Természetesen csak a magam nevében beszélhetek, de azt gondolom, hogy eljött a pillanat, amikor érdemes felismerni azt, hogy Valverde helyzete meglehetősen egyértelművé vált. Mivel a mostani már a második éve, nemigen van itt mire várni, a következtetés adja magát: NEM lesz Barça-foci amíg ő az edzőnk. Más kérdés, hogy ezzel a felismeréssel most már mit kezdünk? Mert abban valószínűleg egyetértünk, hogy év közben edzőt váltani helyrehozhatatlan hiba lenne, így pedig érdemes elfogadni a dolgot és - ha már..., akkor - kihozni a legjobbat belőle.

Végignézve a Bajnokok Ligája szezonunkat, ott egyértelműnek tűnik a helyzet. Van amúgy az akármilyen összetételű csapat, az a csapat játszik éppen úgy, ahogy, aztán majd jön Messi és megoldja a problémákat. Mert nélküle minden valószínűség szerint nem sok jó látszik ebben a szezonban számunkra.

Aztán ott van a kupa, ahol – hiába reméltük az ellenkezőjét – körülbelül a második fordulótól kezdve felmegy majd az elérhető gálakezdő és minden valószínűség szerint eljutunk jó sokáig, miközben ezerrel toltuk a kettős terhelést arra a körülbelül tizenöt emberre, aki (ott is) szóhoz juthat.

És végül ott a bajnokság, ahol – szintén a szezont végignézve – minden alkalommal felmegy az elérhető gálakezdő, azután pedig jönnek sorban a váratlan eredmények. Vagy pontosabban most már nehéz váratlannak minősíteni őket, így inkább: jönnek sorban a hektikus eredmények.

Azt érzem, hogy ebben a szezonban gyakorlatilag feleslegessé vált előzetesen esélyeket latolgatni. Ezzel a csapattal – és annak minden körülményével – ugyanolyan lutri lett minden egyes meccs, ahogy azt a klub nehezebb éveiben megszokhattuk. Élhetünk abban a hiszemben, hogy irányítjuk az eseményeket, hisz labdabirtoklunk, meg próbálkozunk területeket nyitni, én viszont azt gondolom, hogy ez már csak illúzió. Nincs egységes irányvonal, nincs egységes elképzelés, nincs rendszer a csapatban, az eredményeket sokkal inkább a pillanatnyi ellenfelek határozzák meg, nem pedig mi. A pillanatnyi következő ellenfél pedig a Villarreal.

Ők jelenleg még éppen nem kiesők, ebben a hihetetlenül szoros bajnoki mezőnyben viszont ez mindössze annyit jelent, hogy alig négy győzelemre vannak a tabella élétől. Ahogy idén minden csapat, ők is azt a „táncot járják”, ahol bárkitől ki lehet kapni (Real Sociedad, Girona, Valladolid, Espanyol, Alavés), bárkivel szemben beeshet egy korrekt döntetlen (Sevilla, Valencia, Atlético, Levante, Rayo) és szinte bárkit le is lehet győzni (Leganés, Bilbao, Betis). Az előző mondat pedig valószínűleg rá is világít arra, mitől lett ennyire kaotikus eddig a bajnoki szezon. A tabella elején álló - jelenlegi - meglepetéscsapatok jól indultak az idénynek és nagyon sok pontot szereztek a verhető ellenfelektől, míg az igazi végső esélyesek hajlamosak lettek eldobálni a pontokat váratlan döntetlenek, de akár vereségek formájában is. Ahol a vereség igazából már kevésbé tényező, a sűrű mezőnynek inkább okai a nem megszerzett két pontok, mint az elvesztett mindhármak. Ahogy azt láthatjuk saját magunknál is.

Ha pedig okulni akarunk ebből a(z egyébként persze nem világmegváltó) meglátásból, akkor nem marad számunkra más, mint mostantól következetesen csinálni azt, amit nemrég még nagyon jól tudtunk és valahol a tudatalattiban talán meg is van: győzelemre játszani mindig és mindenhol! De legalábbis hazai pályán és például a Villarreal ellen.

Spanyol bajnokság 14. forduló

FC Barcelona – Villarreal

18:30