Azért szeretem, amikor ladlac írja a beharangokat, mert neki – velem ellentétben - legalább van valami fogalma arról, mi történik a Barçán kívül a spanyol futballban. Nem tudom, hogy ennek volt-e köszönhető, de az biztos, hogy ennél pontosabban előre belőni azt, ami ránk várt az Osasuna ellen, nem is lehetett volna. Kár, hogy én csak a félidőben olvastam a posztot, különben nem is lepődtem volna meg. Illetve igazából így se lepődtem meg, mert ha ennyire beáll védekezni az ellen, nyilvánvaló, hogy az marad a legjobb esélyünk, ha a kivárásra játszunk. És igazából majdnem be is jött, mert a meccs végefelé már nagyon érződött rajtuk, hogy az utolsó utáni erőtartalékaikat mozgósítják.

Lényeg a lényeg, pontot veszíteni minden bajnokságban kell (illetve nem kell, de általában úgyis eljön a pillanat), és ha ez az Osasuna ellen kellett, hogy bekövetkezzen, akkor csak a sorsoláson múlik, hogy a kilencedik, vagy a tizenakárhanyadik fordulóban következik be.

Azért szeretem, amikor ladlac írja a beharangokat, mert neki – velem ellentétben - legalább van valami fogalma arról, mi történik a Barçán kívül a spanyol futballban. Nem tudom, hogy ennek volt-e köszönhető, de az biztos, hogy ennél pontosabban előre belőni azt, ami ránk várt az Osasuna ellen, nem is lehetett volna. Kár, hogy én csak a félidőben olvastam a posztot, különben nem is lepődtem volna meg. Illetve igazából így se lepődtem meg, mert ha ennyire beáll védekezni az ellen, nyilvánvaló, hogy az marad a legjobb esélyünk, ha a kivárásra játszunk. És igazából majdnem be is jött, mert a meccs végefelé már nagyon érződött rajtuk, hogy az utolsó utáni erőtartalékaikat mozgósítják.

Lényeg a lényeg, pontot veszíteni minden bajnokságban kell (illetve nem kell, de általában úgyis eljön a pillanat), és ha ez az Osasuna ellen kellett, hogy bekövetkezzen, akkor csak a sorsoláson múlik, hogy a kilencedik, vagy a tizenakárhanyadik fordulóban következik be.

Abban nem volt semmi újdonság, hogy minden szervezetten-koncentráltan védekező csapat ellen szenvedünk, de abban sem, hogy a válogatottak miatti utazások érezhetők voltak a fiúkon. Ha nagyon akarom, belemagyarázhatom, hogy jobban esett volna egy kisebb kihívást jelentő ellenfél, de akár azt is, hogy a keddre, illetve a szombatra tartalékolnunk kellett, és még mindig a tegnap estét volt jobb választás beáldozni, mint a másik kettőt.

Bár éppen mostanában kezdünk rájönni arra, hogy sok év után olyan edzőnk van, aki reagál az ellenfelekre (nem csupán a Barça mindenáron való dominanciáját célozza), de akármerről is nézem, az Osasuna ellen nem volt mit reagálni. Ha a szándékunk esetlegesen az is lett volna, hogy hagyjuk őket játszani (magunknak meg adunk egy kis területet), akkor se jöttek volna ki, de igazából okuk se lett volna erre, ha már ennyire jól játsszák ezt a betömörülős-tökigvédekezős szisztémát. Ha viszont változtatni nem igazán volt értelme, be kellett érnünk a szokásos felfogásunkkal, illetve azzal a reménnyel, hogy az idő jóbarátunkká lesz, és képesek leszünk – ha mást nem, a legvégén – begyűjteni ezt a három pontot is.

Éveken keresztül ahhoz szoktunk hozzá, hogy az Atlético és az Espanyol a mi dolgunkat sorozatosan megnehezíti, míg a Real oda-vissza könnyedén átgázol rajtuk. A sors (és persze a megváltozott bajnokságon belüli erőviszonyok) ajándéka, hogy ezúttal kaptunk egy váratlan végeredményt tőlük. A döntetlenünk ellenére is vezetjük a bajnokságot, de most már pontelőnnyel.

Egyéni értékelő:

Valdés – egy-két kósza lövésecskén, egy jól időzített kifutáson (megelőző szerelésen) és a védelem pár alkalommal történő lebarmolásán kívül semmit nem kellett érdemben a meccshez adnia – 6

Montoya – ha már az ellen ennyire nem akart-tudott támadni, védekezésben szinte észrevehetetlen volt (meg Bartra amúgy is folyamatosan kilépett mögé), támadásban meg annál inkább feltűnt. Azt viszont nem tudom, hogy ez utóbbi szerepkörben ennyire bizonytalan, amikor élesbe fordulnak a szituációk, vagy csak az a problémája, hogy ennyire nincs meccsrutinban. Tehetségnek tehetség, reménységnek reménység, de valami még mindig hiányzik ahhoz, hogy igazán pozitívan értékelhessük őt. Ha mást nem, több éles meccs a lábába - 5

Bartra – ha létezik körülmény, amikor áldhatjuk a sorsot egy játékos sérülése miatt, akkor a pillanat most(anában) jött el, ugyanis valószínűleg nem kap(hat)ta volna el ennyire a fonalat, ha Martino nem kényszerül Mascherano helyére a csapatba tenni őt. Tavaly még sikerült meglehetősen hullámzó formát-meccseket produkálnia, idén azonban (beleértve a tegnapot is) olyan játékossá lett, akire egyre nagyobb bizonyossággal számíthatunk. Gyakorlatilag kimondhatjuk, hogy beépült a csapatba, de akár azt is, hogy vele semmivel nem gyengébb a hátsó sor, mint bárki mással. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy számíthatunk a magabiztos védőmunkájára, de arra is, hogy bátran fellép támadásokkal – 7

Puyol – tegnap jöttem rá, hogy az utóbbi pár hónapban mennyire hozzászoktam a nem ritkán bizonytalankodó Barça védőkhöz. Vagy inkább úgy fogalmaznék: mennyire hozzászoktam ahhoz, hogy nem nézhetem halálos nyugalommal, amikor (bármelyik) Barça védőre fut az ellen támadása. Pillanatnyilag nem tudok olyan játékost mondani, akiben jobban (meg)bíznék, és ez még akkor is így van, ha tegnap nem játszott hibátlan meccset. Ami (kicsit) zavar, hogy az elszántsága már megint/még mindig hajlamossá teszi arra, hogy elhamarkodottan (nem a legjobb szó, de közel áll ahhoz, amit gondolok) cselekedjen. Azt érzem az ilyen pillanatokban, mintha feltett szándéka lenne mindenáron egyedül megszüntetni az összes problémát, ami csak adódik a közelében. Nagy öröm volt újra a pályán látni őt és azt, hogy van aki képes könnyedén levenni a pályáról egy ellenfél támadót – 7

Adriano – az első félidőben a legaktívabb játékosnak tűnt, ez pedig mindenképpen pozitívum ahhoz az ímmel-ámmal maszatoláshoz képest, amit a csapat általánosságban produkált. Rengeteget melózott, folyamatosan bemozogta az egész bal oldalt, jó volt védekezésben, igyekezett sokat adni a támadásokhoz. Nem rajta múlt, hogy beszaladt a szezon első bajnoki nemgyőzelme – 7

Busquets – az Osasuna annyiból elrontotta a játékát, hogy nulla támadópotenciált volt képes felmutatni, így védekező középpályásra gyakorlatilag nem is volt szükségünk. Illetve esetleg lett volna, de a gyorsan és hosszan előredobott kontrapróbálkozásaik miatt szinte mindig a védelem találkozott velünk, a középpályánk viszonylag ritkán. Arra biztosan emlékszem, hogy egyszer láttam tőle egy hihetetlen sarokkalmeghúzós-lefordulásos-ladbakihozatalos alázást, de majdnem megdobta a szezon egyik leglátványosabb gólpasszát is, amikor bokából beemelte az Osasuna középpályás,- és védővonala mögé a labdát – 6

Xavi – az a hihetetlen a fickóban, hogy a zseniális passzai tulajdonképpen tök egyszerűek – már persze akkor, amikor lassítva visszanézzük az ismétlésben. Akkor már teljesen nyilvánvalóvá lesz, hogy miért oda, miért abban az ütemben és a – mondjuk – két lehetséges opció közül miért éppen annak a társnak küldte a labdát, élőben nézve egyáltalán nem ennyire világos. A másik, ami lenyűgöző vele kapcsolatban az, hogy hétről-hétre képes iskolát előadni számunkra a futball alapelemeiből. Végtelenül egyszerűnek tűnik a játéka, miközben minden meccsen bemutat akár négy-ötöt is abból, hogyan lehet varázslatos egy szimpla labdafedezés – 7

Cesc – azt hiszem, az a legnagyobb problémám vele, hogy hajlamos nulla küzdőszellemet felmutatva meccseket lejátszani. A pofázás persze megy, de talán nem kellene olyan könnyen összecsuklani, olyan hamar földrerogyni, vagy éppen küzdelem helyett bírói védelemért reklamálni. Tegnap este nekem a már leszálló ágban levő Ronaldinho jutott róla eszembe, mert azontúl, hogy alapvetően nem tetszett a szinte teljesen hasztalan játéka, képes volt olyan hihetetlen meglátásokból támadópasszokat a védelem mögé lőni, amit valóban csak kevesen tudnak a foci világában. A megítélésének leginkább negatív eleme viszont az, hogy a kapu előtti bénázásaival részben miatta nem nyertük meg a meccset – 5

Pedro – még mindig nem igazán tudom elfogadni azt a feltételezést, miszerint a hasznosságának feledtetnie kellene azt, hogy támadó. Igyekszem észrevenni és elismerni a mezőnymunkáját, de folyamatosan oda lyukadok ki, hogy a tegnapihoz hasonló produkcióktól nem igazán vagyok boldog. Egyáltalán nem bánnám, ha háromszor kevesebb alkalommal segítené ki a védőpárját, helyette meg inkább egyszer átcselezné magát egy védőn. Másik oldalról nézve pedig egyre kevésbé tudom értékelni azt, hogy az oldala stabilabb védekezésben és a nullával egyenlő támadásban. (Vagy amikor meg nem egyenlő a nullával, az nem rajta múlik.) Nem igazán szerencsés helyzet az, ha egy támadónál akkor lepődünk meg, ha olyan meccset játszik, ami emlékezetes marad (az élénk támadójátékáról, a gólpasszairól, neadjisten’ a góljairól), a többi erőtlen maszatolás meg az alapszint – 4

Iniesta – tegnap este volt egy pillanat, amikor azt hittem, kezdi megtalálni az összhangot Neymarral, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez még mindig nagyon nem az igazi. Azért csodálkozom rajta, mert ő éppen az a karakter, akiről feltételeztem, hogy egy új érkező hamar megtalálja vele az összhangot (ld. pl. Alba), de bőven van még mit csiszolni ezen. Továbbra is azt érzem, hogy Neymar egyszerűen zavarja őt a pályán. Még mindig azt vélem látni, hogy belekezd egy előretörésbe, de nem tudja eldönteni, meddig vigye, mikor, hova és kinek tegye le a labdát úgy, hogy az igazán jó legyen. Ennek a bizonytalanságnak a végeredménye pedig rendszerint egy elkezdett, de rossz ütemben lezárt támadásvezetés lesz. Nem tud lefutni az alapvonalig, mert nem fér el (miközben tavaly számtalanszor láthattuk, milyen hasznosak-veszélyesek az onnan visszalőtt beadásai), emiatt a legtöbbször középre sodródik, miközben a mögötte érkező balhátvéd (főleg Adriano) is odaérkezne, de közben a középpályás is oda futna be. A vége meg az lesz, hogy pont neki maradnak a távoli lövések, amiket még akkor is pocsék aránnyal küld meg, ha a pályafutása legemlékezetesebb góljait nagyjából onnan szerezte, ahonnan tegnap is megküldte azt a két borzalmat – 5

Neymar – szerintem a TV-ben hallottam, hogy fáradt(an érkezett vissza a sokezer kilométernyi utazásból), és hajlok rá, hogy el is fogadjam, mint legfőbb okát a tegnapi visszafogottabb teljesítményének. Ha van, akire leginkább rámondhatjuk a tompa jelzőt a tegnap után, akkor az ő, viszont ezzel meg is határoztuk, miért tűnt fásultnak az egész csapat. Tényként kezelhetjük, hogy most már két olyan játékosunk van, akik egyedül képesek – idővel – feltörni az ellenfelek védelmét, és ha egyikük nincs a pályán, a másik pedig nem a szokott módon éles, akkor – a tavalyhoz hasonlóan - gondban vagyunk. Én még mindig maximálisan elégedett vagyok azzal, amilyen gyorsan igazolta a klasszisát, elég új embernek tartom ahhoz, hogy ne akarjam kizárólag az ő nyakába varrni a sikertelenséget. Abban biztos vagyok, hogy ha igazán képes lett volna felpörögni, megnyerte volna nekünk a meccset – 6

Messi – szerintem mindenki arra számított, hogy – ha más nem marad - beáll a végén és pillanatok alatt eldönti a meccset. Ezúttal neki sem sikerült

Tello – neki terület kell, hogy igazán jó lehessen, az meg tegnap nem volt