Tot El Camp

Majd most kiderül, hogy hol is tartunk

2017. november 26. - pulga

066_dppi_40217493_008.jpg

Szezon előtt boldoltam egyet a la liga locás komáknak, hogy a Valencia idén top 4-ben végez. Arra mondjuk nem számítottam, hogy három hónap után úgy fog kinézni, hogy velük versenyzünk a bajnoki címért, de Marcelino neve elég jó garancia volt a sikerre. Bár sokkal valószínűbb, hogy egy tavalyi Sevilla lesz belőlük (januárig Sampóék jöttek velünk és a Reallal), ami jelenleg a Valenciánál zajlik, az több mint biztató a hosszútávon nézve.

Csak összehasonlításképp: tavaly a Valencia 12 forduló után a 16. volt, két pontra a kieséstől, és már a harmadik edző irányította. Ezzel szemben most arról beszélünk, hogy:

  • még soha nem rajtolt ilyen jól a csapat, 12 forduló után 30 pont
  • soha nem nyert még nyolc bajnokit egyhuzamban, most ez is pipa
  • a 12 forduló alatt összesen nyolc percet voltak hátrányban

Az előzményekbe kár belemenni, that's a long story, elköltött százmilliók Mendes-bábukra, hazudozás az elnökség részéről, Gary Neville, szurkolói tüntetések, stb. A lényeg, hogy nyáron új elnöke lett a klubnak (a tulaj továbbra is Peter Lim), egy korábbi diplomata és West Ham-szurkoló, Anil Murthy, aki valamivel többet konyít a munkájához, mint elődje. Egy belsős meg is mondta, hogy "az egész klubvezetés profibb lett".

066_dppi_40217493_015.jpg

A legnagyobb változás mégis az, hogy megszerezték a kispadra azt a Marcelinót, akit a 2016/2017-es szezon kezdete előtt egy héttel rúgtak ki a Villarrealtól, így a hülye spanyol szabály miatt (egy edző egy szezonban egy csapat) kihagyta a teljes tavalyi idényt. Marcelino egycsapásra összekovácsolta az addig züllött öltözőt, megnyerte magának a játékosokat, és még az olyan eltemetett emberek is életük formájában fociznak, mint Zaza vagy az előző idényben részegen bulizó Parejo.

De mit tud Marcelino? Marcelino Sacchit és Benítezt tartja a mentorának, stílusát viszont leginkább Simeonééhoz lehet hasonlítani. A 4-4-2-re esküszik, szereti a labdát, de nem ragaszkodik hozzá. Inkább a mély védekezésben és az abból vezetett gyors kontrákra esküszik (idén a Valencia lőtt a legtöbb kontragólt eddig, hármat). "A futball kollektív játék" - vallja. Soha nem kér lehetetlent a játékosaitól, vagy olyat, amiről tudja, hogy nem képesek megcsinálni. Ahogy ő mondja, a hiányosságaik leplezése a legfontosabb.

A fizikai foci megszállottja, de állítása szerint nem ért a felkészítéshez, ezért az igazi zseni nem is ő, hanem Ismael Fernández erőnléti edző, aki rendszeresen ellenőrzi a játékosokat és brutális szigort tart. Ha valaki eltér az előírtaktól, megbünteti. Akinek a testzsírszázaléka 9,5 fölött van, nem játszik (a focisták testzsírszázaléka átlagosan 11-12 körül van).

066_dppi_40217491_019.jpg

Az a helyzet, hogy ha Valverde akar valamit a meccstől, akkor felpakolja a Rakitic-Busquets-Paulinho középpályát, ami nem valami barcelonás sor, de legalább nem leszünk fizikailag agyonverve.

A meccs jó felmérő lesz, mert akármennyire is impozáns eddig a bajnoki szereplésünk, azt azért tartsuk észben, hogy a 12 meccsből kilencet a tabella 10-20. helyezettjével játszottunk.

Kezdés: 20:45, Sport 1

Várható kezdők:

Valencia: Neto - Montoya, Paulista, Garay, Gayá - Soler, Parejo, Kondogbia, Guedes - Zaza, Rodrigo

Barcelona: Ter Stegen - Semedo, Vermaelen, Umtiti, Alba - Alcácer, Rakitic, Busquets Iniesta - Suárez, Messi

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása