Tot El Camp

Eső Sándor szakaszvezető

2011. november 07. - johneagle001

Akinek még feldereng némi tudomány a történelemórákról, jól tudhatja, hogy a világtörténelemben az orosz (egy időben pedig szovjet) népet nem egy alkalommal segítette már ki az arrafelé abszolút hétköznapinak tekintett szélsőséges téli időjárás. Jómagam nem vagyok különösebben erős a témakörben, de arra biztosan emlékszem, hogy Napóleon oroszországi hadjáratában és a náci német hadsereg bukásában is igen komoly szerepet játszottak a „Tél tábornok” néven hírhedtté vált életkörülmények. Volumenében nyilván kisebb horderejű eseményt élt meg tegnap a Barcelona, de azt azért kijelenthetjük, hogy „Eső szakaszvezető” tegnap este rendesen befigyelt.

Akinek még feldereng némi tudomány a történelemórákról, jól tudhatja, hogy a világtörténelemben az orosz (egy időben pedig szovjet) népet nem egy alkalommal segítette már ki az arrafelé abszolút hétköznapinak tekintett szélsőséges téli időjárás. Jómagam nem vagyok különösebben erős a témakörben, de arra biztosan emlékszem, hogy Napóleon oroszországi hadjáratában és a náci német hadsereg bukásában is igen komoly szerepet játszottak a „Tél tábornok” néven hírhedtté vált életkörülmények. Volumenében nyilván kisebb horderejű eseményt élt meg tegnap a Barcelona, de azt azért kijelenthetjük, hogy „Eső szakaszvezető” tegnap este rendesen befigyelt.

Kivonat a Hadsereg 2011. november 6. 22:00 és 2011. november 7. 20:30 közötti időpontban lefolytatott vizsgálatából.

Tárgy: a 2011. november 6-i „Barátságtalanság” hadgyakorlaton feltárt szabálytalanságok vizsgálati eredménye.

Helyszín: Magyarország, Szanmamészőlős

Eset leírás: 2011. november 6-án a szokásos éves hadgyakorlat folyamán került sor a II. lövészdandár, 2. zászlóalja, 2. százada, 2. számú „Barcs Ferenc” szakasz és a IX. lövészdandár, 9. zászlóalja, 9. százada, 9. számú „Bilbó Attila” szakasz táboraiban az alábbiakban feltárt szabálytalanságokra.

1. sz. kihallgatás: Isten Albert dandártábornok elmondja, hogy a hadgyakorlatot ebben az évben a „foglald el a zászlót” feladatcsoport szellemében vezették le. A hadi játék célja az volt, hogy egymással szemben álló két szakasz az ellenség táborából minél több zászlót szerezzen, ezzel bizonyítva rátermettségét. Elmondja, hogy ő jelölte ki nevezett Eső Sándor szakaszvezetőt az ellenőri megbízással és azt is, hogy mindezt Víz Elek őrnagy javaslatára tette. Elmondja továbbá, hogy neki semmilyen ellenérzése nincs a Barcs Ferenc szakasszal szemben, sőt igen büszke az általuk elért eredményekre és nagyon sajnálatosnak tartja az eseményeket.

2. sz. kihallgatás: Víz Elek őrnagy elmondja, hogy ő javasolta Isten Albert dandártábornoknak, jelölje ki Eső Sándor szakaszvezetőt a Barcs Ferenc szakasz mellett hadgyakorlat ellenőri posztra. Elmondja továbbá, nem volt tudomása arról, hogy Eső szakaszvezetőt korábban több alkalommal sérelem érte a nevezett szakasz több tagja részéről is. Így nem volt tudomása arról sem, hogy Eső Sándor bosszút akart állni a korábban őt ért sérelmek miatt. Elmondja még, hogy közeli rokoni kapcsolatai miatt próbálta meg segíteni sógora másod unokatestvérének egyetlen gyermeke karrierjét a Hadseregen belül, őt magát semmilyen - a Barcs Ferenc szakasszal szembeni - ellenérzés nem vezette javaslata megtételekor. Víz Elek őrnagy fenti – rokoni kapcsolataira vonatkozó - kijelentése miatt javasoljuk vizsgálat lefolytatását vele szemben.

3. sz. kihallgatás: Garda József százados elmondja, hogy a Barcs Ferenc szakasz közvetlen feletteseként időben megkapta a hadgyakorlat lefolytatásával kapcsolatos írásbeli anyagot a feletteseitől. Elmondja, hogy ezek alapján a következő utasításokat adta ki a szakasz számára:

1. Vald Viktor, Piké Gellért és Maszk Ernő honvédek az alaptáborban vesznek fel védekező állást, és minden erejükkel védik azt.

2. Büszke Szergej és Hernádi Csaba honvédek feladata előretolt állásként a tábor közelében megakadályozni az ellenséges hadmozdulatokat, egyben megadják az esetenként szükséges támogatást a közvetlen támadó alakulatnak. Ugyanekkor Altest Dániel és Ebihal Erik honvédek szélső átkaroló mozdulatokkal igyekeznek meglepetéseket okozni az ellenségnek.

3. Az említett feladatokkal egy időben a Messzi Leó tizedes vezette Kisfieszta András, Faber Ferenc és Korhely Adrián honvédekből álló csapat feladata lesz elfoglalni az ellenséges tábort.

Elmondja, hogy a feladatok kiosztása után ő maga közvetlenül nem vett részt a szakasz munkájában, így csupán később szerzett tudomást a kirívó szabálytalanságokról. Elmondja még személyes véleményét is, mely szerint nagyon büszke a szakaszra amiatt, hogy ilyen sok hátráltató tényező ellenére is derekasan helyt álltak. Eső szakaszvezető tevékenységéről Garda százados nem kíván véleményt mondani.

4. sz. kihallgatás: Maszk Ernő honvéd elmondja, hogy a hadgyakorlat során semmilyen problémát nem tapasztalt a Barcs Ferenc szakasz táborában addig, amíg meg nem jelent Eső szakaszvezető és pornográf jellegű magazinokból képes illusztrációkat nem mutatott neki. Elmondja, hogy ő mindvégig igyekezett feladatára koncentrálni, rövid idő után azonban sürgető szükségét érezte felkeresni a tábor közelében felállított mozgatható szennygyűjtő és tároló alkalmatosságot. Elmondja, hogy a mobilbudi felé futtában későn vette észre az Eső szakaszvezető által korábban a földön elhelyezett műhányást, így azon megcsúszott és csúnyán el is esett. Elmondja, hogy estében még látta, ahogy Piké honvéd megállítani igyekszik a táborba betörő Herrmann András honvédet, azonban az előbb elmondott okok miatt már nem volt ráhatása arra, hogy a Bilbó Attila szakasz megszerezzen egy zászlót. Maszk honvéd nem kíván személyes véleményt alkotni a szakaszvezetőről, de annyit megjegyez jegyzőkönyvön kívül, hogy Eső Sándor elmehet a jó qrva anyjába.

5. sz. kihallgatás: Ebihal Erik elmondja, hogy ő is szenvedő alanya volt Eső szakaszvezető alattomos tetteinek, mert kiszolgáltatott pozícióban volt Herrmann András zászlószerzése közben. Beszél a belső érzéseiről is, a hiba után elhatározta, hogy a Garda századostól kapott utasítás értelmében kettőzött erővel igyekszik segíteni társait. A kudarc után megacélozta akaratát és az ellenség tábora felé lopózva vitt némi töltény utánpótlást, amit át is adott Faber Ferenc honvédnek. Míg ő ezzel a váratlan húzással elterelte a Bilbó Attila szakasz figyelmét, említett Faber Ferencnek sikerült megszereznie egy zászlót a táborból, így a hadi játékban kiegyenlíthetett szakasza.

6. sz. kihallgatás: Kisfieszta András elmondja, hogy Eső szakaszvezető őt is alattomos szándékkal befolyásolta. Elmondja, hogy a hadgyakorlat során Fotósop nevű programmal készített hamis képeket mutatott neki, amelyeken a barátnője félreérthetetlen helyzetben volt látható egy számára ismeretlen férfival. Elmondja, hogy ő egy érzékeny ember, így teljesen összezavarodott, és ezek után már képtelen volt a feladatára koncentrálni. Hozzáteszi, hogy igyekezett legjobb tudása szerint segíteni a szakaszát, de folyton szeme elé villantak azok a képek, az ebből kialakuló kettős látása miatt pedig mindig a zászlórúd mellé nyúlt, amikor már olyan közel volt, hogy éppen megszerezhetett volna egyet.

7. sz. kihallgatás: Messzi Leó tizedes elmondja, a hadgyakorlat során Eső szakaszvezető azzal csapta be őt, hogy – Eső állítása szerint - az orvosi szobából megszerzett leleteit mutatta meg neki. A hamisított leletek szerint Messzi Leó szervezetében hormonális problémákat mutattak ki, amely következtében sokkal hamarabb öregszik, mint más emberek. Elmondja, hogy ő hipochonder, így nagyon nagy hatással volt rá ez a közlés. A megtévesztés következtében egyik pillanatról a másikra úgy érezte, mintha máris megöregedett volna, és ólomból lennének a lábai is. Elmondása szerint ezek után csak nagyon lassan volt képes mozogni a terepen, az álhír annyira lesújtotta, hogy mozdulni is nehezére esett. Elmondja még, hogy szerinte Eső Sándor mesterkedései következtében a Barcs Ferenc szakasz jelentős hátrányt volt kénytelen elszenvedni.

8. sz. kihallgatás: Garda József százados elmondja, hogy utólagosan tudomást szerzett Eső szakaszvezető további tetteiről is. Korhely Adrián elmondta neki, hogy előző nap három kiló paellát kapott egy ajándékcsomagban, amelyről később kiderült, hogy Eső András küldte azt neki. Korhely honvéd legkedvesebb ételének képtelen volt ellenállni, és úgy jóllakott, hogy másnap a hadgyakorlat során végig a tunyaság állapota jellemezte őt. Garda százados elmondja, tudomására jutott az is, hogy a Büszke Szergej és a Hernádi Csaba által lakott háztömbökben előző éjszaka bombariadó volt. Egy ismeretlen telefonáló bejelentése alapján nevezett Büszke és Hernádi honvédek az éjszakát az utcán töltötték, amíg a hatóságok vissza nem engedték őket lakásaikba. Megjegyzi továbbá azt is, hogy Büszke honvéd az eset következtében a hadgyakorlat legjelentősebb százalékát a fűben fekve töltötte, mert fáradtsága okán ellenállhatatlan kényszert érzett arra, hogy minden adódó alkalommal ledőljön egy kicsit szundítani. Garda százados beszél további különös esetekről is, melyek a szakasz tagjaival történtek a hadgyakorlatot megelőző napon. Piké honvéd például az egész éjszakát a kórház baleseti osztályán töltötte, miután barátnőjét valaki a sötétben lelökte a lépcsőfordulóban és emiatt azonnal sürgős gyógyellátásra szorult. Nevezett Szinger Sacika esés közben úgy beütötte a fejét, hogy ezután csak angol nyelven énekelve volt képes megszólalni és ez természetesen nagy aggodalommal töltötte el Piké honvédot. Garda megjegyzi, hogy Sacika állapota azóta sajnos rosszabbodott, az utóbbi néhány órában már spanyol szavakat is kever a dalaiba és elhatározta, hogy jövőre jelentkezik az X-Faktorba. Egy másik különös balesetről is beszámol, melynek Altest honvéd volt szenvedő alanya. Nevezett honvéd azzal a céllal kereste fel kedvenc tetováló szalonját, hogy a homlokán legkedvesebb grunge-rock énekese, Hezú Krisztu arcmását megörökíthesse, azonban máig tisztázatlan körülmények között egy ún. teletabi figurát rajzold oda a művész. Nevezett honvéd ezek után az egész éjszakát ébren volt kénytelen a szalonban tölteni, mire a hibát kijavították és az említett rajzból ki tudták alakítani egy 6. századi viking harcos arcmását. Garda megjegyzi, hogy Altest honvéd az eset miatt a hadgyakorlat folyamán végig zaklatott idegállapotban volt és feladata pontos elvégzése helyett folyamatosan csak azt kritizálta, vajon a Bilbó Attila szakasz tagjai minden esetben a hadgyakorlat szabályai szerint járnak-e el. Garda százados zárásként elmondja, nem tudja bizonyítani, hogy Eső szakaszvezető volt az oka az általa elmondott eseményeknek, de számára gyanús, hogy szakasza ilyen sok tagját érte különös baleset ugyanazon a napon.

9. sz. kihallgatás: Ebihal Erik elmondja, Eső szakaszvezető a hadgyakorlat folyamán azt hazudta neki, hogy tudomása van arról, miszerint a felesége több alkalommal is megcsalta őt Piké Gellért honvéddel. Elmondja, hogy e hamis vádak következtében a hadgyakorlat folyamán végig bizalmatlan volt szakasztársával szemben, végül elvesztette a fejét, szóváltásba keveredtek, és meg is ütötte Piké honvédot. Elmondja még, hogy figyelmetlenségük következménye egy újabb elvesztett zászló lett, mert amíg ők a földön ütötték egymást, a Bilbó Attila szakasz újabb zászlót szerzett. Zárásként elmondja még, hogy utólag természetesen rendezték vitás ügyüket Piké honvéddel.

10. sz. kihallgatás: Garda százados elmondja, hogy a hadgyakorlat során részben tudatában volt az Eső szakaszvezető által elkövetett egyes cselekedeteknek, azonban ő maga külső megfigyelőként nem tehetett semmit. Igyekezett újabb és újabb tartalékok mozgósításával segítségére lenni a szakasznak, azonban Szántó Sándor és Villantó Dávid honvédok bevetése se hozott eredményt. Miután megtörtént a Piké és Antal honvédek közti verekedés, harcba küldte Almadara Diégó honvédet is, azonban akkor még ő se tudta, hogy Eső Sándor minden ártó szándéka ellenére is végül a Bilbó Attila szakasz belső problémái lesznek szakasza segítségére.

11. sz. kihallgatás: Belső Márk százados a Bilbó Attila szakasz parancsnoka elmondja, neki se volt tudomása korábban arról, hogy szakasza egyik tagja - Sírásó György honvéd - meghitt kapcsolatot tart fenn Martin Henrik honvéd feleségével. Egyben arról sem volt tudomása, hogy az említett titkos viszonyról Martin honvéd tudott. Utólag tudta csak rekonstruálni az eseményeket, így a kihallgatás időpontjában már teljes képet adhat a hadgyakorlat utolsó perceiben történtekről a bizottság számára. Amikor Kisfieszta András a Bilbó Attila szakasz táborába bejutott, könnyen felfedezték jelenlétét, azonban Martin honvéd sajnálatos módon éppen ezt az időpontot választotta arra, hogy elégtételt vegyen Sírásón az őt ért sérelemért. Nevezettek ekkor szóváltásba keveredtek, tettlegességre is sor került, majd amíg ők a földön birkóztak, Messzi tizedes kihasználta az adódó lehetőséget, és megszerezte a Bilbó Attila szakasz egyik zászlóját. Elmondja, hogy legjobb tudomása szerint, ez volt az oka, hogy a hadgyakorlaton végül döntetlen eredmény született. Elmondja még, hogy ő soha nem volt semmilyen kapcsolatban Eső Sándor szakaszvezetővel és Isten Albert dandártábornok döntéseit se próbálta soha semmilyen körülmények között befolyásolni.

A bizottság a fenti tanúvallomások tükrében teljes képet kapott a hadgyakorlat során történt eseményekről. A bizottság megállapítja, hogy Eső Sándor szakaszvezető többrendbeli súlyos kihágást követett el, melyek során több alkalommal is hátrányos helyzetbe hozta a Barcs Ferenc szakaszt. A bizottság mélyen elítéli az Eső szakaszvezető által elkövetett tetteket, azokat a Hadsereg hírnevéhez méltatlannak tartja, és javasolja, hogy a jövőben mindent tegyenek meg az illetékesek a hasonló esetek elkerülése érdekében. A bizottság ezen túl elismeri Isten Albert dandártábornok vitán felül álló igazságérzetét, így egy személyben rá bízza az Eső Sándorral szembeni büntetés kiszabását. Ezzel együtt Isten Albert dandártábornok saját hatáskörébe utalja annak eldöntését, hogy a jövőben kívánja-e további feladatokkal megbízni Eső Sándor szakaszvezetőt.

Jegyzőkönyv lezárva: 2011. november 7. 21:45.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása