Tot El Camp

A Ciutat Esportiva Joan Gamper

2012. február 23. - johneagle001

Az utóbbi években a klubon belül lezajlott egy átalakulás, amely 2006-ban kezdődött, 2009-ben folytatódott, végül 2011-ben lezárult. Az első évszám a Ciutat Esportiva megépülését jelöli, a második az első csapat végleges beköltözését, a harmadik az új La Masia átadását plusz az orvosi és a futball szekció beköltözését, egyben a folyamat végét, melynek kulcsszava: centralizáció.

Tavaly óta a Ciutat Esportiva ugyanazt jelenti a Barcelonának, mint a Melwood a Liverpoolnak, vagy a Milanello az AC Milannak. Vannak azonban lényeges különbségek is, mert az említett két modellel szemben a Barça egyetlen egységbe rendezte a klub teljes futballszekcióját. A változás eredménye, hogy az 5 éves újonctól a jelenlegi korelnök Pintoig, a szertárostól a sportigazgatóig minden egyes labdarúgásban érdekelt személy egyetlen helyen végzi a napi munkáját.

Az utóbbi években a klubon belül lezajlott egy átalakulás, amely 2006-ban kezdődött, 2009-ben folytatódott, végül 2011-ben lezárult. Az első évszám a Ciutat Esportiva megépülését jelöli, a második az első csapat végleges beköltözését, a harmadik az új La Masia átadását plusz az orvosi és a futball szekció beköltözését, egyben a folyamat végét, melynek kulcsszava: centralizáció.

Tavaly óta a Ciutat Esportiva ugyanazt jelenti a Barcelonának, mint a Melwood a Liverpoolnak, vagy a Milanello az AC Milannak. Vannak azonban lényeges különbségek is, mert az említett két modellel szemben a Barça egyetlen egységbe rendezte a klub teljes futballszekcióját. A változás eredménye, hogy az 5 éves újonctól a jelenlegi korelnök Pintoig, a szertárostól a sportigazgatóig minden egyes labdarúgásban érdekelt személy egyetlen helyen végzi a napi munkáját.

2006-2009: a Ciutat Esportiva átadása és az első keret beköltözése

Az edzőközpontot a Barcelonából Sant Joan Despíbe vezető főút közelében találhatjuk, a Camp Noutól körülbelül 5 km-re. 2006. júniusában adták át és eredetileg a foci ifi csapatok, illetve a kosárlabda, a kézilabda és a futsal szakosztályok számára készült.

Pep volt az, aki a B csapatnál töltött éve alatt fedezte fel, hogy a helyszín kiválóan megfelelne az első csapattal kapcsolatos elképzeléseinek. Alapelve volt napi szinten minél hosszabb ideig együtt tartani a játékosait, így a vezetőséggel lefolytatott egyeztetések után 2009. januárjától „a Gamper” állandó helyszíne a csapat edzéseinek és a taktikai értekezleteknek. A játékosok itt dolgoznak, reggeliznek és ebédelnek együtt minden nap, így a helyszín bizonyos értelemben második otthonukként is szolgál.

Az edzőpályák:

1.    Természetes fű, 105*68 méter, 1400 fős nézőtér.
2.    Természetes fű, 105*65 méter, 400 fős nézőtér.
3.    Természetes fű, 105*65 méter, közös nézőtér a 2-essel.
4.    Természetes fű, 105*65 méter, nézőtér nélkül.
5.    Műfű, 105*65 méter, nézőtér nélkül.
6.    Műfű, 55*38 méter, nézőtér nélkül.
7.    Természetes fű, 105*68 méter, 1750 fős nézőtér.
8.    Természetes fű, 105*65 méter, 950 fős nézőtér. (A rugby csapat is ezt használja.)
9.    Műfű, 105*65 méter, közös nézőtér a 8-assal.
10.  2.200 m2 természetes fű terület a kapusedzések számára.


Az épület:

A földszint:

-   3 edzőterem a kosárlabda, a kézilabda és a futsal csapatoknak, 472 fős nézőtérrel,
-    összesen 5 öltöző és 5 irodahelyiség a játékosoknak, az edzőknek és a bíróknak,
-    orvosi részleg,
-    8 öltöző az ifi focicsapatok számára,
-    4 öltöző és 4 irodahelyiség az ifi edzők és a bírók számára.

Megjegyzés: az első csapat szektora külön részletezve lentebb.

Felső emeletek:

-    adminisztrációs és szervezeti irodák.

A sportkomplexum teljes költsége eddig 68 millió euro, amelyből 25,6 millió a telekérték és 42,5 millió az építkezések költségei.

2011. október: az új La Masia átadása

Néhány adat, ami nem feltétlenül mindenki számára ismert az épületről: négy szinten (5.800 m2-en) összesen 78 szoba található benne. Az alagsorban irodahelyiségek, egy kisebb étkező, tornaterem, öltözők, fürdők, raktárak, tantermek és a dolgozók öltözői kerültek kialakításra. A földszinten a recepció, az étterem, a konyha, tantermek, a játékszoba, az adminisztrációs irodák, valamint a külső látogatók számára fenntartott vendégtér kapott helyet. Az emeleteken hálók, orvosi szobák, raktárak, tárolók, mosókonyhák és számítógép termek találhatók, a harmadikon kiegészülve masszás szobával. (A lenti alaprajz képet ad számunkra a lakóterek elrendezéséről.)

A szobákban jellemzően két-két gyerek lakik, de van néhány egyágyas, valamint háromágyas szoba is. A berendezés olyan egyedi igényekre is felkészült, mint például a kosaras gyerekek számára készített speciális ágyak. Nagyon fontos változás, hogy az oktatás ezen túl jellemzően helyben zajlik. A földszinten négy tanterem található, amelyekben az oktatás legmodernebb technikai eszközei is helyet kaptak, mint például a projektorok és az elektronikus táblák. A legalsó szinten kapott helyet további két tanterem, valamint egy audiovizuális terem, ahol akár filmeket nézhetnek a fiatalok, akár a focimeccseket követhetik figyelemmel. Szinte minden helyiségben megtalálható Internet elérhetőség, az egész épületben elérhető a Wi-Fi is, melyet szabadon használhatnak a gyerekek.

A "vendégsereg" láttán azt hihetnénk, ez nem is a La Masia étkezője, pedig tényleg az

„A tervezéskor a legnagyobb hangsúlyt a kiszolgáló helyiségekre fektettük, hogy elhelyezkedésükben, szervezési és irányítási szempontjaiban mindig csúcsformát biztosíthasson a gyerekek számára. A legjelentősebb újdonság, hogy az első szezonra sikerült együttműködési megállapodást kötnünk a „León XIII.” nemzetközi iskolával, melynek köszönhetően a tanárok az ESO (Educación Secundaria Obligatoria – Spanyolországban a 12-16 éves kor közötti gyerekek – a szerk.) korosztályhoz és az érettségi előtt állókhoz a La Masia épületébe járnak ki órákat tartani.” - összegzi a legfontosabb változásokat Carles Folguera.

Az épületben modern eszközökkel felszerelt konyha és egy tágas étkező is helyet kapott. Korábban hely hiányában nem volt megoldható, de a legnagyobb változás, hogy itt önkiszolgáló rendszerben választhatnak a gyerekek. Azon túl, hogy ez a rendszer nagyobb önállóságra nevel, az étkezésben is lehetőséget ad arra, hogy specializáltabban állíthassák össze az étrendet. Becslések szerint éves szinten 270 napi menüt kell majd összeállítania a konyhaszemélyzetnek, szintén újdonságot jelent, hogy az orvosi személyzet és a táplálkozási szakértők is részt vesznek a folyamatban.

Elsősorban az étkezési körülmények miatt megváltozott a gyerekek napirendje is. 13.15-14.00 között ebédelnek azok, akik az épületben tanulnak, 14.00-15.00 között azok következnek, akik a városba járnak ki iskolákba, végül 15.00 után kerülnek sorra azok, akik felsőoktatási intézményben tanulnak. A vacsorára hasonló elosztásban 20.45-22.45 között kerül sor.

Szabadtéren is kialakítottak pihenőterületet, tágas füves terület áll a fiatalok rendelkezésére. Funkcionalitás és racionalitás a két alapfogalom, ami meghatározza az Oriol Tort Centert, így a dolgozók is sokkal jobb körülmények között végezhetik napi munkájukat. A szakácsok tágasabb környezetben dolgozhatnak, az adminisztratív személyzet és az oktatási csoport is nagyobb helyiségeket kapott. A funkcionalitás a sportolók számára is nagyon fontos. „Jelentős javulás, hogy a fiatalok sokkal jobb időbeosztás szerint élhetik mindennapjaikat”. – Folguera. „Az edzések helyszínei két perces sétával elérhetők, míg korábban az utazást figyelembe kellett vennünk az iskolába járáskor és az edzések ütemezésénél is.”

Az építkezés költségei 9 millió eurohoz közelítenek, az engedélyekkel és a berendezéssel együtt a teljes beruházás 11 millió euro volt.

2011. október: az orvosi részleg beköltözése

A centralizáció szellemében ez is egy nagyon fontos változás a klub életében. A Camp Nou által korábban biztosított 700 m2 alapterület majdnem megduplázódott a Ciutat Esportivában. A részleg dolgozói diagnosztikai berendezésekkel teljes körűen felszerelt rendelőkben dolgozhatnak, mindezt úgy, hogy a futballcsapatok közvetlen közelében maradnak.

A felszerelésük részei a legmodernebb mérőeszközök, speciális futópadok, melyekkel kiküszöbölhetik a sérült testrészek terhelését. Míg korábban több esetben is házon kívül kellett mozogniuk a játékosoknak és az orvosi személyzetnek a különböző rehabilitációs szakaszokban, a tavalyi évtől ez már megoldható egyetlen épületen belül. A Barça teljes orvosi részlege minden szakosztályt és korosztályt összegezve nagyságrendileg 2000 sportolóval foglalkozik.

2011. december: a futball vezetőség beköltözése

A korábbi években nem kis problémát okozott a csapatok számára, hogy viszonylag nagy távolságokat kellett megtenniük a mindennapjaikban. A La Masia növendékei naponta több órát ingáztak az iskola, a kollégium és az edzőpályák között. Az első csapat kerete több különböző helyen is dolgozott, és főként akkor szóródott szét, amikor kisebb-nagyobb sérülések miatt egyes játékosok speciális edzésmunkát végeztek. A sportolók helyzetén túl ugyanígy körülményes volt a klub személyzetének kapcsolattartása és a napi szintű egyeztetések is. Hogy némi képet alkothassunk, miért jelentett problémát a korábbi helyzet, íme néhány számadat.

A Barcelona mindenkori futballvezetősége éves szinten

-  az első keretet nem számítva 1.200 mérkőzés lebonyolításában érdekelt,
-  a 2011/12-es szezonban összesen 326 játékossal kell foglalkozniuk, ügyeiket napi szinten kézben tartaniuk.

A csoporton belül csak a technikai titkárságon

- éves szinten 4.700 játékos figyelői akta készül el,
- a játékos figyelők évente 360.000 kilométert utaznak munkájuk során.

Azon túl, hogy a munka felgyorsult, a lehetőségekhez képest elzárták a külvilág elől a csapatokat, egyben a technikai személyzetet is. A centralizáció további előnye, hogy napi közelségbe került az első keret és a teljes utánpótlás vonal. Ahogy Zubizarreta mondja: „az első csapat edzőinek kötelessége tudni, hogy mi történik az akadémián, mert ez a klub egyik alappillére. Elengedhetetlen, hogy folyamatosan lássák, és figyelemmel kísérhessék a fiatalokat, valamint az is, hogy a fiatalok láthassák példaképeiket.”

Amellett, hogy a napjuk jelentős részét együtt töltik a játékosok, a vezetés is közelebb került a sportolókhoz. Zubizarreta új irodája ablakán kinézve egy pillantás alatt láthatja és átláthatja, mi történik az edzőpályán. „Az összes labdarúgást érintő és kapcsolódó feladatot ugyanabban a térben végezzük. Az információcsere és a tudás megosztása felgyorsult, leegyszerűsödött."

(A kis kép rákattintva olvashatóvá válik.)

"Csak hogy egy példát mondjak: Narcis Juliá (a professzionális futball részleg koordinátora) munkatársaival napi-heti-havi szinten rögzíti az első csapat, a B keret és a Juveníl A edzésmunkáját és ezt elérhetővé teszik mindenki számára a belső kommunikációs csatornákon. Joan Vilá (a módszertani elemzés igazgatója) munkatársaival megszűri és összegzi a beérkező adatokat, majd Victor Sánchez (a módszertani elemzés koordinátora) közvetítésével kész koncepciót kínál az utánpótlás felé. A folyamat természetesen fordítva is működik. Guillermo Amor (az utánpótlás részleg igazgatója) és Albert Puig (koordinátor) az információáramlást biztosítja a professzionális futball irányába, kiegészítve Pere Gratacós (sportkapcsolatokért felelős igazgató) adataival. Gyorsan és naprakészen rendelkezünk információval minden egyes játékosról, átlátjuk a folyamatokat, érzékeljük a változásokat: napi szinten döntésképesek vagyunk.” – foglalja össze röviden a rendszert Zubizarreta.

A kapusokat érintő ügyekben Juan Carlos Unzúé igazgató és Ricard Segarra koordinátor működik tanácsadóként. A játékos figyelők munkáját Albert Valentín technikai titkárságvezető irányítja, egyben az átigazolásokkal kapcsolatos feladatokban dolgozik közvetlen munkatársként.

A rendszer piaci elvek alapján működik és három alapvető profilból áll:

1.    aktuális érték, amely olyan játékosokra irányul, akik jelenleg megfelelhetnek az első keret igényeinek,
2.  közeli jövőbeni érték, amelyben a játékos csatlakozhat a professzionális labdarúgáshoz  (B csapat és Juveníl A),
3.    távoli jövőbeni érték, amelyben a játékos évek múlva képes lehet csatlakozni a professzionális csapatokhoz, jelenleg az alsóbb korosztályok egyikében helyezhető el.

További fejlesztések a területen

A Ciutat nem csak a focisták munkahelye, a Palau jövőre kezdődő átépítési munkái alatt átmenetileg beköltöznek majd a kosarasok, a futsalosok és a kézilabda csapatok is. A tervek szerint hamarosan elkezdik az edzőképző pavilon felépítését, további három futballpálya megépül, valamint a Camp Nou után egy második Barça üzlet is kialakításra kerül.

Képek a komplexumról

Az épület főbejárata

Egy kép a másik oldalról, ahol megtudjuk, melyik az első csapat épülete, illetve az "első csapat" felirat éppen az ő pályájukra esik

A Barcelona hivatalos magazinja volt olyan kedves, hogy megosztotta velünk, mi hol található az épületen belül (elnézést, hogy ilyen kicsiben tudtam betenni, az eredeti kép kétszer ilyen széles. Segítségképpen a feliratok: felső sor: étkező - videó archívum - személyzeti irodák, középen: konyha, alsó sor: videó és előadóterem + reggeliző helyiség a képtől balra - edzőterem könnyített munkákhoz - rehabilitációs edzőterem - edzőterem - öltözők - fürdők, zuhanyzók)

Az előző kép bal szélén nyíllal jelölt videóterem és a reggeliző helyiség blokkja

Bejárat a fogadótérbe, ahol Piqué éppen bejár. Itt pedig Messi éppen indul

Sikerült néhány belső képet is találnom. Ez a reggeliző

Ez is

A nagy étkező önkiszolgáló pultja

Az edzőterem

A rehabilitációs edzőterem

És egy fürdő

A második képről kiderült, hogy melyik az első csapat pályája. Ez a pályához tartozó lelátó

Itt pedig egy edzés

A másik épületrész az udvarról fotózva

Az utcai bejárat. Balról az első csapat épülete, jobbról az egyéb blokkok

Egy kép az udvari parkolóról

Az orvosi részleg munka közben

A sportcsarnok

És a sajtószoba

A poszt egyik hozadékaként kiderült, hol és miért éppen ott találkozhatunk legjobb eséllyel "civilben" Barcelona játékossal. Aki pedig elég kitartóan ácsorog a Ciutat bejáratánál és még szerencsés is, ilyennel térhet haza Barcelonából

Források: a Barcelona hivatalos magazinja 2008. októberi és a 2011. december - 2012. januári dupla száma, www.fcbarcelona.cat

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása