Spanyol bajnokság, 11. forduló: RCD Mallorca - FC Barcelona

Facebook Tweet Tetszik

2012. november 10. - totelcampblog

Mallorca a szigetek Ibizája. Azon szerencsések, akik megfordultak félvilági forgatagában, állítják, hogy arrafelé bizony alulról is süt a nap, a csapból bő sugárban folyik a hűsítő sangria, égre száll füst és dal, fűsütit majszol és szer'diót szürcsöl, peyotét fal sok fiatal*, ja, és az ablakokból szép számmal hajolnak ki a kurv bájos konzumhölgyek. Mi, pattanásos tinédzserként decens családapaként, minderre magasról szarva mégis három fiktív pontocskáért megyünk. Nyugodtan veregessük csak vállon magunkat, hogy korunk gyermekien élvhajhász világában számunkra ez továbbra is stabil erkölcsi referencia.

Csöppet persze tanácstalanul nézelődünk körbe-körbe: hétközben - november 7-én, ugye - igencsak bárgyún és tehetetlenül asszisztáltunk a nevezetes történelmi megemlékezésen (NOSzF - Nagy Októberi Szkót Futballünnep), úgyhogy a franc se tudja, hogy most élesebbek leszünk-e vagy folytatjuk a szottyadtság vs. szottyadás útján.

Mindenesetre a nyögvenyelősen szuperáló 1-1-8-ról talán végre visszatérhetünk a megszokott 4-3-3-ra. Minden másban kénytelenek vagyunk az érzékszerveink hagyatkozni.

Csöppet persze tanácstalanul nézelődünk körbe-körbe: hétközben - november 7-én, ugye - igencsak bárgyún és tehetetlenül asszisztáltunk a nevezetes történelmi megemlékezésen (NOSzF - Nagy Októberi Szkót Futballünnep), úgyhogy a franc se tudja, hogy most élesebbek leszünk-e vagy folytatjuk a szottyadás útján. Mindenesetre a nyögvenyelősen szuperáló 1-1-8-ról talán végre visszatérhetünk a megszokott 4-3-3-ra. Minden másban kénytelenek vagyunk az érzékszerveinkre hagyatkozni.

Nem lehet például negligálni a defenzív részleg felől jövő, folyamatosan erősödő bűzt - próbáljuk elfedni, de semmilyen patikaszag nem használ. Hátul - tudjátok, ahol a védelemnek kellene lennie - tényleg OEP-szintű problémákkal küzdünk, és egyre sürgetőbben várjuk a hetek óta tartó súlytalanság tüneti javulását. Dr. Piqué ma minden bizonnyal visszatér - reméljük, hogy hozza magával agysebészi finomságú motorikus reakcióit, és mindezt egy főorvos igényességével tetézve, megszünteti a háborús tábori kórházakra emlékeztető állapotokat és kényszermegoldásokat. Mellette az ifjú medikus, Bartra jelenléte nyugtatná meg legjobban a szeretteinket féltő lelkünket, ugyanis dr. Mascherano az elmúlt időben egy végletekig kiégett és rendszeresen csutkarészeg műtőssegéd benyomását kelti. Detoxba hát vele, egy hétre legalább.

A jobb szélen az előre nem prognosztizálható csapat-összeállítási labormunka eredményeként akár jöhet a rezidens Montoya is, bár mi inkább az egyelőre önmaga mélységeiben turkáló specialistának, dr. Alvesnek szavaznánk bizalmat. Update: előbbit pénteken meghívták a legelitebb nemzeti konferenciára - örülünk, mert így végre alkalma nyílik lebuktatni Arbeloát, a magát orvosnak kiadó szélhámos pedikűröst megmutatni szaktudását szélesebb körben is.

A hivatalos képesítés nélküli kórházi mindenes, Adriano sajnos a örökké zsúfolt esztékánkban csücsül, ezért Jordi Alba helye a szakmai stábban annak ellenére is megkérdőjelezhetetlen, hogy játékának Rorschach-pacáiban egyre élesebbek az aggasztó körvonalak.

Végül a legjobb fejlemény: Charlie kijött az intenzívről, jelenleg járóbeteg-ellátásban részesül, és a hírek szerint egy hét múlva egészséges lesz. Tűkön ülve várjuk. Addig is lépjünk ki a nyomasztó ispotály forgóajtaján!

Egyszerre csak mennyei muzsika üti meg füleinket - a közeli konzervatóriumban nagyban zajlik a válogatás. Sergio Busquets lantművész tantrikus dallamokat játszik - a kordofon alaphang elengedhetetlen is lesz a mallorcai gálaelőadáson. A szólisták közül Xavi kicsit sokat pengette az ütemadó latin gitárt a glasgow-i koncerten, a g-dúr futamok kidomborodó periodicitása révén alakítása picit ötlettelennek tűnt. Talán jobb lett volna a korábban a szigetországban is turnézó Fabregas jazzszaxofon-játékára áthangszerelni az egészet - de hát Tito karmester így döntött. Ez a mai nap vonatkozásában azért lényeges, mert spanyolhon kabócáktól zengő, kasztanyettától hangos levegőjébe jobban illik az előbbi - a Celtic-kánon miatt mégis utóbbira számíthatunk. (Tehát valószínűleg egymást követő két meccsen sem úgy fogunk énekelni, ahogy elsőre jobbnak tűnik.)

Iniesta virtuóz klarinétskáláira feltétlenül szükség lesz - de vigyázni is kéne a hangszerére, úgyhogy jobb híján megint belehallgatnánk egy kicsit Dos Santos fűzfasípjába, persze csak a záróakkordoknál. Más? Igen: olykor-olykor felhallatszik még Song egy ormótlan vuvuzela zümmögése is, de ezt most inkább felejtsük el. Ja, és Thiago továbbra is oboázik. Összességében mosolyogva és lélekben felfrissülten hagyhatjuk el az akadémiát.

Hirtelen éles inger éri a szemünket: egy kiégett külvárosi futballpálya vészjósló képe tárul elénk. Áll a bál: Messi széles mozdulatokkal gesztikulál, és egészen közelről ordít csatártársaival - hiába, nem megy a lövés. Paprikapiros fejjel lekészíti a labdát, tiszta erőből az ólomszürkén omladozó lelátóra bikázza, majd Tellora mutat - így lősz te! Jobbal szétlövi a citromsárga szögletzászlót, és Pedro felé bök - így lősz te! A könyökével kigáncsolja magát, közben lefejeli a heréit, és Alexis mélybarna szemébe néz - így lősz te! Mérgében a félpályáig viszi a játékszert, lendületből felgyorsít, nemes egyszerűséggel kerüli ki a kirakott narancsvörös bólyákat, követhetetlen sebességgel ér a tizenhatosra, ott elsül a balos, majd a felsőlécről visszazúgva telibe nyomja az ötösön álló Villa fejét, aki ugyan összeesik, de a labda legalább visszapattan róla a hálóba. Messi megfordul és elégedetten döngeti mellkasát - na így lövök én**!

A aranyozott hetvenötödik lövés még késik, a többiektől pedig a második-harmadik is - kívánatos volna csiszolni az arányon. Ezt mindenképpen Dávidunkkal képzeljük el, és ha lehet, akkor Sánchezzel, mert az egyszerűen nem létezik, hogy neki ennyire ne menjen.

A grundot elhagyva a sarki étteremben folytathatjuk a töprengést: Palma de Mal menüt rendeltünk - és nem igazán tudjuk, mire számíthatunk. Elsőre nem tűnik túl zsírosnak a választás, de azért olyan túlzottan sótlannak sem; ráadásul a madridiak torkán könnyű pofa sörként csúsztak le, így esélyes, hogy mi a keserűség határáig fogjuk rágcsálni őket. Öt meccse egyfolytában oda vannak égetve, bizonyítaniuk kell, hogy nem annyira savanyúak - nem biztos, hogy a legjobb pillanatban találtunk rájuk az étlapon. Megjegyzendő, hogy minden bizonnyal ott lesz a kezdőben az orvosi egyetemünkről kibukott Fontás, mégsem tőle kell tartanunk a legjobban, hanem inkább Dudutól - benne van, hogy olyan ízt facsar a szánkba mint a granadai kollégája, kinek nevét le nem írjuk.

Persze nem szabadna, hogy ezen múljon, és ez az igazán nagy férfimunka: bizonyítani kellene, hogyha néha közbeböfög is a kapufa vagy az ihletett formában védő kapus, akkor is a mi kezünkben van a kés meg a Villa (szóvicc!). Kényelmesen, nem remegő kézzel lenne jó vacsorázni - és jól lakni akkor is, ha netán máshogy alakul.

Hogy válaszokat várnánk - válaszokat olyan kérdésekre, amelyeket egyelőre nem is tettünk fel pontosan, és valószínűleg nem is most lesznek aktuálisak? Nem, nem igazán: nyugalmat várunk - mert nyugalmat sugározni akkor sem árt, ha igazából nincsen semmi baj.