Tot El Camp

Hungarokatalán kiskáté

2016. január 12. - vigvik

 

Barcelona utazás kiskáté praktikus

Nos, mint az Aranylabda-szavazások állandó Tot El Campos szakértője idén is fontosnak érzem, hogy röviden összefoglaljam a vélemenyemet a szavazásról: hatalmas gratula Messinek és Neymar jóval többet érdemelt volna. Most, hogy ezzel megvagyunk, térjünk rá egy komolyabb témára. Sokszor kapunk ilyen-olyan fórumokon megkereséseket, hogy segítsünk, adjunk tanácsot Barca-meccsre kiutazással kapcsolatban. Fekete Mihály olvasónk vállalta, hogy megosztja velünk ezirányú széleskörű tapasztalatait. Rendhagyó poszt következik hajtás után, reméljük sokan hasznát veszitek majd.

 

Barcelona meccsre járni egyáltalán nem annyira ördögtől való dolog, mint ahogy azt sokan gondolják. Sokan választják az utazási irodák ajánlatait, mert félnek attól, hogy saját maguknak szervezzék le az utat. Ezt a lehetőséget én csak akkor ajánlom, ha olyan meccsről van szó, amire nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen jegyet vásárolni. Ezekről majd később ejtek szót.

Egy konkrét példán keresztül szeretném bemutatni, hogy miért nem éri meg a kisebb mérkőzésekre utazási irodán keresztül intézni a dolgokat. Kiválasztjuk például a Celta Vigo elleni hazai meccset. Ugyanúgy foglalunk mindent, ahogy az egyik magyar utazási iroda csomagjában szerepel, tehát február 12-15, 3 éjszaka szállás 3*-os hotelben, ellátás nélkül, meccsbelépő a hosszú oldal legfelső szintjére, transzfer a repülőtérről a hotelig és vissza.

Ez az utazási irodánál 137.600 Ft-ba kerül, idegenvezetéssel együtt. Nálam ez idegenvezetés nélkül kijött durván 85.000 Ft-ra, ami ugye 52.600 ft különbség, tehát kb. 40%-al olcsóbb a saját szervezés. Ezt 2016. január 12.-én 13 órakor raktam össze, tehát ez a napok-hetek múlásával már nem lesz aktuális, ugyanis drágulni fog a repülőjegy és valószínűleg a szállás is.

Szállás: 22.318 Ft/fő/3 éj
Repülőjegy: 35.638 Ft/fő (retúr)
Meccsjegy: 535-ös szektor, 69 euró = 22.880 Ft
Transzfer: Aerobus, 5.90 euró = 1.900 ft/fő/út

Repülőjegy:

A legegyszerűbb a www.skyscanner.hu oldal használata. Itt egy nagyon jól átlátható felületen be tudjuk állítani utazásunk minden fontos szempontját, majd az oldal kilistázza nekünk az összes lehetséges repülőjáratot Budapest és Barcelona között, február 12.-i indulással és február 15.-i érkezéssel, kiválasztva a legolcsóbbat számunkra. Nem kell nekünk külön keresgélni a Wizz Air és a Ryanair oldalán és összerakni a legjobb ajánlatot. Mindezt a Skyscanner megteszi helyettünk. Ha rákattintunk a kiválasztás gombra, utána át fog irányítani minket a két légitársaság oldalára, ahol meg tudjuk tenni a foglalásunkat.

Fontos hozzátennem, hogy március utolsó hetétől kezdve egészen ősz végéig a WizzAir minden nap indít járatokat oda és vissza. Így ha valaki esetleg csak egy nagyon gyors meccsnézést akar beiktatni, akár megteheti, hogy ha szombaton van a meccs, akkor a szombat reggeli járattal kirepül, majd a vasárnap reggelivel vissza. Így csak egy éjszaka szállást kell foglalni, ami természetesen több ezer, tízezer forint spórolást jelent.

Barcelona utazás kiskáté praktikus

Szállás:

Ugyanitt, a Skyscanner oldalán tudunk szállásokat keresni, ha felül kiválasztjuk a Szállodák fület. Azt hiszem, mindenki ismeri a www.booking.com-ot. Én is ott foglaltam eddig, viszont a Skyscanner felülete sokkal átláthatóbb, könnyebben kezelhető, és nem mellesleg több foglalási oldal ajánlatait hasonlítja össze, így előfordulhat, hogy ami a Booking.com-nál 30.000 forint, az egy másik oldalnál épp akcióban van, és csak 20.000 ft-ot kérnek el érte.

Másik nagy előnye, hogy a Bookinghoz hasonlóan meg tudjuk nézni a térképen, hogy hol helyezkednek el a szállodák, viszont itt szűkíteni is tudjuk a keresést, tehát a térképen csak azokat a szálláshelyeket fogja megjeleníteni nekünk, amelyek megfelelnek a keresési feltételeinknek. Ez sokkal átláthatóbbá teszi az egészet.

Lefoglaljuk a szállást, bankkártyával kifizetjük (amennyiben az oldal engedi, használjuk a PayPal fizetési módot, mert ez a legbiztonságosabb internetes fizetési mód), kapunk egy visszaigazoló e-mailt, és utána felkeresve a szállodát becsekkolunk. Általában a legolcsóbb árakban nincs benne a reggeli. Ezt külön felárért lehet kérni vagy már itt a foglalásnál, vagy pedig ott a helyszínen.

Meccsjegy:

Rátértünk a lényegre, mert hát ugye mégiscsak ez a szíve az egész utazásnak. Attól még, hogy mi ezeket a srácokat hétről-hétre, szájtátva figyeljük a tv-n keresztül, egyáltalán nem kell azt gondolni, hogy lehetetlen jegyhez jutni.

Jegyet a Barca hivatalos honlapján, vagy a www.ticketmaster.com oldalon lehet venni. Ez utóbbi ugyanúgy hivatalos oldal, hivatalos árakkal. Én mind a két helyen vettem már jegyet. 2013-ban a Ticketmasteren vettem a belépőket. Jött egy e-mail, azt kinyomtattam, majd a stadion jegypénztárában a személyi/útlevél és -NAGYON FONTOS!- a vásárláskor használt bankkártya társaságában kinyomtatták a jegyemet. Most szeptemberben a Barca hivatalos oldalán vásároltam (mert a Ticketmaster valamiért nem fogadta el az új bankkártyámat…). Ez úgy működött, hogy e-mailben, PDF formátumban megküldték a jegyet, ami egy A4-es oldal volt. Ezt ki kell nyomtatni, majd a beléptető kapunál odaadni a kezelőnek és kész.

Sokan azt látják, hogy a meccs előtt 1-2 hónappal alig van jegy a Camp Nou-ban, még egy Levante elleni bajnokira is. Ez azért van, mert az egész jegyértékesítés rendszere a Barcánál a következőképpen működik.

A stadionban minden hely bérletes, tehát alapjában véve foglalt. A Barcelonánál van egy Seient Lliure nevezetű program, ami a bérleteseknek nyújt lehetőséget arra, hogy ha nem tudnak, vagy nem akarnak kimenni a meccsre, akkor visszakapjanak valamennyi pénzt. Ez úgy néz ki, hogy emberünk jelzi a klubnak, hogy nem fog kimenni a meccsre, így a Barca az Ő jegyét elkezdi árulni, az illető pedig a jegyének 50%-át visszakapja, így Ő is jól jár, és ha valaki megveszi azt a belépőt, akkor a klub is. Ezért van az, hogy a meccs előtt 1-2 hónappal még alig van szabad hely a stadionban, majd 1 héttel előtte hirtelen több ezer, kis meccseknél 10-20 ezer jegy is elérhető. Itt van példának okáért a szeptember 29.-i, Leverkusen elleni meccsre kapható jegyek száma szeptember 14.-én. Ez 572 jegy, de a stadionban végül csak 68.694-en voltunk.

Barcelona utazás kiskáté praktikusA jegyvásárlás kapcsán tehát ellentétes utat kell bejárni, mint a szállás és főleg a repülőjegy esetében. A repjegy annál drágább lesz, minél közelebb van az utazás időpontja. Én szeptember végén másfél nap hezitálás miatt buktam összesen 17 ezer forintot a repjegyeken... A meccsjegyet tehát érdemesebb a meccs előtt pár nappal megvenni, vagy akár ott a helyszínen a jegypénztárakban, máskülönben nagy valószínűséggel nem fogunk tudni még ketten se egymás mellé ülni, nemhogy többen. A meccs előtt 1-2 nappal meg tulajdonképpen oda ülünk, ahova akarunk, és a pénztárcánk engedi.

Ahogy az elején is említettem, csak a nagyobb meccsekre problémás a jegyvásárlás. Egyes esetekben szinte lehetetlen. Egyéb körülmények is növelhetik a nézőszámot kisebb meccsek esetén is. Ilyenek például a jó időjárás, a kedvező kezdési időpont, mint a szombat délután 16 vagy 18 óra, illetve a vasárnap dél. Ilyenkor kisebb csapatok ellen is előfordul közel kilencvenezres nézőszám.

Mit értünk nagyobb meccsek alatt:

-Bajnokok Ligája kieséses szakaszában az európai top klubok elleni rangadók.

-Atlético Madrid elleni meccs, amennyiben ilyen szoros a bajnokság, mint most.

-El Clásico, de csak a bajnokságban és a BL-ben.

Egy Real elleni Spanyol Szuperkupa visszavágóra egyszerűbb jegyhez jutni a földi halandóknak, mint egy bajnoki meccsre. Valahogy a kupa nem hozza lázba a katalánokat, még akkor sem, ha a Real az ellenfél. Vissza lehet nézni a wikipédián a nézőszámokat az egyes meccseknél. Konkrét emlékem, hogy a 2013-as, rossz emlékű (1-3) kupa elődöntő visszavágó előtt fél órával néztem a hivatalos oldalt, és még több, mint 1000 jegy volt szabadon a stadionban, tehát ha valaki akkor odasétált volna a pénztárhoz, akkor simán tudott volna jegyet venni. Más kérdés, hogy az járt jobban, aki nem ment ki arra a meccsre…

A másik konkrét emlék, amikor 2013-ban kint voltam a Milan elleni visszavágón, 94.944 néző volt a stadionban, mégis 2 órával a meccs előtt még egy pénztár nyitva volt. Tehát nem lehetetlen jegyet szerezni a teltházas meccsekre se, csak nagyon nehéz.

Az, hogy ki hova szeretne ülni, már részletkérdés. A stadion úgy van kialakítva, hogy az ötödik szintről is tökéletesen lehet látni mindent. Nem mondom, hogy a játékosok nevét el tudtam olvasni a mezen, de mindegyiket kapásból fel lehet ismerni. A csapat az esetek 99%-ában a Qatar Airways-es lelátó felé támad a második félidőben (a TV kamera szerinti bal oldali kapu felé), így aki ott szeretné átélni a meccs végi izgalmakat, az oda vegyen jegyet. Én eddig kétszer ültem a szögletzászló vonalában, a 4. és 2. szinten, de az első félidőben is tökéletesen láttuk, hogy mi történik a másik kapunál is. Ez azért jó, mert a kanyarba szóló jegyek mindig olcsóbbak, mint a hosszú oldali jegyek, de mégis tökéletesen lehet látni mindent. Ez a (vállalhatatlan fejem miatti cenzúrázott) kép például a 358-as szektorban készült (2. szint):

Barcelona utazás kiskáté praktikus

Transzfer a reptér és szálloda között:

A reptér előtt van az Aerobusz megállója, ami napszaktól függően 5-10 percenként jár és 5.90 euró rá a jegy, tehát 1.900 ft. Ez bevisz a Placa Catalunya térre, ahol rögtön át tudunk szállni a metróra, amivel az egész város bejárható.

A taxi is megoldás, csak kicsit drágább. Minket egy barátommal szeptemberben 19 euróért vittek ki a Camp Nou-tól a reptérre, ami ugye egy főnek 9.5 euró, de legalább gyors, biztos, kényelmesebb és ajtótól ajtóig visz.

Metró közlekedés:

Egyszerűen zseniális… 1-3 percenként jönnek a járatok, szóval lehetetlen lekésni őket. A jegyekről a barcelonai metró hivatalos oldalán lehet tájékozódni. Rengeteg féle-fajta jegy van és ha okosan játszunk velük, akkor még itt is tudunk spórolni. Ugyanis ha tegyük fel, ketten vagyunk, és tudjuk, hogy egy nap csak 5x megyünk le a metróba, akkor nem kell korlátlan napijegyet venni 7.60 euró/fő áron, hanem elég a T10 jegyet megvenni 9.95 euróért. Az két főre elosztva már rögtön csak 4.98 euró/fő. Bedugjuk a jegyet a terminálba, átmegyünk a kapun, majd a jegyet hátranyújtjuk a társunknak, és kész. De ez csak egy példa.

Ahogy látszik, csak egy kb 2 órás utánajárásba kerül, hogy 50-60ezer forintot spóroljunk az utazási irodák árához képest. Nem kell megijedni attól, hogy magunknak szervezzük le az utat.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása