Kezdem azzal, hogy megértem Valverdét. Válogatott szünet után, idegenben, az Atlético ellen, egy ilyen nagyon kényes pillanat után, mint a Betis elleni vereség, teljesen érthető, ha/hogy visszanyúlt a tutihoz és visszaálltunk egy biztonsági 4-4-2-re. Persze lehet hőzöngeni emiatt, de attól még tény marad, hogy ostobaság lett volna éppen ezen a pályán elkezdeni eszetlenül támadni és minden valószínűség szerint beleszaladni a késbe. A baj csak az, hogy a Barça házatáján egyetlen dolog teheti elfogadhatóvá a defenzív felfogást: a győzelem.
De azért azt se feledjük, hogy amikor a Pep-korszak kellős közepében maximumon dübörgött nálunk a támadófoci, ugyanígy meg voltak ezek a problémák, ha ultradefenzív csapattal találkoztunk. Akkor természetes volt, hogy kockázatot vállalunk, ezt a kockázatvállalást „legitimalizálta” a győzelmek sokasága, ugyanakkor előfordult, hogy beleszaladtunk a késbe. És olykor nem csak egy döntetlen, de akár egy-egy vereség erejéig is. Hogy a Bajnokok Ligájából való kiesést már ne is említsem. Azt hiszem, a különbség a két időszak között adja magát: a személyek megítélésben keresendő.
Amíg Pep gyakorlatilag „hibázhatott akármennyit" (és persze ne feledjük, hibázott is!), Valverde ezt „nem teheti meg”, mégpedig azért, mert nem sikerült elfogadtatnia magát a szurkolók többségével. Nagyon összetett dolog ez, mert kereshetjük a hiányosságait a személyiségében, abban, hogy „nem elfogadható módon” buktunk tavasszal a Bajnokok Ligájában, de akár abban is, hogy nem ad nekünk se szép focit, se következetes eredményességet. Mindezek összessége pedig kiadja, hogy többen nem is neki tulajdonítják a győzelmeket, viszont szinte kivétel nélkül a pontvesztéseket.
Pedig itt most leginkább az időzítés jött ki rosszul. Egy nagyon kellemetlen – de akár sokkoló - hazai vereség után nem volt lehetősége a csapatnak azonnal javítani a válogatott szünet miatt, most pedig egy olyan meccs várt ránk, ahol tulajdonképpen elfogadható volt előzetesen is a döntetlen. Vagyis önmagában nem feltétlenül a végeredményt érzem én itt nagy problémának, inkább az azt megelőző események láncolatát, ami főleg ebben a szezonban összegződik egyenetlenre.
Ugyanakkor – főleg mivel én is ezt érzem – elfogadom azok véleményét, akik úgy gondolják, hogy a csapat jövőjében nem látják a Barça filozófia folytonosságát biztosítottnak Valverde irányítása alatt.
Egyéni értékelő:
ter Stegen – ha jól emlékszem, a közvetítésben gyorsan elhangzott, hogy „megint benézett” valamit, viszont a kapott gól távolról sem volt az ő hibája szerintem. Nem hiszem, hogy egy ennyire élesen érkező labdát jogos lenne a forduló és visszafelé mozgó kapus nyakába varrni - 7
Alba – idén ez volt első alkalom, hogy nem jöttek be a klasszikus „trükkjeink”, így nem működött az sem, hogy őt futtassuk a vonal mellett. És ez nyilván az ellenfél játékának hozadéka, de ennyire fegyelmezetten szűkített területeken értelemszerűen iszonyatosan nehéz dolga van bármelyik csapatnak – 7
Piqué – szokásom, de ezúttal nem fogom mindenáron védeni a védelmet, mert a 4-4-2-ben minden sokkal könnyebb nekik is. Ugyanakkor itt most nem is szükséges ilyet tennem, összeszedettnek és pontosnak is éreztem, talán egy esetet kivéve. Plusz pont azért, mert az Atlético lényegében egyetlen helyzeténél ő volt a problémamegoldó - 8
Umtiti – azt hiszem, a képernyőn is átjött, mennyit számít a személye a pályán. Persze nem kellene felülni a tudatos provokációnak, de igenis jó látni, ha valaki nem tűri szó nélkül a vég nélküli alattomosságot, ami az Atlético sajátja, és összességében is érezhető volt, mennyivel stabilabb a hátsó sor vele. A sérülése előtt ugyan ő sem volt kimondottan összeszedett, azonban most úgy tűnik, visszatér ahhoz az önmagához, ami miatt a Puytiti nevet is kiérdemelte magának - 7
Semedo – látva a szezon eddigi történéseit, azt gondolom, sokkal szívesebben látom őt jobbvédőben, mint Robertót. Úgy tűnik, már sikerült annyira megértenie a csapatjátékot, hogy magabiztos védő maradhasson, miközben hasznosan meg tudja támogatni támadásban is az oldalát - 7
S. Roberto – egyre inkább azt gondolom, hogy ő az a „hasznos kis hangya” típus, aki ritkán lesz látványos, viszont kitartóan dolgozik a pályán, hogy apránként hozzátegye a magáét a csapat egészéhez. Tegnap pedig, amíg a pályán volt annyira a hasznosabbik önmagát mutatta, hogy már majdnem látványos villanások is kisültek belőle - 7
Busquets – azt kell mondanom, hogy – már elnézést, de – baszottul látványos dolgokat képes csinálni a pályán! Egy dolog az, ha egy középpályás megbízhatóan elszöszöl labdatartás közben, de hogy valaki képes legyen emellett még pofátlan cseleket is magabiztosan bevállalni, az már valami egészen más szint! Mondjuk, például: Sergio Busquets szint! Iszonyatosan ott volt fejben, kulcsa volt annak, hogy az Atléticónak a meccs jelentős részében esélye ne legyen bármilyen építkezésben is gondolkodni - 500
Arthur – ha már úgyis „ő lesz az új Xavink”, hát visszautalok rá és megtalálom a párhuzamot abban, ahogy a srác a legnagyobb tömegjelenet kellős közepéből is képes tiszta területre kipasszolni a labdát. Ez pedig azért lehet közép,- hosszútávon fontos, mert idővel az ellenfelek is kénytelenek lesznek tömegével rázúdulni (ahogy próbálkoztak ezzel anno Xavinál is), ez viszont azt eredményezheti, hogy az elbillenő csapat-egyensúlyokban nekünk sokkal könnyebb lehet területeket nyitni a támadásokhoz - 7
Vidal – nem mondom, hogy máris a rajongója lettem, azt viszont nagyon nagyra értékelem, hogy nem csak a rombolásban képes jeleskedni, de az építkezésben is. Csak a párhuzam kedvéért nevezem meg őt, de Lalyossal ellentétben Vidal éppen az a játékos, aki megtalálja és pontosan végre is hajtja a legjobb megoldást mezőnyben, amivel előre indulhat meg a csapat. Nagyon tetszik, csak így tovább! - 8
Messi – ahogy szokásom „megvédeni” a védőket, ha tökig támadunk, most ugyanígy megteszem ezt a támadókkal is, mert ha ennyire defenzívek vagyunk, mint tegnap, akkor értelemszerűen irreális elvárás az két ember felé, hogy majd átverekszik magukat a komplett ellenfélen. Főleg akkor, ha olyan az ellenfél, amilyen. Leginkább edzéseken láthatunk olyan erősítő gyakorlatot, amikor valaki gumikötéllel tartja vissza a másikat, az Atlético játékosai pedig átültetik a pályára ugyanezt, mert biztos, ami fix, belekapaszkodnak a labdás ember mezébe és ezzel részükről le is tudott a futball, mint művészet gyakorlása. És ha már itt hoztam szóba. Jól emlékszem arra, amikor a Real Pepéje volt a „kemény gyerek” a pályán és bőszen rugdosott is mindenkit, aki szembejött. Ez tartott is addig, amíg vissza nem kapta, mert azután ő vinnyogott a leghangosabban, vegyítve mindezt röhejesen teátrális műsorszámokkal. Szóval én értem, hogy Koke -, de amúgy az egész Atlético is - nagyon keménynek hiszi magát ezekkel az állandó alattomos bokarugdosásokkal, de erősen kétlem, hogy akkor is tetszene neki, ha ő kapná ezeket. Nagyon ártalmas gyakorlatnak tartom engedni ezt, mert megöli a focit, és nem csak azért mondom, mert most éppen minket érintett hátrányosan - 7
L. Suárez – meglepett, mégpedig azért, mert szoktuk őt kritizálni a mezőnybeli pontatlanságai miatt, most viszont három alkalommal is olyan gyönyörűen kezelt le magasan érkező labdát, ahogy még nálunk is csak a legjobbak tudnak. Gyakorolta? Koncentrált volt? Nem tudom, de mindenképpen pozitívum - 7
Rafinha – alapvetően nagyon jól szállt be, sőt meglepetésfaktor is volt, mert nem volt kötött a posztja. Valószínűleg ő lehetett a szándék arra, hogy stabilak maradjunk, de megpróbáljunk támadóbb szellemben területet adni a gólszerzésnek is. És idővel működhetett volna az elképzelés, csak aztán a bekapott gól mindent megváltoztatott.
Malcom – nyilván nem egy ilyen pillanat lesz az, amikor ilyen rövid idő után már elvárható, hogy döntő faktor legyen valaki.
Dembélé – csak egyetlen forrás hozta le, de állítólag a válogatott szünet utáni első edzésre húsz perccel HAMARABB érkezett, mint kellett volna. Már eddig is többször bizonyította, hogy van benne annyi ösztönös zseni, amivel el tud dönteni meccseket, ugyanakkor azt gondolom, jogos elvárás felé az, hogy a hozzáállása is legyen tiszteletteljes a klub és a csapat felé. Már csak az kell, hogy következetesen és legalább középtávon találkozzon a két elvárás és minden rendben lesz.
