"Halálos fenyegetések? Hú, ez sokszor megtörtént. A meccs előtt az öltözőben voltunk, amikor valamilyen helyi keménymag kopogtatott. És amikor azt mondom kopogott, arra gondolok, hogy épp megpróbálták betörni az ajtót. Aztán kiabáltak mindenfélét az arcunkba."
„HA NYERTEK, KINYÍRUNK TITEKET!”
„SOSEM JUTTOK KI INNEN ÉLVE.”
Ez a híres várzea meccseken történt. Ez volt a „selejtek otthona“. Az enyém is.
Hát, ember, nehéz elmagyaráznom mi is a a várzea. Brazíliában az emberek tudják, mi az, de ahhoz, hogy igazán megértsd, részt kell rajta venned. Meg kell élned. 17-18 éves koromig csak ilyen meccseken játszottam. Semmi esélyem nem volt bekerülni egy igazi csapathoz. Jónéhányszor elutasítottak. Próbálkoztam az Internacionalnál, a Grémiónál. Elutasítás mindenhol. A többi korombéli kölyökhöz képest túl kicsi és vézna voltam. Mindig ez volt a kifogás.
Ott az összes TOP klub, igaz? Minden gyerek arról álmodozik, hogy szerződést kapjon valamelyik akadémiáján. Így jönne egy kis pénz havonta, hogy segíts a családodnak, és nagyobb rá az esélyed, hogy profi leszel. Azok a gyerekek viszont, akik nem jutnak be, a várzea versenyeken végzik.
Ez tényleg a vadnyugat. Tulajdonképpen a helyi közösségek által szervezett független mérkőzések és tornák hálózata. A szint jóval alacsonyabb, mint az akadémiákon. Bármilyen játékos szerepelhet, még szerződés sem kell hozzá. Agyagon játszol. Pokoli hőségben. Por és homok. Valaki hozott egy labdát otthonról. Gyakran hálók sincsenek, csak az oszlopok. Mezek? Felejtsd el. Az egyik csapat mez nélkül játszik. És ezek a játékosok a selejt, ember. Haraggal, gyűlölettel fűtve játszanak. A túlélésért. Mintha az életük múlna rajta.
Szerencsére a halálos fenyegetések megmaradtak csak fenyegetésnek. Tudtuk, hogy a hazai szurkolók próbálnak megfélemlíteni. De gyakran látni lehetett, ahogy az adott közösség főnökei fegyverrel a kezükben állnak a pálya körül. Épp gólt szerezhetnél, amikor egy véletlenszerű lövés eldördül. Azért ez elég zavaró tud lenni. Meg a semmiből jött tűzijáték is.
Ezért mindig azt mondom, ha játszottál várzea meccseken, akkor bárhol játszhatsz.
Nagy európai döntő? Ugyan már... Egy stadion 90 000 emberrel? Jöhet bármikor!
Emlékszel, amikor a City ellen játszottunk az Etihadban a (2020/21-es) szezon vége felé és Fernandinho szétbikázta a combomat? A varzeán jobb esetben tehetsz rá egy kis jeget, és futsz tovább. Ha nincs vér, nincs szabálytalanság! Az emberek csak akkor állították le a játékot, és mutattak némi sajnálatot, ha eltört a lábad. Szóval a meccs után csak annyit mondtam Marcelónak (Marcelo Bielsa – a Leeds és Raphinha akkori menedzsere): „Ne aggódj, 2-3 nap és rendben leszek.“
Még mindig nagyon büszke vagyok, hogy megannyi ilyen tornán szerepeltem... és őszintén szólva, szerettem. A várzea meccsek mentálisan nagyon megerősítettek. Ha most lépek pályára, azt akarom, hogy lehurrogjanak, kiabáljanak rám. Imádom, ha nyomás alatt kell játszanom. Ez az, ami igazán beindít.
Forrás: www.theplayerstribune.com
