Spanyol bajnokság, 13. forduló: Real Betis - FC Barcelona

Facebook Tweet Tetszik

2013. november 10. - ladlac

Az idei sorsolás eléggé hasonlít arra, mintha egy gyors autóval száguldoznánk egy versenypályán. Váltakoznak a bajnoki- és BL meccsek - ilyenkor padlógázzal teperjük az aszfaltot -, majd hirtelen két lábbal tapossuk a féket, amikor megérkezünk egy válogatott fordulóhoz. Még ott is megáll a párhuzam, hogy a kanyarból kifelé könnyű elhibázni a kigyorsítást, így a szünet után nem ritkák a pontvesztések. Jelenleg a megfelelő féktávot kell belőlünk, mert ha elmérjük, könnyen ránkfuthatnak a madridiak. Ehhez a gyengén teljesítő Betist kell elkapni otthon, de az Osasuna már rávilágított idén, hogy a korábbi teljesítményből, és a tabellán elfoglalt helyből nem érdemes következtetni, itt most jobb szolgálatot nyújt a múlt felidézése: az andalúz együttes hagyományosan egy kellemetlen ellenfél.

Bár semmi tapasztalatom nincs szövetségi kapitányként, azt nehezen értem meg, miért kell az ilyen teljesen felesleges barátságos mérkőzésekre behívni a legjobb játékosokat, miközben akár a fél világot is átutazzák. A spanyoloknál ez külön szembeötlő, hiszen ott még csak arról sem beszélhetünk, hogy épül a válogatott, ezért minden plusz perc jól jön. Ilyenkor számomra az lenne a logikus, ha minél kevesebbet terhelnék a játékosokat, hiszen annál kevésbé leszek kifacsarva a vb-re. Ráadásul Del Bosquénak aztán különösen nem kellene aggódnia a kerete miatt, ha nem hívja be Iniestát, akkor játszatja Cazorlát, vagy próbálgatja Iscot/Kokét. A spanyolok legalább csak Afrikáig mennek, de a csapat dél-amerikai játékosai bizony oda-vissza átrepülnek majd az Atlanti-óceán fölött, pedig korábban arról volt szó, hogy Messi legalább ezt a hakni túrát megússza majd. Az egyetlen jó hír, hogy ezután pár hónapig nem lesz válogatott szünet.

Szerencsére Martino jobban forgatja a keretet, a kisebb ágyéksérüléssel küzdő Piqué, és legutóbbi nyolc meccsen mindig játszó Busquets sem utazik Sevillába, előbbi ráadásul a válogatottból is kimaradt (ennek örömére el is utazott a valenciai MotoGP-re), csakúgy, mint Xavi. Alves helye ma sem lesz kérdés, Montoya játéka pedig tetszett legutóbb, úgyhogy nem bánnánk, ha ő kezdene Adriano kárára. Már ha tényleg komolyan gondolják a hosszabbítást vele. Középen nagy esélye van a Puyol - Bartra duónak, és igazából ez az a csapatrész, amivel talán a legelégedettebbek lehetünk. Ott van Piqué és Mascherano, akikkel nincs komoly probléma egy-két megingáson kívül (és itt nyugodtan lehet sorolni, kik nem szoktak hibázni), a helyükre pedig a Jedi - Padawan páros kész beugrani. A Kapitány sincs agyonterhelve, annyi percet kap amennyit a térde bír, van ideje regenerálódni, Bartra meg fokozatosan fejlődhet, 22 évesen semmivel nincs még elkésve. Ha csak könnyebb, és közepesen nehéz mérkőzésekből összeszed idén 15-18-at (ráadásul Puyollal az oldalán) már sokat fog előrelépni. Tata szerint nem megbonthatatlanok a párok, de amíg nincs komolyabb indok, így fognak játszani. Eddig tehát meg kell követnünk a mestert, amit itt kigondolt az jól működik, egy sérülésre meg sosem lehet felkészülni – nem tarthatunk egy rakat játékost minden posztra 'mi van ha' esetekre. A középpályán Song mellé Fábregast tippelnénk biztosra, a kérdés inkább az, hogy Xavi vagy Iniesta fog vajon pihenni, esetleg mindkettő, ha bejön a Sport merész tippje, és Sergi Roberto a kezdőbe kerül. A támadósorra van a legbiztosabb megérzésünk, a Pedro - Neymar - Messi hármassal szerintünk ma nem lövünk mellé. Reméljük ők sem.

Pepe Mel gárdája jelenleg a huszadik helyen szerénykedik, de ez annyiból nem jelent sokat, hogy a 15. Almería is csak három pontra van tőlük. Legutóbbi öt meccsükből a Levante elleni 0-0-ra lehetnek a legbüszkébbek, ugyanis ott legalább nem kaptak ki. Az Európa Ligában jobban szerepelnek (a léc mondjuk nincs magasan), de a horvát Rijeka és a portugál Vitória sem egy veretes ellenfél, a Lyon pedig elég messze van attól a csapattól, akik nem egyszer verték el a Realt évekkel ezelőtt. Azt viszont ne felejtsük el, hogy még másodosztályú csapatként is kellemetlen volt az agresszív, letámadós játékuk. Pozuelo, Adrian és Canas nyári távozása érzékenyen érintette őket, és a kétfrontos harc sem kedvez a szűk keretnek, de a Betistől mindig fázunk egy kicsit. Cedric sebessége már a Real védőket is az őrületbe kergette, Verdú pedig egy elég ügyes támadó középpályás – nem hiába, La Másia termék. Leginkább attól kell tartanunk, hogy a legdühítőbb forgatókönyvet játsszuk el: könnyed 2-0-s vezetés, majd a tartalékolás, a zöld-fehérek pedig visszajönnek a meccsbe, és egyenlítenek. Most így hirtelen két alkalom is beugrik, amikor ezt eljátszották, az egyik alkalommal Gudjohnsen lőtte a győztes gólt, máskor meg Alvest szórták ki, majd a kommentek közt megfejtitek, hogy akkor nyertünk-e végül. Remélhetőleg újabb alkalmat nem kell majd feljegyeznünk.