Katalóniában megrendezett nem hivatalos népszavazáson több mint 2,3 millióan vettek részt - 80,7 százalékuk voksolt a Spanyolországból való kiválásra, 10,1 százalékuk válaszolt igennel az első, és nemmel a második kérdésre, 4,55 százalékuk mondott nemet az első kérdésre, ezáltal pedig a másodikra is.

A népszavazás után a spanyol központi kormányzat igen mereven elzárkózott mindenfajta egyeztetéstől és együttműködéstől, mitöbb kijelentették: „Ezzel a párttal, ezzel a kormánnyal ne igyekezzenek a spanyol szuverenitásról tárgyalni. Ha valóban Katalónia függetlenségét akarják elérni, akkor nehezen fogunk egyezségre jutni". A problémákat még tetézték a spanyol vezérkari főnök szavai, aki a spanyol-ameriakai háborúhoz hasonlította a helyzetet, aminek végén Kuba függetlenedett. A katalánok nem örültek ennek a párhuzamnak, mert előbbi (bár nem egyenes) következményeként polgárháború és 40 év fasiszta diktatúra köszöntött spanyolországra és a katalán népre.

2015 szeptember 11-én újra közel másfélmillió ember vonult Barcelona utcáin, az immár negyedszer megrendezett Diadán, aminek aktualitását az adta, hogy szeptember 27-én választások következtek a régióban, ahol egyre erősödött a Junst pel Sí (Együtt az igenért) nevű párttömörülés - ennek tagja volt a katalán kormánypárt is -, akik kijelentették, egyoldalúan megindítják az elszakadási folyamatot Spanyolországtól. 

Merre megy Katalónia?

A szövetség megnyerte végül a választásokat, többséget is szerzett, de részint nem abszolút többséget, részint pedig ha mindent egybeveszünk többen szavaztak a katalónia függetlenséget nem támogató pártokra (52%), mint a függetlenedéspártiakra. 

Az új katalán parlamant nem is sokat várt, november elején határozatot fogadtak el, hogy megindítják a függetlenedési folyamatot, amely döntés komoly ellenérzéseket váltott ki a spanyol nagypolitikában: a madridi kormány jelezte, hogy bármilyen ilyen lépést a bíróságon fog megtámadni. Mariano Rajoy spanyol kormányfő többek között azzal érvelt, hogy Katalónia kiválása egész Spanyolországot érintené, ezért a demokratikus megközelítés az lenne, ha az egész ország beleszólhatna Katalónia jövőjébe. A skótokhoz hasonlóan a katalánoknak is rendszeresen az orra alá dörgölte a központi kormányzat, hogy a függetlenség bizony az EU-ból való kilépssel járna, csakhogy míg előbbi esetben London hajlandó volt együttműködni és engedte a népszavazás megtartását, Madrid folyamatosan akadályozza a referendumot az alkotmányra mutogatva.

Nem segítette a tiszta képlet kialakulását a soron következő spanyol parlamenti választások sem, ahol a klasszikus kétpártrendszer beborult, a klasszikus koalíciók nem voltak elegek a stabil kormányzásra, viszont a várakozáson felül szerepeltek a katalán pártok, amik nyolc illetve kilenc parlamanti széket tudhattak megukénak. A várakozásaokkal szemben és a szerencsétlenkedések eredményeképpen azonban végül kisebbségi kormány alakult, az addig is kormányzó konzervatívok vezetéseével.

2016 januárjában Carles Puigdemont, Girona korábbi polgármestere lett Katalónia új elnöke az elszakadáspártiak támogatásának köszönhetően. A katalán parlament négy ellenzéki pártjának képviselői nem tapsolták meg az új elnököt, miután a házelnök bejelentette a választás eredményét, ami jelezte: komoly törés van a katalán parlamenten belül is. 

2016 júliusában, a választási ígéreteknek megfelelően, a katalán parlament meghatározta az elszakadás menetrendjét, amelyben kinyilvánítják, hogy a katalán nép joga egy saját alkotmányozó folyamat kezdeményezése. Erről népszavazást tartanának, majd kinyilvánítanák az elszakadást, elkészítenék a katalán köztársaság alkotmányát, amelyet egy újabb népszavazással ratifikálnának.

A szavazás és az azt megelőző parlamenti vita botrányba fulladt: a katalán parlamentben többségben lévő két függetlenségi párt megszavazta az elszakadási menetrendet, a többi nagy párt tiltakozásul nem vett részt a szavazáson.

Közben a függetlenségpárti katalán pártok között is van már feszültség: a két erőt (Junts pel sí / CUP) csak a katalán önállóság célja köti össze, a gazdasági-társadalmi elképzeléseik egyébként teljesen eltérnek. A feszültség azután tetőzött, hogy a katalán kormány a többsége ellenére nem tudta elfogadtatni a parlamenttel a költségvetési tervet, ezért Carles Puigdemont katalán elnök bizalmi szavazást kért maga ellen. 

A spanyol alkotmánybíróság pár nappal később, 2016 augusztus elsején döntésével felfüggesztette a katalán parlament  egyoldalú elszakadás menetrendjét tartalmazó határozatát. A testület egy korábbi döntésében a katalán elszakadási törekvéseket már alkotmányellenesnek nyilvánította, felháborítónak és jogellenesnek találták, hogy a katalán  elnök lehetővé a parlamenti vita és szavazás megtartását, valamint figyelmeztette a katalán vezetőket, hogy amit elkövetnek az súlyos törvényszegés, komoly következményekkel (pénzbűntetés, hivatalvesztés.)

2017. június 9-én Carles Puigdemont katalán elnök bejelentette: Katalónia október elsején tart népszavazást a Spanyolországtól való elszakadásról.

Akarja-e, hogy Katalónia független köztársaság legyen?

– szól a kérdés, amire a régióban élőknek válaszolniuk kell majd. A felmérések alapján elsöprő többség szeretne szavazni a kérdésről és kis többségben vannak az elszakadást ellenzők. A katalán parlament végül szeptember 6-án hozott határozatot a népszavazás megtartásáról. Ezzel együtt a katalán parlament ellenzéka bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Carles Puigdemont elnök ellen, céljuk, hogy előre hozott választást tartsanak Katalóniában.

----

Itt tartunk tehát ma. 

Sorozatunk következő (várhatóan befejező) részében, az okokkal, az érvekkel és ellenérvekkel, valamint az FC Barcelona politikai helyzetével foglalkozunk majd.