Tot El Camp

7-0=70

2012. április 30. - totelcampblog

Felemás érzésekkel ültem le a mérkőzés elé. Az elmúlt hetek történései érzelmileg nagyon felkavaróak voltak a csapat szurkolói számára. Kezdődött egy Chelsea, Madrid, Chelsea meccssorozattal, aztán jött Őpepsége lemondása, majd a tarsolyból villámgyorsan előhúzott kinevezéssel, majd az állandó értetlenkedéssel: sokan nem tudták mire vélni Tito kinevezését, a kevésbé felkészültek pedig már azt gondolták, hogy a Rayo ellen is ő lesz a nagyfőnök - ami részben teljesült is.

Tegnap délután még öt mérkőzés volt hátra a szezonból, 5 meccs, hogy méltóképpen búcsúztassuk a klub valaha volt legnagyobb edzőjét, majd további jó sok meccs a következő szezonokban, amikor reménykedhetünk, hogy fáradalmait kipihenve visszatér hozzánk.

Mert kétségem nincs afelől, hogy ha Pep a következő években visszatér az edzősködéshez, akkor azt valamilyen formában a Barcához köthetően teszi, nem pedig mondjuk egy arab sejk privát klubjának sikeréért. (Persze azzal se lenne semmi gond, ha a következő elnökválasztáson elindulna - nem hiszem, hogy sokan szavaznának ellene)

No, de elég a búcsúztatásból, tegnap meccset is játszottunk, nem is akármilyet.

Így, hogy egy hét alatt szinte mindent elbuktunk, sok nyomás már nem volt a csapaton, s ez meg is látszott: Pepék Pintot állították a kapuba (feltételezem, két legyet egy csapásra jeligére a szezon hátralévő három meccsén is ő véd, hogy formába jöjjön a kupadöntőre (szerződése szerint neki kell játszania), s hogy Valdes ismét, zsinórban negyedszer is behúzhassa a Zamorát.), Montoya lett a jobbhátvéd, Pedro pedig elől, így azt kell, hogy mondjam, sok meglepetést nem okozott a szakvezetés.

Puyí rendet teszA srácok pedig tették azt, amit tét nélkül tenni kell: örömfocit játszottak. Egymás után jöttek a gólok, az esélyesség terhe alatt korábban összeroppanó, kapufákat lövő, helyzeteket kihagyó csapat egyszerűen nem tudott hibázni: amikor a negyedik gólt szereztük, még csak hat kapuralövésünk volt, végül lőttünk még hármat.

Bejött Afellay és Tello is, valamint Alves, aki helyett én igazából Bartrát vártam, de ez is belefért.

Nehéz írni a mérkőzésről, hisz tényleg csak egy csapat volt a pályán, s a Rayo, bár még küzd a bennmaradásért, semmi ellenállást nem mutatott. Bár volt 19 kapuralövésünk, a hét gólt 8 a kaput eltaláló lövésből szereztük, emelett volt egy kapufa is. Nem rossz teljesítmény, mondhatjuk, kár, hogy az ég világon semmi értelme nem volt, hogy ezen a mérkőzésen sikerült ilyen hatékonyan játszani.

Mindössze annyit értünk el, hogy három nappal, szerdáig elhalasztottuk a bajnokavatást. Maradt a 7 pont különbség, három forduló van hátra, reméljük, már tényleg jönnek a jövő évi újoncok.

Játékosértékelő - bevallom, ilyet még nem nagyon csináltam, szóval nézzétek el, ha nem lesz olyan jó, mint a többieknél.

Pinto - 7 - hozta a kötelezőt, próbáljuk játékba hozni, mert azt a kupát ott a szezon végén meg kell nyerni.

Adriano - 7 - lecseréléséig jól hozta Alves játékát, Alves jött a helyére. Sokat láttuk elől, második-harmadik hullámos felfutó játékosként.

Mascherano - 7 - a védelmet az jellemzi, hogy nem kaptunk gólt.

Puyí- 8 - Igazi vezéregyéniség volt minden téren.

Montoya - 7 - Látszott rajta, hogy még rutintalan, de meghálálta a kezdőcsapat-tagságot, látszik rajta, hogy a következő egy-két évben megfelelő cserejátékos lehet, s a potenciál megvan benne, hogy még többre vigye.

Keita - 8 - Szerintem az ő gólja döntötte el a mérkőzést, utána tört meg igazán a Rayo. Kevés védekező feladata volt, a támadásokba besegített.

Busquets - 6 - az átlagot hozta, nagyon fel se tűnt, hogy a pályán volt.

Thiago - 9 - Méltóképpen helyettesítette Xavit, 112-szer ért labdába! Statisztikailag messze a mezőny legjobb játékosa volt. Nálam ő volt a meccs embere.

Alexis - 8 - Gólt szereznie nem sikerült, bár a Rayo öngólja az ő érdeme.

Pedro - 8 - Két gól, két assist, mellette rengeteg pontatlanság. Még messze van 1-2 évvel ezelőtti önmagától, s gyanúsan csak kiscsapatok ellen megy neki.

Messi - 9 - Hozta a tőle elvárhatót, két góllal és két assistal járult hozzá a győzelemhez, behozta Roncit a góllövőlistán. Volt egy kapufája is, így sajnos nem lett meg a mesterhármasa. 43 gól, 16 gólpassz a bajnokságban, 70+21 összesen! (Kispajtása 43+11, ill. 57+14-es mutatóval rendelkezik)

Alves - 7 - Beállt, gólpasszt adott, kicsit jobb volt, mint Adriano. Megkezdte ő is búcsúturnéját a klubban.

Afellay - 6 - Újra játszott. A meccs után elmondta, hogy sajnálja Pep távozását, mert a világ egyik legjobb edzője, de Tito jó választás, mert legalább olyan jó edző. Mindezt spanyolul mondta, de megígérte, jövő ilyenkor már katalánul fog nyilatkozni.

Tello - 6 - Leváltotta Alexist.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása