Végre! Vééégre, hosszú idő után úgy dőlhettem hátra meccs után, hogy vita nélkül, teljesen megérdemelten, jó játékkal hozta a csapat a meccset és a három pontot. Végre volt valami formánk, végre volt tiszta elképzelés a játékunkban, végre volt Barcás letámadás (igaz, kissé még akadozott), végre volt vállalható labdajáratás… végre visszakaptam a csapatom?
Nem mondanám, hogy tartottam a Getafétől a mérkőzés előtt, de az emberben mindig ott bujkál a kisördög, (főleg ha ilyen trehány állapotú bazi nagy stadionban játszik a csapat, ami egyébként a meccsek kilencven százalékában kong az ürességtől,) hogy mi van, ha ez a „se íze, se bűze” banda most fogja ki „azt” a bizonyos mákos napot. Az elején jött is a szokásos ajtó-ablak szituáció, de Scepcovicnak sikerült elbénáznia a hazaiak egyetlen valamirevaló helyzetét, onnantól pedig nem volt visszaút.
A csapat nagyon türelmes volt, kivárt, és egy - most már nevezhetjük a szokásos - Neymar villanásnak köszönhetően három másodperc alatt átfutottok a hazaiak védelmén, mint fos a libán. A második félidőre aztán egy megvadult vendéglátót vártam, de Busquetsék egyszerűen esélyt sem adtak az ellenfélnek a kibontakozásra, és egy villámgyors kontra után tulajdonképpen el is tettük aludni Fran Escribá legényeit. Apró érdekesség, hogy Iniesta becserélése után Sandro érkezéséig Luis Enrique változtatott a csapat szerkezetén egy meglepően jól működő 4-4-2-re, ahol Sergi Roberto jobb oldalra vezénylésével még magabiztosabban tudtuk tologatni a labdát, és tulajdonképpen ez idő alatt sikerült eldönteni a mérkőzést is. Jó védekezés, zéró kapott gól, óriási mezőnyfölény, pofás letámadás és két gyönyörű gól. Abba már bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha a két szélső védőnk is hozza legalább a valós tudásának hetven százalékát, de nem leszek szőrösszívű, és most még elnézem mindkettejük bénázását.
Bravo – nem győzöm elégszer hangsúlyozni a letámadás fontosságát és szerepét (ezen a meccsen). Ha flottul mennek a dolgok mezőnyben, az ő dolga is sokkal könnyebb. Két apró hibát tudok felkarcolni a neve mellé. Az 57. percben csúnyán elnézett egy beívelést szögletnél, de szerencsére Piqué ott volt biztosítani, és volt egy eladott labdája is egy „Neueres” elbitangolás során, amelyből az ellenfél újra megpróbálkozhatott kapuraíveléssel. Szerencsénkre Damián Suarez nem Florenzi, úgyhogy nagyobb gond azért nem volt. Ezen túl azt a néhány lövést, amellyel riogatták simán elnyelte, a második gólunknál pedig jár a vállveregetés, hisz gyorsan felismerte a lehetőséget és játszotta meg Sergi Robertót. 7
Dani Alves – régi Alves, régi beívelések. Talán az egyik kóbor beemelt lasztija fejet is talált, de többségében a hazai védelem gyakorolhatta a felszabadító fejeseket, mindenféle megerőltetés nélkül. Ahogyan folyt a mérkőzés, úgy lett ő is egyre aktívabb a jobb oldalon, s ezzel persze jött a maga mögött hagyott üres terület is, amit Lacenék igyekeztek is megjátszani. A gólhelyzeténél kár, hogy sikerült eltörnie a labdát, egy gól jót tett volna neki is. Jobb mint a múltkor, de még messze nem az igazi. Ez volt egyébként a 400. mérkőzése a ligában, amihez gratulálunk, ha már máshoz nem tudunk. 6
Pique – múltkor azt nyilatkozta mindig kell neki néhány hét, míg fizikálisan is felveszi a szezon ritmusát, de most már készen áll. Úgy fest lehet benne valami, mert egyre kevesebbet bénázik, és egyre megbízhatóbban teszi a dolgát. Semmi izgulás, semmi elkésett becsúszás. Egy bőröst azért kiosztottak neki, de ezen kívül nem emlékszem semmilyen hibára. 8
Mathieu – ha a múltkor leszidtam, mint Urbán Flóri a gyerekeket, akkor most dicsérnem is illene. A meccs előtt kissé aggódtam a Pique – Mathieu – Busquets hármas fordulékonysága és sebessége miatt, de a vörös francúznak sikerült rámcáfolnia. Hiba nélkül nyomta. 8
Jordi Alba – marha nagy mák, hogy az ellenfél „csak” a Getafé volt, mert ennyi hibával egy komolyabb csapat ellen megégethettük volna magunkat. Eladott labdák, dekoncentrált védekezés, pontatlan beívelések, és Neymar csodajátéka után így „elSandrózni” egy ziccert... Lehet, hogy magasan van nála a léc, de tőle többet várunk. A Villarreal ellen ez kevés lesz, de addig még van egy hete feljavulni. 6
Busquets – Ha az ellenfél nem tudja megfelelően nyomás alá helyezni, akkor az egész középpályánk sokkal pörgősebb és pontosabb játékra képes, valamint Pique és Mathieu is sokkal nyugodtabban tudja kihozni a labdát, amiben egyébként a francia a leggyengébb. 97 passz, 95,9% passz pontosság, 7 hajszálpontos keresztpassz, 1 kialakított helyzet, 3 szerelés, 2 labdaszerzés, 1 felszabadítás, 1 blokkolás. A középpálya esze, egyszerűen fantasztikus a fickó. 8
Rakitic – no ez már pofásabb teljesítmény volt a szőkétől, mint a múlt heti borzadály az Eibar ellen. Végre időben mentek a visszatámadások, gyorsan mentek az egy-kettők, jól segített be a védekezésben, felvállalta a párharcokat is és labdatartásban is egész pontosan osztott-szorzott, de azért tudjuk, hogy rettegett Ivánunk ennél többre képes. Jót tett neki a hétköznapi pihenő, az biztos. 7
Sergi Roberto – ha van igazi nyertese ennek a fránya sérüléshullámnak, az egyértelműen ő. Az elején arra gondoltam, hogy ok, szépen teszi-veszi a labdát, de hiányzik belőle az agresszivitás. Hiányzik belőle a Xavi-féle elegancia mellé egy csipetnyi Mascherano-féle emberölő tekintet. Lehet, hogy tévedtem. Hihetetlen mennyire nyugodt és intelligens játékosra lelt személyében Luis Enrique. Két gólpassz a neve mellett, de micsoda két gólpassz! Oké, a második gólnál csak simán kiszúrta, hogy a Getafe kilométernyi helyet hagyott a bal oldalon, és egy majd negyven méteres vágta után egy pillanat alatt felmérve a helyzetet hajszálpontosan rajzolta Neymar lábára a lasztit (A BDSRSTNT, figyelsz Dániel?!). Semmiség. No de az elsőnél az a bokamozdulat reflexből, ellentétes mozgásban, tökéletes ütemben Luisito lába elé varázsolt passz... hozzatok egy zsebkendőt. (Nem, nem a könnyeim a folynak.) 9
Munir – úgy fest kettejük közül az ifjabbik La Masia-ígéret bírja jobban a nyomást, és ha már a kapura nem is jelent igazi veszélyt, összjátékban sokkal hasznosabb, mint Sándor. Hogy Luis Enrique tanácsára kezdte-e el ezt a sallangmentes kapom-adom rémegyszerű játékot, vagy maga döbbent rá, hogy így segítheti leginkább a csapatot, azt nem tudom, de sokkal többet ér így, mint amikor megindul egy vagy két védővel a nyakában az alapvonal felé, és törvényszerűen el is veszti a labdát. Egy Barca támadótól persze többet várunk, mint ezt a lebutított Pedró performanszot, de a Sandróval megvívott házi csatában egy paraszthajszállal vezet – legalábbis nálam. 6
Suarez – biztosan a BL miatt, de nekem fel sem tűnt, hogy az utolsó tizennégy Barca gólt ő és a brazil hozták össze. Megint úgy indított, ahogyan szokott (általában majd elesik a labdában), aztán villan, és az ellenfél már csak azt nézi, ahogyan csókolgatja az ujjait. Valami elképesztő mennyire érzi a labda nélküli mozgást. A gólja előtt szinte látni rajta, ahogyan a pupillái kikerekednek, a füleit hátracsaptja és szagot fog. Letámad, kikaparja a lasztit, aztán látva, hogy Neymar lendületbe jön máris rohan a tyúkólhoz (ellenfél tizenhatosa). Kivár, nem idétlenkedi el a labdaátvételt, hanem behúzza a fogait és átengedi Sergi Robertónak a beadást, majd még mielőtt a göndör csávó labdához érne, már robban is be az üres területre. A védők lépéshátrányban, a kapust megszédíti egy lövés közben elkövetett lövőcsellel (megéri visszanézni, ahogyan ránt egyet a lábán mielőtt elereszti a löketet), és behúzza a rövidre. Háromszázadik gólnak nem rossz. Folytassa, felség! 8
Neymar – Szemmel láthatóan jót tett neki a fizikai alapozás pótlása. Annyira, hogy a mérkőzés végén, amikor általában a seggén szokta venni a levegőt egy-egy félresikerült csel, vagy passz után, most sprintelt vissza az elvesztett labda után. Az első gólnál ő bontotta meg az ellenfél védelmét, a második gólja pedig arról árulkodik, hogy az önbizalma is teljesen rendben van. Messi sérülése óta a mérlege hét mérkőzésen hat gól és öt gólpassz. Vitathatatlanul ő az, aki a vállára vette a csapatot, és hozza a váratlan megoldásokat, annál a Ronaldinhót idéző cselnél Alba helyzete előtt pedig sokunk száját elhagyta egy „Oooohohohoo!”. Hiába no, az ember az ilyen pillanatok miatt (is) szeret bele ebbe a sportba. Sokáig gondolkodtam végül is ő, vagy Sergi Roberto a mérkőzés embere, de mindent egybevéve most a brazilnak jár ez a dicsőség. 9
Iniesta – rozsdás még a lelkem, de olyan jó látni a pályán, hogy szinte már ez is elég a boldogsághoz. A BATE ellen valószínűleg kap majd legalább egy órát, hogy szokja a ritmust.
Sandro – Ehh.
