Valószínűleg csak véletlen, hogy az utóbbi napokban olyan csapatok ellen játszunk (Rayo-Ajax-Sociedad), akik nem hajlandók a tökigvédekezés szellemében pályára lépni ellenünk, nekünk meg jól jön, hogy sorozatosan van helyünk a pályán focizni. A másik, ami beillik a sormintába, hogy az említett csapatok mindegyike úgy gondolta, a meccs elején próbálja megfogni a Barçát, addig próbálnak előnyhöz jutni, amíg bírják erővel.
Feltételezem, a terv tegnap is az lett volna, hogy a Sociedad talál egy-két gólt, aztán meg majd ráérnek védekezésből kontrázgatni, csak besült az egész azzal, hogy hamar elszaladtunk két góllal. Amúgy nekem tetszik, amikor ezt a feltolt letámadásos-sokmozgásos focit játsszák ellenünk, főleg, ha azt hozza magával, hogy végül sok góllal megnyerjük a meccseket. Az utóbbi években többször bebizonyosodott, hogy a Barça ellen önveszélyes kinyílni, nem volt ez tegnap sem másként.
Valószínűleg csak véletlen, hogy az utóbbi napokban olyan csapatok ellen játszunk (Rayo-Ajax-Sociedad), akik nem hajlandók a tökigvédekezés szellemében pályára lépni ellenünk, nekünk meg jól jön, hogy sorozatosan van helyünk a pályán focizni. A másik, ami beillik a sormintába, hogy az említett csapatok mindegyike úgy gondolta, a meccs elején próbálja megfogni a Barçát, addig próbálnak előnyhöz jutni, amíg bírják erővel.
Feltételezem, a terv tegnap is az lett volna, hogy a Sociedad talál egy-két gólt, aztán meg majd ráérnek védekezésből kontrázgatni, csak besült az egész azzal, hogy hamar elszaladtunk két góllal. Amúgy nekem tetszik, amikor ezt a feltolt letámadásos-sokmozgásos focit játsszák ellenünk, főleg, ha azt hozza magával, hogy végül sok góllal megnyerjük a meccseket. Az utóbbi években többször bebizonyosodott, hogy a Barça ellen önveszélyes kinyílni, nem volt ez tegnap sem másként.
Egyéni értékelő:
Valdés – lassan védjegyévé válik, hogy megmenti a csapatot (ha viszont gonosz akarok lenni, akkor meg csak normálisan teszi a dolgát), tegnap erre nem volt szükség, ugyanakkor mégis. Két hatalmas védéssel jelezte, hogy a pályán van, és bár valószínűleg reagálhatott volna a csapat, a 4-3 mégiscsak szorosabb, mint a 4-1. Emlékeim szerint két alkalommal (felvette a páncélmellény, rosszul futott ki egy magas beadásra) így is a „régi önmagát” hozta. Puyol hiányában ő az, aki folyamatosan cseszegeti a védelmet még jelentős előny birtokában is, ez mindenképpen erénye, de folyamatosan bennem van a gondolat, hogy miért kellett „erre a Victorra” éveket várnunk - 8
Alves – hihetetlenül bosszantó amennyi hibával játszott, tegnap ráadásul megint átadott egy kedves csokorral a szokásos fogalmatlan beadásaiból. Még az se kizárt, hogy Guiness-be illő a „lecsúszott Alves lábáról a beadás” megjegyzés, mint futballmeccsek közvetítése közben a leggyakrabban elhangzó mondat. (És a Guiness ebben az esetben nem a sört jelenti.) Ráadásul megint láthattunk tőle olyat (talán kétszer is?), amikor látja(?), hogy nyilvánvalóan képtelen lesz eljuttatni a beadást az egyetlen társnak, mert tökéletesen (ki)zárt szögben futna be a védők mögé, mégis belövi minden-mindegy alapon(?). De szintén láthattunk egy adagot a semleges helyzetben eladott labdáiból is. Nekem egyáltalán nem tetszett a játéka, főleg, hogy most már sorozatosan megkapja Messit is maga mellé, mégse tudott támadásban sem igazán emlékezeteset alkotni - 6
Piqué – bár korábban feltételeztem, hogy benne van az esély a védelem vezérévé válni, tegnap ismét igazolta, mennyire messze áll a hozzáállása Puyolétól. Érezhető volt, ahogy a háromgólos előny birtokában idővel átmegy flegmába, az se véletlen, hogy a kapott gól előtt olyan ostobán megette Agirretxe cselét. Maga a csel amúgy a meccs egyik legszebb jelenete volt, de Piqué meg úgy érkezett rá, mint akinek meg se fordul a fejében, hogy a kaput kellene fedezni, nem pedig az embert fogni. Voltak jó megmozdulásai (nem is egy), voltak fontos szerelései, bennem mégis ez maradt meg elsősorban, mert annyira jellemző - 7
Mascherano – ha valamelyik favágó csapat ellen kapja be azt a rúgást, meg se lepődünk, így viszont Busquets-nek sikerült némi horrort csempésznie a meccsbe. Az egyik legveszélyesebb szituáció, amikor így feszül meg egy játékos térde, reméljük, nem az lesz a vége, hogy Puyolt végre visszakapjuk, ő meg foci helyett rehabilitálódik hetekig
Bartra – nagyon összeszedett volt, gyakorlatilag hiba nélkül lehozta a meccset. Hogy ebben mennyire volt partner az ellenfél, nem tudom, de tőle láttunk már kapkodós-bénázós produkciót, a jelenlegi keretünkkel pedig létfontosságú, hogy minél hamarabb átlépjen a „fiatalvagyokmégbekellilleszkednem” fázison. (Ő ráadásul már nem is annyira fiatal, meg nem is annyira idegen tőle a nagy csapat, hogy ráérnénk éveket várni, amíg teljes értékű játékosnak gondolhatjuk.) A passzjátéka abszolút rendben volt, szerintem láttam tőle két-három remek ütemű szerelést is, összegezve fel se tűnt, hogy nem valamelyik rutinos játékosunk szerepel a védelem közepében. Ez pedig a legnagyobb dicséret, amit adhatok neki. A gólja miatt jár egy plusz pont, még akkor is, ha nem tudjuk, mennyire volt tudatos, vagy mennyire töltötte be csak a mandiner szerepét - 8
Adriano – szerintem nem volt az igazi, de legalábbis nem hozta a legjobb önmagát. Ellentmondásnak tűnhet, hogy védekezésben alapvetően nagyon jó volt, ugyanakkor támadásban vártam volna többet tőle. Ellentmondás azért, mert mégiscsak védő, meg azért is, mert Neymar és Iniesta játszott előtte, akkor meg minek? Ugyanakkor a gondolat azért fogalmazódott meg bennem, mert többször is Neymar előtt helyezkedett (jegyezzük meg, milyen okosan ki van találva ez a figura és azt is, mennyire érzi Neymart), így viszont belefért volna a meccsbe tőle több, mint egyetlen erőtlen kapuralövés - 7
Busquets – hihetetlenül ostoba (inkább figyelmetlen, felelőtlen?) megmozdulás volt, ahogy kitalpalta Mascheranót a meccsből. Különösen azért unszimpatikus pillanat, mert éppen ő az, aki a legnagyobbakat tud a földön vonaglani, elvárható lenne, hogy tisztában legyen azzal, milyen az, amikor aprítják az embert, főleg milyen az, amikor valóban bekap valaki egy kemény rúgást.
Ezen túl se éreztem rajta, hogy különösebben összeszedett lett volna. Úgy tűnt, az ellenfél akkora területeket hagy nekünk (a saját védelme mögött), hogy ő sincs igazán képben azzal, mennyire kellene védekeznie és mennyire támadó felfogásban játszania. Az nagyon tetszik, hogy letisztulni látszik a szélső védőink mögötti területek levédekezése. Ő visszakapta azt a feladatot, hogy - felváltva a szélső támadóval (főleg Pedróval, de Sánchezzel is) - kilép Alves mögé, a másik oldalon pedig a középső védő (főleg és alapesetben Mascherano), valamint a középpályás (főleg Iniesta, de Cesc is) feladata megvédeni a balvédő mögötti területet. A gólja a meccs egyik legjobb jelenete volt. Hogy mennyire volt tudatos a felpörgetés, nem tudom (bár benne van annyi technika, hogy szándékos lehessen), maga a lövés viszont – főleg a rosszabbik lábával – remek pillanat volt - 7
Xavi – úgy néz ki, képesek leszünk az ő feladatkörének – meccsen belüli - változtatásával alapjaiban megszabni a csapat felfogását, arculatát. Főleg a második félidőben voltak rövid(!) időszakok, amikor a megszokott helyén láthattuk őt a megszokott feladatkörében, de több volt, amikor „maga előtt” helyezkedve tudott támadószellemben játszani. Mivel éveken keresztül láthattuk ugyanezt a kettősséget, valójában nem újdonságról van szó, inkább arról, hogy a szezonnak ebben a szakaszában még bírja erővel ezt a sok mozgást igénylő játékot. Mindezt pedig úgy, hogy maradt ereje szépségeket a pályára varázsolni. A legszebb jelenetsorunknak is résztvevője volt, de ezen túl legalább két alkalommal láttam tőle bámulatosan gyors helyzetfelismerésből adódó focivarázslatot. Ha nem lennének a csapatban nála is látványosabb játékosok, valószínűleg róla zengenénk ódákat hétről-hétre meccsek után - 8
Iniesta – meccs közben támadt az a gondolatom, hogy az idei vacakabb idénykezdetének valószínűleg Neymar az oka, nem pedig a szerződéshosszabbítása körüli egyébként nem is létező konfliktus, amit a sajtó megpróbál sugallni.
Egyszerűen az a helyzet, hogy korábban megszokta, nagyon gyakori az a meccs szituáció, amikor egyedül kell megindulnia több ember között, most viszont még nem alakult ki az összeszokottság Neymarral, ezért előfordul, hogy nem tudja, mikor kellene megindulnia, mikor pedig a társra építve összjátékban gondolkodnia. Még nem igazán passzol az egymáshoz viszonyított (el)mozgásuk, azt viszont sejtem, hogy idővel majd kialakul és helyreáll a rend a pályán. Az máris érezhető, hogy egyre inkább felpörög, tegnap lényegesen nagyobb százalékban tudott a pályán illuzionálni, mint ahogy azt idén eddig láthattuk tőle - 8
Sánchez – érezhető, hogy a korábbi évekhez képest komolyabb teljesítményt visz a pályára. Véget érni látszanak az alibimeccsek, ez pedig leginkább abból látszik, hogy bevállalja az 1-1-eket, nem pedig sorozatosan megáll, amikor – nem meglepő módon – tengersokadalom ellenféllel kerül szembe a tizenhatos környékére érve. Más kérdés, hogy milyen százalékkal sikerülnek a cselei-elfutásai, de a korábbiak tükrében már az is említést érdemel, hogy egyáltalán képes egyedül támadópotenciált adni a csapatnak. Az kétségtelen, hogy a mezőnymunkája nagy érték, az is, hogy egyértelműen Messi alá kell játszania (a szokásos „keresztbefutok-elviszem a védőket Messi elől” figurát tegnap is vagy háromszor előadta), de bennem folyamatosan ott az érzés, hogy ennél többet várnék el tőle. Az mindenképpen meglepő, hogy tegnap kétszer (háromszor?) is kapura tudott fejelni (a kapufája külön szép mozdulat volt), a gólpassza viszont nem miatta lett gólpasszá - 7
Messi – a sajtó máris a meccs legfontosabb eseményeként értékeli a pillanatot, amikor le kellett jönnie. Érik a botrány, közeleg Martino kirúgása, mert Messi biztosan ki fogja csinálni azért az aljasságért cserébe, hogy lemerte cserélni őt. Való igaz, hogy nem a legszerencsésebben reagálta le a pillanatot (néha szokás lepacsizni az edzővel is, nem pedig ilyen „miafaszomvan?” arckifejezéssel visszanézni rá), én viszont azt gondolom, inkább fogadjuk el tényként, hogy ő ilyen.
Képes ezerszázalékosan koncentrálni, képes olyan szinten belefeledkezni egy meccsbe, mint amikor – mondjuk – valaki éppen posztot ír egy blogba és amikor szólnak hozzá, az első pillanatban azt se tudja, hol van, csupán értetlenül felnéz és megpróbálja kitalálni, mit mondtak neki, de legfőképpen miért és mivel is zökkentették ki az éppen megfogalmazódó gondolatmenetéből. A fickó továbbra is hihetetlen, továbbra is élmény látni a pályán, a legfontosabb mégis az, hogy ő kezdi a letámadásokat, a csapat pedig követi az ő elszántságát. A példamutató hozzáállása sokkal fontosabb számunkra, mint önmagában a tény, hogy a játéka nem csak a támadásokhoz ad sokat, de a védekezéshez is - 9
Neymar – valószínűleg nem ilyen "épp csak belebotlottam"-ra tervezte az első bajnoki gólját, ezért is volt, hogy miközben gólörömet ünnepelni ment, még kétszer jól belebikázta az üres kapuba a labdát. A lényeg, hogy most már a sajtó is megnyugodhat. Még akkor is, ha szerintem marhaság volt a bajnoki gólhiányán károgni, egyszerűen azért, mert meccsről-meccsre a csapat legjobbja, de legfőképpen olyan értéket hozott, amire talán a legnagyobb szükségünk volt.
Szemben a tavalyi erőtlen támadóinkkal, ő mindig a kapu felé indul, mindig a támadások építésében gondolkodik, ezzel pedig megadja nekünk azt, hogy ne kelljen a semleges labdagurigázással tökölődnünk. Folyamatosan leköt két-három-négy embert az ellenfél védelméből, ezzel területet ad nekünk a pálya közepén-jobb oldalán, ráadásul képes arra, hogy az alapvonalig lefutva nagy tömegben is értelmeset alkosson. Tegnap villant a fejembe a gondolat, hogy vele képesek lehetünk a Rijkaard csapat legnagyobb erényét újra a pályára vinni: képesek lehetünk arra, hogy a csapat elsősorban a stabil védekezésben gondolkodjon. Ha kialakul az a helyzet, hogy a három támadónk képes lesz önállóan megoldani a támadófeladatokat, „megengedhetjük magunknak azt a luxust”, hogy a középpályásaink elsősorban a csapat stabilitását tartsák, és közülük csak egynek-kettőnek kelljen támadásokkal fellépni. Értelemszerű, hogy a szituációt mindig az adott ellenfél fogja megszabni, de akár még az a helyzet is előállhat, hogy pályára lépünk két védekező középpályással és fikarcnyit nem csorbul a támadópotenciálunk. Ha ebbe az irányba nyithat a csapat (főleg majd a húzósabb BL meccseken), máris többet hozott az érkezése, mint önmagában egy tarthatatlan támadót - 9
Pedro – aki sorozatosan követi egy csapat meccseit, egy idő után nem csak a pályán elfoglalt helyéből, de a mozgásáról megismeri az adott csapat játékosait. Tegnap is volt egy pillanat, amikor „valaki” egy iszonyatos sprintet levágva futott az ellenfél védelmére. Nem csak a mozgása felismerésére volt szükség ahhoz, hogy tudjam, ő az
S. Roberto – érdekes volt támadó középpályásként látni őt. Jelentős szereplője lehetett volna két további gólnak is, de inkább csak dadogott a lábán a labda
