Sonic vendégposztja következik, fogyasszátok egészséggel!

Szeretett csapatunk játéka finoman szólva sem gördülékeny, ezért arra gondoltam, veszem a bátorságot és átveszem a stafétát Enrique-től. Persze szigorúan csak elméletben. A most következő írásban arra fogom keresni a választ, hogyan lehetne a jelenlegi keretből kihozni a maximumot.

(Megjegyzés: Mivel a klub alapfilozófiája a 4-3-3-as felállás, és ezen úgy tűnik csak akkor lennénk hajlandóak változtatni, ha a Nou Camp lángokban állna, ezért csak azt az esetet fogom vizsgálni, hogy ebben a felállásban miként tudna a csapat hatékonyabb lenni.)

A kezdetek Luis Enrique-vel

Lucho első húzása a csapat élén az volt, hogy igyekezett visszahozni a Pep idejében megszokott nagyfokú presszinget a játékunkba. Rakitic érkezésével kaptunk egy Xavinál jóval agresszívabb és nagyobb teherbírású játékost a középpályára, aki tud és mer ütközni, és aki nem borul fel az első erősebb szellőtől. Így a felállásban az előző évekhez képest annyi változás történt, hogy Xavi helyére bekerült Rakitic, a védelemben pedig Mathieu lett Mascherano párja. Messi valamivel hátrébb került, Neymar és aktuális támadópárja pedig a vonaltól jóval bentebb helyezkedett.  A magas presszing működni látszott, amelyre a fényes bajnoki rajt is bizonyíték, ahol kapott gól nélkül meneteltünk egészen az El Clasico-ig. Csakhogy az első igazi erőpróba a Bajnokok Ligájában volt esedékes a PSG ellen…

PSG-Barcelona

Luis Enrique az addigra megszokott Iniesta-Busquets-Rakitic középpályával küldte ki a csapatot, és igyekezett ugyanazzal a magas szintű letámadással zavarba hozni az ellenfelet, mint ahogy a bajnokikon is tette. De az ellenfél itt már egy világsztárokat felvonultató gárda volt, amelyik a presszing ellenére sokszor sikeresen hozta ki a labdát szorított helyzetekben is. Az első két gólt pontrúgásból kaptuk, ami a csapat problémája már hosszú évek óta. De a harmadik kapott gól előtt a PSG olyat csinált, ami a Barcelona csapatát jellemezte Pep idejében: 42 (!!!) sikeres paszt hajtottak végre a gól előtt, és mindeközben csak Mathieu ért a labdához, amíg visszafejelt egy felívelt labdát. A párizsiak Alba oldalán mögénk kerültek, és egy laposan centerezett paszt követően (figyeltél Dani?) gólt szereztek. Azt hiszem ez a gól mindent elmond arról, hogy egy jobb csapat ellen mennyire is működik a presszingünk. Semennyire…

Real Madrid-Barcelona

Lucho látva a letámadás teljes csődjét a PSG ellen, komoly változtatásra szánta el magát a Clasicóra. Rakitic helyére bekerült Xavi, akivel a célunk egyértelműen nem lehetett a letámadás, csakis a labda megtartása, és az abból való építkezés. A taktika működni látszott, rögtön az első helyzetünket gólra is váltottuk. De a madridi csapat több veszélyes támadást is vezetett, amelyeket a középpálya képtelen volt megszűrni, sőt még lassítani sem igazán sikerült őket. Alvés oldalán Marcelo és CR folyamatosan látszámfölényes helyzeteket tudott kialakítani, és ezzel veszélyeztetni - érződött Rakitic hiánya. A második félidőre a Barcelona teljesen szétesett. Mintha nem is lett volna középpályánk, a támadásokat nem bírták megfelelően támogatni, a védekezésben pedig esetlegesek voltak. Olyan érzésem volt, mintha csak csatárok és védők lennének a pályán, de a két rész közötti kapocs hiányozna. A végeredmény ránk nézve volt hízelgő: 3-1.

Mi lehet a megoldás?

Kettőből kettő rangadót veszítettünk el, ugyan más-más taktikával próbálkoztunk, de mindkettő csődöt mondott. Suárez érkezésével a világ tíz legjobb támadójából három nálunk játszik, amivel a csapat orrnehézzé vált. A Messi-Suárez-Neymar trióban hatalmas támadópotenciál van, 1v1-ben bárkit képesek megverni, és egy felállt védelmet is könnyedén meg kell tudniuk bontani. De vajon a letámadással, és azzal, hogy esetenként Suáreznek és Neymarnak visszább kell zárnia a két szélen, nem csökkentjük-e túlságosan ezt a potenciált? Én úgy gondolom, három ilyen zsenitől nem lehet elvárni, hogy ereje egy jókora részét a védekezésre fordítsa. Nekik a kapu előtti helyzeteket kell megoldani, és ehhez energiájuk 100%-ára szükség van. Természetesen nem azt mondom, hogy ha ott van a labda tőlük pár méterre, akkor csak nézzék, és ne támadják meg, vagy ha elveszítik, ne presszionáljanak azonnal. Ezek igenis elvárások, de feleslegesnek tartom, hogy pl. Neymar már a saját térfelünkön védekezzen. Ez mind szép és jó, mondhatjátok, de akkor ki fog védekezni? Mert azt csapatszinten kell. Igen, egy bizonyos fokig, amíg ez a támadók esetében nem jár túlzott energiaráfordítással. Nos, ha a támadók nem védekeznek, akkor a középpályára még nagyobb rész hárul ebből, és hiába három klasszis támadó, ha a középpályának nem marad kapacitása rá, hogy megfelelően segítse a támadásokat. Erre lehetne megoldás az, hogy két védekező középpályással állnánk fel, akik megoldják ezt a feladatot, és a középpálya harmadik tagja pedig inkább a támadások segítésére tudna nagyobb hangsúlyt fektetni. Jó ötlet is lehetne, de Lucho kijelentette, hogy esze ágában sincs double pivottal felállni. Viszont én azt gondolom, hogy erre nincs is szükség! Én a következő kezdőt küldeném fel:

Vizsgáljuk meg ezt a felállást a támadás és a védekezés szempontjából!

Védekezés:

A csapat védekezésének kulcsa nálam nem más mint a Kisfőnök, aki a világbajnokságon hatalmas munkabírásával és határozott szereléseivel vette ki a részét Argentína meneteléséből. Mivel a védelmünk könnyen zavarba hozható, ezért mindenképpen szükség van előttük egy olyan defenzív vonalra, ami már azelőtt képes megakadályozni a veszélyhelyzetet, mielőtt az kialakulna, és ha mégis probléma adódna hátul, akkor képes visszaérni, és kisegíteni a védelmet. Mellé hátravonnám Rakiticet, de amíg az argentin feladata teljes egészében a védekezés lenne, addig a horvátnál ez annyiban módosulna, hogy neki 50-50%-ban kellene segíteni a támadásokat és a védekezéseket is. Ő amolyan box-to-box középpályás, aki mindig ott tűnne fel, ahol nagyobb szükség lenne rá. Ezzel a megoldással a középpályán kapunk két olyan játékost a védelem előtt, akik Busquets-cel ellentétben képesek ütközni, és a labdaszerzés is az erősségeik közé tartozik. Emellett úgy gondolom mindketten rendelkeznek azzal a képességgel, hogy akár mélységi passzokkal indítsák a támadókat.

A nyilak a védők mozgását jelentik olyan szituációban, amikor Adriano fent ragad a támadással, és a mögötte keletkező üres területen jön az ellentámadás.

Látjuk, hogy ezzel a megoldással az ellenfélnek öt védekező játékoson kell áthámoznia magát ha el akar jutni a kapunkig. Ebben az esetben Bartra megy ki lekeresztezni a labdás játékost, Rakitic biztosít mögé és Mascherano veszi fel a második hullámban érkező játékost. Mi történik, ha Rakitic fentebb lépett a támadáshoz, és nem ér vissza jelen esetben Bartra mögé biztosítani? Akkor szerepet cserél Mascheranóval, és ő veszi fel a második hullámban érkező játékost, a Kisfőnök pedig biztosít Bartra mögött.

Hogy miben más ez, mintha a Busquets-Xavi páros játszana? Kapunk két sokkal gyorsabb és agresszívabb középpályást a védelem megsegítésére, akik nem riadnak vissza a taktikai szabálytalanságoktól vagy egy-egy keményebb belépőtől sem. Sajnos azonban itt is érvényesül a valamit valamiért. Mascherano fentebb tolásával a jelenlegi keretben nincs olyan játékos, aki a védelem vezére tudna lenni. Erre lehetne megoldás, ha Vermaelen végre felépülne, és sikerülne beilleszkednie a csapatba. De vajon mit nyerünk ezzel támadásban? Lássuk!

Támadás:

Elsősorban Iniestát, akiről a védekezés jelentős részét leveszi a Masche-Rakitic páros. Ezáltal Iniesta előrébb és a pálya közepe felé tolódik, ahonnan jóval hatékonyabban tudja segíteni a támadókat. Ebből következik, hogy Messinek nem feltétlenül kell visszalépnie egészen a félpályáig  labdákért, mert ott lesz mögötte egy olyan ember, aki képes azt felhozni és megjátszani. Messi továbbra is valamivel Suárez és Neymar mögött helyezkedik, ami lehetővé teszi, hogy az említettek az oldalvonaltól beljebb helyezkedjenek. Ráadásul így ha Messihez kerül a labda, akkor az egyik védőnek ki kell rá lépnie, különben rá tud gyorsítani a védelemre. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor az uru-brazil duónak nagyobb területe lesz a támadáshoz.

A kép az esetleges támadó mozgásokat mutatja

Újabb fegyver lehet a repertoárban Rakitic második hullámban érkezése az akciók befejezéséhez. Mivel hatalmas erejű lövéseket képes megereszteni, így őt sem hagyhatja őrizetlenül az ellenfél. És ugyanez az oka annak, hogy nálam Adriano játszana Alves helyén. Danira az ellenfelek már nem lépnek ki, inkább megvárják, amíg a lelátóra küldi a labdát. De Adriano szintén irtózatos lövésekre képes. És ha az ellenfél védelmének ennyi mindenkire kell figyelnie, akkor valamelyik zsenink előbb-utóbb őrizetlenül vagy 1v1-ben marad, és ez máris elég lehet ahhoz, hogy gólt szerezzünk. E mellett a három támadó folyamatos helycserékkel is igyekezne megbontani az ellenfél védelmét. Szeretném leszögezni, hogy ez a taktika sem biztos, hogy működne. Ez csak az én személyes véleményemet tükrözi, az alapján, hogy a Barcelona keretében jelenleg milyen stílusú játékosok játszanak, hogyan lehetne legjobban kiaknázni a képességeiket. De én úgy gondolom, megérné a próbát néhány komolyabb játékerőt képviselő csapat ellen. Persze az, hogy Lucho mit gondol és, hogy az eddig kapott pofonok után hajlandó-e változtatni, és ha igen, akkor milyen irányba - nos, ez mind a jövő zenéje. Mindenesetre reméljük, hogy mihamarabb megtalálja, mi a legjobb a csapatnak, és sikerül kimásznia ebből a gödörből. Továbbra is jó szurkolást kívánok Mindenkinek! Hajrá Barcelona!