A hajtás után található posztnál rendhagyóbb beharangunk még nem volt, merthogy ez itt most egy értékelő lesz. Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy írást szenteljek a Rijkaard-korszak Barçájának, ezen belül is annak, hogy mik a különbségek, mik azok a játékelemek, amikkel Pep mást (újat) adott a csapatnak.
Ehhez először is az kellett, hogy felfrissítsem a megfakult emlékeket, nem mellesleg egy apropó se árt hozzá, amely végül az lett, hogy a következő BL ellenfelünk a Benfica, akikkel legutóbb 2006. április 5-én játszottunk. Az emlékek felfrissítését úgy oldottam meg, hogy újranéztem az akkori BL negyeddöntő visszavágóját, ennek alapján született meg a poszt, amiben megkísérlem felvázolni azt, miben volt más az a csapat. Ha viszont már úgyis végignéztem a meccset, miért ne tenném meg, hogy egy kicsit közelebb hozok egy korszakot azzal, hogy a játékosokat külön-külön részletesen megemlítem?
A hajtás után található posztnál rendhagyóbb beharangunk még nem volt, merthogy ez itt most egy értékelő lesz. Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy írást szenteljek a Rijkaard-korszak Barçájának, ezen belül is annak, hogy mik a különbségek, mik azok a játékelemek, amikkel Pep mást (újat) adott a csapatnak.
Ehhez először is az kellett, hogy felfrissítsem a megfakult emlékeket, nem mellesleg egy apropó se árt hozzá, amely végül az lett, hogy a következő BL ellenfelünk a Benfica, akikkel legutóbb 2006. április 5-én játszottunk. Az emlékek felfrissítését úgy oldottam meg, hogy újranéztem az akkori BL negyeddöntő visszavágóját, ennek alapján született meg a poszt, amiben megkísérlem felvázolni azt, miben volt más az a csapat. Ha viszont már úgyis végignéztem a meccset, miért ne tenném meg, hogy egy kicsit közelebb hozok egy korszakot azzal, hogy a játékosokat külön-külön részletesen megemlítem?
Kezdjük néhány infóval, hogy segítsek elhelyezni időben az eseményeket. A meccs előtt négy nappal került sor az ’El Clásico’-ra, amelynek vége döntetlen (1-1) lett. Mivel ez már a bajnokság 31. fordulója volt és a Barça akkor (is) 8 ponttal vezetett a Madrid előtt, a szezon egyik címe – ha matematikailag még nem is, de – az abban a szezonban lehengerlő Barçát ismerve (szinte már) zsebben volt.
A BL legnagyobb esélyesének akkor (is?) a Barçát tekintették, illetve ekkor már túl voltunk a Chelsea-n, amely párharc eddigre inkább hírhedt, mintsem híres lett. A Benfica párharc első meccsének végeredménye (idegenben) 0-0 lett, a csapatnak mindenképpen győznie kellett, ha (később) meg akarta szerezni a klub történelmének második legrangosabb európai trófeáját. Szintén segíthet kicsit a pad névsora, amely innen nézve (néhány kivételtől eltekintve) már iszonyat gyenge: Jorquera, Maxi Lopez, Ezquerro, Sylvinho, Rodri, Edmilson, Giuly. Illetve az se mindegy, hogy a meccset végül 2-0-ra nyertük Ronaldinho (18. perc) és Eto’o (88. perc) góljaival. (Szerettem volna a poszt végére egy összefoglalót tenni, de sehol nem találtam. Aki esetleg talál, kérem jelezze kommentben.)
Valdés – ha összevetem a látottakat a mai játékával, azt kell mondanom, hogy közelében nem volt annak, amire azóta Pep formálta. Az egész meccsen talán háromszor passzolta ki laposan a labdát közel álló védőnek, egyébként meg azonnali kibikázásokkal szabadult tőle, amint lehetett. Szintén jellemző volt rá, hogy kirúgásoknál se keresett soha társat, (tőle is) mentek gőzerővel előre a hosszú ívelések. Valdés-nek a meccsen egyébként szinte semmi dolga nem volt. Talán kétszer kellett fognia valami harmatos próbálkozást, egyszer viszont nagyon is oda kellett tennie magát, Karagounis távoli lövésénél. A legfontosabb pillanata az a kifutása volt, amikor egy szöglet után lekontrázták a csapatot (a középső védők fennragadtak), ő viszont olyan jól zárta a szöget 1-1-ben, hogy a lövés már csak kapu mellé fért el - 7
Belletti – a szélső védők játéka még csak nyomokban sem hasonlított ahhoz, amit Adriano, Alba és – pláne – Alves játszik. Szinte mindvégig fegyelmezetten hátul maradtak (később jönnek az okok, hogy ezt miért tehették meg), ő is összesen talán négy alkalommal futott előre. Ezekre az előremozgásokra minden esetben jellemző volt, hogy a támadópárja mögötte maradt, soha nem fordult elő olyan eset, hogy az oldalát védtelenül hagyta volna a csapat.
Érdekesség, hogy akkor is a jobb oldal volt erősebb támadásban és Rijkaard idejében már és még felfedezhető volt az a megoldás, hogy a szélen a játékokat mindig hárman játszották ki. A szélső védő (Belletti)-szélső támadó (Larsson v. Eto’o v. Ronaldinho) mellé mindig közel helyezkedett a belső középpályás (Deco v. van Bommel), nem volt látható olyan helyzet, ami manapság előfordul, hogy csak ketten próbálnak meg támadásokat vezetni a széleken. Mivel elsősorban védekezett, megoldotta azt a problémát is, hogy amikor Puyol kilépett egy ellenfél középpályásra, ő zárt vissza mögé és biztosította a mögötte maradt területet. Ezen a meccsen nagyon jól és hasznosan játszott. Nem derült ki számomra egyértelműen, hogy a második gólpasszt végül éppen ő, vagy (a csereként beálló) Giuly adta, de ettől függetlenül is nagyon biztosan állt a lábán. Sok fontos közbelépése volt (egyszer egészen a baloldalig elkísérte a labdás embert és úgy szerelte), többször is indított támadót, vagy éppen középpályást. Emlékeim nem csaltak meg a – minden mást elhomályosító - BL döntőben lőtt gólja miatt, nagyon korrekt meccse volt ez (is) - 7
Puyol – nehéz leírni, milyen élmény volt őt látni hat évvel fiatalabban. Még a mostaninál is kevésbé volt kérdéses, hogy senki nem megy át rajta, a sebessége pedig körülbelül a mainak a "duplája "volt. Elképesztő futásmennyiség, betonbiztos védekezés, tökéletes védelmi vonal beállítások (a Benfica összes támadása behalt a lesreállításokon), nem is folytatom, úgyis mindenki tudja. Szimplán perfekt - 8
Oleguer – érdekes, hogy az emlékeimben sokkal ramatyabb játékosként maradt meg, pedig nem is volt annyira rossz (ezen a meccsen). Ma már meglepő, hogy itt a Benfica számított alacsony csapatnak (mindhárom támadójuk 170 centi körüli volt), így a fejpárbajok nagy kihívást nem jelentettek, nyerte is sorra őket.
Védekezésben többször is pontos volt, nagy hibát (ezúttal) nem vétett, ami viszont gyalázatos volt a mai védőinkhez képest az, mennyire pocsékul bánt a labdával. Ennek (is) köszönhetően nem is próbálkozott azzal (senki), hogy óvatoskodjon, az első gondolatra repültek a magasan előreívelt labdák (akár középpályáshoz, akár támadóhoz) tőle és a többiektől is - 7
Van Bronckhorst – "szintén zenész" abban az értelemben, hogy védekezett és csak nagyon ritkán merészkedett előre. Valószínűleg egyéni képességeire volt szabva, de neki folyamatosan komoly szerepe volt abban, hogy a támadópárját segítse. Gyors összjátékokkal, inkább rövidebb, mint hosszabb előremozgásokkal, de mindig megtámogatta (elsősorban) Ronaldinhot, és hozzásegítette ahhoz, hogy szabadon futhasson előre (lehetőség szerint már az ellenfél védője mögött). Ahogy a többi védőre, rá is jellemző volt, hogy hosszan előreívelt labdákat dobott előre, amikor a legkisebb lehetőség is adódott erre. Ráadásul ezek nem ártalmatlan elképzelések voltak, mert több alkalommal is ígéretes helyzeteket teremtettek. Ezen a meccsen védekezésből jelesre vizsgázott, egyéb feladata pedig nem is (nagyon) volt - 7
Iniesta – nem meglepő, hogy Edmilson és Motta is éppen sérült volt, így neki jutott a feladat védekező középpályást játszani. Az első félidőben még olyanokat írtam (volna) a neve mellé, hogy „fiatalka, ügyetlenke, nem igazán fekszik neki a poszt”, a másodikban aztán annál inkább odabaszott a focinak.
Jelentősen feljavult a védőmunkája, megtalálta a helyezkedéséket, de a legfontosabb, hogy legalább ötször dobott olyan cselt, amilyeneket ma is láthatunk tőle. (Érdekes volt felfedezni, hogy a villanásai közül nem egyet a ma megszokott helyén hozott már akkor is.) A 38. percben volt egy pillanat, amikor egy rövid időre koppra a mai Barça középpályás passzjátékát fedezhettem fel, utólag nézve már nem meglepő, hogy a középpontban ő volt ekkor, egyfajta Busquets (Xavi) utánérzésként. Az utolsó 15 percben ráadásul a mai Barça labdakihozatalait is láthattam. A Benfica 0-1-nél ekkor már ki,- és letámadott, ő volt az, aki Decoval együtt képes volt a sűrű tömeg ellenére is pontosan, okosan, gyorsan megvalósítani ezt. A csapat egyik legjobbja lett a második félidőre, a kora (és akkori tapasztalata) miatt valószínűleg akkor is ezt a pontot adtam volna neki - 8
Deco – a támadók miatt a középpályásaink sokkal könnyebb helyzetben voltak, mint manapság. A meccs gyakorlatilag arról szólt, hogy hárman elől megoldják a meló javát, így meg sokkal ritkábban volt szükség előrelépni a középpályáról, a csapat tulajdonképpen kényelmesen tarthatott egy 4-3-3-at, amiben hét ember helyezkedett az ellenfél egész csapata elé. (Az említett 4-3-3 szituációtól függően módosult 4-1-2-3-ra, vagy éppen 4-2-1-3-ra.)
Rijkaard erre a szezonra amúgy is okult az előző szezon „hősi halálából” a Chelsea ellen (2-1 és 2-4), nem véletlen, hogy a kommentátor (Hajdú B.-vel láttam) is elsősorban a Barça kiváló védekezését emelte ki a meccs végére. Deco gyakorlatilag bemozogta az egész középpályát, adott szituációtól függően védekezett, vagy összjátékokkal segítette meg a támadókat és – gondolom, többen emlékeznek rá – azonnal lődözött kapura, amikor csak adta magát a helyzet. Ez éppen nem volt kiemelkedő és emlékezetes meccse, de sok melót tett bele, összességében nagyon hasznosan játszott - 7
van Bommel – ha van valaki, akivel kapcsolatban nem csalt az emlékezetem, akkor az ő. Nem hogy a mostani csapatba nem férne be, de abból is úgy kilógott, hogy szerintem csak Xavi akkori hiánya miatt kerülhetett egyáltalán a pályára. Egyébként (leginkább) támadó középpályást játszott, de ezzel az iszonyatosan gyenge passzjátékkal, béna labdakezelésekkel több kárára volt a csapatnak, mint hasznára. Volt néhány próbálkozása kapura lőni, de rajta ment a támadásépítéseknek szemre vagy 90 %-a. Egyébként legalább nagyjából tisztán védekezett - 5
Larsson – elképzelhető, hogy többen nem emlékeznek rá (vagy éppen nem is látták azt az időszakot), akkor a játék egyik fontos eleme volt, hogy a három támadó egy meccsen belül többször is helyet cserélt. Az "oka" pedig ennek az volt, hogy mindenki képes volt (több mint) kiválót játszani bármelyik szélen és középen is. A hatalmas különbséget viszont az jelentette, hogy a jelenleginél lényegesen többet épített egyéni megmozdulásokra a csapat támadójátéka. Larsson (azon a meccsen) elsősorban jobb szélsőt játszott és ma már döbbenet látni, hogy kivétel nélkül minden egyes alkalommal az első szándéka a kapu felé fordulás volt. Ahogy közeledett felé a labda, máris fordult, máris cselezett, máris törekedett kijátszani a védőjét és indulni a kapu felé a labdával.
A csapatra egyébként is jellemző volt a mainál sokkal direktebb játék. A játékosok nem a labdajáratás monotóniájával fárasztották, hanem azzal törték meg az ellenfelet, hogy mindenki gondolkodás nélkül előrepasszolt, előreívelt, előre cselezett. Az egyetlen cél az volt, hogy a lehető leggyorsabban kapura lövéssel fejezzük be a támadásépítéseket, ezzel a folyamatos nyomással pedig előbb, vagy utóbb hibára késztettük az ellenfeleket. Mai szemmel nézve szokatlan volt ez a fajta játéksebesség, Larsson pedig ezen a meccsen is kiérdemelte, hogy a közönség a nevét skandálja, miközben lejön a pályáról utolsó csereként. (Ekkor már bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja a csapatot, a közönségnek - és a klubnak - nem titkolt szándéka volt őt maradásra bírni.) Nem csak támadásban volt nagyon aktív, de védekezésben is rengeteget dolgozott. A csapat feltolt letámadása akkor is létező játékelem volt, jelentős különbség viszont, hogy a fegyelmezett védelemmel és a stabil középpályával a támadók inkább koncentrálhattak a támadásokra, mint a védekezésre. Larssonnak például mindössze egyetlen alkalommal kellett visszafutnia a védővonalig, szembeállítva azzal, hányszor teszi meg ezt egy meccsen például Pedro - 8
Ronaldinho – lehet, hogy sokat kellene, de róla fogok a legkevesebbet beszélni, mert úgyis mindenki pontosan emlékszik rá. Focimágiát ezen a meccsen „csak” kétszer dobott. Ebből az egyik olyan lefordulás volt, amivel "egy méteren hármat" vert a védőjére, a másik meg egy olyan passz, amit többszöri visszanézés után se értettem, hogy sikerült jobb lábbal odatennie, ahova ment.
Viszont van egy apróság, ami feltűnt a meccsen. Volt egy pillanat, amikor a mai Messi helyéről indult előre labdával és majdnem hasonlóan ugyanúgy keresztbe az ellenfél védelme előtt. Le is tette a labdát az éppen centerben álló Larssonnak, viszont a nagy különbség az, hogy Larsson nem automatikusan őt kereste a visszapasszal, hanem az addigra már az ellenkező oldalon a védők mögé befutó Eto’o-t. Vezéregyéniség volt ő is, mégse az "egyetlen opció" akkor, ha támadáskombinációkban gondolkodott a csapat. Ezen a meccsen kihagyott egy tizenegyest, lőtt egy gólt és adott egy kulcspasszt a második előtt - 8
Eto’o – mindenki tekintse inkább egy nosztalgikus megjegyzésnek, mint kritikának, de azt gondolom, hogy jelenleg nincs a keretben hozzáfogható CSATÁR. Döbbenet volt újra látni ezt a futásmennyiséget, a rengeteg hasznos szerelést, közbelépést, a támadójátékról nem is beszélve, mert szinte nem volt attak, amiben ne vett volna részt.
Végig éles volt, aktívan kereste a társakat, a betöréseket és – Larssonhoz, Ronaldinhohoz hasonlóan – őt is minden gondolata az ellenfél kapuja felé vitte. Teljesen mindegy már, hogy miért és hogyan ment el, de ennyire sokoldalú, hatékony és gólveszélyes támadót ritkán lát az ember (még a Barçában is). Gondolom, ennyi év után se lepődik meg senki, hogy ez a meccs sem volt számára kivétel: a végén az egyetlen ziccerét gondolkodás nélkül belőtte - 9
A végére egy rövid gondolatsor kívánkozik, mert a meccs bizonyítékot látszik szolgáltatni arra, hogy Pep valóban nagyon jelentős változásokat hozott a Barça életébe és nem mellesleg a futballba is. Az egész összkép nekem úgy jött le, hogy hat évvel ezelőtt a csapat még sokkal inkább olyan játékot játszott, amely tulajdonképpen bármely focipályán megszokottnak nevezhető (ma is). Ezzel szemben Pep érkezése után ezt már korántsem mondhatjuk el, mert napjainkban nincs másik focicsapat, amelyik a Barcelonához hasonlóan ennyire egyedi módon értelmezné és valósítaná meg a futballt a pályán.
Bajnokok Ligája 2. forduló
SL Benfica - FC Barcelona
TV: Sport1, 20:45
