Valószínűleg nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, a Barça szurkolóit most leginkább egy dolog foglalkoztatja, mégpedig a rotáció és Valverde szerepe abban. Szintén valószínűleg nem fogunk összeveszni azon, hogy az előző szezon legnagyobb problémájának – a Rómában történtek miatt - a rotáció hiányát tartjuk, így az se meglepő, hogy a gondolatmenetünk, a kritikánk(?) Valverde felé elsősorban ebben koncentrálódik. Márpedig változtatási szándéknak a szezonban eddig nyoma nem volt a csapatban, aztán Valverde tegnap váratlanul meglépte. Viszont a lehető legrosszabb pillanatban. Vagy mégsem?

Az egyik legjellemzőbb vélemény a Real Sociedad elleni meccs előtt az volt, hogy ha már Valverde nem vállalta be a kezdő variálását a/egy könnyű ellenféllel szemben (ld. a Huesca 8-2-es földbegyalulása), akkor most már ugyan el ne kezdje, mert ne pont az Anoetában bízzuk egy „kezdő-pados vegyes” csapatra a bajnoki három pont sorsát! És akik ezt mondták/gondolták, kivétel nélkül igazuk volt. Illetve igazuk lett volna, ha nem élne az örök érvényű szabály: a győztesnek nem szükséges magyaráznia semmit. Beszélni mégis érdemes róla, mert én azt sejtem, hogy tudatosan csináltuk tegnap este azt, amit csináltunk.

Az első árulkodó szempont, hogy amióta Valverde az edzőnk, folyamatosan érezhető a szándéka, hogy az elsősorban játékra épülő Barcelonát kiegészítse fizikális elemekkel a pályán. Csak feltételezni tudom, de azt gondolom, tegnap azért is maradt ki – Busquets és Coutinho személyében – az elején két kulcsjátékosunk, mert ők a válogatottaknál töltöttek két hetet, és távolról sem arról híresek, hogy testi erőfölényükkel érvényesülnének a pályán. Ezt azért is sejtem, mert egy hónapja az Alavés elleni bajnokin Coutinho ugyanígy a második félidőre érkezett (ugyanígy Semedo helyett) és akkor utólag el is hangzott, hogy a brazil még nem állt készen fizikálisan egy teljes meccsre.

Volt ugyanakkor helyettük a kezdőben Rafinha, aki szerintem csak látszólag tűnt kevésnek, mert határozott oka volt annak, hogy kezdett. Nem az volt a dolga, hogy káprázatos támadásvezetésekkel támogassa a támadósort, hanem az a nagyon hálátlan feladat jutott neki, hogy végigverekedje, brusztolja a meccs első szakaszát, hogy azután majd a fáradt(abb) ellenféllel szemben érvényesülhessen Coutinho kreativitása, a Busquets adta biztonság a labdatartásban, végül a Vidal adta ütközések a középpályán. De ugyanez a feladat jutott Sergi Robertónak is, aki láthatóan sokkal rosszabbul tudott megfelelni ennek az elvárásnak, egy percen belül három olyan megmozdulása volt, aminek nemléte esetén elkerülhettük volna a bekapott gólt. És mivel nem először éreztük őt testidegennek a középpályán, vegyük úgy, hogy jobb oldali védőként számíthatunk rá elsősorban, azt is akkor, amikor Messi jelenléte érezhető lesz a pályán.

Régebben hallhattunk olyan véleményeket, hogy Messi akkor érzi jól magát, ha állandóan játszhat, és a tegnap látottak alapján joggal gondolhatjuk, hogy ez tényleg így van. Mert enyhén szólva is erőteljesen visszafogott volt a játéka. Az első félidőben gyakorlatilag észrevehetetlen volt, a másodikban pedig – fogalmazzunk így – abban volt a csapat segítségére, hogy minél több játékost lekössön az ellenfél soraiból. De semmi baj ezzel, amíg vannak mások, akik eldöntsék a meccseket. Gondolok itt például Luis Suárezre, aki úgy tűnik, a jobbik énjét viszi fel a pályára idén, és gondolok Dembélére, aki pillanatok alatt a szurkolók kedvence lett alig pár héttel a szezonkezdet után.

Személy szerint Lalyossal nagyon elégedett voltam a gólján túl is, főleg azért, mert nagyon sok munkát tett az első félidőbe, ahol gyakorlatilag egyáltalán nem kapott támogatást a középpályáról. Dembélével pedig azért voltam különösen elégedett, mert köztudottan nehézséget okoz neki a védekezés, mégis a tegnapi volt az első alkalom, hogy egy egész félidőben határozottan érzékelhető volt az aktivitása a letámadásokban. Ráadásul úgy, hogy benne volt egyáltalán szándék támadások vezetésre az első félidőben.

Aztán a másodikban már Coutinho lett az, aki életet hozott a pályára, bár hozzá kell tenni, hogy addigra a szerkezetváltás egyértelmű volt a csapatban, ezzel együtt az is, hogy a második félidőt a meccs eldöntésének szándékával kezdtük meg. Tizenkilencre húztunk lapot, ha úgy tetszik, mert különösen Rakitic helyezkedésén látszott az első félidő védekező szándéka,

hogy aztán a második félidőben egyértelmű legyen a váltás Busquets érkezése után.

Tizenkilencre húztunk lapot, mert az 55-65. percben már olyan szinten kitámadtunk, hogy kizárólag ter Stegennek lett köszönhető a végső győzelmünk. Ha ő nincs, most arról írnék, hogy tudatosak voltunk, de túlvállaltuk magunkat, most pedig arról írok, hogy tudatosak voltunk, de nem csak rajtunk múlt a végeredmény. A végeredmény viszont azt jelenti, hogy már csak kizárólag mi vagyunk száz százalékosak a bajnokságban. Mindezt pedig úgy, hogy a szezon egyik hagyományosan legnehezebb meccsét már letudtuk.