Rossz szokásunk szerint idén is alaposan bekéstünk az új játékosok köszöntésével. Ezúttal azért különösen kellemetlen, mert nagyon keveset tudunk róluk, közelebbről Albáról és Songról.
Utóbbi esetében a mulasztásunk egy ideig még fennáll, azonban legújabb kedvencünk esetében máris pótoljuk, mégpedig egy interjú alapján készített poszttal. Az alapanyag a Mundo Deportivo érdeme, de ez önmagában nem minősíti. Ha menthetetlenül gyenge lenne, nyilván nem kínoznánk vele senkit.
A szövegből is kiderül majd, hogy az Olimpia után, de még a szezon kezdete előtt készült, és az a legjobb benne, hogy nem a klub sajtósai készítették. Ez számomra azért öröm, mert az újságíró így nem kényszeríti bele a játékost a kérdéseivel, a „nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek”, „ez a világ legjobb csapata”, „szeretnék címeket nyerni a Barçával”, „Messi a világ legjobb játékosa” és ezekhez hasonló frázisok pufogtatásába.
A poszt egyik oldalról (megkésett) köszöntés az új fiúnak, másik oldalról pedig lehetőség, hogy egyik kicsit jobban (vagy egyáltalán) megismerhessük őt.
Rossz szokásunk szerint idén is alaposan bekéstünk az új játékosok köszöntésével. Ezúttal azért különösen kellemetlen, mert nagyon keveset tudunk róluk, közelebbről Albáról és Songról.
Utóbbi esetében a mulasztásunk egy ideig még fennáll, azonban legújabb kedvencünk esetében máris pótoljuk, mégpedig egy interjú alapján készített poszttal. Az alapanyag a Mundo Deportivo érdeme, de ez önmagában nem minősíti. Ha menthetetlenül gyenge lenne, nyilván nem kínoznánk vele senkit.
A szövegből is kiderül majd, hogy az Olimpia után, de még a szezon kezdete előtt készült, és az a legjobb benne, hogy nem a klub sajtósai készítették. Ez számomra azért öröm, mert az újságíró így nem kényszeríti bele a játékost a kérdéseivel, a „nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek”, „ez a világ legjobb csapata”, „szeretnék címeket nyerni a Barçával”, „Messi a világ legjobb játékosa” és ezekhez hasonló frázisok pufogtatásába.
A poszt egyik oldalról (megkésett) köszöntés az új fiúnak, másik oldalról pedig lehetőség, hogy egyik kicsit jobban (vagy egyáltalán) megismerhessük őt.
Sokan az Európa-bajnokságon fedeztek fel téged. Beszélhetünk akkor egy Jordi Albáról a verseny előttről és most?
Igen, valami megváltozott. Lehet, hogy a bizalom az oka, amit másoktól kaptam, elsősorban a csapattársaimtól a válogatottban. Karrierem során mindvégig éreztem a bizalmat, ami megnyugtatott engem… ez segített abban, hogy jó döntéseket hozzak, és garancia volt arra, hogy folyamatosan fejlődhessek. De ez mind nagyon sok munka és hosszú évek eredménye. Viszont a nemzeti csapatban játszani különösen motiváló.
Nagyobb motivációt jelent számodra a válogatott mezt viselni, mint egy klubcsapatét?
Én a halálig harcolok a mezért, amit viselek, bármelyik is legyen az. Nagy megtiszteltetés, hogy boldoggá tehetem a honfitársaimat, de nem hiszem, hogy motiváltabb lennék, amikor a nemzeti válogatott mezét viselhetem. 
Más érzés most játszani, a gazdasági válság idején?
Igen. Nehéz időkben a futball különleges szerepet játszik, mert sokaknak ez jelenti az igazi kikapcsolódást. Nagyon izgalmas volt látni, ahogy az országot egyesítette a nemzeti válogatott, és fantasztikus érzés, amikor az emberek megköszönik, amit értük tettünk.
Nem voltunk annyira sikeresek az Olimpián. Lehet, hogy a játékosok fárasztó szezonja volt a döntő tényező?
Imádok focizni, és hozzá vagyok szokva, hogy külön erőfeszítéseket kell tennem, ha meghívást kapok egy tornára. Több, mint elég időnk volt a pihenésre és máris kezdődik az újabb szezon! Sokan meg voltak lepődve, hogy alig várom a folytatást, de én ilyen vagyok.
Melyik fárasztóbb: játszani az Európa-bajnokságon, az Olimpián, a bajnokságban, vagy a médiával foglalkozni?
(Nevet) Ez része a futballnak, mindannyiunknak részt kell vennünk benne. Elsősorban játszunk, de világos, hogy a sajtó rendelkezésére kell állnunk alkalmanként. Mindannyian részei vagyunk ugyanannak a cirkusznak.
Mesélj a kezdetekről. Ugye nem akarod azt mondani, hogy már fiatal korodban focista akartál lenni?
Négy éves koromban kezdtem focizni. A családom mindig is rajongott a futballért, a bátyám, David szintén versenyszerűen játszott fiatalkorában, de később a futsal felé fordult, most az AE Bellsport de L’Hospitalet igazolt játékosa. Állandóan labdákat kaptam ajándékba, és amikor a jövőmről kérdeztek, mindig azt mondtam az érdeklődőknek, hogy futballista leszek! Mindenki azt mondta, hogy csak átmeneti hóbort és majd kinövöm, de én tudtam, hogy nem így lesz. Mindig is ez volt az álmom. Nagyon sok mindent fel kellett adnom, sok olyan dolog kimaradt a fiatalságomból amit a futball miatt nem tehettem meg. Ez az élsportnak egy nagyon kemény oldala, amiről talán többen nem tudnak. Sokan vannak, akik szeretnének eléri nagy dolgokat, de azt már nem veszik figyelembe, hogy sok áldozatot kell hozni a sikerekért… de persze tisztában vagyok azzal, hogy mi, akiknek sikerült, kiváltságosak vagyunk.
Éltél valaha is a La Masiában?
Ott játszottam éveken keresztül, de nem voltam bennlakó. Minden nap beutaztam, majd a foglalkozások végeztével hazamentem. Azután Cornellàba kerültem, majd tizennyolc évesen a Valenciához… Majd egy évre kölcsönbe a Gimnástic-hoz…
Vajon tudod, hogy mi miatt lesz jó játékos egyesekből, és miért nem sikerül ez sokaknak?
Nagyon fontos a fejlődés üteme és időzítése, valamint a személyiség is. Egyértelmű, hogy nem lehet összehasonlítani egy harmadik ligás csapat (Valencia B) öltözőjét egy másodosztályúval (Gimnástic). Magasabbak a követelmények, magasabb a szakma színvonala, több a felelősség és a fiatal játékosoknak - mint amilyen én is voltam akkor - nagyon gyorsan tudni kell alkalmazkodni. Ha ez nem sikerül, olyan problémáid lehetnek, amiket nem leszel képes kezelni, lehetsz akármilyen jó játékos.
A főbb állomások: Barcelona, Cornellà és Valencia – nagyon mediterrán. Biztosan szereted a paellát...
Igen, szeretem, (nevet) de nem ehetek túl sokat. Tészta, saláta… figyelnem kell arra, hogy mit eszem. A szüleim imádnak főzni, és amikor hazamegyek, mindig a kedvenceimmel fogadnak… sehol máshol nem olyan finom az étel, mint otthon! Persze eszem paellát is, de csak módjával.
Úgy látom, nagyon közel áll hozzád a családod. Gondoltál arra, hogy hazaköltözöl, amióta tudod, hogy visszatérsz Barcelonába?
Amikor Valenciában éltem, nagyon hiányoztak a szüleim, így most szeretnék megragadni minden időt arra, hogy velük lehessek, amíg csak megtehetem. Mindig is nagyon sok támogatást adtak nekem… hiszek abban, hogy a családod nagyban befolyásol téged a karriered során, a szülők alapvető szerepet játszanak abban, hogy ne térj le az útról, amit választottál.
Letérni az útról? Mire gondolsz?
Ők mindvégig figyeltek engem, mert biztosak akartak lenni abban, hogy kitartok az elhatározásom mellett és abban is, hogy megfelelő emberek vannak körülöttem… egy futballista életét és karrierjét döntően meghatározza, hogy mikor melyik klubhoz kerül. Lehet nagy segítség is a pályafutásodban egy-egy döntés, de ugyanúgy lehet helyrehozhatatlan tévedés is.
Gyakoroltak ők rád valaha is nyomást a futballal kapcsolatban?
Soha. Arra mindig törekedtek, hogy foglalkozzak mással is, ne hanyagoljam el az élet egyéb területeit sem, de mindvégig támogatták a karrieremet. A családból tizenheten kísértek el az Európa-bajnokságra, a közelemben voltak, naponta láthattam őket. Együtt éreztek velem, amikor nehézségeim voltak a pályafutásom során, most osztozhattak a örömömben is. Számomra ők a legfontosabbak.
Az Európa-bajnokság meghatározó volt számodra, és egyhangúlag a torna meglepetés emberei között emlegettek. Mit gondolsz erről?
Boldog vagyok. Boldog vagyok és hálás, különösen a Valenciának, mert ők tették lehetővé, hogy a spanyol első osztályban játszhassak.
Nem volt könnyű utad idáig. Hogy tudtad végigcsinálni?
Számomra a mentális erő nagyon fontos. Keresztülmentem néhány durva időszakon, amikor nehézségeket kellett legyőznöm, de a mentális akarat mindig segített. Nem hiszem, hogy e nélkül is sikerült volna. És kellett még alázat, sok munka, valamint az, hogy tekintettel legyek a körülöttem élőkre.
Voltak különösen nehéz pillanatok?
Persze voltak, de ez már mind a múlt… el kell felejteni őket. Megéltem katasztrófákat, ahogy minden játékos
Gyakran elmondtad, hogy David Villa az egyik legkedvesebb társad a válogatottban. Fontos, hogy barátságok szülessenek az öltözőben?
Igen. Különösen akkor fontos, hogy figyeljenek rád, amikor új emberként érkezel egy öltözőbe. Kulcsfontosságú lehet a beilleszkedésben, ha van egy játékos, aki figyel rád és segít mindenben. Villával akkor találkoztam először, amikor még mindketten a Valenciában játszottunk. Ő akkor már a válogatott tagja volt, a csapat vezéregyénisége, én pedig egy újonc. Ő szeretetteljes, alázatos, és mindenekelőtt nagyon figyelmes másokkal, beleértve azokat is, akik nem annyira fontos emberek, mint ő. Kiváló ember.
Mint gondolsz, milyennek látnak téged a csapattársaid?
Nem tudom… azt hiszem vidám és kedves ember vagyok.
Szabadidődben meg tudsz feledkezni a labdáról?
Képes vagyok erre, sőt kell is! Mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra. Sok időt töltök a barátaimmal… videojátékokkal játszunk, moziba megyünk… bár én jobban kedvelem a TV sorozatokat, a kedvencem a La que se avecina (2007 óta futó spanyol komédiasorozat – szerk. megj.) …kártyázunk, sakkozunk. Szeretem a rumbát, a flamencot… de jobban szeretem hallgatni a zenét, mint táncolni. 
Milyen típusú könyveket szeretsz?
Most olvastam a Csíkos pizsamás fiút (John Boyne, 2006. – szerk. megj.) Szeretem a regényeket, a labdarúgásról szóló és a személyiségfejlesztő könyveket. De nem az olvasás a legkedvesebb időtöltésem.
Él egy sztereotípia arról, hogy a focisták nem szeretnek olvasni és nem jó tanulók...
Ahogy mondtam, nem az olvasás a legkedvesebb időtöltésem (nevet), de mindig is jó tanuló voltam. Elkezdtem a bachillerato-t (Spanyolországban az oktatási rendszer 16 éves kor után következő szakasza – szerk. megj.), de másodéves voltam, amikor a Valenciához kerültem és félbe kellett hagynom. Nagyon felgyorsultak körülöttem akkoriban az események, képtelen voltam megfelelni minden elvárásnak. Egy futballista aktív pályafutása legfeljebb 34-35 éves koráig tart… azt hiszem, érthető, miért kellett más szempontokat a tanulás elé helyeznem. De hiszem, hogy képes leszek folytatni a tanulmányaimat. Szeretnék majd tanulni, hogy a labdarúgás közelében maradhassak aktív pályafutásom után is.
Tudsz hétköznapi emberként sétálni L’Hospitalet utcáin?
Egészen 18 éves koromig tudtam, hisz akkor még nem nagyon ismertek, de most már nagyon bonyolult. Még mindig próbálok a barátaimhoz hasonló életet élni… igyekszem, hogy el tudjak menni velük nyaralni, de nagyon nehéz olyan időpontot találnunk, amikor mindenki szabad. A munka mellett arra is figyelnem kell, hogy minél több időt szenteljek a családomnak.
Milyen érzés, hogy ilyen rövid vakáció után kell máris csatlakoznod kell az új klubodhoz?
Ember, sok év után végre hazatérek! Nagyon boldog vagyok, alig várom, hogy otthon lehessek!
