Nehéz eldönteni, hogy utasítás-e (kétlem), de egyre kevésbé tetszik a tendencia, hogy úgy tűnik, feladjuk a szezon eddig jól bevált játékfelfogását és elkezdünk úgy játszani, mint a lelkes amatőrök. A szezon sikereinek alapja eddig a betonbiztos középpálya, az óvatos támadó felfogás, ezzel együtt a türelmes kivárás volt. Most meg úgy tűnik, dobjuk az egészet a fenébe, kitesszük a védelmet az ellenfél kénye-kedvére cserébe azért, hogy tanácstalanul passzolgassunk egy felállt védelem előtt. Kétélű fegyver ez, mert ha bejön, akkor nagyon bejön, ha viszont nem, akkor kellemetlen eredmények lesznek belőle. Ld. tegnap.

Az az érzésem, hogy sikerült kissé elvesztenünk a fonalat. Olyan mintha klasszikus Pep-féle Barcát akarnánk játszani a magasan helyezkedő és domináns csapattal, a gond csak az, hogy majdnem semmink nincs meg ahhoz, hogy ezt felvállalhassuk. Nincs meg a magabiztos passzjátékunk, nincs meg a kreatív és váratlan támadójátékunk, mert nincsenek meg az automatizmusok a csapatban, se azok a játékosok, akik kulcsfigurái lehetnének ennek a játéknak. A szezonunk eddig azért volt sikeres, mert a játékunk alkalmazkodott a kerethez, most viszont mintha átléptünk volna egy álomvilágba, hajszolunk valamit, amihez nem áll rendelkezésünkre a háttér.

Mert oké, a meccseink java része unalmas volt, jellemzően a végére sikerült felőrölnünk az ellenfeleket, ritka volt a látványos támadófoci, cserébe viszont sorban jöttek a győzelmek és magabiztosan vezettük a bajnokságot. Most meg mintha elfelejtettünk volna mindent, megyünk előre eszetlenül, nem ritkán belemegyünk adok-kapok rohanásba, irreálisan erőltetjük a támadásokat, miközben védtelenül hagyjuk a saját kapunkat. Nem biztos, hogy jó az irány, de legalábbis nyugodtabb szívvel ülhettünk le meccset nézni korábban. Ha nem is csillogtunk-villogtunk, bízhattunk a csapatban, okkal remélhettük az eredményességet és a következetességet.

Hétvégén a szezon egyik döntő meccse vár ránk, reméljük, hogy sikerül rendet tenni a fejekben, mert az Atlético ellen csak egyetlen jó eredmény van: a győzelem.

Egyéni értékelő:

ter Stegen – lényegében nem volt érdemi dolga, a tizenegyest meg nem lehet rajta számon kérni – 6

Digne – az ilyen meccsek lehetnének, amiket el kellene vinnie a hátán, a második félidő mégis Albáért kiáltott. És ha Jordi jöhetett volna, lett volna esélyünk talán a győzelemre is – 3

Umtiti – az oldalán jött az események java és azt leszámítva, hogy nem bírja a versenyfutást, szokás szerint oké volt – 6

Vermaelen – mivel a védelem lényegében ki volt szolgáltatva az ellenfél kontráinak, nagyra értékelem nála is, hogy ezekből nem kaptunk gólt. Pedig a legnehezebb egy védő számára az, ha ötven métereket kell visszafutnia rendezetlenül, nem ritkán ráadásul létszámhátrányban is - 6

Roberto – mivel néha volt területünk kontrázni, reméltem, hogy segít majd a megszokott ügyes/hasznos felfutásaival. Ezzel szemben felőrölte az erejét a védekezés és a tanácstalan passzolgatás az ellenfél fala előtt - 5

Busquets – figyelmetlenség, hibák, bizonytalanság, nem véletlenül kellett Rakitic a háta mögé a második félidőben – 5

Iniesta – Messi mellett ő volt, aki játékot/ötletet/váratlanságot vitt a pályára. Nem rajta múlt - 6

Paulinho – a tipikus helyzet, amikor egy játékos soha nincs a megfelelő időben a megfelelő helyen. Totális láthatatlanság - 4

Vidal – a lelkesedése a legnagyobb erénye, egyben a legnagyobb hiányossága is. Jellemzően rengeteget melózik a pályán, kár, hogy ezt érdemi hatékonyság nélkül teszi – 4

Messi – ránézésre az volt a terv, hogy az elején eldöntjük, aztán jöhet le mindenki, akinek pihenésre van szüksége. A gólja zseniális volt, kár azért a bután lepasszolt ziccerért az elején (=Lalyosnak már nem maradt helye ellőni a kapus mellett), a második félidőben viszont ő is csak annyit tett/tudott tenni, hogy lépten-nyomon bevezette öt ember közé a labdát, ahol aztán el is vesztette - 6

Suárez – a meccs jelentős részében volt területünk, az ő esetében ez szokatlan szituáció. Játszania kellett volna, az viszont nem az erőssége – 5

Rakitic – érezhetően nagyon kellett a pályára, mert amíg nem volt fenn, gond nélkül rohantak át rajtunk a kontrákkal.

Coutinho – a második félidő lényegében arról szólt, hogy egyetlen ember (mikor ki) megpróbálja átcselezni magát tíz emberen. Ehhez ő sem tudott érdemben hozzátenni.

Dembélé – valószínűleg nem ebben a szezonban lesz az, hogy csereként pályára lép és meccseket dönt el.