Felületes kívülálló (=dilettáns nagypofájú) számára az olasz futballkultúra meglehetősen egyszerű vonalak mentén leírható. Az itt működő klubok ugyanis kivétel nélkül mind az ország legnagyobb futballakadémiájáról (FC Catenaccio) szerzik be játékosaikat, ez pedig meghatározza az általuk elfogadott játékstílust is. A fentiekből automatikusan adódik az is, hogy meccsenként egy gól begyötrése azonnal földönkívüli mámorral tölti el a szurkolókat, mert hozzászoktak ahhoz, hogy egy ilyen esemény bekövetkezte egyet jelent a kivívott győzelemmel. A meghatározó elemek közül érdemes kiemelni azt is, hogy vereség esetén szokásuk – önmagukon kívül – döbbenetesen röhejes kifogásokban megtalálni a bajok forrását, illetve számomra ismeretlen okok miatt a futball felső vezetése következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy háromévente legalább egy fogadási botránnyal szórakoztassa a nagyérdeműt. Ma este a Barcelona Milánóba látogat.
Ha maradunk a felületes kívülálló megközelítésnél, szembetűnő, hogy a Milannál mennyire erős a klubhűség. És ez még akkor is igaz, ha ők éppen fordítva értelmezik ezt a jelenséget, mint ahogy az megszokott. Általában úgy képzeljük el a jelenséget, hogy egy adott játékos elkötelezettségét bizonyítja akkor, amikor lehetősége lenne előnyösebb feltételekkel csapatot váltani, azonban nem teszi, mert pl. az anyagi előnyökön túl erősebb benne lelki kapocs, ami a klubjához köti. A Milan ezzel szemben akként gondolkodik, hogy a klub nagyon erősen hajlamos kötődni egy-egy játékoshoz, így pedig akkor is profi játékosként alkalmazzák, mikor kora okán már régen a klub vezetőségében lenne a helye valamilyen adminisztratív funkcióban. Ennek eredményeképpen fordulhat elő olyan eset, hogy éles meccseken is az öregfiúk csapatát küldik pályára, aztán meg csodálkoznak, ha némileg döcögős lesz a játékkép.
A Barcelona szurkolói több ismerős arccal is találkozhatnak, ha végigböngészik a Milan jelenlegi keretét. Észrevehetjük Zambrottát, aki egyike azoknak, akik eljöttek a Barçába, itt voltak egy darabig, aztán meg nem maradtak. Az ő esetében persze ne akarjunk hálátlanságot feltételezni, egyszerűen a Juventus körüli totóbotrány okán váltott anno klubot, - ha nem is kényszerűség - nem egy tudatosan tervezett karriervonal volt az átigazolás oka. A fentiek arra predesztinálták őt, hogy az első adandó alkalommal továbblépjen, és nem meglepő módon a Milan lett a célpontja, amely csapat az utóbbi években nagy örömmel átveszi a Barça által levetett játékosokat. Ha a középpályára nézünk, Van Bommel neve ugrik elénk, akiről bennem az a kép alakult ki, hogy egy közepes focista, akinek inkább venné hasznát egy fakitermelő vállalat, mint egy futballklub.
Végül elérkeztünk minden culé legjobb barátjához Zlatan személyében. Én nem akarom negatívan minősíteni a nálunk nyújtott teljesítményét, mert nem volt az annyira borzalmas. A rendelkezésünkre álló nagyon kevés információ birtokában (=Pep még nem szólalt meg a témában) szintén nem akarok belebonyolódni abba, hogy valójában ki és mikor és mit mondott, tett, vagy nem tett, míg ő a csapat tagja volt. Számomra az egyetlen negatív gondolat vele kapcsolatban az, amilyen átlátszó módon lovagolta meg a Barcelonában jelenleg rejlő marketing lehetőségeket, és az én ízlésem szerint erősen bulvárjelleggel dobta a köztudatba a könyvét. Az én gondolkodásmódom szerint az a leginkább ellentmondásos ebben, hogy a korábbi munkaadóját ócsárolja, miközben éppen annak hátán kapaszkodva gyűjt a bankszámlára egynéhány millió eurócskát.
A ma esti meccs azért érdekes, mert a csoportelsőség kérdését dönti el. Azért pedig nem érdekes, mert a csoportelsőségnek semmi köze ahhoz, hogy egy csapat szerez-e BL címet, avagy sem. A jelenlegi pontelőny miatt a döntetlen eredmény a Barçának kedvez, inkább a Milan érdeke, hogy komoly lépéseket tegyen a győzelem elérése érdekében. Kérdés, mennyire lesz képes az akaratát a Barcelonára kényszeríteni? Szerintem semennyire, de ahogy a szeptemberi találkozó is bizonyította, ez önmagában nem jelenti automatikusan a három pont begyűjtését. Az előző meccs óta a csapat jobb is lett, meg rosszabb is. Jobb alatt azt értem, hogy a szezon eleji kétséges erőállapotok múlni látszanak, rossz alatt pedig azt, hogy idegenben képtelenek vagyunk meggyőző teljesítményt nyújtani. Este kiderül, melyik szempont a döntő.
Felületes kívülálló (=nagypofájú dilettáns) számára az olasz futballkultúra meglehetősen egyszerű vonalak mentén leírható. Az itt működő klubok ugyanis kivétel nélkül mind az ország legnagyobb futballakadémiájáról (FC Catenaccio) szerzik be játékosaikat, ez pedig egyben meghatározza az általuk elfogadott játékstílust is. A fentiekből automatikusan adódik az is, hogy meccsenként egy gól begyötrése azonnal földönkívüli mámorral tölti el a szurkolókat, mert hozzászoktak ahhoz, hogy egy ilyen esemény bekövetkezte egyet jelent a kivívott győzelemmel. A meghatározó elemek közül érdemes kiemelni azt is, hogy vereség esetén szokásuk döbbenetesen röhejes kifogásokban megtalálni a bajok forrását, illetve számomra ismeretlen okok miatt a futball felső vezetése következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy háromévente legalább egy fogadási botránnyal szórakoztassa a nagyérdeműt. Ma este a Barcelona Milánóba látogat.
Felületes kívülálló (=dilettáns nagypofájú) számára az olasz futballkultúra meglehetősen egyszerű vonalak mentén leírható. Az itt működő klubok ugyanis kivétel nélkül mind az ország legnagyobb futballakadémiájáról (FC Catenaccio) szerzik be játékosaikat, ez pedig meghatározza az általuk elfogadott játékstílust is. A fentiekből automatikusan adódik az is, hogy meccsenként egy gól begyötrése azonnal földönkívüli mámorral tölti el a szurkolókat, mert hozzászoktak ahhoz, hogy egy ilyen esemény bekövetkezte egyet jelent a kivívott győzelemmel. A meghatározó elemek közül érdemes kiemelni azt is, hogy vereség esetén szokásuk – önmagukon kívül – döbbenetesen röhejes kifogásokban megtalálni a bajok forrását, illetve számomra ismeretlen okok miatt a futball felső vezetése következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy háromévente legalább egy fogadási botránnyal szórakoztassa a nagyérdeműt. Ma este a Barcelona Milánóba látogat.
Ha maradunk a felületes kívülálló megközelítésnél, szembetűnő, hogy a Milannál mennyire erős a klubhűség. És ez még akkor is igaz, ha ők éppen fordítva értelmezik ezt a jelenséget, mint ahogy az megszokott. Általában úgy képzeljük el a jelenséget, hogy egy adott játékos elkötelezettségét bizonyítja akkor, amikor lehetősége lenne előnyösebb feltételekkel csapatot váltani, azonban nem teszi, mert pl. az anyagi előnyökön túl erősebb benne lelki kapocs, ami a klubjához köti. A Milan ezzel szemben akként gondolkodik, hogy a klub nagyon erősen hajlamos kötődni egy-egy játékoshoz, így pedig akkor is profi játékosként alkalmazzák, mikor kora okán már régen a klub vezetőségében lenne a helye valamilyen adminisztratív funkcióban. Ennek eredményeképpen fordulhat elő olyan eset, hogy éles meccseken is az öregfiúk csapatát küldik pályára, aztán meg csodálkoznak, ha némileg döcögős lesz a játékkép.
A Barcelona szurkolói több ismerős arccal is találkozhatnak, ha végigböngészik a Milan jelenlegi keretét. Észrevehetjük Zambrottát, aki egyike azoknak, akik eljöttek a Barçába, itt voltak egy darabig, aztán meg nem maradtak. Az ő esetében persze ne akarjunk hálátlanságot feltételezni, egyszerűen a Juventus körüli totóbotrány okán váltott anno klubot, - ha nem is kényszerűség - nem egy tudatosan tervezett karriervonal volt az átigazolás oka. A fentiek arra predesztinálták őt, hogy az első adandó alkalommal továbblépjen, és nem meglepő módon a Milan lett a célpontja, amely csapat az utóbbi években nagy örömmel átveszi a Barça által levetett játékosokat. Ha a középpályára nézünk, Van Bommel neve ugrik elénk, akiről bennem az a kép alakult ki, hogy egy közepes focista, akinek inkább venné hasznát egy fakitermelő vállalat, mint egy futballklub.
Végül elérkeztünk minden culé legjobb barátjához Zlatan személyében. Én nem akarom negatívan minősíteni a nálunk nyújtott teljesítményét, mert nem volt az annyira borzalmas. A rendelkezésünkre álló nagyon kevés információ birtokában (=Pep még nem szólalt meg a témában) szintén nem akarok belebonyolódni abba, hogy valójában ki és mikor és mit mondott, tett, vagy nem tett, míg ő a csapat tagja volt. Számomra az egyetlen negatív gondolat vele kapcsolatban az, amilyen átlátszó módon lovagolta meg a Barcelonában jelenleg rejlő marketing lehetőségeket, és az én ízlésem szerint erősen bulvárjelleggel dobta a köztudatba a könyvét. Az én gondolkodásmódom szerint az a leginkább ellentmondásos ebben, hogy a korábbi munkaadóját ócsárolja, miközben éppen annak hátán kapaszkodva gyűjt a bankszámlára egynéhány millió eurócskát.
A ma esti meccs azért érdekes, mert a csoportelsőség kérdését dönti el. Azért pedig nem érdekes, mert a csoportelsőségnek semmi köze ahhoz, hogy egy csapat szerez-e BL címet, avagy sem. A jelenlegi pontelőny miatt a döntetlen eredmény a Barçának kedvez, inkább a Milan érdeke, hogy komoly lépéseket tegyen a győzelem elérése érdekében. Kérdés, mennyire lesz képes az akaratát a Barcelonára kényszeríteni? Szerintem semennyire, de ahogy a szeptemberi találkozó is bizonyította, ez önmagában nem jelenti automatikusan a három pont begyűjtését. Az előző meccs óta a csapat jobb is lett, meg rosszabb is. Jobb alatt azt értem, hogy a szezon eleji kétséges erőállapotok múlni látszanak, rossz alatt pedig azt, hogy idegenben képtelenek vagyunk meggyőző teljesítményt nyújtani. Este kiderül, melyik szempont a döntő.
Felületes kívülálló (=nagypofájú dilettáns) számára az olasz futballkultúra meglehetősen egyszerű vonalak mentén leírható. Az itt működő klubok ugyanis kivétel nélkül mind az ország legnagyobb futballakadémiájáról (FC Catenaccio) szerzik be játékosaikat, ez pedig egyben meghatározza az általuk elfogadott játékstílust is. A fentiekből automatikusan adódik az is, hogy meccsenként egy gól begyötrése azonnal földönkívüli mámorral tölti el a szurkolókat, mert hozzászoktak ahhoz, hogy egy ilyen esemény bekövetkezte egyet jelent a kivívott győzelemmel. A meghatározó elemek közül érdemes kiemelni azt is, hogy vereség esetén szokásuk döbbenetesen röhejes kifogásokban megtalálni a bajok forrását, illetve számomra ismeretlen okok miatt a futball felső vezetése következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy háromévente legalább egy fogadási botránnyal szórakoztassa a nagyérdeműt. Ma este a Barcelona Milánóba látogat.
Ha maradunk a felületes kívülálló megközelítésnél, szembetűnő, hogy a Milannál mennyire erős a klubhűség. És ez még akkor is igaz, ha ők éppen fordítva értelmezik ezt a jelenséget, mint ahogy az megszokott. Általában úgy képzeljük el, hogy egy adott játékos elkötelezettségét bizonyítja akkor, amikor lehetősége lenne csapatot váltani, azonban nem teszi, mert pl. az anyagi előnyökön túl erősebb benne lelki kapocs, ami a klubjához köti. A Milan ezzel szemben akként gondolkodik, hogy a klub kötődik egy-egy játékoshoz, így pedig akkor is profiként alkalmazzák, mikor kora okán már régen a klub vezetőségében (vagy az unokái mellett) lenne a helye valamilyen adminisztratív funkcióban. Ennek eredményeképpen nem ritka, hogy éles meccseken is az öregfiúk csapatát küldik pályára, aztán meg csodálkoznak, ha némileg döcögős lesz a játékkép.
A Barcelona szurkolói több ismerős arccal is találkozhatnak, ha végigböngészik a Milan jelenlegi keretét. Észrevehetjük Zambrottát, aki egyike azoknak, akik eljöttek a Barçába, itt voltak egy darabig, aztán meg jól elmentek. Az ő esetében persze ne akarjunk hálátlanságot feltételezni, egyszerűen a Juventus körüli botrány okán váltott klubot, - ha nem is kényszerűség, de - nem egy tudatosan tervezett karriervonal volt az átigazolás oka. A fentiek arra predesztinálták őt, hogy az első adandó alkalommal továbblépjen, és nem meglepő módon az a Milan lett a célpontja, amely csapat az utóbbi években nagy örömmel átveszi a Barça által levetett játékosokat. Ha a középpályára nézünk, Van Bommel neve tűnik elénk, akiről csak annyit mondanék, hogy tipikusan az a focista, akinek inkább venné hasznát egy fakitermelő vállalat, mint egy futballklub.
Végül elérkeztünk minden culé legjobb barátjához Zlatan személyében. Én nem akarom negatívan minősíteni a nálunk nyújtott teljesítményét, mert nem volt az annyira borzalmas. A rendelkezésünkre álló nagyon kevés információ birtokában (=Pep nem szólalt meg a témában) szintén nem akarok belebonyolódni abba, hogy valójában ki, mikor és mit mondott, tett, vagy nem tett, míg ő a csapat tagja volt. Számomra az egyetlen negatív gondolat vele kapcsolatban az, hogy átlátszó módon lovagolta meg a Barcelonában jelenleg rejlő marketing lehetőségeket, és az én ízlésem szerint bulvárjelleggel dobta a köztudatba a könyvét. Az én fejemben az a leginkább ellentmondásos ebben, hogy a korábbi munkaadóját ócsárolja, és közben éppen annak hátán kapaszkodva gyűjt a bankszámlára egynehány millió eurócskát.
A ma esti meccs azért nagyon érdekes, mert a csoportelsőség kérdését dönti el. Azért pedig egyáltalán nem érdekes, mert a csoportelsőségnek semmi köze ahhoz, hogy egy csapat szerez-e BL címet, avagy sem. A jelenlegi pontelőny miatt a döntetlen eredmény a Barçának kedvez, így inkább a Milannak feladata, hogy komoly lépéseket tegyen a győzelem érdekében.
