Van Gaalnak volt egy jellemző arckifejezése, amitől mindenki úgy érezte, hogy semmibe nézi. Eltelt néhány hétbe, míg Xavi rájött, hogy ez nem szándékos. De legalábbis, hogy ez nem csak az ő személyének szól, még Figo és Rivaldo is megkapta ugyanezt a lesújtó pillantást. Luis Enrique, akit Xavi nagyon megkedvelt („szólíts csak Lucho-nak, kölyök”) elintézte azzal, hogy visszavigyorgott az edzőre. Amikor Van Gaal valóban nem kedvelt valakit, nem érte be egyetlen megvető pillantással. Xavi tudta ezt, látta néhány alkalommal sajtótájékoztatókon.

(Van Gaal hírhedt volt arról, hogy folyamatosan durva összeütközésbe keveredett a játékosokkal és a sajtóval.)

Új vizsga várt a fiatal játékosra:
-  Kölyök! Ma kezdő leszel!

Xavi gondolatban azonnal visszavont minden rosszat, amit addig az edzőről megfogalmazott magában.
-  Rendben, mester – válaszolt éppen csak megremegő hangon.

Van Gaal szemei rávillantak:
-  Probléma?
-  Dehogy, mester.

Ez volt a pillanat, amire egész életében várt, amióta megtudta, mit jelent valamiért megdolgozni.
-  Ne cseszd el – mondta Van Gaal mogorván, ami nála majdnem felért egy mosollyal –  fogadtam rád.

Megveregette Xavi fejét, mielőtt otthagyta.

*

A kezdőrúgás előtt Lucho átölelte:
-  Rendben vagy, kölyök?

Nem kapott levegőt, alig állt a lábán, úgy érezte, mindjárt felrobban – és imádta ezt az érzést.

(Xavi később egy interjúban elmondta, abban a pillanatban úgy érezte magát, mintha részeg lett volna.)

Xavi vett egy mély levegőt és kifújta:
-  Persze, rendben. Nagyszerűen.

Azután útjára indította a labdát és attól a pillanattól kezdve a debütálása csak annyi volt számára, mintha bármelyik más pályán játszott volna. Egymás után jöttek hozzá a labdák és mielőtt cselekedett volna, máris tudta, hogy mit kell tennie. Higgadt volt és céltudatos, mindaddig, amíg meg nem látta a saját lövését, ahogy a hálóba csapódik. Akkor ismét elakadt a lélegzete.

(Xavi 1998. augusztusában debütált a Barçában egy Mallorca elleni Spanyol Szuperkupa meccsen, ahol máris meglőtte az első gólját a csapatban.)

*
-  Holnaptól visszamész a B csapathoz!

Mit tettem? Szükséged van egy középpályásra, tudom, hogy szükséged van!

De Xavi jól nevelt gyerek volt, aki soha nem mondott ellent.
-  Rendben, mester.

*
Két héttel később visszatért, de azt kívánta, bár ne kellett volna. Ha csak a játékról lett volna szó, azzal nem lett volna semmi baja, de eddigre a saját szemével győződhetett meg arról, hogy az újságok pletykái a klubon belül harcokról nem voltak alaptalanok. Semmi szüksége nem volt arra, hogy ő maga is ennek a részévé váljon. Azon kapta magát, hogy csodálja Pepet, amiért képes volt szembenézni a sajtó keltette viharral. Nem értette, hogyan lehet bárki képes arra, hogy ezzel megküzdjön.

(A Barçát a poszt-Cruyff időszakban (1996 után) úgy definiálják, mint a „Cruyff-hívők” és a „Cruyff-ellenesek” klubját. Ebben az időszakban ez a belső harc meghatározta a klub teljes struktúráját, annak minden szintjén, a vezetőségtől a takarítószemélyzetig. Az első csapat játékosai voltak leginkább szem előtt, elkerülhetetlen volt, hogy ne keveredjenek bele ebbe a küzdelembe. Guardiola helyzetét alapjaiban határozta meg a csapaton belüli státusza kapitányként és a szókimondó stílusa. Elkötelezett híve volt a katalán szellemiségnek és annak, hogy a klub Cruyff elvei szerint működjön tovább annak távozása után is.)

Van Gaal hangja olyan volt, mint egy kiképző őrmesteré, különösen, amikor az utasításait adta edzéseken.
-  Tudod, mit fognak mondani holnap, amikor meglátnak a pályán? Az a kölyök pocsék! Guardiola soha nem hibázott passzt! Azt akarom, és neked is azt kell akarnod, hogy elfelejtsék Guardiola nevét!

De én ezt egyáltalán nem akarom!

Xavi megpróbálta elnyomni a borzongást, majd összerezzent, amikor meglátta Sergi baljóslatú arcát, aki szintén megdöbbent Van Gaal félresikerült motivációs kísérletén.

(Sergi Barjuán – a La Masia egyik első sikertörténete. Az öltöző egyik meghatározó személye ebben az időben, Guardiola, Luis Enrique és Abelardo mellett.)

Szép munka volt, mester! Meggyőzted az öreg játékosokat arról, hogy téged nem érdekel Pep.

-  Jobb leszek, mester.

Van Gaal bólintott:
-  Rendben, ne feledd.

Szerencsére ebben a pillanatban Rivaldo éppen az oldalvonal felé vitte a játékot, így Xavi kaphatott egy szusszanásnyi szünetet. Lucho kezét érezte a vállán.
-  Rendben vagy, kölyök? Őszintén sajnálom, szarul mennek a dolgok mostanában errefelé. Mi tudjuk, hogy te nem gondolod ugyanezt.
-  Persze, rendben vagyok. Köszönöm

Elég volt neki magában megélnie ezeket a nehéz időket. Nem akarta, hogy más is tudjon arról, mennyire aggódik.
-  Biztos?
-  Mondd meg kérlek Pepnek, őszintén remélem, hogy hamarosan újra játszhat.
-  Úgy lesz, kölyök.

„Szemben álltam Peppel, ez volt az én balszerencsém” – Xavi, Xavi 550

„Xavi Pep ellen” – heteken keresztül ezzel volt tele a sajtó. Nem Van Gaal, és nem is valaki más a csapatból szította ezt a harcot. Ahogy mindenki, Xavi is tudta, hogy Pepnek vannak ellenségei a klubon belül, de bántotta, hogy egy olyan ember lett piszkos játszmák eszköze lett, akinek ő soha nem ártott volna. Amikor kettejükről kérdezték, mindössze annyit felelt, hogy megtiszteltetés számára, ha Pephez hasonlítják, és ez volt az őszinte igazság. Amit nem mondott el, az volt, hogy minden tisztelete ellenére is egyre nagyobb feszültséget és félelmet érez amiatt, hogy éppen Pep áll az útjában. Őt azért hozták, hogy átvegye Pep helyét, Xavi számára nem is lehetett más cél, mint ez.

*
-  Nem tudom, mit tegyek – mondta csendesen.

Apja a fékre lépett és az első helyen leparkolt az autóval.
-  A Milan ajánlatára gondolsz?

Lehet, hogy tényleg el kellene mennem? Elég jó vagyok, és ha nem sikerül a Barcelonában, a Milan nagyszerű alternatíva. A legtöbb ember nem is álmodhat ilyen ajánlatról. Milyen lenne fekete-piros mezben pályára lépni?

Az apja szemébe nézett és ugyanazt a végtelen türelmet és megértést látta ott, amit mindig. Xavi elmosolyodott.
-  Menjünk haza, apa. Éhes vagyok.