Gratulálunk a Bayern Münchennek!

A Chelsea-meccs után azt kérdezte a riporter Guardiolától, hogy mit üzen azoknak a fiatal szurkolóknak, akik első alkalommal sírnak a Barcelona veresége miatt. Ezt válaszolta:

"Üdv a klubban - lesz még sok ilyen alkalom!"

Gratulálunk a Bayern Münchennek!

A Chelsea-meccs után azt kérdezte a riporter Guardiolától, hogy mit üzen azoknak a fiatal szurkolóknak, akik első alkalommal sírnak a Barcelona veresége miatt. Ezt válaszolta:

"Üdv a klubban - lesz még sok ilyen alkalom!"

Az az igazság, hogy idén valószínűleg már nem először vernek el bennünket ennyire, csak számszerűleg soha nem nézett ki ennyire rosszul a dolog, ezért talán nem is tűnt fel nekünk. Lényegében már a kezdetektől (vagyis minimum Rijkaard óta) fogva világos volt, hogy a Barca játéka ellen fokozottan tudnak érvényesülni a kontrák, ebben önmagában semmi újdonság nincs. Sőt, azt is tudtuk, hogy szögletekből, pontrúgásokból nyeljük a brét, mint kacsa a nokedlit. Épp ezért korábban (értsd: Guardiola alatt) a kornerek elkerülése stratégiailag kulcsfontosságú volt, ritkán engedtünk bárkit is 1-2 lehetőség fölé. Ehhez képest most a Bayern 11-szer próbálkozott - kétszer sikerrel.

Még csak nem is ez a legbosszantóbb, hanem hogy tök ugyanazt a figurát nyaljuk be a Realtól, a PSG-től és most a Bayerntől: átívelik a hosszúra, ahol mindig a szerencsétlen Dani Alvés védekezik valami pályát tévesztett kosárlabdázó ellen. Persze rendre lefejelik, ő előadja, hogy támaszkodtak rá, aztán ha szerencsénk van, lefújja a bíró.

Tulajdonképpen az ide vezető döntés a presszing lejjebb hangolása volt  (persze némi tanácstalanság is van a dologban, hogy sokadjára sem reagáltunk semmit). Eleinte logikus és tudatos lépésnek tűnt a dominancia részleges csökkentése idénre, meg is voltak, vannak a maga előnyei, viszont a védekezésbeli következményei utólag nézve sokkal súlyosabbnak bizonyultak, mint amennyit profitálni tudtunk belőle - legalábbis a nagy meccseken mindenképp. Arról nem beszélve, hogy már négy éve (bazmeg, hogy itthon a lekváros buktának is politikai felhangja van) is az Alvés, Puyol, Piqué, Abidal négyes volt a legerősebb védekezni tudó hátsó sorunk, és ez azóta gyakorlatilag semmit nem változott, úgy fest. Még ha fel is tesszük, hogy az idő a játéktudásukat nem koptatta meg, akkor is érdekes lenne megnézni, hogy az utóbbi két évben hányszor állhattak így össze. Mindenesetre ez most borzasztóan kevés volt hátul, és ezt akkor is tartom, ha valóban nem kapták meg a megfelelő támogatást az egy sorral fentebb tevékenykedő pajtásoktól sem.

A másik kulcsmomentum Messi kikapcsolása volt. Elő lehet, sőt elő kell venni a kis argentint is, de aligha csupán az ő hibája ez: ha valaki megoldja ellenünk Messi semlegesítését, gyakorlatilag mindegy, hogy ehhez kettő, négy vagy ötszázhuszonhárom védőjét használja-e fel, az eredmény ugyanaz: a támadójátékunk megdöglik. Nekem tulajdonképpen már jó ideje elegem van az előrefelé sokszor BLASZ II. szintet képviselő szélső támadóinkból, a Real meccs után már egyszer masszívan dohogtam, hogy di María így, meg úgy, de akkor még le lettem csitítva. Nesztek, itt az újabb példa a Bayern szélsőitől: lehet egyszerre hatékonyan védekezni és támadni, erre csak a mi játékosaink alkalmatlanok - legalábbis jelenleg, legalábbis ezen a szinten. Még mindig sírásra görbül a szám, ha arra gondolok, hogy négy éve (kezd az egész komikus lenni) Henry-Eto'o-Messi sorral támadtunk, most meg az első két úriember helyett van Sanchez, meg Pedro. Érezitek a különbséget, ugye? García megírta, hogy a klasszisok helyett valamiféle pozitívan értett jómunkásemberekkel feltöltött csatársor a koncepció része volt, ami egy ideig működött is (leginkább amíg a melózás mellett jutott muníció a klasszik csatárerények csillogtatására is), de mostanra tartósan önmaguk paródiájává váltak a gólképtelen, de a védőjükkel roppant fegyelmezetten hátrazáró támadóink.

A Barcelona nagyon magasra tette magának a mércét az utóbbi néhány évben, és idén ezt már nem először veri le. Azt gondolom, hogy egy picit eltúlzó különbséggel kaptunk ki a látottak alapján, viszont legalább végképp és egyértelműen kiderült, hogy a legmagasabb szinten milyen hiányosságaink vannak. Az is végérvényesen eldőlt, hogy nem járunk pár lépéssel a világelit előtt, mint ahogy azt szeretnénk hinni, erre a meccsre már végképp nincs kifogás. Mindazonáltal továbbra is egyike vagyunk annak a 4-5 csapatnak, akik a húsosfazék mellett a górék, tehát világvégét sem kell azonnal vízionalizálni. Ennek a szezonnak tegnap tulajdonképpen vége lett (legalábbis nagyon remélem, a bajnokságban nem kell majd izgulni), úgyhogy megkezdhetjük kedvenc nyári sportunkat, az össznépi menedzserjátékot, aminek célja persze a totális dominancia visszaállítása lesz - de erről majd már inkább másik írásokban.

Valdés (6) - Nem rajta múlott, talán az elsőben benne volt, cserébe védett két-három nagyot.

Alvés (5) - Az egyetlen egyéni párharc, amit lehoztunk legalább döntetlenre az ő csatája volt Ribéryvel. Viszont két kapott gól előtt is leizmozták, ez akkor is beárnyékolja a teljesítményét, ha nem igazán ő tehet róla - ráadásul a maradék kettő dugóért is elő lehet venni sajnos. A szíve a helyén volt végig, talán az egyetlen játékosunk, aki etéren elfogadhatót nyújtott, de túlzott hibaszázalékkal tette a dolgát.

Bartra (5,5) - Volt egy-két bizonytalansága, de alapjában véve nem volt szerencséje, hogy pont ezen a meccsen kapott főszerepet, hiszen a többiek nem nagyon segítették a zökkenőmentes felavatását. Egyetlen kaput találó lövésünk az ő nevéhez fűzödik, mint ahogy az egyetlen ziccerünket is ő botladozta el - ezt értékelhetjük úgy is, hogy falábú, meg úgy is, hogy több támadópotenciált mutatott egymaga, mint a csatártriónk összesen.

Piqué (5) - A rommá szopatott védelmünk igazi vezére volt. Nem volt persze hálás a szerepe, mert szuperhős üzemmódban kellett volna repkednie a tizehatoson belül, hiszen egyedül neki volt sansza a fejpárbajokban. A huszonhat éves Puyolnak mondjuk ment volna...

Alba (3) - Robben totálisan lefocizta, nem nagyon lehet ezt szépíteni. A végén még pukkancs módon pofánverte a hollandot, ami még akkor is borzasztó antipatikus tett, ha Robben egyébként alapvetően akkor is erre ingerel, ha éppen nem futballozik zseniálisan ellened.

Xavi (4,5) - Bastiano Coimbra de la Coronilla y Azevedo - hát, csúful beletört a Maestro nyelve. Érdekes volt az ő gyenge teljesítménye: azért olyan veszett nagy felügyelet alatt nem tartották, ettől függetlenül szemre is lassú és körülményes volt a játékunk, és mindenemelett védekeznie is főképp Iniestának kellett helyette, a középpályánk a szűrőfunkcióját alig-alig látta el.

Busquets (5) - Két dolog merül fel vele kapcsolatban: egyrészt lehet, hogy nem szereti az extra pihenőket? (Esetleg nem is épült fel tisztességesen?) Mióta a bajnokságban Song játszik, Busi - igaz rendre nehéz ellenfelekkel szemben -  de igencsak alulteljesít, ezúttal sem volt ez másként. Másodsorban pedig kezd gyanús lenni, hogy eddig csak nem vettük észre, ami tegnap majd kibökte a szemünk: borzasztó keményen fogták, azonnal Müller vagy Gomez szorításába került, ahogy labdát szereztünk. Talán az ő kikapcsolása volt a(z egyik) kulcsmomentum (az utóbbi néhány szenvedős BL-meccsünkön)?

Iniesta (6) - Elég masszív mennyiségű feladat jutott rá, végig a legaktívabb játékosunk volt, de sajnos csiribú-csiribá ezúttal nem hagyta el ajkait, pedig ő általában ilyenkor a legfrankóbb. Látványos volt, hogy mennyivel többet vállalt védekezésben és támadásban is, mint Xavi. A végén szimbolikus volt, ahogy saját magára nem jellemző módon lemaradt Martínezről, aztán hátulról megmászta egy sárgáért.

Alexis (3,5) - A védekezőmunkáját többé-kevésbé ellátta, és az ő neve mellé írhattuk fel az egyetlen fineszes passzunkat.

Messi (4,5) - Nem tudom, hogy a két hét kihagyás látszott-e rajta, esetleg még nem épült fel, vagy csak szimplán ledózerolta őt is a Bayern, mint az egész csapatot, de ez valószínűleg abszolút negatív rekord volt tőle.

Pedro (5,5) - Talán ő volt a legtöbbet játékban a támadóharmadban - ezt értékelhetjük úgy, hogy nem volt annyira rossz, meg rosszmájúan mondhatjuk azt, nem csoda, ha impotensek voltunk elöl. Védekezésben is felülmúlta Alexist, mással meg nem nagyon lehet összehasonlítani, az ellenfél szélsőinek játékától ő is fényévekre volt."És azoknak, akik azt mondják, hogy csak a győzelem a fontos: szeretném figyelmeztetni őket, valaki mindig nyer. Ezért, egy 30 csapatos bajnokságban vannak 29-n, akiknek azt kell kérdezniük maguktól a végén: mit adtam a klubnak, mi pozitívat hoztam a játékosaimnak, mennyi fejlődési lehetőséget biztosítottam számukra?
Abból az alapvetésből indulok ki, hogy a labdarúgás hatékonyság. Győzelemre játszom, legalább annyira, vagy talán még jobban, mint akármelyik egoista, aki mindenáron nyerni akar. Diadalmaskodni akarok minden meccsen. Mégsem hiszem, hogy az egyetlen győzelemhez vezető út a végletes taktákázáson keresztül vezet, szerintem a hatékonyság nem zárja ki a szépséget..." /César Luis Menotti/