"Az álomban ami mintha valamikor régen történt volna a mi időnk előtt pontosan tudom hogy valami hegyeken kellett átkelnem éjszaka lóháton. Egy szűk hegyszorosban lovagoltam. Hideg volt és hóban tapostam és akkor egyszer csak valahonnan előkerült az apám és ellovagolt mellettem de nem szólt semmit. Csak ellovagolt mellettem a pokrócába burkolózva és a nyakát behúzva és ahogy elment mellettem láttam hogy egy tülökben parazsat visz ahogy régen szokás volt és onnan tudtam hogy a szarun átvilágított az eleven parázs. Olyan színe volt mint a holdnak. És álmomban tudtam hogy azért megy előre hogy tüzet rakjon valahol a sötét fagyos éjszakában és tudtam hogy bármikor érek is oda ő már ott lesz és vár. És akkor felébredtem."*

"Az álomban ami mintha valamikor régen történt volna a mi időnk előtt pontosan tudom hogy valami hegyeken kellett átkelnem éjszaka lóháton. Egy szűk hegyszorosban lovagoltam. Hideg volt és hóban tapostam és akkor egyszer csak valahonnan előkerült az apám és ellovagolt mellettem de nem szólt semmit. Csak ellovagolt mellettem a pokrócába burkolózva és a nyakát behúzva és ahogy elment mellettem láttam hogy egy tülökben parazsat visz ahogy régen szokás volt és onnan tudtam hogy a szarun átvilágított az eleven parázs. Olyan színe volt mint a holdnak. És álmomban tudtam hogy azért megy előre hogy tüzet rakjon valahol a sötét fagyos éjszakában és tudtam hogy bármikor érek is oda ő már ott lesz és vár. És akkor felébredtem."*

Egyszóval veszélyesebb lett a világ: a boldog békeidők emlékeiből szőtt álmaink lassan értelmüket vesztik. Llewelyn Mossként hibáztunk és magunkon kívül alig van kibe kapaszkodni. Apa a kórházból ugyan kiált felénk, de hangját alig hallhatóvá mossa az Atlanti-óceán feletti szél. Nincs ki a tülökben parazsat vigyen. Bell sheriff betegszabadságra ment: reméljük valóban nyugdíjba készül, de igazság szerint ezt csak amolyan savanyúan megfogalmazott kapaszkodó gyanánt suttoghatjuk el, átlyuggatott testtel a padlón haldokolva. Sose is volt az ő feladata, hogy megmentsen minket, és bár most öreg, nem ehhez a korhoz szokott szemeivel csúnyán elnézte a bűntetthez vezető nyomot, de nekünk ettől még nem kellett volna a mészárlás színhelyén értetlenül és tehetetlenül ácsorogni, kiszolgáltatva ezzel magunkat neki. Ó, igen: a drágajó Antonnak. Agya zseniálisan számító és kegyetlen gépezetének, amely most ráadásul mindvégig hidegvérrel operált: nem telepedett rá a pszichopatizmus ködfelhője - nem lehetett hát még csak megsebezni sem.

Az arcukat, nézzétek az arcukat! Uramisten, segítség!

Hogy az lenne a baj, hogy Llewelyn az elvek embere, és inkább szenvedve menekül mintsem mondjuk gépre szállna? Könnyen lehet. Csakhogy a világ gonosz és önző is: rátelepszik az emberre és visszahúzza. Nem csak az eszközökön múlik tehát egy-egy sors: fogcsikorgatva csúszni-mászni is kell. Ahogy most Llewelynnek is. Mert azért még él. Nagyon vérzik, de most még szuszog a padlón. Ha átgördülne a hasára, és a könyökével araszolva elindulna a szőnyegen, akkor talán még lenne remény.

Így kúszva persze hosszú az út az ajtóig, és ott még valahogy a kilincset is le kellene nyomni, hogy túljussunk a küszöbön - de hát ez van: más esély nincs. Azt kell kigondolnunk, hogy lehet mindezt megtenni, a gyilkosnak szánt lövéseket már úgyis kielemezte egy profi.

Mindenekelőtt ne áltassuk magunkat! Egy a mexikói drogháború csonkolási rítusait megjárt kézen meg lehet számolni azokat a csapatokat ma a világon, akiknek ilyen állásból nem reszeltek egyértelműen a Milan - és így ez ellen a Milan - ellen. Ne akarjuk továbbá a futballtörténelmi tapasztalatokkal felhizlalt babonák palackjából kiengedni az ártó szellemet - úgy tűnik, tegnapelőtt már sikerült -, de egyszerűen jobb szembenézni a dolgokkal: ez a tézis az olasz csapatok tágabb kontextusában is igaz. Szóval ez idáig egy súlyos dupla dupla.

Legfőbb talizmánként a következő fogódzóért nyúlhatunk: mi vagyunk a Barcelona. De erről a jelszóról most minden az utóbbi években esetlegesen ráragadt arrogáns vetületet lehántva, pusztán a minőségi jelentéstartalmakba kapaszkodva: azokba viszont elszántan. Vagyis nem abba, hogy 'ej, verhetetlenek vagyunk', hanem abba, hogy nálunk játszik Iniesta és Messi, nálunk tudna játszani Cesc, nálunk lehetséges az, hogy még Xavit is ki lehet cserélni, ha az ellenfél felfogása úgy kívánja. Abba, hogy igenis tudunk ilyen csapatvédekezés ellen játszani - sőt, igenis tudnánk mást is játszani. Ugyanígy!

Vessük hát tekintetünket a problémára! A nagyon gyenge egyéni teljesítményeken (erre még visszatérünk) túl, alapvetően a következő taktikai csapdákba futottunk (futtattak) bele (minket):

1. A három atletikus kisköcsöggel csatárral elől a Milan lekötötte a szélső hátvédjeinket.

2. A pálya hagyományosan Barcelona-dominált területeit (Busquets-zóna) aljas módon átívelték az olaszok.

3. Ellenben a mi labdakihozatalainknál rendszeres középpályás tömörülés volt a golyó körül. Ennek kijátszásához nem voltunk elég dinamikusak.

És a két legsúlyosabb:

4. Xavi ütemdiktáló játéka túl lassú volt és túlságosan hátul pozicionált.

5. Nem voltak sem labdával történő vertikális mozgásaink, sem pedig ilyen irányú körömpasszaink.

Furcsa módon éppen az utolsó kettőre van direkt strukturális megoldása a csapatnak, míg előbbi hármat indirekten, illetve lényegesen jobb egyéni performanszokkal lehetne kiküszöbölni. Nézzünk néhány vizuális kivonatot! Hevenyészett akcióink - ha nevezhetők egyáltalán annak - a következő képsorokba sűríthetőek:

Az egyetlen kapu felületét eltaláló lövésünk. Tanult kollégám már elemezte a kérdőjeles területeket, illetve embereink ottani hiányát: ez tehát pipa. Megfigyelhetünk azonban még valamit! Xavira (a labdás ember) ketten felügyelnek közvetlenül. Ha a támadó pozícióban lévő három fiunk (Cesc, Messi, de jelen esetben elsősorban Pedro) rámozdulna a védelmi falra, azaz hirtelen megindulna a kapu felé, akkor vagy a mélységi indítás nyerne rögvest értelmet, vagy pedig a hátsó védelmi sor megbomlása illetve kényszerű visszahúzódása miatt a két helyzetébe beleálló középpályás közti vonalon való betörés. Továbbá, ha sikerülne felszabadítani legalább az egyik szélbunkónkat - jelen esetben Alvest -, akkor a lendületváltó labdabevitelekkel ki lehetne alakítani akár létszámarányos szituációkat, még ha csak pillanatokra is. Valahogy így:

A szerdán látottak alapján és a fentiek megvalósíthatósága jegyében egyelőre csak elméletben eszközölt három személyi áthúzás margójára (huh): Xavinál a vázolt ritmusváltásra és áttörésre Thiago jóval alkalmasabb - ha úgy tetszik: ő alkalmas -, Pedrót a párharc erejéig el kell felejteni, egyszerűen nincs Milan-kompatibilis képessége, önkéntes emberhátrány; a Cesc-Iniesta csere tartalmilag nem jelent semmit, csak a kép logikája miatt van jelölve, a támadó középpályás pozícióra amúgy is visszatérünk még.

Az egyetlen normálisnak tekinthető akciónk - mégis egy meg nem valósult lehetőség miatt szedjük darabokra. A Sánchez jelentette extra emberrel adódó háromszöget kihasználva egy kvázi körpasszal sikerül leválasztani Iniestáról Montolivót, Andris pedig szerencsére bele is lőtt a szituba. (A vastag nyilak a labda illetve a labdás ember útját mutatják, a vékonyak pedig a labda nélküli mozgást.) Szép, szép - csakhogy ebből, és az ehhez hasonlókból, sokkal mívesebb dolgokat is ki lehetne faragni. Például így:

A kulcs megint a hirtelen kezdősebességű ellentétes irányváltás lehetne: az, ha Iniesta az Olasz Szépfiú mellett rapid módra megugrana, és a többiek (Thiago, Messi és Cesc) mozgásával harmóniában a jelölt területen négy opció közül is választhatna. Azonos ütemű, szinkron rágyorsítások: itt van a milanellói kutya elásva!

Aztán persze akadnak más kérdések is: nézzük őket szép sorjában!

0. Kell-e nekünk más felállás?

Jól fogunk indítani: nem biztos. Tényleg nem! Egyszerűen annyira szottyadt volt mindenki az offenzív szekcióból, hogy a meccs akár mérési hibának is tekinthető. Ki tudja mi lett volna, ha jóval nagyobb sebességgel hajtunk az európai sztrádára? Stoptábla akkor is?

Aztán szintén ott van még az a rengeteg empirikus adat, például az Eb-döntő: Xavi előtte konkrétan végigszenvedte a torna egyenes kieséses szakaszát, aztán egyetlen meccs miatt mégis színaranyba kellett önteni.

1. Tello, te jó-e vagy megoldás gyanánt?

Röviden: nem. Kibontva: képzavar van, az a gond. Krisz ugyanis nem szélső, hanem futó. Képességeinek kamatoztatásához hely kellene, a Milan saját hátsó vonalát azonban a tizenhatosra húzta fel. Ő akkora területen, ütemelőny nélkül hatástalan. Főleg egy olasz védő ellen: megosztani sem tudja a figyelmet, kár ezt túlmisztifikálni. Hogy a másik oldalon? Hogy a jó lábára esve küldje esetleg be a labdákat? Nos, egyrészt minek? Tán centerrel játszunk mi? Másrészt védekezésben harmatos lepkefing amit produkál, és az bizony ott Alves oldala. Nem folytatom. (Egyébként a szélsőjáték nem elvetélt ötlet: Albával például meg is lehetne megpróbálni.)

2. Ki lehet Dr. King Schultz és ki a védelem Djangója?

Heuréka: Song és Alves. A kameruni páncélba öltöztetésével és folytonos jobbra zárásával a meglévő hátsó fizikális hátrány eltüntethető lenne, s így elméletben a Puyol-Piqué-Schultz leosztás nagyobb hatékonysággal tudná kezelni a fronttrojkát mint szerdai négyesünk (!). Figyelem, figyelem: a balhátvédről még szó sem esett!

3. Na de miért Alves?

Főleg azért, mert több dolog szól Alba ellen mint ellene. Először is: Hörcsög úr mozgott leginkább légüres térben a védőnégyesből. Másodszor: tétre, hőfokra és a játékunk kiegyensúlyozottságára való tekintettel ez a jobb választás - még ha ezzel fel is adjuk az idény során egyébként mesésen szuperáló, de éppen mostanra bedöglött bal oldalunkat. Harmadszor: Adriano miatt. A két brazil cseréje önmagában nem sokat jelent, ugyanakkor Nyuszi Correia komával szembeni relatív képességtöbblete a legtöbb gránátvörös-kék játékelemben aligha ez ellen a Milan ellen fog számítani. Megfordítva viszont: az igenis benne van, hogy utóbbi távoli lövései növelik a kollektív hasznosságot. (Negyedszer, de ezt csak félve suttogjuk: Abidal. Ha tényleg játékra kész állapotban van, akkor hic et nunc ő olyasmit tudna adni, amiért érdemes félrerakni mindkét törpét.)

4. Akkor tényleg Thiagónak kellene helyettesítenie Xavit?

Nem. Nem! (Hatásszünet:) Hanem Busquetsnek. Ideje ledobni szürkének látszó köpenyét, és azzá lenni, akinek született! Másfél ember helyett kellene játszania, de a dolog távolról sem lehetetlen. Songgal közös pozícióosztás védekezésben (4-2-3-1), az alapok szervezése, a labdák megfelelő minimális logisztikája Iniesta és Thiago felé támadásban (4-3-3, Alvessel vagy egy rohanósabb 4-2-3, nélküle).

5. És akkor hogy ragad a bélyeg?

Jelenleg az előbb említett két emberünk képes az ábrákon látott centrálisan betörő mozgások kivitelezésére - persze Messin kívül. Utóbbira viszont elengedhetetlen szükség van elől. Kulcsszerep jutna továbbá egy tudása maximumán pörgő Fabregasnak is, mert van valami, amit őt tud legjobban a csapatból: kis területen, gyorsan, nagyon direkt kombinatív játékkal helyzetbe hozni Lionel barátját. Vagyis esélyt teremteni arra, hogy nyerjünk. Akár több góllal is.

Mindezek sematikusan összefoglalva:

Akkor ez volna a királyi út? Ó, nem! De egy olyan felállás, amivel talán aládúcolnánk az elérni kívánt cél magasságainak. Forradalom: igen, a maga módján, mert rendszerbontó. De semelyik játékaspektusban nem csapatidegen. Nem feladása, hanem formálása önnön magunknak. Nagy szükségünk lenne rá olykor-olykor, mert bizony vékony a határ a hülyeség és a rögeszmésen mantrázott stílushoz való ragaszkodás, a zárt gondolkodás és az elvszerűség között. Hiába van ugyanis a fegyverraktárban számszeríjtól kezdve sörétes puskáig minden, ha ugyanazzal a harci hálóval és egy szem lándzsával megyünk neki mindig mindenkinek, akkor szükségszerűen magunkat gyengítjük.

Így Llewelyn Moss körül hamar bezáródik a világ. És akkor előbb-utóbb bizony nem menekülhet: egy Chigurh biztosan utoléri majd. És nem fog számítani, hogy esetleg könyörög vagy küzd; hogy az illetőt Allegrinek, Mourinhónak vagy Bárki Másnak hívják; hogy csak kimérten okos vagy egy megállíthatatlan szociopata. A nyomában lesz, kíméletlenül levadássza és kész. Fel lehet készülni, el lehet odázni a dolgot, de ő arctalanul is követni fog az idők végezetéig. Hiszen ő nem halhat meg.

Mondom újra hát, hogy mindenki értse: Anton Chigurh nem halhat meg.

Pontszámok, könnyek:

Valdés (-) - Azt hiszem olyan ő mint Zoolander: egyetlen arca van, egy középszar, de mi juszt is próbálunk többet belelátni. Mintha dilibogyót szednénk. Szkeptikusan már elsuttogtuk: azt a fenemód jól árazott (cinizmus!) szkilljét, hogy Piquének, Busquetsnek vagy Xavinak ki tudja passzolni a labdát húsz méterre; nos, azt - ha mi magunk nem is, de - egy teljesen átlagos, fejben rendben lévő kapus két hónap alatt tökéletesre gyakorolná. És aztán ott van még a metrika. A távolság bonyolult fogalma. Ahogy ugyanis egy középhosszút kellene belerúgni a labdába, úgy rögvest igazzá válik a tézis: "tizenhatosod határa a világod határa is"**. Mondjuk ki hát; szépen, tagoltan: Victor_csülökkel_szar. Így. Nem finomabban. Tetszik vagy sem: ez az igazság. És ez ismét egy gólban manifesztálódott, hiszen még ha Alves szabálytalankodott is - egyébként kényszerhelyzetben -, akkor is annyira szánalmasan egyértelmű volt az ív pályája közben, hogy a Milané lesz a labda, és egyetlen passzal majdan huszonötről jöhetnek. Amúgy meg a megszokás fájdalmas mosolya az arcunkon: nem kellett fognia, de foghatta volna. Kész: ideje beletörődni.

Alves (5) - Akkor tételesen: Geri barátjával kézen fogva volt egy igen rossznak nevezhető kilépésük még az első félidőben; kényszerhelyzetben megpróbálta szerelni a meginduló támadót - nem sikerült: szabadrúgás, kéz, első gól; vacakul olvasta az akció alakulását és ennek megfelelően mozgott a másodiknál - de ez így sem rajta múlt. Mindezekkel együtt is felfelé lógott ki a bandából: kétszer is nagyon mentett hátul - számított -, és rajta legalább egyszer-egyszer érezni lehetett, hogy nyüstöli elől a saját oldalát. Pedróval is igyekezett próbálkozni: amolyan értetlen és tehetetlenségében kíváncsi módra mint ahogy egy kis állat piszkálja-szagolja halott társa tetemét.

Piqué (6) - A hazai légi frontot tulajdonképpen egymaga tartotta; a második gólnál pozícióját fogva, logikusan tolódott - ez amúgy is az a helyzet volt, ami a két meccsen ki kellett, hogy jöjjön az ellenből, mert ennyire egyébként is vannak jók és veszélyesek -; ugyanakkor a közbelépéseinek közvetlen pontossága nem volt az igazi: sok - nemcsak tűzoltó - érintése után került a labda egyenes úton az afrikaiakhoz olaszokhoz. Egy az egyben nem hibázott - még csak az kellett volna -, egyszer a sokból viszont helyzetet okozóan rosszul lépett ki, Dani (a-val) barátjával együtt. Azért láthatóan nem rajta múlik a harmónia.

Puyol (8) - Példaértékűen játszott: nem is feltétlenül minőségében - neki azért voltak elvesztett párharcai -, mint inkább hozzáállásában. Korának bölcsessége mesés ütemérzékkel ajándékozta meg (ld. indítások lefülelése), és ennek - főleg az első félidőben - igen sokat köszönhettünk. Amikor pedig a végén bosszankodva és erőtől duzzadó lendülettel elhajította az átvérzett fejtapaszt, nos, abban a pillanatban éppen úgy festettek sárga mezes fiaink mintha a csúcsformában lévő Schwarzenegger állt volna össze egy közös kép erejéig tíz, a Gulagon kiéheztetett és megtört orosz értelmiségivel.

Jordi Alba (4) - Iszonyatosan súlytalan volt mind előre, mind hátrafelé. Utóbbiról beszéltünk: ezen a poszton ott lapul a támadó folyamat egy tipping point-jának lehetősége - de ez ellen a Milan ellen aligha vele. Ami a bal oldali offenzív tehetetlenségünket illeti: nyilván nem neki kell lekapni a tíz körmét, de néha azért megpróbálhatta volna elengedni Iniesta szoknyáját. Szélsőnek ugyanis zicher, hogy jobb mint Tello (ld. valenciai múlt). Már csak azért is, mert utóbbi semmi esetre sem az.

Busquets (4) - San Siro újratöltve. (Nem linkelem: annyira fáj, meg egyébként is tudjátok. Köcsög Inter, pfej!) Volt néhány jó és fontos közbelépése - főleg Alba oldalán -, de az egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire ne érezze hova is kellene helyezkedni az ívelt golyócskák csatárok által történő megtartását és megjátszását követően. Persze a pálya éppen azon régióját labdátlanította a Milan, amely fölött ő uralkodik, következésképpen szükségszerűen kisebbet tudott volna csak domborítani - de ez bizony a redukált szerepének színvonalas bejátszásától is borzasztóan messze volt. Vertikális passzok száma: nulla.

Xavi (3) - Relatíve magához képest és abszolút értelemben a csapat többi tagjához viszonyítva sem volt a legrosszabbak között - ráadásul keserű kényszer ide vagy oda, neki még egy lövése is volt -, a dolog inkább a determinált meddőségünknek szól. Amit látott mindenki az elejétől fogva, ki nem vak. A rigiditásnak, rugalmatlanságnak - ilyen értelemben tehát sokkal inkább a stábnak mint neki. Ugyanis olyan irányító kellett volna szerdán - legkésőbb a hatvanadik perctől -, aki kevésbé folyatja mint inkább beindulva cipeli a labdát. Ehhez még csak - egy Iniesta köré szervezett - szerkezetváltásra sem lett volna szükség, mert a keretben van erre tenyésztett játékos: Thiago. Égető szükség lett volna a dinamikájára, és a védelmi sorok közé történő potenciális beszökéseire. Xavi ezt nem tudja, egyengető-fokozó ritmusa pedig tegnapelőtt kinyírta az amúgy is agonizáló csapatot. Félreértés ne essék: nem a jelenlétével vagy a játékának az amortizálódásával van a baj. A Bayern Münchent például csak vele tudnánk verni. Paradox módon a Milant viszont elsősorban nem vele.

Iniesta (4) - Talán őt fogta vissza legjobban a támadó ötös homogén vergődése, de még ha ez is a dolgok állása, akkor is szánalmasan gyér valamit sikerült produkálnia, ez tagadhatatlan. Neki azért legalább emlékezni tiszta labdaérintéseire, egy-egy lefordulás szerű kifordulására, néhány passzára, ami után a szék karfáján nyugvó karok legalább egy hangányit elmozdultak. Az viszont érthetetlen - és mivel róla van szó: megbocsáthatatlan is -, hogy miért nem próbálkozott egyszer sem a fentebb mutatott bemozgásokhoz hasonlóval. Azokhoz nem kell se hely, se idő: fél méteren is meg lehet csinálni, és csak az induló sebesség számít - ami neki éppenséggel remek. Ja, igen: a 2, azaz kettő darab lövésünkből - anyám, borogass! - az övé volt a szebb, jobb, veszélyesebb.

Cesc (2) - Hááát... Önvallomás: az idény eddigi két legélesebb meccsén - Málaga, kupa, visszavágó és Real Madrid, kupa, odavágó - mutatott kollektív és egyéni játék miatt titkon belé volt fektetve a legtöbb hit és bizalom. Hangsúlyozandó: részemről. Annyira előttem volt az az aranyozott ábránd, hogy az élettől lehetőséget kapva, az eddigi pályafutását körülvevő tengernyi lúzerség terhétől végre nem nyomva most majd vezetni fog minket a kies kontinensterepen. Csak hát ezt érdemleges labdaérintés nélkül nehéz. Egyelőre szipogok a csalódástól.

Pedro (2) - Sejteni lehetett előre, hogy az egyébként sok hasznos képessége közt sajnos nem szerepel a megbontani-egy-olasz-csapat-védelmét-mégpedig-akárhol. Nem, nem: ez így nem elég kifejező. Na talán: védekezésben is érzékelhetetlen volt, nem tekinthető szignifikánsan nullától különbözőnek az általa elvégzett zavaró munka, márpedig nála ugye ez szokott elromlani később. Áhá, így már azt hiszem megvan! Hahó, srácok, megtaláltam! Egyetlen szóban, bizony: értékelhetetlen.

Messi (3) - Jelenthet-e halmozott hátrányt egy csapatnak a világ legjobb játékosának jelenléte? Ez itt a kérdés, kérem. Technikailag persze köztudottan előállhat ilyen helyzet (ld. tavalyi BL-elődöntő, visszavágó), de a játék tartalmi dimenzióit tekintve (ld. emberek lekötése, elmozgások, területek felszabadítása - és persze mindezt formán kívül) korántsem olyan értelemszerű a válasz. Pontosabban eleddig nem volt az, merthogy most szerdán...khm... Valamikor még a meccs első negyedében volt egy szép és villámgyors, két védő közé történő bebújása, amelyet követően szó szerint a sáncba lőtt, onnantól kezdve viszont...hát, ne szépítsük; fogalmazzuk meg a dolgot kulturáltan, cizellált módon: nem csinált lófaszt se! De ez még hagyján! Az igazi gond ugyanis erről a tőről fakad: strukturálisan úgy van összerakva a csapat, hogy mindenki az ő mozgását és helyzetét lesi. Így pedig bár igyekszik a támadósor közel helyezkedni hozzá, egyúttal elegendő területet is hagy neki. Na most: ha ő vánszorog, nem vált elégszer ritmust, nem viszi el az embert - akkor biza megdöglött az egész. Ennek hatása csak a Xavi-processzor lerobbanásával mérhető, de kettőjük játékának aspektusában két lényeges különbség is van:

1. Az ő szenvedése választott volt abban az értelemben, hogy jórészt a saját kedvetlensége determinálta, nem pedig az ellenfél védekezése.

2. Rá nincs alternatíva, még alkalmi szinten sem; ráadásul ő elvileg jó a játéknak azon tüneteiben, amelyeket nem sikerült produkálnia.

Ha nem pörög csúcsformába - vagy legalábbis annak közelébe -, akkor esélyünk sem lesz a visszavágón.

Sánchez (4) - Rögtön ahogy bejött volt egy teljességgel érthetetlen passza rossz területre, de ezt követően azért sikerült visszahoznia a klinikai halál állapotából a balszélt, még ha ez csupán abban is nyilvánult meg, hogy rendszeresen ott tudtunk tartózkodni a támadóharmadban. Ő legalább megformálta azt a plusz embert a háromszögelésekhez, amelyre Cesc képtelen volt. Ugyanakkor úgy várná tőle az elhivatott nagyérdemű, hogy ne szürküljön bele az egészbe, hogy legalább egy cselt csináljon, egy elmozgást, egy beindulást, egy lefordulást, egy legalább egy védőn túljutó labdacipelést, egy picinyke szólót, egy lövést, gólt (túlzás: tudom) - vagy a faszomtudja.

A megváltás három hétre van. Pontosabban: legyen!

Alternatív értékelő 1.

rizla (a szünetben futólag odasuttogva a pultnál): "Mindenki 5-ös." (Aztán egy pillanatnyi habozás után:) "Nem, Csecs 2-es." (Azzal elviharzik.)

Alternatív értékelő 2.

hvuk kolléga közvetítésével, közmegegyezés alapján: "Puyol 10 pont. Xavi 1 pont, mert kapura lőtt. Mindenki más nulla. Szóval ez átlagban egy. Jószívű."

Alternatív értékelő 3.

A vigvik által kézhez kapott egyetlen értékelőlap (meghamisítottam, de állítólag stimmelnie kell): "Valdés - 7, Alves - 7, Piqué - 7, Puyol - 9, Jordi Alba - 7, Busquets - 8, Xavi - 7, Iniesta - 8, Cesc - 8, Messi - 8, Pedro - 7, Sánchez - 10."

(Sokatmondó bloggermosoly:) Ez utóbbiért külön köszönet!

Összefoglaló szöveges tudósítás formájában avagy a (G)rundnapló:

Stúdió, 18:36

johneagle: "Gyere, igyunk pertut! Addig meséld el, hogyan is jött neked ez a Barcelona!"

(Elmesélem.)

negaro: "Egy korsó sopronit kérek!"

egy hang: "Két bols vodkát!"

rhynn: "...kurva sokat dolgoznak, én nap mint nap látom."

(Hogy konkrétan miről van szó, rejtély.)

Xavier06 (megérkezve): "Öööö, sör?"

(A legszebb csupa ö-betűs mondat.)

Stúdió, 18:56

anonim férfi: "De jó, tényleg nagyon szeretem a blogot... Jó titeket olvasni. Azt majd légy szíves írjátok bele, hogy Krisztián (egy tízéves forma gyerek feje búbját látom:) már több mint a megélt évei felében Barcelona-szurkoló volt. És saját maga választotta a csapatot. És nem pártolt át a Milanhoz Ronaldinho miatt!"

negaro: "Jó, jó, így lesz, ígérem."

(Betartottam.)

Stúdió, 19:14

the_illusionist (érkeztével bemutatkozik): "Én ______ vagyok."

(Egyként röhögünk.)

Stúdió, 19:24

vigvik (megérkezve): "Sziasztok!"

Stúdió, 19:38

bendak: "Én heinekent iszom. Meg viszkit, azt hiszem."

Stúdió, 19:43

hvuk: "Értékelőőő? Én a meccs végén már olyan kurva részeg leszek, hogy látni nem fogok, bazd meg."

(A trágár szavakért nem engem terhel a felelősség...)

Stúdió, 20:05

bastila: "Nem próbáljuk meg cellux-szal?"

negaro: "Ott próbáljuk a szélen: ez fa, ebbe belemegy!"

Stúdió, 20:19

ladlac: "Én vagyok ladlac!"

negaro: "Áááá, fasza! Jó, hogy itt vagy végre!"

Stúdió, 20:34

tikamester: "Te is közgázt végeztél?"

Stúdió, 20:35

vigvik: "Itt mindenki matematikus, bazd meg!"

vismajor01: "Ajjaj, az én családomban is mindenki az. Tudom, hogy mi következik..."

Stúdió, 20:40

nem árulom el 1.: "Iksz lesz."

nem árulom el 2.: "Áááá, 1-3 ide!"

rizla: "Adj egy értékelőlapot!"

néhány hang: "Kezdhetne Sánchez Pedro helyett!"

(Sípszó.)

20:55

Xavier06: "Csak ezen az első negyedórán legyünk túl!"

21:10

bendak: "Szarok vagyunk, mi tagadás."

negaro: "Totál meddő, amit csinálunk."

(Egyetértően bólogatunk egymásra.)

Hoppá, közben Xavi kapura lőtt!!!

(Szünet.)

tikamester: "Iszol velünk egyet. Mi absolut vodkát nyomunk!"

(Sípszó.)

21:51

Xavier06: "Ajj, de szarok vagyunk. Pedro, Fabregas katasztrófa."

22:00

néhányan egyetértésben: "Valdesnek a büdös k*rva anyját!"

mind egyetértésben: "Meg persze a bírónak is. Ilyet nem lehet elnézni."

22:10

bendak: "Ez szörnyű!"

hangok minden felől: "Atyaisten...ez szar...borzasztó...hát ez, hát ez...igyunk még!"

22:26

mind: "Na bazd meg!"

22:32

vismajor01: "Negáro, ki írja az értékelőt?"
negaro (hárítva): "Nem én: vigvik!" (És még az ujjammal is mutogatok.)
hvuk: "Hah, beszari...Beszari!"

Hát nem!

Ja, igen, valamikor az este folyamán:

bastila: "Nekem holnap reggel nyolckor gyakorlatom van!"

(Egy igazi hősnő. Többet senki nem húzhatja meg magát olyan átlátszó indokok mögött mint mondjuk munka vagy alvás!)

Vége.

* Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék. Két ide nem illő szót kellett csupán elhagynom az első mondat elejéről: úgy tűnik, a szöveg valóban látnoki. Gyorstalpalónak a Coen testvérek azonos című filmje is megteszi. Sőt: az is remek.

** Ludwig Wittgenstein nyomán.