Tot El Camp

MMM, azaz majdnemmindenmindegy

2018. május 13. - johneagle001

abcd1515348681.jpg

Amikor legutóbb találkoztunk a Levantével, éppen január eleje volt és hideg. Most pedig május eleje van és meleg. Hazai pályán 3-0-ra győztük le őket a bajnoki fordulóban és most sem számítunk nagyon másra, mint győzelemre. A szezon számunkra már egyetlen érdekes szempontja miatt: tudunk-e a Liga történelmében első alkalommal veretlenül lehozni egy teljes szezont?

Szerintem igen, innen legalábbis már erősen meglepő lenne, ha nem. A Levante kiesni már biztosan nem fog, annyiban mégis érdekes számukra a szezon, hogy a 17-10. helyezés között még sok minden lehetséges. Akkor is, ha valószínűleg földindulás-jellegű események valószínűleg ott sem történnek majd. De ha mégis, az utolsó fordulóban a Celtával játszanak, ahol valószínűleg jobb esélyük van javítani a végső helyezésükön a táblázaton.

Mi viszont annál inkább érdekeltek vagyunk egy jó eredményben, mert még akkor is méltó lezárása lehetne a szezonnak egy történelmi rekord, ha máris tudjuk, hogy különleges elismerésre ne nagyon számítsunk ezért az illetékesektől. Merthogy hiába reppent fel a gondolat, miszerint az Arsenalhoz hasonlóan mi is kaphatnánk ilyesmit (ld. kép lent), máris hallani olyan híreket, hogy nem fogunk.

4b5946c04adb6ef84aae60d0c22a22d9.jpg

Pedig igen előkelő társaságba lépünk be, ha véghezvisszük. Sikerült ez egy Preston North End nevű csapatnak még a XIX. században, az Arsenalnak 2003-04-ben, a Celticnek 2016-17-ben, a Milannak 1991-92-ben és a Juventusnak 2011-12-ben. És a "The Invincibles"-ek listája itt véget is ér. És mivel gondolom, többen máris hiányolják a Real 1932-es bajnoki győzelmét, némi megjegyzés idekívánkozik. A Preston azzal érdemelte ki a legyőzhetetlen titulust, hogy hiába az akkor még kevés ellenfél, a kupát is veretlenül hozták, illetve a Celtic azért, mert hiába az öt topligán kívüliek, ők is veretlenül hozták a bajnokság mellett a kupát is.

És ebből már látszik is, hogy a Real Madrid 1931-32-es veretlensége miért más. Ők akkor a kupában kiestek a legjobb tizenhat között úgy, hogy az első meccsen vereséget szenvedtek a Deportól. És különben is, nekünk úgy tetszik jobban, hogy nagyvonalúan megfeledkezzünk arról, mit csinált a Real száz évvel ezelőtt, hogy aztán annál hangosabban kiálthassuk világgá: MI VAGYUNK AZ ELSŐK SPANYOLORSZÁGBAN, akiknek sikerült!!!!!

Spanyol bajnokság 37. forduló

Levante UD - FC Barcelona

Tv: 20:45, Sport1

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása