Hispánia földjén minden csapat életveszélyes és vakmerő, amint a másodosztály tisztítótüzének lángjai megnyaldossák csúnyábbik felét - tartja a népi katalán bölcsesség. Tetézve mindezt azzal, hogy a súlyos mélylélektani komplexusokkal küzdő közhangulat mostanra előszeretettel kolbászol - "Juj, de menő, hogy ilyen szupik vagyunk és fennhangon megelőlegezzük a közeli dolgokat", válasz: "Lófaszt, kérem, egyáltalán nem menő" - Magabiztosság és Elbizakodottság országok határának innenső oldalán, egyszóval ebben a világállapotban a sokat látott és óvatos Barcelona-szurkolót környékezi a felismerés és a felháborodás, hogy ezekkel meg hogy ezeknek? És akkor persze már mocorog lelkében a pedagógus, intelmei feszítenek ott belül, és szemei elé két szó kúszik be: szürrealizmus és relációanalízis.

Hispánia földjén minden csapat életveszélyes és vakmerő, amint a másodosztály tisztítótüzének lángjai megnyaldossák csúnyábbik felét - tartja a népi katalán bölcsesség. Tetézve mindezt azzal, hogy a súlyos mélylélektani komplexusokkal küzdő közhangulat mostanra előszeretettel kolbászol - "Juj, de menő, hogy ilyen szupik vagyunk és fennhangon megelőlegezzük a közeli dolgokat", válasz: "Lófaszt, kérem, egyáltalán nem menő" - Magabiztosság és Elbizakodottság országok határának innenső oldalán, egyszóval ebben a világállapotban a sokat látott és óvatos Barcelona-szurkolót környékezi a felismerés és a felháborodás, hogy ezekkel meg hogy ezeknek? És akkor persze már mocorog lelkében a pedagógus, intelmei feszítenek ott belül, és szemei elé két szó kúszik be: szürrealizmus és relációanalízis.

Az első - bár esetünkben rokon értelmű kifejezése a másodiknak - roppant egyszerű, önként megjárva immár sokadszor a diogenészi nevetségesség bugyrait elköhögöm hát még egyszer intelemként, közérthetően: nyugtával dicsérd a napot! Azt most ugyanis sajnos a hamari hülyeség kitakarja mint anno Nagy Sándor a hordó elől. Több fényt: nem arról van szó, hogy félkegyelmű módjára a nyilván látható aranyfényes alagútvégtől félnénk, hanem arról, hogy bár borzasztó ritkán, de a földmély betonpillérei igenis leszakadhatnak, és ez annál keservesebb érzés, minél közelebb volt a kijárat. Két érzelmi irány van, és a diadal bizony csak az egyiken fedezi a szív kockázatát. A győzelem fokozódó tudata nem egészséges ha csökkenti a még mindig elképzelhető veszteség iránti cidrizésből fakadó izzadság mértékét. Áh, túlzás, túlzás - mondják majd a nem-nevetségesek, nagy szájjal, és döngetik a mellüket, mert a végén persze igazolva érzik magukat. Igen: millióból kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilencszer. Az egyetlen alkalommal persze szavukat sem hallani - de hát mi marad ilyenkor Diogenésznek a cinikus, de az igaza miatt ez esetben meg szomorú vállvonogatáson kívül? Megint olyasmi ez, amit már úgyis tud, aki érti, és úgyis kár annak mondani, aki nem.*

Reklámfilm? Franzokat! Kémkedni mentek az UEFA támogatásával!

A második bonyolultabb, kell hozzá egy példamondat, no meg némi visszaemlékezés a középiskolai - hejj, hogy elhussantak az évtizedek - kémiaórákra. Íme előbbi: a Barcelona spanyol bajnok mert már csak nyolc forduló van hátra és tizenhárom ponttal vezet. Na most bármennyire fájó emlék is - khm, nem - idézzük csak fel utóbbit: Lombik tanár úrnál ez ugye (-, +), hiszen ebben a feladatban a matematikai logika az elsődleges, és az első mondat aszerint bizony nem igaz. A második ugyan stimmel, de így a reláció hamis. Igen, igen, jó volna a (+, +, +), csak még nem tartunk ott. Meg kell ünnepelni az ötöst, de csak ha már kézbe kaptuk a dolgozatot és a jegy összetéveszthetetlenül ott virít rajta gránátvörösen-kéken.

Addig azonban vannak még akadályok, még ha a szürrealitás dimenzióiban is, mélyen a már látni vélt pluszjelek alatt. Nézzük csak:

Aha. Na akkor így a versenypálya végső szakaszába érve ideje elővenni a számológépet, meg a súlyozó logikát. Szóval: hatról indultunk ugye, az elmúlt két fordulóban nyertünk - egyszer technikailag, egyszer valóban: lényegtelen, mert egyenértékű -, ez pipa; maradt hát nyolc és annak kellene a fele. Előzetesen végigtekintve a csaták során a higgadt és megfontolt szem igenis ezen a pillanaton, a moston akad meg: ahogy kilövünk, szinte vége is lehet - bárhogy máshogy nehezebb. Sőt, tetszik vagy sem: nehéz. BL-elődöntők - és a ránk váró istennő - fogságában téttel bíró bajnokikat vívni azért nem könnyű, BL-elődöntők után viszont még a kedélyállapottól is függ a dolog - és egy ATMA - Espanyol - Málaga hármasra nem mindegy, hogy milyen lelki békével - sérülttel vagy sem - lehet ráfordulni, ha netán a szükség még ott leselkedik a kulcslyukon keresztül. Mindezek alapján tehát jó volna ma, hát...izé. Persze, mindig ezt kívánjuk, de fontos tudatosulnia: sokkal lényegesebb ez annál mint látszik. Emlékezzetek Pep utólagos szavaira**!

Persze mint ilyenkor lenni szokott: éles körvonalú gátak sorakoznak előttünk. (Valami mindig útban van, nem igaz?)

Egyrészt elsőre talán paradox, de valójában tapsolni valóan logikus módon az egész idei előadás finiséhez közeledve Tito egyre többet kockáztat: egyre vékonyítja a csapatot a hátországban. Helyes. Na, na, na, ácsi, ácsi - mondjátok mindannyian -, kismalac módjára itt visítottál előbb, hogy óvatosság, satöbbi: hogy is van ez? Jogos kérdés: kézenfekvő válasz. A felelősségben és a szerepekben bújik meg: előbbit egészében a stáb vállalja, ők minden információ birtoklói, az általuk meghatározott erőbeosztást vitatnunk nem lehet - igen, örüljünk Sergi Robertónak a középpályán, ha ez a döntés -, utóbbi pedig esetükben messze a legnehezebb és legkényesebb: mérlegelni a kockázatok között. Kikapni esetleg Zaragozában vagy - gyorsan kimondom, aztán suttogjunk el valamilyen imát, és rögvest felejtsük el - leamortizálni Xavit? Kockáztatni Iniestát? (Hatásszünet:) Ugye?

- Én? Én pihenek! - Nagyon helyes, Pöttöm, nagyon helyes!***

Másrészt van itt egy a tavasz ebben a periódusában számunkra igen aggasztó prímszám: tizenhét. Igen: az ellenfél ezen a helyen csücsül, pontegyenlőséggel. Tömör okosságok: poszt eleji közmondás, háziállat sebzetten vad, ilyenkor minden drága. Továbbá megnyerték nekünk Vigóban a meccset, ugye, és az az ellenfél bizony még Európában is áll. (Nem, nem a Dortmund.) Vizsgálódás: jó, jó, de talán túl vagyunk a nehezén, elvégre otthon máskülönben tökutolsók? Hát ősszel azért az Argentin Fény felvillanásai döntöttek, ráadásul nem annyira deformált a pálya szerint a teljesítményük, sőt, inkább kiegyenlített: 13+14 = 27. Ezen felül tele vannak tömve az exeinkkel, az meg ugye sosem jó, még ha nem is ül sértettség az egykori szerelmesek szívében. Hogy ragadhat akkor a bélyeg? Talán így: a Roberto - Movilla - Apoño háromszögtől kell tartanunk - már ha létezik ilyen -, reményünk pedig Postigában nyugoszik, aki ugyan háromévente ollózni szokott egy fergetegeset, de a köztes időkben portugál csatárként tengeti napjait, ami ugye önmagát magyarázó pedigré. Figyelem: ez egy pszichológiai kísérlet! Elbizakodottságot színlelve egy emberrel kapcsolatban a poszt eleji kezdőtézist próbálom igazolni: ha az ő duplája miatt vérzünk el, akkor kéjesen fogom lobogtatni a rögtönzött igazamat. Őszintén remélem: kudarcba fullad a dolog. Ennyi volna? Ó, nem: van még két név. Az egyik Manolo Jiménez - túlmisztifikálni nem kell az alakját persze, de azért a hispán haciendákon megbecsülést érdemel. (Kultúrcsapok megnyitva:) A másik Luis Buñuel Portolés****: tartományi gyerek ugyanis. A szürreális történések rejtett előszele? Óvatosan: még ha dobbantott is Mexikóba, biztosan nem hiába ringott errefelé az a bölcső. Jodorowsky meg Sánchezzel: egyre gyanúsabbak ezek a jelek. Nem lenne jó újranézni az Andalúziai kutyát szem: Katalónia, szike: Zaragoza szereposztásban. (Jelentem: elzárva.)

- Vasárnap mit csinálsz? - Passz.

Patetikus zárszó

Arsene Wenger azt üzente, hogy a Masiában üzekedne, pfej, perverz, pedofil disznó!, szóval annak idején, amikor a középszerűség és sikertelenség szanatóriumának sárga autója még nem jött el érte, és a marcona ápolók nem dugták bele a komolyan vehetetlenség kényszerzubbonyában, nos igen, azokban a hősidőkben egyszer Arsene tényleg azt mondta, hogy akkor tekintheted magad bajnoknak, ha legalább annyi ponttal vezetsz, amennyi forduló hátra van még. Jó gondolat: a lényegét azt hiszem mégsem sikerült átvennie a futballvilágnak. Matematikailag ugyanis nyilván finomításra szorul a dolog: mondjuk harmincnyolc pontos előnnyel indulni egy bajnokságban éppen a biztos győzelmet jelenti - ennyit ugye manapság már nem szokás leadni egy idény alatt, és nemcsak elit körökben nem -, míg egy ponttal vezetni egy körrel a vége előtt egyenértékű a totális idegfeszültséggel - naná, hiszen egy hiba elronthat mindent! Ezen a tengelyen kellene hát elhelyezni ezt a 8-13-at? Nem! Pont akkor vesztenénk el mi is a lényeget! A Francúz ezt ugyanis csak amolyan útmutatónak szánta, kézzelfogható csimpaszkodónak - nesze, Ostobaság! -, de közben erre gondolt, és ezt akarta közölni: adott előnynél, ha tudod, hogy mit és hogyan kell lépni, akkor Bajnok vagy. A hangsúly tehát nem az előnyön, hanem a tudáson és a lépéseken van.

Apropó: lépések. A Sardana - háh, mik vannak - éppen négy lényegi - az ötödik a  finálé, ünneplés - elemből áll. Ismétlődnek, megvan a minta, de lecsupaszítva négy lépés az egész. Tegyük hát meg az elsőt - introit -, és aztán finoman - ahogy egy tánchoz illik, még ha egyszerűnek tűnik is -, figyelmes kecsességgel a többit. Hogy aztán elkezdhessük egymásba kapaszkodva mint már oly sokszor: valójában.

A várható kezdőcsapatok (személyes újítás, via MD):

A remélt kispad, amolyan iránymutatás gyanánt:

Oier - Alves, Abidal - Xavi, Dos Santos - Villa, Pedro

TV: Sport 1, 19:00.

A múltkori mérsékelt fogadtatás miatt ezúttal nem lett külön anyag a dologból, de valamilyen ritka véletlen folytán a zaragozai levéltár fotógyűjteménye is tetszetős - legalábbis szerintem -, ráadásul további általam nem látott okoknak köszönhetően jóval rendezettebb is, úgyhogy én szívből ajánlom gyönyörködésre.

* Esterházy Péter. Talán a Falra hányt borsó sorozatból, de erre most nem esküszöm.

** Anno a bajnokság végén váltig állította, hogy ez a meccs volt a döntő: pedig akkor csupán ötről nyolcra léptünk, ugye, és feszítettebbnek tűnt a dolog.

*** A képért köszönet Fouche kollégának. Jó érzés, hogy az embernek kettőnél több szeme van, tényleg.

**** Ha valami csoda folytán nincs meg, akkor tessék pótolni: részletes életrajz (angolul) itt.