… minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Megbolondultam? Egyébként lehet, de a tegnapi meccsel kapcsolatban ezt gondolom. Érvek alant.
1. Az eredmény nekünk jó
Azt hiszem, ezen nincs különösebben mit magyarázni. Oda-visszavágós párharcoknál idegenben lőtt két gól bárhol aranyat ér, az se hír, hogy a következő meccsen a Madridnak kell gólt lőnie, mi meg otthon leszünk.
2. Foci volt a pályán
Én nagy örömmel konstatáltam, hogy a tavaszi meccsek mocska helyett most inkább a labda volt a főszereplő a pályán, és még az se zavar, hogy ezúttal nem a Barca volt a játékfelelős. Nyilván csak a számunkra kedvező végeredmény miatt lehetek ilyen nagylelkű, egy (jelentős) vereség után másképp állna az én szám is.
3. A csapat szedett-vedett, a felkészülés sehogy nem áll és mégis
A nyári felkészülési meccsek alapján előzetesen nagyon nehézzé vált belőni, mit is várhatunk a csapattól. A pályán látottak pedig bebizonyították, hogy egyelőre nem sok jót. Gyanítom, hogy Pep okulva az előző évi vb leterheltségből, inkább törekedett arra, hogy minél több pihenőidőt adhasson a játékosoknak, remélve, hogy ez majd a tavaszi szakaszban előnyként jelentkezik a pályán. A Copa miatt persze van több játékosunk is, akik épp csak beestek a klubház ajtaján, máris éles meccsen kellett – volna – bizonyítaniuk. Név szerint: Messi lőtt egy gólt, Alves nagyon korrekt módon levédekezte CR-t, Sánchez-ről pedig máris kiderült, miért hozta őt Pep. Akik pedig nem kopáztak:
4. A játékosok zöme pihenhetett
Egyelőre nehéz lenne ráfogni, hogy marhára bejött a pihentetés, de jó esélyünk van arra, hogy ezúttal nem láthatunk egy olyan látványos visszaesést a csapatnál, mint amit tavasszal megtapasztalhattunk. A február magasságára beütemezett második alapozó időszak most már hagyományosan érzékelteti a hatását a csapat játékában, azonban az előző szezon volt az első, ahol ez tartóssá vált. Az év legfontosabb meccsén persze már nem volt probléma, de azért ha csak lehet, nem szívesen néznék végig egy újabb ennyire szenvedős időszakot.
5. Végre nem mentünk bele a kakaskodásokba
Főleg a tavaszi meccseken vált érzékelhetővé, hogy mennyire rosszul kezelte a csapat a Madrid elleni meccseket. Folyamatosan hagytuk magunkat felpiszkálni, belementünk a veszekedésekbe és kivétel nélkül mindig mi jöttünk ki rosszul ezekből a helyzetekből. A Barca játékának fontos eleme, hogy a játéknak ritmusa legyen, saját magunkkal cseszünk ki ha ezt megtörjük, mert jellemzően hosszú percekre visszaveti a csapatot. Én pozitív jelként értelmezem, hogy a játékosok ezúttal megmaradtak a higgadt és türelmes hozzáállásnál, még akkor is, ha ezúttal inkább nézőként voltunk jelen a pályán, tehát túl sok beleszólásuk nem volt a dologba.
6. A Madrid játékosok továbbra is tartanak a Barcától
Én azt gondolom, hogy a clásicók nagyjából 80%-ban fejben dőlnek el, és amíg a Barca megmarad a „Real legyőzhetetlen mumusának”, addig nincs nagy probléma. Tegnap is érezhető volt, hogy a Madrid határozott – és nem mellesleg nagyon jó felfogású – játéka hamar felbomlik, amikor a legkisebb kilátásuk van egy újabb vereségre. Talán a Messi góljánál kialakult szituáció a legjobb példa arra, hogy az egyenlítés után összezavarodtak, mert egymást letaposva rohantak, nehogy baj legyen. (Persze, hogy az lett.) Senki nem lepődik már meg azon, hogy (nem csak) a Real játékosai élből egy laza bokakoccintással indítanak Iniestánál, az se újdonság, hogy Messit bármi áron igyekeznek megállítani. Az ok szerintem egyszerű: tartanak tőlük, mint a tűztől! Ezzel együtt egy vissza-visszatérő jelenség mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Van némi elképzelésem arról, hogyan működik a megfélemlítés a pályán, azonban a „jaj, bocs, hogy ráléptem a sarkadra futás közben”, a „jaj, bocs, hogy rád léptem, miközben a földön fekszel” mellé tegnap megérkezett a „jaj, bocs, hogy továbblendült a lábam, miközben felszabadító rúgást hajtottam éppen végre” is. Nem gondolom, hogy ezek olyan mozzanatok lennének, amik mindenképpen helyet követelnek maguknak a Futball Nagy Aranykönyvében.
7. Rendezetlenek voltunk, az egyéni képességek mégis
Senki számára nem mondok újat azzal, hogy a tegnapi Barca rendezetlenül és kapkodva reagált szinte minden szituációra. Mégis érdemes pozitívumként kiemelni: a játékosok egyéni képességei jellemzően elegendőek voltak ahhoz, hogy a nagy baj végül elkerülhető legyen. Én azt gondolom, ez a játékosok jó mentális állapotára utal, mert kényszerűségből bevállalták az 1-1-eket és jó százalékban meg is oldották azokat. Azt ki kell emelnem, hogy csak egy ilyen ócska csapatjáték mellett tűnik dicséretesnek a dolog. A későbbiekben – ha lehet - maradjunk annál, hogy a játékosokra egyénenként relatíve ritkán nehezedik ekkora teher.
8. A csapatban továbbra is benne van a győzelem
Bár nem ez volt a Barca legsziporkázóbb meccse, amit a közelmúltban láthattunk, mégis nagyon pozitív, hogy az eredményből jól jöttünk ki. Én azt gondolom, ez annak a győztes mentalitásnak a jele, amelyről tudjuk, hogy a csapat sajátja. Amúgy lehet máknak is nevezni az ilyet, én nyilván hazabeszélek és maradok ennél a megfogalmazásnál.
9. A szezonra nézve több a pozitív jel a Barcánál, mint a Realnál
Mielőtt bárki félreértené, ez nem jóslat, csupán pillanatnyi állapot. Minden esetre a tegnap esti egy zseniális Real produkció volt szembeállítva egy - önmagához képest - iszonyúan ramaty Barcával. Számomra nem az volt elsősorban meglepő, hogy a Madrid feltolt letámadással operált, inkább az, hogy ezzel együtt ilyen tetű lassan labdát járató Barcát nem láthattunk mostanában a pályán! Maximum pillanatokra volt felfedezhető pár jó ütemben mozgatott passz, egyébként pedig a totál homály. A Real játékosok rendre odaértek a labda dajkálgatásokra, a védelem képtelen volt elég gyors futásokra késztetni az ellenfelet élénk labdajáratással, a középpályáról már nem is beszélve.
Pedig az egyik fontos elem a Barca játékában éppen az, hogy gyors labdajáratással előzi meg az ellenfelek agresszív letámadását. A feltoltan helyezkedő támadókat a védelem általában (=ha van kinek) gyorsan átjátssza egy középpálya felé dobott passzal, akik aztán képesek arra, hogy megtartsák a labdát. Az előrehúzódó ellenfelek védelme mögött nagy üres területek maradnak, egy idő után pedig „rájönnek arra”, hogy vagy kiteszik magukat a gyors Barca támadóknak, vagy visszahúzódnak a saját térfelükre és ott is maradnak. Nekem kétségem nincs afelől, hogy a Barca játéka ennél már csak gyorsabb lehet. Ez pedig magával hozza azt is, hogy az ellenfelek elegendő idő hiányában nem fognak tudni olyan szervezetten reagálni a labda mindenkori mozgására, ahogy a Real azt megtehette tegnap.
Egy mondatban:
Valdés - Gyakorlatilag megmentett minket egy komolyabb veréstől, már csak azoknak a kifutásoknak kellene jobban sikerülni a magas beíveléseknél.
Alves - Bizonyította, hogy védekezésben se a rosszabbak közül való, ez a meccs nem a támadásokról szólt.
Mascherano - Sokkal jobb lett volna, ha egy klónja is játszik előtte, így is belefért pár nagy mentés tőle.
Abidal - Az elején őt is meglepte a Real agresszív játéka, később láthattunk tőle párat a védjegyévé vált demoralizáló labdakihozatalokból is.
Adriano - Nem akarom nagyon bántani, ritkán jelentett kihívást az ellenfél számára.
Keita - Jó lett volna, ha érvényesül a fizikai küzdelmekben, de inkább rendre lekésett mindenről.
Thiago - Ilyen a játéka, ha Xavi és/vagy Busquets nincs mellette, később bemutatkozott a Realnak is, komoly problémaforrás lesz az ellenfelek számára.
Iniesta - A legnagyobb gondom nem az, hogy támadásokban nem volt aktív, inkább az, hogy a megszokott minőségi védőmunkáját se láthattam.
Sánchez - Éles reakciók, ígéretes megoldások, megnyert 1-1-ek, jó lesz ez.
Messi - Tavasszal inkább penge volt, cserébe nem lőtt gólokat, most sehol nem volt, de lőtt gólt, mindenki döntse el, melyik a jobb.
Villa - A tavaszhoz képest előrelépés, hogy ugyanúgy nem csinált semmit, viszont lőtt egy gólt.
Xavi - Azonnal érezhető volt, hogy a pályára lépett, ez mindent elmond.
Piqué - Akkor jövünk rá, milyen jó focista, ha nincs a pályán, nagyon hiányoztak a labdakihozatalai.
Pedro - Ebben a csapatban igen nehéz lett volna nagy csodát tenni csereként beállva.
