(Csend. A felhőtlen öröm csendje.)

(Csend. A felhőtlen öröm csendje.)

1. Kezdetkor Rijkaard keze nyugodott az alapokon, hiszen a játékrendszer ege és földje jóval régebben keletkezett, a mi időnk előtt. Katalónia ekkor pusztult, sötétség borította a mélységeket, és Ronaldinho árnya lebegett a vizek fölött. És Rijkaard szólt: "Legyen világosság, hacsak egy kevés is". És lett világosság, egy kevés, az elmúlás jeleként. Azután este lett és reggel, felébredtünk a ködös Albionban: ez volt az első.

2. És a katalánok látták, hogy a világosság jó. Rijkaard elment és Pep érkezett helyette: a világosságot nappalnak nevezte el. És szólt: "Az árvizek közepén is szilárd boltozatként állunk majd, kapaszkodjatok össze, nagy utazás lesz." Úgy is lett. Elértünk a halhatatlan, színarany égig. Egy csoda, egy álom: ez volt a második.

3. És Pep ismét szólt: "A jövőt csak miattatok nem látom olyan sötétnek. Legyünk hűek magunkhoz, és én ígérem, tovább emelkedünk." Úgy is történt. És hiába hoztak nekünk gyérebb termést a fák, hiába termett kevesebb magot rejtő gyümölcs a földön, lélekben mi voltunk a legnagyobb bőségben. Lucifer alászállt és keresztbe tett nekünk, de nem szűnt meg a boldogság: ez volt a harmadik.

4. És megint szólt Pep: "Legyetek világító testek az égbolton, próbáljuk meg újra!" Úgy is lett. És Pep megteremté az MVP-t. A legszebb pár már létezett, nevük kezdőbetűje I és X. És mindezeket azért teremté Pep, hogy uralkodjanak a nappalon és uralkodjanak az éjszakán, s hozzá még a csillagokon is. Pep az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Úgy tűnt nincs feljebb, este lett, talán a legszebb este, majd reggel, sosem múló: ez volt a negyedik.

5. És Pep ismét szólt: "Próbáljuk meg még egyszer, amitől Lucifer megfosztott minket. Ha akarjátok, csak rajtatok múlik, hogy tudtok-e repülni. A szárnyak ott vannak a hátatokon." Úgy is történt. De nem voltak elég termékenyek, nem tudták betölteni a tengerek vizét: és keserűséggel telt könnyeket hullattak. Lucifer kisöccse, Szélhámos Szerencse elfújta a dédelgetett álmokat. Fájdalmas este volt, és el kellett, hogy jöjjön a reggel: ez volt az ötödik.

6. És szólt Pep: "Fáradt vagyok: el kell mennem. De sosem feledlek titeket, és ti se feledjétek: én mindörökre szeretni fogom azt, ami voltunk." Úgy is történt. Pep elment, és hátrahagyta alkotótársát, Titót. És Tito szólt: "Teremtsük meg magunkat a saját képmásunkra, változzunk egy kicsit! Frissüljünk." Úgy is történt. És hiába ömlöttek ki az összes tengerek, hiába tűnt végtelenül gyengének a tutaj, hiába volt aszály, dögvész, hiába kellett még teremtő nélküli időszakot is átvészelni, végezetül kijöttek a viharból. És igen: ez az egyik legnagyobb csoda, amit valaha tettek. És persze számít, hogy milyen lesz az este, de a távolban szerető előlegként már hajnalodik: ez, igen, ez a hatodik.

A miénk. Örökre.

Érdem. Jegyek.

Valdés (7,5) - Hogy is volt ez cirka 936 évvel ezelőtt? Napokon keresztül szőrcsuhában, mezítláb az akkor minden bizonnyal kurva hideg Reggio Emiliában? Könnyítsünk: legyen boxeralsóban-pólóban - de zokni nélkül! -, laptoppal, az otthon melegében. Szóval igen: jár a főhajtás. Nem is önmagában a száznyolcvan perc alatt felvonultatott féltucat fontos védés miatt - de azért is, mert az ominózus aktus óta csak elhalóan pislákolni látszó tűz most mintha benne égett volna a legjobban. És így persze hatás-ellenhatás: a dühöngés és akarás éppen a bemutatott tornamutatványok által nyert értelmet és vetkőzte le minden esetleges szánalmasságát. Ez így erő volt, színtiszta, és - a szurkoló már csak ilyen - emiatt rögtönzött hit is, mégpedig sziklaszilárd: a finishez közeledve gyarló módon én például jobban bíztam abban, hogy egy extrával ő tart bent minket, minthogy nem engedünk helyzetet az álfranciáknak. Így az első meccs második gólját is nagyvonalúbban skatulyázhatjuk: megpattant az, kérem, nem lehetett visszanyúlni.

Alves (4) - (Szemkörző grimaszok, sokatmondó fújtatások, fejben számolás háromig, tízig; aztán próbáljuk meg finoman:) Legyen úgy, hogy akkor túl vagyunk a dolgon! Hogy akkor ez volt az a meccs ezen a tavaszon. Legyen akkor letudva, Danika, jó? Hogy miért? Eszem megáll: hát azért, mert ez egészen rémálomba illő volt és jó lenne abban a hitben élni, hogy aggodalomra azért semmi ok. Igen, igen: egyetlen parti alapján félig-meddig jogtalanul lendülnek így ki édes érzelmeink, na de hogy ezt az egyetlent éppen a BL-negyeddöntőre sikerüljön időzítened. Ugye érted már? Nyugtass meg minket minél hamarabb! Legyen puszta véletlen, hogy egyszer sem sikerült lekövetni a saját védelmed mozgásait, és így a gólnál is csak tanácstalanul nyomozhattad a Díszolasz lépteit! Legyen alkalmi fatalitás, hogy tegnapelőtt jómagam is azonnal mögéd kerültem volna amint a lábaim labdát érintenek a balszélen, és ez azt hiszem tökéletesen magyarázza, hogy ez miért sikerült egyfolytában Pastorének, Lavezzinek, Ibrahimovicnak, Ancelottinak és Sirigunak is! Legyen gyorsan tovaszálló rossz emlék újfent kikapart viszonylagos hatástalanságod az ellenfél térfelén! Legyen a pillanatnyi, de veled kapcsolatban kalkulálható elmezavar a válasz arra, hogy miért is kellett egymás után kétszer rövid úton megszabadulnod a labdától a kritikus utolsó percekben, a magad által kitalált brazil farokmérő verseny keretében! Legyen, kérlek szépen, legyen! Minden kérdésre, ami úgy kezdődik most, hogy "ugye csak egyszeri alkalom volt", arra legyen a válasz igen!

Piqué (3,5 4) - Én próbálom visszatartani, én küzdök a nyelvemre tolakodó szavakkal, de hát egyszerűen nem megy: khm, ez egy nagy rakás szar volt! Ennyi eltolódás, ütemtévesztés, kisegített ziccer (két Lavezzi, egy Pastore; ítélet: fél gól a lelkeden szárad, Drága, de javaslunk egy-egy rekesz sört folyósítani Albának és Valdésnek is); szottyadt, puhapöcsű labdaérintés (Van der Wiel szituáció) egyszerűen nem fér bele! Itt nem. Jó, rendben: kap még egy plusz felet, mert a végén a golyócska pofijának anyafölddel való emberes megkínálása valami olyasmit jelzett, hogy ezt ő is érezte ám, és hogy túléltük, hogy valahogy, hogy nagy nehezen. Hogy még mindig élünk, ugye. Még mindig.

Adriano (6,5) - Végülis kár minden rácsodálkozás: egy középső védővel számoltunk a meccs előtt, és éppen annyit is tudtunk felvonultatni a parti nagy részében. Idén már sokadszorra sikerül meglepett mosolyt csalnia az arcunkra: hónapos kihagyás után csak a kondija volt kevés, máskülönben még a megindulásai is múködtek, a pozíciókat pedig konkrétan jobban érezte mint Piqué. Jó lenne, mit jó, kívánatos, ha ezt a néhány hetet már kibírnák az izmai.

Song (-) - Sokan, de jellemzően egyféleképpen - "Messi, hadd bukjunk rád" - emlegetnek itt placebohatást. Részint érthetetlen a dolog: ha volt valami, ami az izgalomból fakadó súlyos fájdalmat egy szemernyit enyhítette, akkor az ő hadba küldése feltétlenül ezek között említhető. (Ráadásul önmagát felnagyító módon: elfogadható bizonyítás ugyanis atekintetben is, hogy Tito igenis fel mer rakni két szűrőt, ha a helyzet úgy kívánja. Nagy kár, hogy most egyedül volt Alex.) Erről bezzeg hallgatnak. Milyen hígfejűek a törpék*.

Bartra (6) - Bátorítás gyanánt, bizalomból. Adriano relatíve jó játéka ellenére sem volt igazából hátrány Nyúlánk úrfi beszállása, a légelhárításbeli potenciál feltétlenül nőtt. A pontatlanság, a vertikális ügyetlenkedés mind-mind olyan dolgok, amelyek több aktív perccel kiküszöbölhetőek lennének, és bármennyire hatáskörön kívüli is, azért ezzel kapcsolatban egy kicsit lehet ferde szemmel nézni a Stábra. Nem Nesta, persze, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy annál azért talán többet érdemelne minthogy egy BL-negyeddöntőben kelljen megküzdenie a szokatlanság izgalmával.

Jordi Alba (7) - Mostanra jutott el arra a szintre, hogy nemcsak pedánsan elvégzi a maga feladatát, de a belső eltolódások és Geri hülyeségei miatt a lendületből érkezve számos alkalommal középen elrobogó Lavezzire támadóra is rendszerint bezárt. Kényszerű tűzoltószerep volt ez, de jelentem: ebből nem lett égési sérülésünk. Elől is összeszorgoskodta a maga három-négy momentumát, pipa hát ez is. Mi van még? Ja, igen: nyomott egy szerénytelen kötényt és volt egy kétes erkölcsű kifakadása, az utóbbi generálta hirtelen felindultságunkban többször is újranéztük a jelenetet és hajlunk arra, hogy a Nagyorrú Bosnyák suttyomban disznólkodott egyet, ő meg elsőkézből arréb lökte a feléje kurkászó mancsokat, így a bocsánatért esedező Ezékielét is. Mindegy: ez egyszer megússza, nem teszünk igazságot. Vigyázz magadra, Nyuszi úr, és ésszel munkálkodj: létfontosságú lettél!

Busquets (3,5) - Az egy karakán faszság, hogy a csapat elsősorban azt bizonyította, hogy Messi nélkül semmi sem megy. Ó, nem: elsősorban azt, hogy Sergio nélkül bizony döglődik az egész. Ki kellene bontani, tudom, de nagyon fáj! nem megy!**

Xavi (7,5) - Processzor úr működött és közreműködött, tette mindezt hiba nélkül - és ez nem pusztán a makulátlan statisztika visszaköszönése -, a gond, a viszonylagos stabilitás hiánya a köhögő hardver számlájára írható. Viszont a fegyverhordozó bedöglésével csak jobban felértékelődött az egyengető játékintelligenciája, az, ahogy az előny birtokában forgatta a csapatot oda és vissza, egyik oldalról a másikra, Alvestől Pedróig, Iniestától Alvesig, nyerve így a súlyos másodperceket. Dédelgetni-babusgatni kell a hátralévő időben, vigyázni rá. No meg pihentetni és tartalékolni Európára: más feladat nincs is.

Iniesta (8) - A kivonatot már megénekeltük - a villámposztban már le van tiltva a videó, azért így -, ezután pedig köríteni is nehéz. Az elmúlt két idény után most újra nem olyan egyértelmű, hogy ki is az Év Gránátvörös-kék Embere. Bár fehérben bújtak el, lélekben kénytelen volt minden párizsi az eredeti lila mezt felhúzni: az irigység és tehetetlenség színét. És az isteni lábak követhetetlen forgása mellett most ott volt a Messi hiányában zsigerből átvett felelősség - ezért tűnhetett fel az első félidőben az a néhány előrefelé eladott labda: egyszerűen muszáj volt direktebbnek lenni -, sőt, az általános idegesség fokozódása közepette teljes mértékben a sereg élére állt (ld. az az öt perc, kb. a második félidő feléhez közeledve, amikor sorozatban három támadásunkat maga fejezte be, lövéssel!). Ha rögtönzött érveket kellene felsorakoztatni valamilyen nyomatékolt sorrendben arra vonatkozólag, hogy ebben a természetes módon izmos fájnelfórban mi az ami mellettünk szól, nos, akkor az ő neve és kizárólagos jelenléte - csak nekünk van Andrisunk, ugyebár - igen előkelő helyen szerepelne.

Cesc (6) - Az olyan szánalmasan egyértelmű volt, hogy a mindent elsöprő, de ennek ellenére végtelenül ostoba tömeg utólagos rendezésében rá csak a sarokban álló szobanövény szerepét osztják majd ki, hogy most kénytelenek vagyunk egy kicsit visszacsorgatni a számlájára, hiába: a lelkiismeret. Ugyanis - kapaszkodjatok meg, világmegváltó mondat következik - kifejezetten jól játszott. Az egész offenzív részleg Busquets és Pedro (sic!) miatt halódott: egyrészt nem tudott magabiztos koncentráció kialakulni elől, másrészt még a Jallet-val szembeni egy-egyeket is feladtuk, így pedig aztán végképp fals úgy szemlélni Ferikét, hogy ő miért nem köti le azt a hat embert belül, meg miatta miért is nem mozog egyként ellenközéppálya és ellenvédelem. Nos, azért, mert ezt alapból senki más sem tudja kikényszeríteni. Ő ellenben egészen magas szinten produkált elől: átlépések, számos tudatos labdaelengedés, kényszerítők, lövések (legalább próbálkozás szintjén) - a fene is: még a félpályára is visszalépett irányítani, amikor azt kívánta a katalán haza. Ha Pedro nem menti meg magát a góllal, akkor még most is keservesen hümmögnék a cseréje miatt. Így persze igazolja a csillagállás.

- BL-elődöntős lettem, el sem hiszem!

- Meg apa, Huncutka! Ugye tudod a prioritásokat?

Villa (6) - Nem neki való az ilyesfajta őrlődés - persze mit tehetünk: ez nem Hispánia -, de éppen az ebben megbújó ellentmondás az, ami igen szépen beszél egy olyan nagyon elvont fogalomról mint az alázat. Féltucat jelenete maradt így, azokat viszont tetszetős kedvvel és fürgeséggel (ld. első félidei beindulások, szám szerint kettő), sőt, a saját maga keretein belül remek érzékkel játszotta meg. A gólpasszért jár a csillagos ötös, és amúgy is gondoljunk csak bele: kulcsfontosságú belsőzés (Milan), kulcsfontosságú assziszt (PSG). Bár nem mindig egyértelmű, de piszok hasznos a kontinensterepen.

Pedro (6,5) - Nehéz menet lesz így, hogy a feketepéteri zsákból előkapott végre egy oly régen látott, de anno jellemzőnek vélt elemet - telirüszttel, nincs is jobb mint a Párizsnak a csőr, vagy hogyis? -, mégse bújjunk ki a dolgok terhe alól. A bírósági ítélet miatt esetében gyors játékanalízis szükségeltetik, szóval: védekezésben rendben volt, bár még mindig tudna többet (fölösleges szabálytalanságok, játéktördelő szituációk kerülése), elől viszont részint miatta eszkalálódott az a probléma, hogy az alapkoncepció amolyan fisifosi se-nem-támadunk-se-nem-védekezünk passzív ötlettelenségig degenerálódott. Pech, mert ha játszott volna Busquets, akkor jobban el lett volna fedve az egész, így viszont bántó és zavaró volt, hogy Fabregast az A-terv megfosztotta a védőt-lekötni-tudó Sáncheztől, akivel alapból másképpen festhettek volna offenzív dolgaink. És ezt még úgy sem lehet negligálni, hogy egyszer-kétszer elment és begyötörte szélről - naná, éppen azért, mert csak elmenni tudott és begyötörni -, és annyira sokat mezőnyben sem hibázott. Állítása szerint a kapott gól az ő lelkén szárad: állításom szerint ez amolyan tetszelgő hősi póz. Jó, persze: az est fordulata miatt kétségtelenül van valamilyen átértékelődés, úgyhogy vállaljuk a csendet.

Messi (-) - Az igazság biztos tudata susogja, hogy ezt nem lehet pontban mérni. Racionális magyarázat úgysincs: mégis hányszor ért labdába, tucatszor? Netán két tucatszor? És közben kivételesen teljes aggodalommal nézhettük, hogy nem fut egyáltalán, egyértelmű: nem tudott. Vagy legalábbis ki volt osztva: menj fel, próbáld megnyerni, de ha lehet, nem mozogj, Apróság! És akkor a hihetetlen beüt: tényleg kattant valami, bár egyáltalán nem olyan varázsütésszerűen mint azt egyesek utólag tudni vélik. Nem benne zajlott le ugyanis, és csak részben miatta. Az már pusztán karmikus, hogy azt a labdát ő tette oda be: mozgás nélkül, ugye. Hogy megérte a fájdalmat kockáztatni, Drága? Csorog a könnyem: szerelmes vagyok beléd, mondtam már?

* Ady Endre: A muszáj Herkules.

** Arany János: Juliska emlékezete. A híres lapjegyzet.