Kezdjük valami igazán fontossal: műkedvelőként mindig is érdekelt, hogy mennyi pénzért lehet jó hazai vörösbort venni. Olyat, amiből az ember egy decit is nagyon szívesen iszik meg, ha van egy szabad negyed órája este. Eleinte, amíg koca borivó voltam, csak az igazán jó borokat tudtam élvezni. Idővel kezdtem csak értékelni a kevéssé kidolgozott, de egyébként nagyon rendben lévő, összességében igazán kiváló nedűket is. Szóval, kedves pajtások, én aszondom 800 vaspénzzel a zsebben már nem reménytelen a vadászat (bár kétségtelenül kell hozzá szerencse) - csak a magyar foci fejeseit érdemes itt is elkerülni, és nem árt némi rutin sem.
Kezdjük valami igazán fontossal: műkedvelőként mindig is érdekelt, hogy mennyi pénzért lehet jó hazai vörösbort venni. Olyat, amiből az ember egy decit is nagyon szívesen iszik meg, ha van egy szabad negyed órája este. Eleinte, amíg koca borivó voltam, csak az igazán jó borokat tudtam élvezni. Idővel kezdtem csak értékelni a kevéssé kidolgozott, de egyébként nagyon rendben lévő, összességében igazán kiváló nedűket is. Szóval, kedves pajtások, én aszondom 800 vaspénzzel a zsebben már nem reménytelen a vadászat (bár kétségtelenül kell hozzá szerencse) - csak a magyar foci fejeseit érdemes itt is elkerülni, és nem árt némi rutin sem.
A minőségi bortermelés hazánkban csak jóval a rendszerváltás után, az utóbbi években indult rohamos fejlődésnek, és hamarosan kiderült, hogy az embereknek - általános szegénység ide vagy oda - van rá igényük. Szép lassan beletanultunk a borozásba, beszédtéma lett, sőt, időnként szomeliét játszva mindenféle kreatív módon elemeztünk ki különböző borokat. Akinek jó határozott volt a fellépése, kellően meggyőzően adta elő az okosságot, annak a haverok kezdték elhinni, hogy tényleg tudja, miről beszél. (Keserű csoki, meg lecsengő tannin - ilyen furcsákat csak nem talált ki magától...)
A bloggerkedés persze talán inkább a borkészítéssel állítható párhuzamba, de az biztos, hogy fogyasztókból lettünk lelkes amatőr termelők. Van néhány amatőr-hobbi borász ismerősöm-rokonom, és mindig is az volt az érzésem, hogy ez olyasmi, mint a nagyböndőjűek főzőtudománya: kizárólag azt hajlandóak megtanulni, amiből ők maguk isnetenesen be tudnak zabálni. No, mi is elsősorban magunknak írunk, olyat, amit szeretünk olvasni. Persze végsősoron mégis ti, az olvasók tartjátok mozgásban az egészet, mert aligha irogatnék magamnak éveken keresztül többé-kevésbé rendszeresen, ha más soha nem olvasná el, és nem érkezne semmi pozitív visszajelzés.
Viszont az is igaz, hogy az olvasottság, a reflektorfény minket csak egy bizonyos szintig motivál - 200 embernek már bármelyikünk szívesen dolgozik. Szóval mi ilyen békés, kis igényű exhibicionisták vagyunk. Ehhez képest én eléggé meg vagyok lepődve, hogy micsoda vihart kavartunk...
Hogy Somosék lelkes támogatói, sőt mozgatói, a népsportnak, azt persze tudtuk. Na de hogy a hvg.hu-n is cikkeznek erről az ún. "bloggerháború"-ról... Szóval ami miatt ezt az egészet így felvezettem az pusztán annyi, hogy közölhessem: mi is lényegében ugyanannyit tudunk az egészről, mint ti. Sőt, a legszorosabban érintettek is lényegében ennyit tudnak. A helyzet viszont mostanra teljesen letisztult: az nst-ből kinőtt bloggerkompánia nagy része veszi a kalapját, és egy új helyre költözik. Ez az új oldal várhatóan januárban indul majd be, és mindenről idejében tájékoztatni fogunk benneteket. (Aki figyelmesen olvassa a sportsajtót, annak már lehetnek sejtései a merre továbbról.)
Ami a Barcelonát illeti - mert ez mégiscsak egy beharang akar lenni -, azt hiszem a borozáshoz hasonlóan itt is egy tanulási folyamatban vagyunk: mi, szurkolók nem értékeljük kellően ezt a jelenlegi gárdát. A Guardiola-féle orgazmus-csapat után ez valahol érthető, de hogy a szezon első veresége után - amit ugyebár november legvégén szenvedtünk el - már láttam leírva a válság szót a csapattal kapcsolatban, méghozzá nem szarkasztikus értelemben...
