Éppen úgy, ahogy számított rá, a következő két év borzalmas volt. Az öltözőben teljes volt a káosz, ráadásul minden második ember azt hangoztatta, hogy túl kicsi a középpályás. A Camp Nou csak félig volt tele, és akkor is csak dühös szurkolókkal, akik kifütyülték a csapatot. A lelátó fehérlett a zsebkendőktől, kigúnyolták a játékosokat még a győzelmek után is. Xavi csak abban volt biztos, hogy ennek a nyomorúságnak egyszer véget kell érnie.

Lucho, Puyí és Cocu megtettek mindent, ami csak erejükből tellett, de Xavi tudta, hogy ez nem elég. Illetve éppen csak arra elég, hogy ne süllyedjenek el menthetetlenül.
-  Mosolyogj, Puyí! Figyelnek minket – szólt Xavi.

Ritkán edzettek zárt kapuk mögött, de tudták, hogy ilyenkor sem ússzák meg leskelődők nélkül, az egyetlen megoldás az maradt, hogy mosolyogjanak a kamerába.
Puyí megpróbált mosolyogni, de csak egy grimaszra tellett tőle.
-  Soha nem fogom megszokni ezt.

Voltak napok, amikor Xavi is ugyanezt gondolta.
-  Gondolsz néha arra, hogy elmész?

Puyí úgy nézett rá, mint ha azt javasolta volna neki, hogy vágassa le a haját.
-  Mi most éppen haladunk keresztül a sivatagon. Ez nem jó és nem könnyű. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy megpróbálom végigcsinálni.
-  Ezért van szükségünk rád. Hogy kivezess minket a sivatagból.

Xavi úgy mosolygott, miközben ezt mondta, mintha viccet mondott volna, pedig halálosan komoly volt. Puyí csak megrántotta a vállát.
-  Én? Én csak kiabálok céltalanul, hátha valaki meghallja.
-  A szurkolók látják ezt. Emlékezni fognak arra, hogy megpróbáltad.

Lehetett bármilyen rossz időszak ez, a Camp Nou imádta Puyolt. Ő megrázta a fejét.
- Nem akarom, hogy a sírkövemen ez álljon: „legalább megpróbálta”.

*

„…Xavi a rákos daganat a Barça öltözőjében…”

Édesanyja feldúlt arccal kikapcsolta a rádiót.
-  Sajnálom, szívem – mondta.
-  Mit?
-  Hogy nem szavaztam a távozásodra.

Xavi elvigyorodott.
-  Ne sajnáld. Jövőre jobbra fordul minden.

Az édesanyját nem sikerült meggyőznie ezzel, de ő még nem hallotta a háttérben suttogott pletykákat. Nagy változásokat ígértek ezek a suttogások. És éppen ideje is volt.

„Valamikor 2003-ban helyi kötődésű fiatalemberek egy kis csoportja összeült, és azt a döntést hozták, hogy nem elég csupán beszélni a Barça problémáiról, cselekedni kell. Elhatározták, hogy nem tolerálják tovább az önjelölt csillagokat, ehelyett inkább ők uralkodnak majd.”- Simon Kuper, Financial Times

Laporta megnyerte a választásokat. A rendszerváltás örvendetes volt, de nem volt elég Xavinak, Puyolnak és a többieknek, akik maradtak. Lucho ötlete volt, hogy összehívja a canteranokat. Mivel ő maga nem tartozott közéjük, hagyta, hogy Xavi legyen az, aki az ügy élére áll. Többen gyűltek össze, mint ahány saját nevelésű fiatalt valaha is láthattak együtt az első csapatban. Xavi, Puyol, Gerard (Lopez), Gabri, Thiago (Motta), Andres, Victor, Oleguer, Sergio (Garcia)… együtt majdnem kitettek egy csapatot.

Nem Xavi volt a legidősebb köztük, de ő volt a legrégebbi csapattag és senki nem emelt kifogást a személye ellen.
-  Egyetérthetünk abban, hogy két, vagy három nagyon rossz évet éltünk át.

Hallgatás – beleegyezés. Valaki – talán Gabri, vagy Luis – felhorkant.
-  Változásokra van szükség. Nem mehetnek így tovább a dolgok.

Xavi is tudta. Mindig is tudta, és hitt ebben, de azt is tudta, hogy nem lehetnek elhamarkodottak.
-  Kezünkbe kell vennünk a sorsunkat. Nem várhatunk ölbe tett kézzel, hogy valaki jöjjön, aki csapatot ad nekünk.
-  Mit akarsz, mit tegyünk? – kérdezte Andrés ünnepélyesen.
-  Felelősséget kell vállalnunk. Közösen a csapatért.

*

Frank Rijkaard lett a friss szellő az évek után, amikor zsarnokok és kedves idős bácsik felváltva figyelték tehetetlenül a klubban zajló eseményeket. Állandóan mosolygott, könnyedén kezelte a hibákat, és Xavinak gyanús lett volna ez a túlzott kedvesség, ha nem érezte volna, hogy módszeresen zajlik az öltöző megtisztítása. Az edző kiválogatta a csapatra legrosszabb hatást gyakorló örök elégedetleneket és habozás nélkül átadólistára tette őket. Nyilvánvaló volt, hogy nem szabad alábecsülni ezt az embert, még akkor sem, ha szórakozott professzornak tűnt. Ezenfelül Xavi pontosan emlékezett arra, hogy korábban mit hiányolt ő maga is, érezte, hogy a kedvesség mögött kemény határozottság rejlik. Apróságokból vette észre a külső mögött megbúvó keménységet.
-  Lenne kedved támadó középpályásként játszani?
-  Lehetséges. Korábban játszottam már a korosztályos csapatokban – felelte Xavi óvatosan.
-  Ronnie-nak területre van szüksége ahhoz, hogy varázsolhasson. Te leszel a felelős ezért.

Xavi rámeredt.
-  Tényleg azt hiszi, hogy képes vagyok rá?

Rijkaard olyan gyengéd tekintettel nézett rá, mint ha egy gyerek lett volna előtte férfitestben.
-  Xavi Hernández. Neked nem kell semmit bizonyítanod. Rajta! Játsszon a csapat!

*

Amikor belőtte a gólt Ronnie passzából a Bernabéuban, úgy érezte, ő döfte a kést a Galaktikusok szívébe. A gyönyörű fogadtatás Barcelona repterén megerősítette benne az érzést: a gól, a győzelem mindent megváltoztatott. A szezont megmentették. A következő lépcső a megerősödés volt. Eljött az ideje a Barça győzelmeinek.

(2004-ben Xavi szerezte a győztes gólt az El Clásico-n, amit a Bernabéuban játszottak le. Sokak szerint ez volt a pillanat, amikor Rijkaard csapata először megingatta a ’galaktikusok’ uralmát és elindult egy új úton. A következő szezonban a Barça öt év után megnyerte a bajnokságot.)

*

Xavi nem látta Puyít szinte egész nyáron, kivéve egy alkalmat, amikor mindkettejüknek jelenése volt egy szponzor rendezvényén. Puyí széles mosollyal köszöntötte, Xavi érezte benne a lenyűgöző elkötelezettséget, miközben a színfalak mögött vártak.
-  Azt hallottam, Cocu nem jön vissza. A karszalag a tiéd, kapitány.
-  Várjunk még azzal. Még nem szavaztunk erről – motyogta Puyí, de nem nézett fel.

Xavi nevetett.
-  A szavazás csak formaság. Mindenki támogat téged, ez eldöntött kérdés.
- De – vágta ki magát Puyí, miközben kiintett a közönség felé – tudod, hogy nem vagyok jó médiaszereplő.

Xavi belekarolt, majd legfényesebb mosolyát rávillantva ennyit mondott:
-  Ne aggódj, engem megvettél.

*

A következő szezonban Xavi még mindig passzolt, de a mondat itt nem ér véget: Xavi passzolt, a Barça pedig győzött. Nem ez volt az első alkalom, hogy trófeát emelhetett a magasba, de ez volt az első, hogy úgy érezte, megérdemelték. Ő, Ronnie, Samuel, Deco, Puyí, és mindenki más. Kiértek a sivatagból.