Tot El Camp

Jordi Alba, a 12. ember

2018. január 08. - pulga

nyitokep.jpg

Barcelona–Levante 3–0

Tavaly a klasszikus 4-3-3-as felállásunkkal sok gond volt: amikor nyomás alá lett helyezve a középpálya, nem tudtuk kellően kiszolgálni a támadósort. Különösen akkor volt ez szembeötlő, amikor Jordi Alba hiányzott (többször is sérült volt, ráadásul LE is jegelte valamiért). Az ő hiánya, valamint Busquets és Iniesta gyenge formája vezetett ahhoz a kényszermegoldáshoz, hogy átálltunk 3-4-3-ra, és szélső védők nélkül játszottunk.

Szégyen szemre baromi kevés meccsünket látom idén, de amit eddig láttam, olvastam, nyilatkozatokból és elemzésekből levontam, az az, hogy Valverde rendkívül pragmatikus edző. Azt teszi, amit az adott meccs megkövetel a győzelem érdekében. Játszottunk már Mascherano-Busquets-Paulinho középpályával, ami Barca-léptékkel mérve vicc, de ha ez kell a győzelemhez, akkor Valverde vállalja ezt is. A változatos elemek mellett azonban visszatért egy igen hasznos és hatékony taktikai fegyverhez, a szélső védők használatához.

075_bonilla-notitle180107_nppk7.jpg

Az előző idényben a Real 59 év után duplázott (bajnokság+BL), amiben nem kis szerepe volt Carvajalnak és Marcelónak. Úgy tűnik, idén nálunk is ez lehet a kulcs a sikerhez. Csak pusztán statisztikával alátámasztva: Alba és Roberto is egy-egy gólnál illetve hat-hat gólpassznál jár a bajnokságban. Ezen felül szinte majdnem minden mutatóban egyéni legjobbjukat hozzák: kulcspasszok, cselek. De egy szélső védőnek, ahogy a nevében is benne van, védekeznie is kell. Azzal mi a helyzet? Azt is megoldják. Robertónak 2,6 szerelése van meccsenként, ami magasan a legjobb az elmúlt évekből, és Albának is majdnem megvan a 2/meccs.

Az Alba-Messi kombó mindig is jól működött, de kettejük összjátékát most már nyugodtan nevezhetjük tudatosan használt taktikai elemnek. Alba az idei hat gólpasszából ötöt Messinek adott. Ezekre a védelem mögé belöbbölt labdákra pedig mondhatjuk, hogy levédekezhetetlenek, mert már évek óta nyomjuk, de még mindig nem tudnak velük mit kezdeni. Valverde nyáron azt mondta, hogy Neymar elvesztése nem volt tervben. A helye gyakorlatilag üresen maradt, kiesett egy poszt. A mester ezért rábízta az egyik leggyorsabb és legnagyobb teherbírású játékosra az egész bal oldalt. (A dolog egyébként nem új, a 2009/10-es szezonban Pep lepte meg a Realt azzal, hogy Alves egyedül játszotta be az egész jobb oldalt. De lehet, hogy többször is volt ilyen).

 

Stéga – Volt/van az a mondás, hogy a Barca kapusának lehet, hogy csak egyszer kell védenie a meccsen, de akkor tényleg védenie kell. Még ha újabban ez az állítás nem is igaz, a mai egy ilyen meccs volt (akkor is, ha 2–0-nál jött a védés), csóringer gyerek ajtó-ablak helyzetben volt, nem is lőtte feltétlenül rosszul, de Stége kiszedte. 9

Roberto – A szokottnál kevesebbszer bukkant fel az ellenfél tizenhatosánál, de nem is kellett, hogy túlvállalja magát. Az a Suáreznek kapásból odatett gólpassz nagyon baba volt. 8

Mascherano – Búcsúmeccsén (?) megkapta a nyakába Muntari ikertesóját, akivel birkózott is becsülettel egész meccsen. Amikor dolga volt, nem színezte, egyszerűen csak takarított. Ez az, ami a legjobban fog hiányozni. 8

Vermaelen – A felezővonalig feltolt védekezés miatt sokszor kellett iszkolni hátrafelé, amitől féltettem, mert nem az erőssége, de szerencsére nem volt baj. Valahogy ma a párharcok is elkerülték őt. 7,5

Alba – 8,5

kep.png

Rakitic – Ezek a meccsek tényleg arra jók, hogy Busquets pihenjen, annyira szarok úgyse tudunk lenni, hogy egy kis extra erőbedobással (ha szükséges persze) ne verjük meg az ellent. Ha szigorúan nézzük, akkor párszor elkóborolt a helyéről, párszor pedig lemaradt, és rohannia kellett vissza. Ez Busi posztja, a kisujjában van minden, amit ő hoz, azt más úgyse tudja. 7

Paulinho – Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi volt ez, 4-3-3, 4-4-2 vagy 4-3-1-2, vagy ezeknek a mixe, de ő itt a meg a levét. Általában öten is ott bóklásztak a Levante két négyes védelmi vonala között, Pál kicsit elveszett. Az eddigiek alapján az az ő játéka, hogy direktben támadja a kaput és ha kell, rá hegyezzük ki a figurát. Most ez nem volt meg. A végén jókor volt jó helyen. 7

Iniesta – A meccs első perceiben gyakran húzódott ki a bal szélre, akkor azt gondoltam, hogy ez lesz a nyerő taktika: elvisz magával legalább egy embert, így szabad terület nyílik középen. Aztán mégis bent ragadt a sűrűjében, bele is szürkült a mezőnybe, szerintem. 7

075_bonilla-notitle180107_npo3p.jpg

Dembélé – Az igyekezete dicsérendő, tényleg látni rajta, hogy akar, de a kevesebb néha több. Gyorsan jár a lába, de egyelőre erőltetettek és kiszámíthatóak a cselei. A saját térfelünkön is belement a rizikós dolgokba, volt, hogy el is veszítette a labdát. Ezeket vagykinövi, vagy – ami még jobb lenne –, ha elég önbizalmat szerez, akkor megoldja és lendületből megy neki a védelemnek. 6,5

Suárez – Mezőnyben megint el volt tűnve, annyi lett volna a feladata, hogy a százszázalékosnál is nagyobb helyzeteket belője, de 2/0-val indított. Aztán, ahogy lenni szokott, meglett a dolog böjtje, vert egy kurva nagy gólt. Röviden: elvégezte a melót. 7,5

Messi – Amikor tényleg megtehetné, hogy beleszarik a meccsbe, sétálgat és nem csinál semmit, akkor is tud extraklasszis teljesítményt hozni. Szerintem a szabadrúgást is csak azért nem húzta be a rövid felsőbe, mert az túl egyszerű lett volna. 9

sdada.jpg

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása