Minden gödörből. Legalábbis ez vagyon írva Guardiola filozófiai alapművének, a Metamorphoses-nek vonatkozó fejezeteiben. Ezt a könyvet nem szabad még polcra tenni - de nem ám! És nem csupán azért nem, mert a keletkezés óta köztudottá vált, hogy bizonyos részeket nem is a szerző, hanem hű lelki és szellemi társa diktált papírra - de továbbá azért sem, mert bizony a bölcseleti téma is változatlan. Na, na... (csapkodom fejemet)... érthetőbben, az istenért! Szóval. A stratégiai irányvonal folytonosságának biztosításánál van egy sokkal szembetűnőbb dolog, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni lángoló szerelmünk kapcsán: ez a csapat egyben van, évek óta; ez a csapat erre (értsd: februári hullámvölgy) van kalibrálva - igen, ugyancsak évek óta. És mindez nagyon jól van így. A 'szedj szét mindig, mindenkit' romantikus idealizmusa ebben az aljas században tarthatatlan: a Jó is cselre kényszerül, hogy a kellő időben feltartóztathassa a Gonoszt. Éppen ezért olyan új mottókra van szükség minthogy 'csúcsidőben járj a csúcson'! És persze 'holtidőben legyél holt'!

Minden gödörből. Legalábbis ez vagyon írva Guardiola filozófiai alapművének, a Metamorphoses-nek vonatkozó fejezeteiben. Ezt a könyvet nem szabad még polcra tenni - de nem ám! És nem csupán azért nem, mert a keletkezés óta köztudottá vált, hogy bizonyos részeket nem is a szerző, hanem hű lelki és szellemi társa diktált papírra - de továbbá azért sem, mert bizony a bölcseleti téma is változatlan. Na, na... (csapkodom fejemet)... érthetőbben, az istenért! Szóval. A stratégiai irányvonal folytonosságának biztosításánál van egy sokkal szembetűnőbb dolog, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni lángoló szerelmünk kapcsán: ez a csapat egyben van, évek óta; ez a csapat erre (értsd: februári hullámvölgy) van kalibrálva - igen, ugyancsak évek óta. És mindez nagyon jól van így. A 'szedj szét mindig, mindenkit' romantikus idealizmusa ebben az aljas században tarthatatlan: a Jó is cselre kényszerül, hogy a kellő időben feltartóztathassa a Gonoszt. Éppen ezért olyan új mottókra van szükség minthogy 'csúcsidőben járj a csúcson'! És persze 'holtidőben legyél holt'!

A megtett lépések számszerűsítve:

Valdés (-) - Egy darab kirakathasalásra és egy darab jó ütemű bokszolásra túlzás lenne pontot adni - pláne azon halkan elsuttogott tényt figyelembe véve, hogy a gól miatt is kétségtelenül így jár jól. Vagy rontson ki csatárt és labdát is elsöpörve, vagy pedig mérje fel szépen, hogy a Jó Javier gyilkos izé ellentmondást nem tűrő na jó: idén sajnos csupán alkalmi szorításában csak gyorsan elspiccelt lövés lehet a dologból, amit a gólvonal közelében kényelmesen hatástalaníthat. Egy biztos: ezzel a tétova fosógalamb-totyorgással semmilyen helyzetben nem jutunk előrébb.

Adriano (6,5), Alves (6,5) - Félidő-félidő: markáns különbség nem rajzolódott ki a jobb oldali támadójátékunkban, védekeznünk meg lényegében véve nem kellett leg-ott - és bár az egyes súlyok felirata különbözik a két brazil serpenyőjében, a mérlegmutató nem mozdul. Azért persze engedjük szabadon az impressziókat! Vica: Alves tűnt valamivel pontatlanabbnak, ugyanakkor valamivel élénkebbnek is; versa: talán Adriano a szorgalmasabb, a koncentráltabb, de a - z egyébként félig-meddig atomizálódott - passzjátékban szertelenül is Alves a jobb. A beadások margójára még néhány szót! Correia koma komolyan kanyarítgat középre (erőltetett alliteráció): az ő beívelései valahogy mindig megütnek egy minimumszintet (értsd: szöglet vagy valóban szükséges felszabadítás) - és általában meg is rekednek azon; míg Alves időszakosan zseniális hebehurgyasága ezen a téren is virágba borul olykor-olykor: minimumszint - khm, finoman fogalmazva - nincs, tízből kilenc röppálya kiteljesedése után bedobás jön, de az az egy, igen, az az egy - na abból garantáltan mérnöki vonalú ív lesz Messi fejére, vagy külsővel Thiago mellére varázsolt csoda vagy egyéb szaftos dolgok. Csak az arány, azt tudnánk feledni!

Puyol (6), Piqué (6) - Azért még nem érdekes őket kettészedni, mert a kora délutánjuk vége másként alakult (csere itt, újabb babagól ott). Nem lenne érdemes továbbá osztályzatokkal dobálózni sem, csak hát félek szembe menni veled, ó, népakarat! Halkan jegyzem meg: én nem feltétlenül örülök egy ennyire nyomás nélküli meccsnek a periferiális látótérben éppen feltűnő összeurópai találkozók előtt. Valamit azért kellene, lássuk csak: a gólról - mármint a sajátjáról - nem igazán tehetett Mebarak apuci, Charlie pedig amúgy is bemutatott két meseszép szerelést valahol a félpályánál (az egyiket lásd itt). Egyenlő ez, akárhogy is nézem.

Mascherano (-) - A kurta idejű beugró ellenére megszámlálható mennyiségű labdát fülelt le egészen hátul. Ha Valdés jobban döntött volna, akkor nem jöhetne szóba Reina: éneklik újonnan a katalán ovikban, akkor akár egy pirospontot is bevéshetnénk neki.

Jordi Alba (7,5 7) - Hát igen: ez van, ha a súlypontok ennyire eltolódnak, és a Támadás éberen virgonckodhat, míg a Védekezés aludni tér. Kimagaslott a hátsó szekcióból: egyrészt azért, mert ilyenkor tulajdonképpen nem is oda tartozik, másrészt azért, mert a másik oldalon változtattunk ugye menet közben, és az ott szerepet kapóknak nem jutott annyi idő az alakításra. Legpöpecebb haverjai (Cesc, Iniesta) lokális távollétében sem jött zavarba - miért is jött volna -, a tizenhatosnál kiválóan forogtak Villával, mely forgásokból számos ütemelőnyt, mely ütemelőnyökből számos helyzetet dolgoztak ki. Az assziszt miatt egészen biztosan elismerően biccentett neki Xavi és Messi, de még talán Iniesta is - mégis apróbb megrovásban vagyunk kénytelenek részesíteni, mégpedig a kapott gól okán. Mert ez még 4-0-nál is számít. Nem azért, mert a meccsen belül tétje volt a dolognak, sőt - csak a rengeteg évközi vargabetű (Puyol, Piqué, Alves sérülései, a Valdés-affér) után pszichológiailag nem lenne hatástalan, ha Victor félig szűz kesztyűinek nem kellene minden meccsen a hálóban kotorászni. Mindettől függetlenül mostanra azért kellő mértékben beérett a játéka: ha megfelelően koncentrál, akkor nem féltem a bal oldalunkat a közelgő tavasztól.

Song (6,5) - Az ő esetében még érdemes az ujjainkon számolni, és ha így teszünk, akkor egyértelmű a helyzet: ez a tegnapi nem esik feltétlenül az első kezünkre. De! Ebben azért jócskán benne van a kollektív védelmi osztályozhatatlanság, mert egyébként küzdögetett ő, sok félig-meddig fontos játékhelyzetet harcolt meg, az első félidőben meglepően sok faultot is szenvedett el - arról meg egyszerűen nem tehet, hogy a kritikus labdakihozatali dimenzió az ernyedt madridiak miatt teljesen érvényét vesztette. Sőt, így tartást sem igen volt minek adni, ugye. Annyiból sajnálható a dolog, hogy ő a saját redukált szerepéből kifolyólag nyilván fokozottan rákészül ezekre a meccsekre: erre kimegy és teljesen mást kell nyújtani mint ami előre elgondolható volt. Próbálkozott egyszer-kétszer támadásba avatkozni, nem is volt olyan rossz - biztos félénkségére somfordált vissza a veszélyzóna határára. Az utolsó negyedóra felé közeledve fáradni látszott - majd minderre rácáfolva feljebb kapcsolt egy sebességgel. Erre a tizenöt percre jár a hetes.

Iniesta (8) - A Művész úr újra ihletet kapott, és ennek duplán örülhetünk: az aktuális győzelem velejének szállításán túl általában is elmondható, hogy az ő teljesítménye a legjobb indikátora a csapattal kapcsolatos várható történéseknek. Márpedig ő javulóban - mit javulóban: végre újfent megkapargatta zsenialitásának felszínét! Hiányzott már. Ennek leírására meg nem vagyok méltó (elmegyek inkább szerelmes verseket írni):

Thiago (7) - Sok mértékegysége van a játéknak, a teljesítményt lehet például Pedróban mérni. (Nem nevet!) Ha így nézem, akkor a meccs nagy részében úgy játszott mint egy jó Pedro: csúszott-mászott, harcolt a labdákért és szorgosan a Nagyfőnökök keze alá dolgozott. Ízlés dolga, de én szívesebben néztem volna egy közepes Thiagót is, ugyanakkor jellemfejlődési szempontból nagyra értékelem, hogy erre is képes. Nem ment neki úgy a tánc, hát nem röstellt lemenni padlót törölni. Az ilyen dolgok nagyon érthetően beszélnek olyan elvont fogalmakról mint hozzáállás, elhivatottság, kedv ésatöbbi. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz - előbb-utóbb valóban. A góloknál persze inkább önmaga volt, mindkét bemozgás oktatófilmbe illő - (vitatéma:) ellenben szerintem nem volt önzetlen. Ez egy baromság, kérem tisztelettel. Ha egy játékos a kapussal szemben áll néhány méterre, a közelben csak csapattárs, és a passzt választja, az önzetlen? Lófaszt. Ez éppen annyit jelent, hogy van kollektív tudata és helyén van az esze, mert a gólt választja a nem-biztos-hogy-gól helyett. Persze az intelligencia egy ilyen észben devalválódott futballvilágban kétségtelenül nagy érték, nem vagyok meglepve, hogy a csodájára járnak...

Villa (7,5) - Ezt, igen, én ezt várnám tőle: az elegáns lovag s egyben trubadúr alakítását, patinás és kecses vívókultúrával! Ne a világot kelljen megváltania az oldalvonalnál - csak érjen másfél tucatszor labdába a tizenhatos környékén. Nem baj, ha ebből három rossz passz, ötször meg szerelik - az ő Valenciában kiteljesedő játéka is ilyen volt -, mert marad még tíz érintés, amiből háromszor remek ütemben szöktetni fogja Tökit, háromszor kombinálni fog Iniestával - az már éppen egy gól, kétszer kapura suhint, egyszer beindul - ziccer, egyszer meg sarokkal adja át a helyet a labdával együtt. Rögös itt az útja nálunk, de pontosan az ilyenek miatt, amiket tegnap produkált nézek fájdalmas szemmel az előttünk álló nyárra. Egyébként a katalán baby boomban neki talán még nem is gratuláltunk: hát ezúton is pótoljuk! Megosztom veletek egy felfedezésemet: ha visszaszámolunk, akkor olybá tűnik, hogy ezeknek a gyerekeknek (Piqué, Cesc, Pedro és Sr. David) a fogantatása az Eb idejére, és az azt követő győzelmi mámorra esett. Na most mi is volt az Eb? Hát Iniesta, vegytisztán. Lehet, hogy a csapat felének társadalomstatisztikai értelemben a II. Don Andrés generációhoz tartozik az első gyermeke. Ez azért szórakoztató, nem?

Sánchez (6) - De úgy, hogy hármat ér a gól, kettőt az első félidő végi lefordulás és bejátszás, egyet pedig a Messinek felkészített labda a kapufa előtt. Másra nem nagyon lehet pontot adni. Így megy ez ugyanis. A jégnek először meg kell repednie, mielőtt megtörik: ez történt. Hiszen így megy ez. Végre egyszer kellően higgadt és tökös volt ziccerben: elismerően nyalogathattuk a szánkat a kvázi-cunder* láttán. Nekem először mégsem Luc Abalo jutott az egészről eszembe hanem ez. Mert ugye így megy ez. Mezőnyben magához képest katasztrofálisan szar volt. Az idei leggyengébb meccsét hozta, teljesen elveszett a jobbszélen - mondjuk alighanem a korai lélekkönnyítő gól is közrejátszott ebben. Hiába, így megy ez. Erre most dicsérik, akik eddig vesztéért kiáltoztak. Az emberi hülyeség végtelen, mondá Einstein. Jaj nekem: miért így megy ez**?

Messi (7,5) - Csak azért nem az ő játéka döntött, mert mire bemelegedett, addigra már nem volt miről dönteni. Igen, Andris megelőzte. Ettől függetlenül helyenként mesébe illő volt az egyszemélyes frontoldali ostrom: a negyedik és ötödik gólunk zászlaját ennek eredményeként tűzhettük ki a megviselt madridi vároromra. Máskülönben kicsit életlenebb volt elől mint képes rá, viszont megint, igen, megint azt hozta, amiért érdemes könnyezve imákat mondani bármilyen vélt feljebbvalóhoz. Kikívánkozik: ha nekem mondjuk választanom kellene aközött a Messi között, aki minden meccsen két gólt lő, de áll a pálya közepén és aközött a Messi között, aki kihagy egy nagy ziccert, de egymaga felőröl egy teljes ellenvédelmet, amiből kifolyólag csupán egyet gurít, de kitombol másik hármat - nos, akkor én nem értem a kérdést, és azt se, aki számára nem világos a válasz.

Tello (-) - Szép gól volt, Yorick. A többi a te néma csended***.

Ez számunkra egy jó kör volt (a közhelyes mondatok versenyébe a kommentsorban lehet nevezni)! De van ennél egy lényegesebb dimenziója a fordulóknak: peregnek, és nem jönnek vissza. Az idő múlása - na, az itt és most nekünk dolgozik.

(Összefoglaló itt.)

* Köszönet sunimeseknek a remek meglátásért!

** A szöveg felépítését és a dőlt betűs kulcsmondatot Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd című művéből próbáltam ellesni. Előbbit nem sok sikerrel, utóbbit hibátlanul.

*** Klasszikus, csak a félreértések elkerülése végett írom ide. Lásd William Shakespeare: Hamlet.