Tot El Camp

Thiago: Menni vagy maradni?

2013. június 22. - ladlac

Thiago Alcantara végigjárta a spanyol korosztályos csapatokat, és úgy véli, lassan megérdemelne egy helyet a felnőttek között is, bizonyított eleget utánpótlás szinten. A teljesítményével nehéz lenne vitatkozni, az UEFA őt választotta az U21-es Európa-bajnokság legértékesebb játékosának (MVP), ráadásul az aranyérem megszerzésében oroszlánrészt vállalt a döntőben szerzett mesterhármasával. Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján sem győztek áradozni róla: "A győztes csapat kapitányaként, Thiago a pályán és azon kívül is bizonyította vezetői képességeit, nagyban meghatározta csapata játékát fáradhatatlan mezőnymunkájával; rendkívüli labdakezeléseivel még a legnehezebb szituációkban is; a játék tempójának irányításával; intelligens, sokkal inkább előrelátáson, mintsem szerelésen alapuló labdaszerzéseivel; kiemelkedő irányító képességeivel."

Thiago Alcantara végigjárta a spanyol korosztályos csapatokat, és úgy véli, lassan megérdemelne egy helyet a felnőttek között is, bizonyított eleget utánpótlás szinten. A teljesítményével nehéz lenne vitatkozni, az UEFA őt választotta az U21-es Európa-bajnokság legértékesebb játékosának (MVP), ráadásul az aranyérem megszerzésében oroszlánrészt vállalt a döntőben szerzett mesterhármasával. Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján sem győztek áradozni róla: "A győztes csapat kapitányaként, Thiago a pályán és azon kívül is bizonyította vezetői képességeit, nagyban meghatározta csapata játékát fáradhatatlan mezőnymunkájával; rendkívüli labdakezeléseivel még a legnehezebb szituációkban is; a játék tempójának irányításával; intelligens, sokkal inkább előrelátáson, mintsem szerelésen alapuló labdaszerzéseivel; kiemelkedő irányító képességeivel."

Vizuálisabb típusoknak egy kis videós anyag:

 

Illetve Rio Ferdinand is el volt ájulva a sráctól:

Thiago bárhol, bármilyen nyomás alatt elkéri a labdát, ezt a fajta mentalitást kellene a mi srácainknak is elsajátítani.

Adott tehát egy játékos, aki a klub utánpótlásából került ki, és rendelkezik minden olyan fontos jellemzővel, amellyel egy modern középső középpályásnak rendelkeznie kell. Sokan egy brazilos, dribblizős karmesterként gondolnak rá, ugyanakkor a Barcában és a válogatottban is jellemzőbb, hogy mélyebben szerepel, a tizenhatosnál kéri el a kapustól a labdát, de felér a befejezésekhez is. A munkabírása is kiemelkedő, és a szerelésektől sem ijed meg, amit a statisztikái is bizonyítanak. Ebben ugyan nem teljes az egyetértés, én inkább Xavi utódját látom benne, főleg a válogatott meccsei alapján, de a Barcában is legtöbbször az ő szerepkörében játszik, annak ellenére, hogy úgy tűnik, a kapuhoz közelebb tolva is megállná a helyét. Elméletben csettintenünk kellene, mert a tökéletes megoldás itt van előttünk: Thiagoé az összes mérkőzés, amely legfeljebb közepesen nehéznek ígérkezik, Xavit pedig "korlátoznánk" egy 25 körüli meccsszámra. Ezzel megfelelő fizikai állapotban lehetne tartani egész szezonban, az pedig többször bebizonyosodott, hogy nála körülbelül ennyi a kulcs a csúcsformához, ez pedig még mindig nagyon fontos a játékunk szempontjából. Nem mellékesen a válogatott is jól járna ezzel a jövő évi vb-n.

A probléma ott van, hogy Thiagonak pont ezzel a szereppel van baja, ő a Real Madrid ellen, vagy a kieséses BL-találkozókon is meg akarja magát mutatni, oda viszont kevés. Nem is feltétlenül a képességei miatt, de a Xavi-Iniesta párost még mindig bűn megbontani, Fábregasban meg inkább ott van egy gól vagy egy asszisszt. Persze lehetne türelmes is, de azt se felejtsük el, 2011-ben az akkor már Eb- és vb-győztes spanyolokat választotta, az éppen szenvedő brazilok helyett. Bár nem tudhatjuk a pontos okokat, elvégre Spanyolországban nőtt fel, ott tanult mindent, de nincs kizárva, hogy az ambíciói miatt választotta a biztosabbnak, sikeresebbnek tűnő utat. És most pont ezek miatt az ambíciók miatt lépne le, hogy máshol kezdőként megmutassa, helye van Del Bosque 23-as keretében. Az nem kérdés, hogy ha nem lesz törés a karrierjében, a vb után helye lesz a spanyoloknál, de most vajon tényleg van reális esélye bárhogyan is bekerülni a csapatba? Csak emlékeztetőül a mostani középpályássor: Javi Martínez, Iniesta, Xavi, Fábregas, Mata, Busquets, Cazorla, Silva, Navas. Kizárólag BL csapatok húzóemberei megfelelő korban (Navasnál nyilván csaltam, bár jövőre ő is bizonyíthat a Cityvel), ha csak valaki nem sérül meg, vagy nem teljesít nagyon maga alatt, esélytelennek tűnik a behívása. És akkor még nem említettük Xabi Alonsot, aki most csak pihentetés céljából nem ment a Konföderációs Kupára, vagy Iscot, aki jövőre várhatóan City vagy Real játékosként próbál ugyanúgy bekerülni, mint Thiago.

Tehát itt van egy lassabb, de biztosabb út, kivárja az idejét, átveszi Xavi helyét mind a Barcában, mind a válogatottban, vagy megpróbálja a lehetetlent, eligazol, és több játéklehetőség mellett megpróbál bizonyítani. Az ötlet egyébként nem rossz, a spanyol játékosoknak nagyon fekszik a Premier League is, Silva, Mata és Cazorla is a legjobbak között van, de a második vonalból Michu vagy Chico Florés is kiemelkedő. Ugyanakkor nem lehet benne biztos, hogy kezdő lesz Moyes csapatában, aki eddig 4-4-1-1/4-2-3-1-et játszatott a csapatával. A csatár mögötti posztra ott van a lendületesebb Kagava, a pálya közepére pedig nem biztos, hogy elég a 172 centije és a 71 kilója. Szóval elmehet egy új közegbe, ahol nem tűnik biztosnak a helye, és még ha több szerepet is kap, akkor sem biztos, hogy lényegesen többet, mint itt kapna. És akkor még ott van az is, hogy egyelőre azt sem lehet tudni, az új edző keze alatt hogyan fognak majd szerepelni a Vörös Ördögök.

A Barca keze közben meg van kötve, ha leteszik a játékos kivásárlási árát, onnantól kezdve ők ki vannak zárva a játékból, legfeljebb ezért a szerződésért lehet őket elővenni, de úgy mégsem szerencsés, hogy nem ismerjük pontosan a hátteret. Bár a 18 milliós ár így is kevésnek tűnik, mikor a napokban fizettek 17,5 milliót egy Andy Carrolért. Ugyanakkor a legfrissebb spanyol pletykák szerint Vilanovának nagyon kell Thiago. Alcantara is, de leginkább Silva, az eladásból származó plusz forrás pedig megkönnyíthetné a megszerzését. A középpályára pedig jöhetne a hasonlóan tehetséges, ráadásul katalán Sergi Roberto, akiben szintén megvan, hogy átvegye majd Xavi helyét, és Thiagoval (meg az ügynökével) ellentétben ő sosem kért több játéklehetőséget, idén is inkább maradt a B csapatnál, pedig csak egy évvel fiatalabb a brazil-spanyolnál. Persze így Xavinak is több feladata és meccse maradna, de idén sem akarták nagyon pihentetni, pedig lett volna rá lehetőség. Mondjuk abban már nem vagyok biztos, hogy Sergi Roberto át tudná venni egy az egyben Thiago játékperceit. Legutolsó sorban még Neymar is megkaphatná kedvenc mezszámát, ami marketing szempontból lenne jó (az NJR monogramjában, logójában benne van a 11-es szám, lásd a képen), bár ebből valószínűleg inkább ő profitálna, viszont minél eladhatóbb, annál több szponzort hozhat a Klubnak is.

A kérdés tehát elég összetett, a teljesítménye és a játéka alapján mindenképpen veszteségnek tűnne a távozása, jelenleg úgy néz ki, a következő időszak egyik klasszis középpályása ő lesz, akit ráadásul a Barca nevelt, és tökéletesen érti ezt a játékot. Ugyanakkor ha maga a játékos nem szeretne maradni, akkor nem tudunk sok mindent tenni, viszont ha a távozása elősegíteni Thiago Silva érkezését, plusz Sergi Roberto beépítését, akkor nem biztos, hogy ennyire borús a kép.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása