Évek óta azt mantrázzák nekünk, mi pedig ezért(?) mantrázzuk tovább, hogy minden lehetséges trófeáért harcolunk egészen a legvégső pillanatig. Évek óta azzal indulunk neki minden szezonnak, hogy a triplázás nem elérhetetlen, hisz már kétszer is sikerült a közelmúltban. Akkor meg miért ne sikerülhetne idén is?

Tegyük a szívünkre a kezünket – ha pedig hirtelen nem találjuk, akkor tegyük egy hozzánk közel álló hölgyismerősünkére -, valóban az látszik ebben a szezonban, hogy bírjuk a háromfrontos terhelést? Valóban úgy néz ki ez a keret, hogy nem bomlik fel, zavarodik meg, zuhan össze a csapat az állandó kezdők túlterheltsége, illetve a csereemberek kevés játékpercei miatt? Vagy, ha úgy jobb a megfogalmazás, akkor nem jön ki minden cirka harmadik hétben egy iszonyatos katyvasz az előbb említett zavaros rotációs elvek miatt? Hát, de! Úgy néz ki.

(Ki tudja, miért, de a fent említett népi babona, mely szerint a szívünkre kell tenni néha a kezünket, a hölgyek esetében úgy szól, hogy kezüket tegyék a hozzájuk közelálló férfiismerősük lágyékára, hogy ekképpen is időben felismerhessék egy esetleges sérv kialakulását. És bár hölgyek esetében kisebb a kialakulás veszélye, a lágyék környékének tapintással történő alapos vizsgálata kölcsönösen hasznos elfoglaltság! Angol kutatók szerint ezért is erősen javallott a fent említett műveleteket gyakran, kitartóan, valamint kölcsönösen ismételgetni, már pusztán egészségügyi szempontok miatt is!)

Egyéni értékelő (pontozás nélkül, mert ahhoz most semmi kedvem nem volt):

ter Stegen – volt egy ijesztő pillanata egy eladott labdája után, volt két könnyebb védése, a góloknál pedig kiszolgáltatott helyzetben volt.

Alba – tulajdonképpen ideális játékos számunkra azzal, hogy neki köszönhetően a 3-4-3 pillanatok alatt váltható 4-3-3-ra, mert a különbség nagyjából annyi lesz, hogy visszavontabban helyezkedik, vagy megy fel, ami a csövön kifér. A tegnapi meccs elején érezhető is volt a szándék, hogy (Gomessel együtt) majd megtámogatja Neymart, ezzel pedig az utóbbi hetekben megszokott módon a brazil lubickol az egyéni megmozdulásaival. Csak aztán semmi nem úgy lett, ahogy okkal várhattuk az első cirka fél óra alapján.

Mathieu – kölcsönveszem vigvik egyik - számomra mára már védjeggyé vált - szavát –> balfasz. És ő tényleg meg is testesíti ezt a fogalmat. Úgy kompletten.

Umtiti – szomorú, hogy véget ért a talizmánunk legendája, de a kivétel erősíti a szabályt. Ami egyébként egy fordítási/értelmezési hiba, mégis általános a napi szóhasználatunkban. Aki nem hiszi, olvasson utána, mert az eredeti szövegkörnyezetében még értelme is van ennek a szólásnak.

Mascherano – talán ő mutatja meg legjobban, mennyire nincsenek megfelelő játékosaink a megfelelő posztokra, amikor jobbvédőt/jobb oldali középpályást játszik, nyilvánvalóan kényszerből. Értékelem a harcosságát, az elszántságát, amit tegnap is megmutatott, de a túrós tésztából nem lesz grízes tészta, csak azért, mert rámondjuk.

D. Suárez – ő pedig a legtipikusabb példa arra, hogy milyen sokat számít(ana) a játékperc. A szezon során voltak már emlékezetes meccsei, ahol kijöhettek a legjobb képességei, de az se úgy volt, hogy három hét kihagyás után beesett a pályára és azonnal úgy csillogott, meg villogott, hogy a szemünk is belekáprázott.

Gomes – talán nem is láttam még játékost, aki ennyire bántóan kilógott volna egy csapatból. A csapat átlagához képest valami döbbenetes ez a lassú tempó, amivel rendre késve reagálja le a szituációkat, vagy értelmezi félre a csapattársak szándékát. Nálunk alapvető lenne a labdakezelés/labdafedezés/passzjáték szentháromság, fel nem fogom, kinek és hogyan sikerült meglátni benne ezeket a készségeket! Ha pedig valóban benne vannak, akkor hogy a fenébe nem jönnek ki élesben a pályán?

Busquets – az elején még benne volt a csapatban a koncepció, így ő is hozhatta önmaga legjobbját, bár már akkor is szokatlanul sok alkalommal kényszerült fizikai küzdelemre. A Málaga egyik - számunkra főleg - legkellemetlenebb csapatrésze egyébként is a kullancsként tapadó és agresszívan ütköző középpálya, nem is tudtunk mit kezdeni ezzel.

Messi – semmi baj nincs ezzel a visszavontabb szerepkörével, azzal sincs baj, hogy olykor tartalékos üzemmódban jön-megy a pályán. Mindaddig, amíg Neymar kiváltja azt a szerepkört, ami korábban évekig éppen Leóé volt. A baj akkor van, ha Neymar is besül.

Neymar – talán egy hete nyilatkozta, már nem idegesíti magát azon, hogy állandóan és alattomosan faragják. Már a harmadik percben gyorsan meg is kapta az első utánrúgást, bennem pedig két gondolat fogalmazódott meg: hálisten’ TÉNYLEG túl van a „brazilos besértődésen” és ez nem fogja elvenni a kedvét, valamint TÉNYLEG nem reagált semmit. Se a másodikra, se a harmadikra, se az ötödikre. Aztán mindegyikre egyszerre reagált a hatvanötödikben.

L. Suárez – a kihagyott ziccer miatt nem hibáztatom, mert a labda se jött tökéletesen, így nem is tudta korrigálni a szituációt. És mivel a két cimbi se tudott villogni mögötte/mellette, ő is csak vergődött szinte az egész meccsen.

Iniesta/S. Roberto/Alcácer – nem tudtak alapjaiban fordítani a meccsen, a kiállítás után pedig esélyük se maradt erre. Viszont Roberto esetében kiemelném, mennyire tetszett a harcossága, az akarása! Ami talán a meccs egyetlen pozitívuma volt számunkra.