Mialatt don Ernestót lassan az öreganyánk is előveszi, ha odapörköli az ebédet, a hétközi BL meccsen azért igenis megmutatta ő is és a csapat is, micsoda potenciál van ebben a gárdában.. igaz, egy épkézláb támadó nem ártana.

 – mondta volt unottan egy mindenhez (is) értő haverom a bárnak támaszkodva a sarki kocsmában egyik este, amikor megjelentek a turisták. Természetesen egyetlen olasz nem volt közöttük, vagy ha volt is, tán csak egy maroknyi... pont, mint az Interben.  Szóval jah, jönnek a digók!

Nehezen indult, könnyen ment, gála lett.

Végre! Vééégre, hosszú idő után úgy dőlhettem hátra meccs után, hogy vita nélkül, teljesen megérdemelten, jó játékkal hozta a csapat a meccset és a három pontot. Végre volt valami formánk, végre volt tiszta elképzelés a játékunkban, végre volt Barcás letámadás (igaz, kissé még akadozott), végre volt…

Ha az embert igazságtalanság éri, és az ezért őt megillető kompenzáció elmarad, frusztrált lesz. Aztán ahogyan nő ezen igazságtalanságok száma, egyenes arányban növekszik a frusztráció is, amíg az ember úgy nem dönt, felveszi a kesztyűt... onnantól pedig karaktertől függően reagál bizonyos…